• Nem Talált Eredményt

Egy „dezillüzionálás" önellentmondásai

In document Fiatal történészek írásai (Pldal 62-68)

gyon lassan is — egyre i n k á b b bekapcsolják a perui vidéket a gazdaság vérkerin-gésébe, ez az integráció társadalmi problémaként jelentkezik, s csapódik le a z ideológiában is. A megoldást a kreol „látószög'' az asszimiláció vagy mestizaje révénr

tehát kreol vezetéssel képzeli el, a gyarmati korszakból örökölt, átmentett h a t a l o m konzerválásával. A z indigenista vonal indián prioritást követel, s a m i ezzel e g y ü t t jár, a l a t i f u n d i u m o k széttörését — végső következményében egy polgári demok-ratikus forradalmi átalakulást követel és hirdet.

A z 1884—1918 közötti időszak vitáiban tehát lényegében arról v a n szó, hogy a z integráció k i n e k a vezetésével, milyen értékek és pozíciók megőrzésével j ö j j ö n létre, arról, hogy ebben az á t a l a k u l ó társadalomban m i l y e n helyet foglaljon el az i n d i á n . Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ezek a p r o b l é m á k i n k á b b csak körvonalazód-nak. A mexikói forradalom, a Nagy Októberi Szocialista F o r r d a l o m hatása, a mar-xizmus latin-amerikai térhódítása révén az 1920-as években fognak e kérdések — s ezekről a v i t á k — kibomlani. Ezek a világtörténeti jelentőségű változások j e l e n t i k azt a katalizátort, mely a nagy ideológiai irányzatok (aprismo, m a r x i z m u s , hispani-dad) kialakulását meggyorsítják. A z indiánkérdés — s a v i t a magasabb szinten — ezekben az áramlatokban, irányzatokban válik egyik kulcskérdéssé.

DÉNES IVÁN ZOLTÁN

torzulások — n y i l v á n v a l ó a k : „a történelem r a j t u n k k í v ü l z a j l i k " tapasztalatának túl-feszített értelmezése és a lehetőségkereten belüli időtlen passiójáték. A megegyezők é s meg n e m egyezők szerepei — a bevett s é m á k szerint — különbözőek és mégis h a s o n l ó a k : a leegyszerűsítők az á l t a l u k pozitívan és negatívan értékelt történelmi személyiségeket nemcsak tevékenységük feltételrendszerétől szakítják el, de azok egyéni sajátossága is elvész, általános tétel illusztrációivá szürkülnek: A leegyszerűsí-tések egyik változatának belső gondolati nehézsége a megegyezők értékelése, hiszen az általánosságban tartott nemzeti szabadság képviselői és ellenfelei küzdelmében ját-szott szerepük szerint a logikai következetesség a l a p j á n az „árulás" bélyegét kellene r á j u k sütni, á m ezt igen kevesen és csak a legprimitívebbek teszik ténylegesen is meg. A m á s i k álláspont viszont éppen az elcsábíthatónak, mert ö n t u d a t l a n n a k tar-tott tömegek „csábítóival" állítja ellentétbe az azokkal szembeszálló és ezért nép-szerűtlenségre kárhoztatott megegyezőket: a „reálpolitikusokat", a '„lelki függetlene-k e t " . Ez u t ó b b i értelmezés Szefüggetlene-kfű G y u l á n á l érzéfüggetlene-kelhető változatához függetlene-közelítve pró-b á l u n k a történeti gondolkozás hamis mechanizmusainak előfeltevésein k í v ü l i pon-t o pon-t pon-találni, egybecsengően pon-törpon-ténepon-tpon-tudományunk n e m egy p r o d u k pon-t u m á n a k pon- törekvé-seivel és — közvetve — eredményeivel.

Előlegezzük fő következtetéseinket: a probléma érdemi vizsgálata a szokásos polarizálásnak úgy m o n d ellent, hogy közös leegyszerűsítésekben, különböző előjelű,

•de hasonló konstrukciók újratermelésében marasztalja el azok képviselőit. Koránt-sem az ebben az ellentétben mozgók alkották és a l k o t j á k a magyar történettudo-m á n y pólusait. Igaz ez a n n a k ellenére, hogy a történettudo-magyarországi netörténettudo-mzetté válás és polgárosodás megvalósult, és lehetséges változatai kérdésében való állásfoglalást nem véletlenül kell kikerülhetetlennek tekintenünk. A hamis válaszok közötti választás m a g a is beszűkült és hamis kérdésfeltevés következménye, ezért a feladat: m a g á t a kérdésfeltevést meghaladni. Ez viszont nemcsak követelmény, h a n e m különböző tör-téneti korszakokban különbözőképpen realizált törekvés és megválaszolt nehézség is, a meghaladási törekvéseknek ugyanis komoly hagyományaik vannak.

Megszakításokkal ugyan, de két és fél esztendeig (1914 tavaszától 1916 őszéig) húzódott el az a botránysorozat, amely A száműzött Rákóczihoz kapcsolódott. Thaly K á l m á n történetírói életművének érvényes bírálatára e munkásság kritizálhatatlan-s á g á n a k tétele, a Rákóczi-kultukritizálhatatlan-sz létjogokritizálhatatlan-sultkritizálhatatlan-ságának kétkritizálhatatlan-ségbevonákritizálhatatlan-sára a hamikritizálhatatlan-s be-á l l í t be-á s t k be-á n o n n a k deklarbe-áló „Rbe-ákóczi-mentő mozgalom", a m ű tényleges leegyszerű-sítéseire és egyoldalúságaira pedig a szerző becsületébe vágó jogtalan vádaskodás volt a „felelet". A m á r korábban kedvező szakmai és irodalmi visszhangot kiváltott m ű v e t azután éri e támadás, hogy a k o r m á n y félhivatalos német nyelvű lapja, a Pester Lloyd 1914. március 7-i s z á m á b a n a m u n k á r a hivatkozva az ellenzék által a koalíciós korszak nagy v í v m á n y á n a k tartott Rákóczi-kultusz létjogosultságát vitatta.

Erősítette a támadást, hogy az osztrák Reichspost A száműzött Rákócziban a „Rá-kóczi-bálvány" ledöntését üdvözölte, és a folytatásra: 48 demitizálására biztatott.

A z időbeli egymásutániság k í n á l t a a hamis Rákóczi-tisztelet híveinek az értelmezés lehetőségét: a k o r m á n y és az osztrák centralista körök saját megbízottjuk m u n k á j á t dicsérik, s a m ű része a magyar függetlenségi eszmények elleni támadásnak, és szervesen illeszkedik az ellenzéki erőkkel drasztikusan leszámoló kormányzat tevé-kenységének egészébe.

A Tisza-kormány politikájával koncepcionálisan összefüggő újraértékelések:

Görgey 1849-es politikai szerepének eszmei rehabilitációja és a Kossuth vezette reformellenzék ellenében politizáló 1840-es évekbeli Széchenyi kultusza adtak objek-tíve lehetőséget ennek a leegyszerűsítő, p r i m i t í v és közvetlen megfeleltetésével helyt n e m á l l ó feltételezésnek a kialakulására. A legszélsőségesebb vádakat Kacziány Géza, az Egyesült Függetlenségi és 48-as P á r t A p p o n y i Alberthez kötődő konzervatív szárnyának egyik ismert személyisége fogalmazta meg. B á r n á l a mérsékeltebb hang-nemben, d e erősen támadta a m u n k á t és szerzőjét az egykori országgyűlési

kép-viselő, a szintén az Apponyi-körhöz tartozó pesti történészprofesszor: Ballagi Aladár is. A z ekkor m á r egyértelműen negatív szerepet játszó Polónyi Géza Szekfű köny-vét közvetve Jászi Oszkár beállítottságával rokonította képviselőházi i n t e r p e l l á c i ó j a során. A t á m a d ó k sokasodtak és k ö r ü k nem szűkült a z Apponyi-frakcióra, d e a Függetlenségi Pártra sem. A k o r m á n y k ö r ö k Szekfű m ű v é t ő l v a l ó elhatárolódása u t á n az eleve rossz ügy még i n k á b b tünet jellegűvé v á l t : személyeskedő h a j s z a lett, amelyben Szekfű t á m a d ó i a nemzeti érzületnek alávetett tudományosságot állítot-t á k szembe a szerinállítot-tük a Habsburgok vagy (és) a nemzeállítot-tiségek érdekeiállítot-t k i s z o l g á l ó írásokkal.

Fő v á d j u k , hogy a m ű n e m tudományos, s végső fokon azért n e m az, m e r t n e m a nemzeti érzületet követi. E kisajátító beállítottság viszont nemcsak a v á d l ó k nézeteit jellemzi, hanem fellelhetjük Szekfű védőinek többségénél is. A m ű n e m elég nemzeti s ezért nem elég tudományos, de azért történelmi (és n e m politikai) j e l l e g ű m u n k a — vallja Berzeviczy Albert, az A k a d é m i a elnöke, Andrássy Gyula, és a Tisza István o r g á n u m á n a k számító Magyar Figyelő. T u d o m á n y o s a könyv, m e r t szerzője az igazi nemzeti beállítottságot képviseli — v é d i k Szekfűt a k a d é m i k u s párt-fogói és kollégái, megfordítva a v á d l ó k érvelését. N e m v a l ó b a n modern, t e h á t n e m valóban tudományos — h a t á r o l ó d i k el a m ű t ő l Lakatos László és Migray József m á s szintre emelve és újjátermelve a kisajátító felfogást. Tudományos, mert a meg-szokottól eltérő (dezilluzionáló és kritikus) — ez Laczko Géza, Schöpfliti Aladár és Gábor Andor véleményének summázata. Egyik említett beállítás sem szakad el radikálisan attól a vagy-vagytól, a m i t a t á m a d ó k képviselnek. K é r d é s ü n k : v a j o n Szekfű Gyula m i t szegez szembe t á m a d ó i v a l az alapkérdésben, „nemzet" és tudo-m á n y viszonyának érteltudo-mezésében? Ezt tudo-megválaszolva t u d u n k felelni az ú j a b b kér-désre: miért nem haladta meg a megtámadott a m e g h a l a d a n d ó t ?

Szekfű G y u l a saját álláspontját a tudományosnak tartja, amelyet kétféle „dilet-tantizmussal" állít szembe: a „kurucos" vagy „szélbali" irányzattal és J á s z i é k k a l . A „kurucos" irányzat kisajátítja és leszűkíti a m a g y a r történelmet, Jásziék pedig

„képrombolást" végeznek. M i n d k e t t ő tudományon kívüli, eleve adott szempontok szerint értelmezi a múltat, a történettudomány viszont ezeket k i z á r v a a f o l y a m a t belső természetéhez, a m ú l t b e l i realitásokhoz kell hogy igazodjon. E n n e k feltétele a források hozzáértő, tárgyszerű és elfogulatlan elemzése. A t u d o m á n y o s viszonyulás belső követelményei: a t u d o m á n y autonómiája és önértéke. Ez a tétel Szekfű egyik fő érve t á m a d ó i ellen.

A z ellenfelek állításainak nagyrészt tárgyszerű, megalapozott k r i t i k á j á h o z és a többek által Szekfű nézeteivel (külsődlegesen és n e m helytállóan) rokonított prog-resszív magyar értelmiség á l l á s p o n t j á n a k hozzá n e m értő és jogtalan denunciálásá-hoz, tehát ahhoz az érveléshez, hogy m i l y e n nem lehet a t u d o m á n y , társul egy m á s i k is, mintegy megalapozva az előbbit.

Ez arra keresi a választ, hogy m i b ő l származtatható a tudományos, illetve tu-dománytalan álláspont. Thaly és követői nem egyszerűen a tudományosság követel-ményei ellen vétkeztek — á l l í t j a 1916-ban írott védekező m ű v é b e n , a Mit vétettem én?-ben Szekfű —, hanem elsősorban a „nemzet" érdekei ellen. E l f o r d u l t a k a mér-téktől, megtagadták a követendő hagyományokat, félrevezették a k ö z v é l e m é n y t , mert kisajátították és korszerűtlenre cserélték fel a nemzeti eszményeket. Történe-tietlenül értelmezett ideáljuk históriai gyökere: a „ k u r u c " eszmény m a g a is k o r h o z kötött volt, hiszen a n n a k t a r t a l m á t és funkcióját n e m a nemzeti függetlenség, h a n e m a török által támogatott, viszonylagos mozgásszabadsággal rendelkező erdélyi feje-delemség léte által lehetséges — a nemzeti létet megőrző — önállósági törekvések képezték. Ennek történeti jelentősége részint a török hódítás által létrejött (tehát kényszerszülte) területi, szervezeti és tudati megosztottság, részint a nemzet létét fenyegető lipóti abszolutizmus ellenében határozható meg, érvényessége pedig csak eme abszolutista rendszerre vonatkoztatva volt. A kompromisszumot jelentő szat-m á r i béke — ugyancsak Szekfű értelszat-mezése szerint — biztosította a veszély elháru-lását.: az i m m á r korszerűtlen ideál végérvényesen elavulttá, a török hódítással meg-bomlott, de mindig is kívánatos állapot: a „nemzet" egysége pedig lehetővé v á l t .

A z az álláspont, amely a „nemzet" érdekeivel ellentétben a kényszerszülte meg-osztottság eszményének ahistorikusan értelmezett változatát az ideállá teszi, holott a feltételek alapvetően — mégpedig kedvező i r á n y b a n •— megváltoztak, nemcsak t u d o m á n y t a l a n . A b b a n a bűnben marasztalható el Szekfű szerint, a m i t t á m a d ó i olvastak az ő fejére: nemzetellenes. N e m tudományos a v á d l ó k álláspontja, mert n e m tesz eleget a t u d o m á n y belső követelményeinek. N e m helyesen nemzeti — objektíve nemzetellenes — az a beállítottság, amely ellenfelei sajátja, s ezért n e m érvényes. E két tétel és a b e n n ü k m e g n y i l v á n u l ó két szerep (tudniillik a tudós és az ideológus szerep) viszonya tisztázásra szorul és elkerülhetetlenné teszi azt, hogy i m m á r Szekfű G y u l a ekkori „nemzet"-fogalmára, s így a védekezéssel vállalt ideoló-gus szerep milyenségére kérdezzünk rá. A z önértékű és eszközszintű t u d o m á n y ellentmondása a „kuruc-labanc" ellentét meghaladásának deklarált igénye és a z ellentét reprodukálásának ténye közötti ellentmondáshoz kell hogy vezesse azt, aki a gondolati szálak felfejtésére vállalkozik. Szekfű deklarálja a „kuruc-labanc"

ellentét meghaladásának követelményét. Legfőbb ellenvetése a „kurucos" irányzat híveivel szemben az, hogy szerinte azok egy — mégpedig hamisan értelmezett — korra szűkítik a magyar történelmet, és emiatt korokat, eszményeket és személyi-ségeket rekesztenek k i abból, jelesül: k i z á r j á k a magyarságból a labancokat, s a X V I I I — X I X . századot, a nemzeti fejlődés korát, holott ezek konstruktív szerepe nagyon is m é l t á n y l a n d ó . Mégsem — egyébként is abszurd — szintézis, h a n e m anti-tézis az, a m i t Szekfű m o n d a n d ó j á b ó l kielemezhetünk. Szekfű n e m egyszerűen Thaly h a m i s Rákóczi-képét érvényteleníti, h a n e m az egykori vezérlő fejedelmet általában

„dezilluzionálja" azzal, hogy a neki tulajdonított eszményt (és az azzal azonosított, történelmi szerepet, jelentőséget és hatást) minősíti történelmileg is korszerűtlennek.

A Rákóczi-kultusz létjogosultságát tagadva viszont a historikus feloldást tud adni a

„ k u r u c " történetírói irányzatnak arra a belső ellentmondására, amely a megegyezés igenlése és ellenfeleinek példaképpé emelése között feszült. Ennek persze ára v a n : az értékek átfordítása. A megegyezők követendő példává magasztosulnak, és a meg n e m egyezők történelmi szerepe eszközszintre süllyed le. Ebben rejlik e feloldás:

hatóerejének titka, de az ekkori hatás iránya is ebben leli magyarázatát, hiszen egyrészt azzal, hogy nyilvánvalóvá teszi az ellentmondást, legsebezhetőbb pontjukon sérti a következetleneket, másrészt azt az érzést erősíti bennük, hogy nemcsak a politikából, h a n e m az ideológiából is száműzik i m m á r őket. Viszontválaszként fel-ú j u l az ellentmondás feloldásának az adott értékrendszeren belüli m á s i k típusa: az.

általánosságban tartott „igaz ü g y " kudarcát árulással magyarázó s m a g á t a meg-egyezést is árulássá bélyegző álláspont. Ez viszont a másik két felfogás előfeltevé-seivel közös elemei és minősíthetetlenül leegyszerűsítő jellege m i a t t elsősorban a tudományos közélet határain kívülre, azon b é l ü l pedig peremre szorul.

Szekfű G y u l a — a m i n t azt a M i t vétettem éh?-ben maga is megírja — valóban n e m újított gyökeresen a „kuruc" eszmény bírálatával. N e m teremt ú j ideológiai minőséget A száműzött Rákóczival és védelmével, h a n e m m á r meglevő választípust dolgoz át s fogalmaz meg újból, hiszen n e m ő a „labanc" álláspont első képviselője a magyar történettudományban, továbbá hasonló előfeltevésű konstrukciókat érvé-nyesít (s értelmez át), m i n t „ k u r u c " ellenfelei. T á m a d v a védekezése konzervatív védőinek érveléséhez hasonlít: az övé a helyes nemzeti álláspont, amely egyúttal tudományos is. Ellenfelei v á d j a i n a k elvi alapját, a t u d o m á n y p o l i t i k u m n a k való-alárendelését fogadja el a „nemzeti, tehát tudományos" tétel vállalásával és érvé-nyesítésével. A szabadságharc és vezére pedig (melyeket a „kuruc" Thaly magasztos, jelzőkkel bőségesen jellemzett ugyan, de feltételeiről, nehézségeiről és lehetőségeiről viszont a n n á l kevésbé adott érdemi képet) a történelmi valóság iránti igénye elle-nére Szekfű beállításában sem kerül k i az elvontságok világából: a küzdelem tár-s a d a l m i bázitár-sát alkotó heterogén erők elemző viztár-sgálata h í j á n még a vonatkozó részfelismerések sem mentesek a leegyszerűsítésektől, s a felfogás egésze még i n k á b b ebben az i r á n y b a n hat. Ö is nemesi „nemzet" és a nemzet létét fenyegető abszolu-tizmus ellentétében és kompromisszumában l á t j a — az egyéb tényezők részleges érzékelése ellenére — a küzdelem történelmi jelentőségét, a n n a k a „nemzet" és

a-„ n e m z e t " alatti rétegek közötti válaszfalat is bomlasztó hatását, t á r s a d a l m i s ú l y á t n e m érzékeli, holott a korabeli történettudomány n e m egy képviselője m á r m e g is fogalmazta azt. N e m véletlenül jellemzi és értékeli az á l t a l a értelmezett eredmény-n y e l a folyamatot, a megegyezéssel a küzdelmet. Ugyaeredmény-nazoeredmény-n okból, a m e l y eredmény-n e k kö-vetkeztében a t u d o m á n y a p o l i t i k u m a l á süllyedt: Szekfű „nemzet"-fogalma n e m k ü l ö n b ö z i k gyökeresen attól, a m i t ellenfelei és konzervatív védői s z á m á r a egyaránt jelentett. A nemzetfogalom szélességében és alkotóelemeinek megítélésében

érzé-kelhetünk különbségeket, de jellege azért hasonló. Jelölésére nincs j o b b s z a v u n k , m i n t az annyiszor elkoptatott: antidemokratikus. Nemcsak lefelé zár, h a n e m — sajátos értelemben — kifelé, az emberiség felé is merev h a t á r t von.

A korszakok belső mércéjéhez igazodni k í v á n ó történész azok összehasonlítási a l a p j á u l olyan nemzetfogalmat használt, amely m a g a adottság volt. A z adott „reali-tás" tisztelete m i a t t azt, az á l t a l a evidensnek tartottat tette végül is eszménnyé.

N e m nézett szembe saját tárgyilagosságának feltételrendszerével, tudósi m i v o l t á n a k h i v a t a l n o k i korlátaival. N e m érzékelte, hogy az adott u r a l m i viszonyok b e é p ü l t e k gondolkozásába, mert feltételeit megkérdőjelezetlenül hagyva elfogadta azokat.

A választott téma jellege m i a t t a h a m i s konstrukciók igazként való elfogadásának A száműzött Rákócziban vissza kellett hatnia a t u d o m á n y o s produkcióra, s a véde-kezés n e m arról tanúskodik, m i n t h a a historikus kijutott volna a szellemi tisztázó-d á s szempontjából h a m i s mechanizmustisztázó-dk útvesztőjéből.

Szekfű G y u l a meg n e m vívott emberi (és ezen belül szellemi) lázadása követ-keztében vállalkozhatott olyan szerep betöltésére, a m e l y n e k külső feltételeit a fel-halmozódó társadalmi és nemzeti feszültségeket d e f o r m á l ó csoportküzdelmek ké-pezték, s amelyek a m i n d i n k á b b beszűkülő és fordított kiválasztással terhelt kul-turális életre redukálódó politikai mozgástérben zajlottak. A z a szerep, a m e l y r e a védekezéssel vállalkozik, s amelyet később realizál: az ideológus szerepe. T a r t a l m a : kisajátított európaiság és kisajátított magyarság szembeállítása és egyeztetése.

Szán-dékai ellenére illúziók oszlatója helyett illúziót cserélővé vált, részesévé a n n a k , a m i t Szabad György az „illúziók váltógazdaságának" nevez.

Szekfű tudományos igényessége konzervatív szemléletével került ellentmon-dásba, s ez a feszültség magyarázza mindazokat az ellentmondásokat, amelyeket önellentmondásokként érzékelhettünk. A realitás és történetiség i r á n t i szükséglet és a t u d o m á n y elvi alárendelése a politikumnak, a m e l y ó h a t a t l a n u l m i n d i g a d o t t ; az -eszmények kisajátításával és meghamisításával v a l ó szembefordulás és azok

át-fordítása; tudós és ideológus szerep — m i n d az ellentmondás kifejeződései. Ezzel -szembesülünk m a g á n a k a botránysorozatnak szekfűi értelmezésében is: egyik

olda-lon a „rosszul hazafiak", a „csábítók", másik oldaolda-lon a „nemzet" eszményeit kép-viselni s értelmezni hivatott tudós s közöttük az öntudatlansága m i a t t elcsábított 'közvélemény. Szekfű számára e kulcsélmény v á l i k a (forradalmak és Trianon egy-m á s u t á n j á h o z kapcsolódó) egy-m á s i k egy-mellett a z újkori egy-m a g y a r történeleegy-m rendezőelvévé.

A képlet n e m új, igen sokan vallották m a g u k é n a k k ü l ö n b ö z ő változatait. Először a m ú l t század negyvenes éveinek elején a Dessewffyék vezette konzervatív csoport és a Kelet népét író Széchenyi, legnagyobb hatással pedig K e m é n y Z s i g m o n d fogal-m a z t a fogal-meg a forradalofogal-m és önvédelfogal-mi háború eltiprása után, de fellelhetjük később is: így mindenekelőtt Asbóth J á n o s n á l a hetvenes években s a Tisza-kör ideológusai k ö z ü l t a l á n Réz M i h á l y alkalmazta a legkövetkezetesebben a tízes évek k ö r ü l . Á m ahogy e nagy hatású történetmagyarázat nem bizonyul érvényesnek, úgy n e m igaz .Szekfű képe a botránysorozat mibenlétéről sem. Á l k u r u c o k szembesültek a „ l a b a n c "

•állásponttal, és n e m a kurucok a tudományos igazsággal. A két leegyszerűsítés, a

„kuruc" és a „labanc" beállítottság kialakulása és egyikük, illetve m á s i k u k v á l t o g a t ó módon érvényesülő hegemón szerepe történetileg tisztázandó- feladat, s ez meg-h a l a d á s u k n a k is egyik feltétele.

Ignotus 1916-ban így í r t : „ . . . h a . . . valamely eljövendő történetíró m e g í r j a a kezdődő huszadik századbeli Magyarország fogyatkozásainak történetét,

rokonvoná-sokat fog egymásmellé róni abból, ahogy Szekfű G y u l á v a l b á n t a k , s abból, ahogy S z e k f ű G y u l a viselkedett."

J E G Y Z E T

A c i k k A realitás illúziója (A historikus Szekfű Gyula pályafordulója 1908—1922) c í m ű kéziratos m o n o g r á f i a egyik f e j e z e t é n e k e m p i r i k u s a n y a g á r a és elemzéseire t á m a s z k o d i k . S z e k f ű korabeli p u b l i k á l t állásfoglalásai: Szekfű Gyula: Felelet a S z á m ű z ö t t R á k ó c z i d o l g á b a n . Bp., 1914.; Ü j a b b válasz b í r á l ó i m n a k . B p „ 1914.; Megjegyzések Márki n y i l a t k o z a t á r a . I n : T ö r t é n e t i Szemle, 1914.; Mit v é t e t t e m én? Ki gyalázta Rákóczit? Bp., 1916., (két k i a d á s ) . T h a l y K á l m á n t ö r t é n e t í r á s á r ó l : R. Várkonyi Ágnes: T h a l y K á l m á n és t ö r t é n e t í r á s a . Bp., 1961. Ez e g y b e n az első t u d o m á n y o s m u n k a , a m e l y i k A száműzött Rákóczival és a k ö r ü l ö t t e z a j l ó k ü z d e l e m s o r o -zattal is foglalkozik. A h a g y o m á n y o s h i s t o r i o g r á f i a i képlettel szemben a m a g y a r p o l g á r i tör-t é n e tör-t tör-t u d o m á n y i r á n y z a tör-t a i r ó l é r d e m i m u n k a R. Várkonyi Ágnes: A pozitör-tivistör-ta tör-t ö r tör-t é n e tör-t s z e m l é l e tör-t a m a g y a r t ö r t é n e t í r á s b a n I—II. Bp., 1973., m e l y n e k m á s o d i k k ö t e t e (A pozitivizmus g y ö k e r e i és k i b o n t a k o z á s a M a g y a r o r s z á g o n 1830—1860) ú t t ö r ő jelentőségű a leegyszerűsítések m e g h a l a -dása s z e m p o n t j á b ó l . A t ö r t é n e t s z e m l é l e t i h a m i s m e c h a n i z m u s o k genezisének és m i b e n l é t ü k n e k elemzése, a m e l y időben a h e t v e n e s és tízes évek által h a t á r o l t szakaszra t e r j e d n e k i és á t f o g n á a m a g y a r t ö r t é n e t t u d o m á n y és az ideológiai élet f ő tendenciáit, elvégzendő f e l a d a t . A „ r e á l -politika" illúzióira: Szabad György: F o r r a d a l o m és kiegyezés v á l a s z ú t j á n (1860—61) Bp.. 1967.

A száműzött Rákóczi szemléleti a l a p r é t e g é r ő l és k ü l ö n ö s e n S z e k f ű „ v é d e l m é n e k " i r á n y z a t a i r ó l , a k ü l ö n b ö z ő á l l á s f o g l a l á s o k r ó l : Dénes Iván Zoltán: A históriai illúziók elleni k ü z d e l e m törté-netéből (Az „utolsó á l - k u r u c f ö l k e l é s " k r i t i k á j á n a k konzervatív és progresszív irányzatai) In : v a l ó s á g , 1973/8.

DÉR ISTVÁN RAJZA

5 T i s z a t á j

65

VIDA ISTVÁN

A felszabadulás utáni politikai

In document Fiatal történészek írásai (Pldal 62-68)