nyu-gati demokrácia alapirata. Egyszerű, minden ember számára érthető, az igazságosság elveit tagoló kijelentésekre kellene a közös jogot alapítani, melyre a jövendő együtt-élés épülhetne.
Látszólag könnyen fölfogható elvek, de ha a megvalósításukról van szó, akkor látjuk, hogy talán a legnehezebbek. Egy jó alkotmány rövid lenne, néhány alapelvet fogalmazna meg, és kijelölné a megvalósítás kereteit. Nem kellene újra ki- vagy fel-találni, csupán tanulmányozni kellene a nyugati demokráciák alkotmányait, elsősor-ban az Amerikai Egyesült Államokét. Egy helyesen fogalmazott alapokmány nem-csak a múltfeldolgozás kereteit jelölné ki – minden múltfeldolgozás alapelvei morális princípiumok lennének –, de a jövő útját is alapvetően meghatározhatná.
A demokratikus alapelvek egyik fő sajátsága, hogy nem megosztanak, hanem egyesítik azt a közösséget, amely alapításába fölveszi azokat. A demokrácia ugyanis a biztosított egyenjogúság mellett a fedetlen arc, a nyílt kommunikáció, az egyenes beszéd világa. Ha vissza is élnek az alapelvekkel, mindig vissza lehet térni hozzájuk, és számon lehet kérni érvényesülésüket. Kritikai potenciáljukat az adja, hogy ha a nyilvánosságban rájuk hivatkoznak és bizonyítják, hogy valaki nem tartotta be ígére-tét, hazudott, ölt, nyilvánvaló módon megsértette a másikat méltóságában, akkor az alapelvek és alaptörvények értelmében jogilag is felelősségre vonható. A morális alapelvek fő előnye, hogy mindenki érti azokat, könnyen átlátja, ha nem érvényesül-nek a közéletben vagy annak valamelyik aktusában, és ezáltal könnyen számon is kérhetők. Az ilyen alapelvek nem egy történeti nemzethez kapcsolódnak, hanem azokhoz az alapelvekhez, amelyek minden nép kultúrájában megvannak. Egy ilyen alkotmány létrehozása során az alapelvekben történt megállapodás után természete-sen számos jogtechnikai kérdést is meg kellene oldani, de ez nyilvánvalóan másodla-gos kérdés. Az alkotmányt nem jogászoknak kell megalkotniuk, hanem a széles nyilvános diszkusszióknak kellene az elveket kikristályosítaniuk, és a jogászoknak mint jogászoknak csak a legvégén kellene bekapcsolódniuk a munkába.
újrA elindulni
Amikor azt állítom, hogy újra neki kellene vágni, akkor erre az újraindulásra uta-lok. Csak egy ilyen új elindulással, újra-építéssel (nem újjáépítéssel), új formák lét-rehozásával lehet az országot a történelmi kátyúból kihúzni, nem reformokkal, mert kátyút nem lehet reformálni, csak betömni, és fölé – vagy új nyomvonalon – aszfaltos utat építeni. A reformokat évtizedek óta, kifejezetten 1968 óta „gyakoroljuk”, az eredmény magáért beszél. Ebben az összefüggésben nagyon réginek és elavultnak tűnik, ha azt olvasssuk, „a reformoknak nincs alternatívájuk. Előbb-utóbb meg kell indulniuk.” (8.) Szerintem csak alternatívájuk van a reformoknak, ami fennáll, nem szabad reformálni, mert negyven éve reformálgatunk, és ide jutottunk. Új morális, kognitív, kommunikatív és jogi struktúrák létrehozására van szükség: autópályákra sáros utak helyett. Egy ilyen újraindulás számos Kis János által tárgyalt kérdést nem-csak megoldana, hanem rég elavultnak tüntetne föl.
Kis János gyakorlati politikai lépésektől reméli az ország újraegyesítését, abban, hogy a pártok egymáshoz közelednek. Azt írja, „megteremtődnének a feltételek a
102
jobboldali és baloldali érzelmű magyar állampolgárok közti szakadék áthidalásához.
… A két oldal lassan elfogadhatja egymást. A következő húsz évben a Magyar Köztársaság állampolgári közösséggé válhat. Normális demokráciává, a normális demokráciák normális bajaival.” (8.) Igen, erre lenne szükség, de a kis pártpolitikai lépéseken túl nincs tényleges javaslata, hogy miként érhetnénk el ezt.
Azt állítja, hogy a Fidesznek „nagyon óvatosan kell az alkotmányhoz nyúlnia” (8.), holott egyáltalán nem kell hozzányúlnia, hanem egyszerűen egy teljesen újat kell létrehoznia. Természetesen nem egyedül, nem csak a Fidesznek, hanem mind-annyiunknak, minden Magyarországon élőnek részt kell vennie az alkotmányozás széles diszkussziókat feltételező munkájában. Az egyetlen megoldás egy új, ideoló-giamentes, az egyetemes morális értékekre alapozott alkotmány lehetne, ahol az alkotmány értelmében nincs két vagy akárhány oldal, csak egymást respektáló szub-jektumok. Úgy tűnik, Kis János egy lejárt és érvénytelenedett gondolkodásmódot idéz meg, amikor azt állítja: „általában minél radikálisabban nyúl bele (a Fidesz) az alkotmányba, minél jobban elvágja a tőle balra lévő ellenzéket a lehetőségtől, hogy a parlamentben és a szavazófülkékben juttassa érvényre akaratát, annál inkább rákény-szerül ez az ellenzék, hogy átvegye a parlamenten kívüli harcmodort” (8.). Ha a Fidesz nem belenyúl a rossz alkotmányba, hanem széles körű diszkusszióval és támo-gatottsággal, az egyetemes elvekre építve újat alkot, minden emberre mint szabad és a moralitás lehetőségével rendelkező szubjektumra alapozva azt, akkor nem lesz értelme balra vagy jobbra lévő ellenzékre kacsingatni, hiszen az alkotmány semmifé-le jobboldali, baloldali vagy egyéb csoportosulást nem ismerne el önmaga és az egyetemes alapító elvek, valamint az alapító egyén közt.
Mindennek létrehozásához egyaránt erőfeszítéseket kellene tennie minden felelős Magyarországon élő embernek (polgár majd akkor lesz, ha létrehozza a közös alkot-mányt, és fenn is tartja), és a jelenleg vezető politikai erőknek is. Valóban egy hosszú folyamat kezdetén állunk (vö. 3.), de ez nem fordulat, hanem alkotó (azaz alkotmá-nyozó) újraindulás lehet, és kellene, hogy legyen. Mindannyiunk, minden itt élő részvételével. Csak így lehetünk egyszer végre-valahára mi is debananizált köztársa-ság, vagyis normális demokrácia.
103
VázlaTok
a Demokrácia mi Vagyunk103
Ha a francia király még nyugodtan mondhatta, hogy „az állam én vagyok”, akkor a demokráciában ezt mi, a demokráciában élő polgárok, Magyarország minden egyes polgára elmondhatjuk magunkról és államunkról. A „demokrácia mi vagyunk” vagy a „demokratikus állam mi vagyunk” nem túlzás és nem fellengzősködés, hanem a valós tényállás megfogalmazása. Miről is van szó?
A demokráciA mint szABAd életmód
A legfiatalabb ország, a legöregebb modern demokrácia, az Amerikai Egyesült Államok filozófusa, Dewey azt tartotta, hogy a demokráciát az egyes emberből, a sza-vazó polgárból kell levezetni. A demokráciának csak akkor van értelme, ha úgy gondol-juk el, hogy az egyes ember életének meghosszabbítása. A demokrácia, mondja Dewey,
„nem kormányforma, nem is társadalmi hasznosság, hanem az ember és természetta-pasztalata metafizikai viszonya”, vagyis az ember megtapasztalja önmaga egyenlőségét a többi emberrel, és ezt az egyenlőséget a társadalom szerkezetére vetíti vagy alkalmaz-za ahelyett, hogy felülről vagy kívülről várna legitimációt. Ha egyenlők vagyunk szü-letésünknél fogva, akkor ezt a társadalom szerkezetének is tükröznie kell.
A demokrácia életmód, minden ember lehetséges és legnagyszerűbb stílusa. Ha tiszteljük önmagunk és a másik ember szabadságát és ezzel járó társadalmi felelőssé-gét, akkor csak demokraták lehetünk, a demokrácia hívei, és ezt mindennapi életünk-ben és kommunikációnkban is meg kell valósítanunk. A demokrácia szabadság és egyenlőség, és ami ezt korlátozza, az korlátozza a demokráciát is. Dewey hangsú-lyozza, hogy „Minden, ami korlátozza a szabadságot és a kommunikáció teljességét, olyan sorompókat helyez el, amely csoportokba és klikkekre osztja az embereket, egymással szembenálló szektákba és frakciókba, és ezáltal aláaknázza a demokrati-kus életmódot. A szabad vélemény, szabad kifejezés és szabad gyülekezés polgári szabadságának puszta törvényes garanciája nem sokat ér, ha a szabad kommunikáció mindennapjaiban az eszmék, tények, tapasztalatok adásvételét megfojtja a kölcsönös gyanakvás, visszaélés, félelem és gyűlölködés. Ezek a dolgok hatékonyabban rom-bolják le a demokratikus életmódot, mint a nyílt kényszer.” A demokrácia megvaló-sítása és fenntartása érdekében gyanakvás és félelem helyett a bátor és nyílt kommu-nikációra, egymás felé fordulásra van szükség, nem a színlelés, hanem a valódi atti-tűdök szintjén. A demokrácia a bátor és nyílt emberek társadalma, nem pedig a
„sötétben reszketőké” vagy titkos társaságokat létrehozóké.
104
A demokráciA mint morAlitás
A demokrácia nem államforma, hanem alapvetően morális fogalom, az életvitel formája. A demokrácia nem valami külső, hanem személyes világunk, csak így maradhat fönn tartósan. Ezért mondja Dewey: „Ahhoz, hogy megszabaduljunk attól a szokásunktól, hogy a demokráciát valami intézményesnek vagy külsőnek gondol-juk, és ehelyett szokásként sajátítsuk el, a demokráciát személyes életmódnak tartva, akkor tudomásul vesszük, hogy a demokrácia morális eszme, és amennyiben ténnyé válik, akkor morális tény lesz. Tudomásul kell venni, hogy a demokrácia csak akkor valóságos, ha ténylegesen az élet közhelye.” A demokrácia hit az emberben, abban, hogy ha az embert mintegy „magára hagyjuk”, akkor a demokrácia virágozni fog, hiszen a „demokrácia feladata mindörökre a szabadabb és emberibb tapasztalat létre-hozása, amelyben mindenki osztozik és amelyhez mindenki hozzájárul”. A demokrá-cia tehát a morális élet közösségi meghosszabbítása, nem kormányforma, hanem egyenlő emberek közösen akart társadalmi élete.
Az így felfogott, az egyes embertől szerveződő demokrácia fogalma természetesen még nem terjedt el, a rendelkezésre álló idő miatt nem is terjedhetett el hazánkban és a többi közép-európai országban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a demokráciát ne lehetne így felfogni, hogy ne foghatnák föl egyre többen így. Mi lenne, ha azt mon-danánk, működtessük mindannyian demokráciánkat, ami épp ezáltal lesz a mienk, mert eredeti, antik görög fogalmának megfelelően belőlünk indul ki. E demokrácia polgárai nem régi sebeiket nyalogatják, bosszút kiáltva nagyapáik sérelmeiért, hanem valóban saját élettapasztalatukat kívánják közösségi, tehát politikai formába önteni.
Magyarországon akkor lesz valódi demokrácia, ha egyre többen bensővé teszik azt, ha egyre többen érzik magukénak, ha egyre többen úgy látják, hogy ez saját életük része, saját életük meghosszabbítása.
A Biblia tanúsága szerint Mózes népének negyven évig kellett a sivatagban vándo-rolnia, mielőtt beléphetett az ígéret földjére. Senki nem léphetett be a szabadságba, aki korábban szolgaságban élt. Lehet, hogy nekünk is negyven évet kell „menetel-nünk”, míg eljutunk a valódi demokráciába? Azok, akik rabszolgák voltak, akik látták a szolgaságot, nem voltak képesek meglátni a Mózes által meghirdetett ígéret földjét, nem léphettek be a szabadság birodalmába. Csak a vándorlás, a szabadság idején születettek léphettek be az Új Világba. Régiónkban az Új Nemzedék, a rendszervál-tásnak nevezett valami után felnövők, a későn születés kegyelmét élvezők az a gene-ráció, amely már nem látta a szolgaságot. A szabadság új, soha nem látott világának megvalósítása az ő feladatuk. A sivatagi vándorlás, az átkelés az óceánon, tehát a szabadság megálmodása és elgondolása pedig a mienk. Vándorlás, a szolgaságból való sivatagi kivándorlás vagy a „szabadság” óceánján való átkelés nélkül – történeti tapasztalat – nem lesz demokrácia. Ám ne feledjük, a vándorlás, az átkelés még nem demokrácia, csak annak előkészítése. Ebben a kilátástalan menetben önmagunkat, szabadságunkat, felelősségünket és morálunkat kell megálmodnunk és kitalálnunk, továbbá azt, hogy ebből az új, szabad önmagunkból milyen demokrácia adódik, adód-hat vagy adódjék, azaz milyen demokráciát akarunk. A történelem arra tanít, fogadjuk el, hogy a demokráciát majd a vándorlás, az átkelés idejében születettek fogják életre
105