• Nem Talált Eredményt

Előszó

In document Stratégiai KommuniKáció (Pldal 10-14)

Az a nap is egy átlagos „zrínyis” keddnek ígérkezett, és bár 20 év távlatából nem emlékszem pontosan az aznapi órarendre, abban még-is teljesen biztos vagyok, hogy az oktatás a Hungária körúton 7:30 perckor elkezdődött. Immár harmadéves biztonság- és védelempoliti-kai szakértő szakon tanulmányokat folytató hallgatóként – tapaszta-lataim alapján – tudtam, hogy a kora délutáni órákig lesz arra lehe-tőségem, hogy érdemben és hatékonyan különböző ügyeket intézzek.

Igyekeznem kellett, hogy még a heti bevásárlást is elvégezzem, így az egyetemmel szemben található élelmiszerüzlet felé szaporáztam lépte-im, immár délután fél kettő körül. Már épp sikerült a heti kollégiumi túlélést biztosító élelmiszereket a bevásárlókocsimba pakolni, amikor megcsörrent a telefonom, és ellentmondást nem tűrően közölte évfo-lyamtársam, hogy:

– Akárhol vagy, azonnal gyere be az egyetemre! Erre én:

– Na, ne szórakozz velem, épp bevásárolok a hétre!! – válaszoltam, és letettem a telefont. Alig pár perc múlva ismét ő hívott:

– AZONNAL GYERE BE!

– Miért? – kérdeztem immár izgatottabban.

– MERT MINDENKIT BERENDELTEK!! MEGTÁMADTÁK AME-RIKÁT!

Ebben a pillanatban a félig megpakolt bevásárlókocsit az ott dolgozók legnagyobb megdöbbenésére és ellenkezése közepette ott hagytam a be-vásárlótér közepén, és elkezdtem rohanni az egyetem felé.

Amikor zihálva bejárathoz értem, az őrök már gépkarabéllyal a hátu-kon ellenőrizték a gyalogos és gépjárműforgalmat. A kollégiumig való eljutás percei alatt már bosszút forraltam arra az esetre, ha a többiek eset-leg átvernének (ezen akkoriban – az egyetemi közösségi lét szépségei miatt – egyáltalán nem kellett csodálkozni). Aztán, amikor beléptem a kollégiumi TV-szoba ajtaján, megdöbbentő látvány fogadott, ugyanis ek-kor csapódott a második gép a World Trade Center déli tornyába. Ekek-kor 2001. szeptember 11. 14 óra 03 perc volt, ami a – hatórás időeltérés miatt – a kedd délelőtti órákat jelentette New Yorkban.

Érdekes és fontos hazai vonatkozású adalék, és erről viszonylag ke-vesen tudnak, hogy 2001. szeptember 11-13. között hazánkban rendez-ték volna meg a NATO Katonai Bizottság (NATO Military Committee (NATO MC)) számára egy kihelyezett munkatalálkozót, ami, bár sok képviselő már úton volt, a terrortámadások miatt végül elmaradt.

1. számú kép: 2001. szeptember 11-én, helyi idő szerint 9:03-kor a United Airlines 175-ös járata, egy Boeing 767–222, becsapódott a

Világkereskedelmi Központ déli tornyába.2

Az akkori vezérkar főnök, Fodor Lajos vezérezredes, a következő köszöntő beszédet mondta vol-na a jelenlévőknek: „Köszöntöm önöket abból a különleges és emlékezetes alkalomból, hogy a NATO tagállamok vezérkari főnökei, katonai képviselői, a NATO stratégiai parancsnokai szoká-sos évi munkatalálkozójára hazánkban kerül sor.

Külön öröm számomra, hogy a NATO munkarendjében ez a fontos találkozó első alkalommal kerül megrendezésre egy új tagállamban, és éppen Magyarországon.

Örülünk ennek az alkalomnak, hiszen a szakmai programokon túl arra is lehetőség nyílik, hogy hazánkat kicsit közelebbről megismerjék.

Ebben az évben ünnepeltük a Magyar Állam fennállásának ezredik évfordulóját. A Millennium számunkra azt jelenti, hogy a magyarság, letelepedvén a Kárpát-medencében, államot alapított, melyet formált fejlesztett és megvédett ezer éven és történelmi viharokon keresztül.

A tíz évvel ezelőtti rendszerváltozás új politikai és gazdasági távlatokat nyitott előttünk. A két évvel ezelőtt elnyert NATO-tagságunk pedig biztosítékot ad számunkra, hogy a magyarság biz-tonságos környezetben gazdagítsa, fejlessze életét.

A NATO-tagságunkkal együtt járó kötelezettségek teljesítése mellett korszakos jelentőségű fela-datot kell végre hajtanunk. Teljesítenünk kell a stratégiai felülvizsgálat alapján elhatározott, egy évtizedet átívelő haderőfejlesztést.

Napjaink legfontosabb feladata tehát az, hogy a NATO katonai szervezetébe történő integráció mellett korszerűsítsük hadseregünket, javítsuk interoperabilitásunkat. Mint új szövetséges, azt valljuk, hogy a mostanihoz hasonló találkozók a szakmai feladatok mellett nagy mértékben hoz-zájárulnak egymás jobb megismeréséhez, a bizalom elmélyítéséhez, amely növeli a Szövetség kohézióját, és segíti a mindennapok munkáját.

Kívánok önöknek eredményes munkát, hasznos tapasztalatokat és sok kellemes emléket Magyarországról.” – A szerző birtokában van az ezt bizonyító programfüzet.

2 Forrás: https://www.businessinsider.com/september-11-pictures-2011-9 (A letöltés dátu-ma: 2019. december 15.)

Csaknem 20 évvel később, 2021. január 6-án ismét erőszak rázta meg az Egyesült Államokat és a világ közvéleményét, ugyanis a pár héttel korábbi elnökválasztásban alul maradt Donald Trump támogatói – Washingtonban összegyűlve – gyakorlatilag megostromolták a Kongresszus (Capitolium) épületét, amelynek eredményeként 5 fő vesztette életét.

2. számú kép: A washingtoni törvényhozás ellen intézett tüntetői roham 2021. január 6-án.3

A Tisztelt Olvasónak most könnyen támadhat az a gondolata, hogy: „Mi közük a fentieknek a tárgyalt témánkhoz?” Nos, a válasz legalább annyira egyszerű, mint amennyire bonyolult: az üzenet, amely sajátos befolyásolá-si és meggyőzébefolyásolá-si módszerek által és eszközök használatával öltött mindkét esetben tragikus formát.

E könyv célja az elmúlt két évtizedben felkapottá és ismertté vált stra-tégiai kommunikáció (angolul strategic communication) eredetének, mód-szereinek, eszközeinek és tervezésének bemutatása, különös tekintettel a Magyar Honvédség vonatkozó erőfeszítéseire. Mielőtt a Tisztelt Olvasó azt gondolná, hogy csak katonai szempontok érvényesülnek, hangsúlyoznom kell, hogy az üzleti szféra legalább annyira érintett a témában, mint a média világa, de akár a kommunikációs képzés egyes területei is.

Reményeim szerint ez a kiadvány olyan szakmai vitát is elindít, amely-nek kezdeményezői, alakítói és formálói nem csak a téma iránt érdeklődők lehetnek, hanem mások is. Ezt elősegítendő, ezúton bátorítok mindenkit, hogy kérdésével, véleményével akár kritikájával, vagy javaslataival bátran keressen meg hivatalos e-mail címemen: nemeth.jozsef@uni-nke.hu.

3 Forrás: https://im-media.voltron.voanews.com/Drupal/01live-166/styles/sourced/s3/afp-image/2021/01/f76dd2cf1b44567849b19268d3a93c000e813e6a.jpg?itok=hrVk5OpV (A letöltés dátuma: 2021. február 27.)

A téma kutatásával 2006 óta foglalkozom, így egyre inkább kikristályo-sodott, hogy annak megközelítését és bemutatását multi- és interdiszcipli-náris alapokra kell helyeznem, amit hitelesen egészíthet ki a témában jártas katonai és civil szakértőkkel készített interjúk közreadása. Az egyes megkö-zelítéseket igyekszem példákkal is alátámasztani.

E sorok csak leheletnyi leképezései annak, amit köszönetként és hálaként érzek a könyv elkészítéséhez nyújtott támogatásért és ösztönzésért csalá-domnak, M. Szabó Miklós akadémikusnak, Prof. Dr. Padányi József vezé-rőrnagynak, illetve Prof. Dr. Szenes Zoltánnak, továbbá dr. Dezső Flórának, dr. Somkuti Bálintnak, és nem utolsó sorban interjúalanyaimnak, valamint dr. Panajotu Kosztasznak, illetve mindazoknak, akik a 2016 decemberében elszenvedett súlyos agyvérzésem túlélését és a megkezdődött lassú felépü-lést segítették, támogatták: Dr. Kakuk Ilona főorvosnak, Dr. Dénes Zoltán főorvosnak, Domokos Dóra Orsolya és Xantus Rita gyógytornászoknak és kollégáiknak (OORI; STEPS). Egyúttal nagyon szépen köszönöm a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) kollégáinak és munkatársainak segítségét és a lehetőséget, hogy e sorok támogatásukkal megjelenhessenek! Sajnos, bizonyára akadnak olya-nok is, akiket – valószínűleg figyelmetlenségből – nem soroltam most fel, kérem, ne haragudjanak, a remélhetőleg második, javított kiadásban szinte biztosan szerepelni fognak!

A kéziratot 2021. augusztus 20-án zártam le.

Dr. Németh József Lajos

In document Stratégiai KommuniKáció (Pldal 10-14)