A CzF. Terve (1834) és az Utasítások (1840)

Ez utóbbi mozzanat nagyon fontos. A szótár elkészítését kezdettől fogva egyértelműen nemzeti közügynek tekintették. Azt is érdemes kiemelni, hogy a szótár alapelveit az Akadémia összes osztályának tagjai együtt fektették le, csak azok megfogalmazása lett a nyelvtudományi osztály feladata.

A munka mindenesetre azonnal megkezdődött. A következő héten a filozófiai osztály két tagja, Imre János és Tittel Pál csillagász elsőként nyújtották be olyan könyvek listáját, amelyeket alkalmasnak találtak arra, hogy műszavakat gyűjtsenek belőlük. Hamarosan megtörtént a könyvek kiosztása is, és megkezdődött a gyűjtő-munka⁶⁹ (Viszota 1909: 47).

A Mathematikai Műszótár és a Philosophiai Műszótár 1834-ben, Törvény-tudományi Műszótár 1843-ban jelent meg. Ugyanebben az évben adták ki Bugát Pál Természettudományi Szóhalmaz című munkáját.

tagtársak vizsgálatjaiknak folyamatjában egészen más nyelvekből hoznák is fel a’

paralel szókat, mint a’ mellyre megvagynak bízva, örömmel fogadándja az academia” (idézi Tőzsér 1988: 34-35).

Az Akadémia működése alatt ekkor merült fel először a nyelvhasonlítás szükséges-ségének gondolata (erről bővebben a 3.2.4. és az 5.6. fejezetben), mégpedig – Keve Mária szerint – Kállay Ferenc javaslatára. A nyelvhasonlítás elveit tartalmazó 1837-es Utasítást (l. Függelék 3) teljes egészében Kállay fogalmazta meg, bár rajta kívül a nyelvhasonlítástól ekkor még idegenkedő Vörösmarty és Jankovich Miklós is aláírták.

A tagok között kiosztották tehát a nyelveket, azzal, hogy lehetőleg a következő évi nagygyűlésig végezzék el a magyarral való összehasonlítást. Kállay például a magyar-nak a szanszkrit, a zsidó, a káldeai, a szír és a cigány nyelvekkel való összevetését vállalta.

Közben újabb kérdések merültek fel, ezért megbízták Vörösmartyt, Balogh Pált és Czuczort, hogy dolgozzák ki „a nagyszótár miképen kezelését tárgyazó javaslatot”

(idézi Viszota 1909: 53). Határozattá nyilvánított véleményükben (Vélemény A’ szótári dolgozatok [munkálatok] megkezdéséről ’s kiosztásáról. 1836.) fogalmazódik meg először a Nagyszótár egységes szerkesztési elvének igénye.

„A’ nagy-szótár’ írása két külön munkálatból úgymint a’ szavak teljes össze-gyűjtéséből, továbbá az egyes szavak’ magyarázatainak kidolgozásából állván, a’

küldöttség [bizottság] nem tartja szükségesnek ez utóbbit az elsőtől felfüggeszteni;

ugyan is a’ szavak’ magyarázatához akármelly meglevő szótár szerint is lehet fogni, ’s a’ szavak teljes összegyűjtése után a’ kimaradottakat pótlólag kidolgozni.

A’ küldöttség’ [bizottság] terve tehát ez volna:

a) A’ rendes tagok’, ’s azon levelező és tiszteleti tagok között, kik ezen munkára vállalkoznának, osztassék ki Kresznerics’ szótárának két vagy legföllebb három betűje (a’ kiosztást talán szógyökök szerint lehetne ejteni).

b) Minden munkatárs a’ neki jutott ’s írásban kiadott osztályrészt honn átal nézvén, ha benne olly szavakat talál, mellyek idegen, általa nem gyakorlott tudományághoz tartoznak, tegyen ez iránt jelentést a’ heti ülésben, hogy ez egy más, azon tudomány-hoz értő tagra vagy egészen át írassék, ha kizárólag oda tartozik, vagy csak följegyeztessék. Ezen följegyzést több osztályok’ számára szükséges tenni, ha vala-mely szó több tudományokban vagy mesterségekben fordul elő.

c) A ki osztályrészéből néhány szót kidolgozott, azt azonnal felolvashatja vizsgálat végett a’ heti ülésben, a’ nélkül hogy betűrendet tartson vagy arra várakozzék.

d) A’ héti [heti] ülésben felolvasott ’s helybenhagyott munka egy különösen e’

végre készült jegyzőkönyvbe úgy irassék ki, hogy a’ magyarázott szavak mindenkor kitetszőleg, vagy elől, vagy fölűl magányosan álljanak. Munka egyszerítés végett jó lesz, ha ezen jegyzőkönyvnek csak egyik lapja lesz beírva. Hogy betűrendezéskor azt elszelni, és sorba ragasztani lehessen.

Ezek volnának a közös munkák, azonban igen sok marad hátra, a’ mi szerkesztő kezére vár, ugymint a’ szavak’ szemmel tartása, ’s idővel (ha tudniillik minden ’s mesterszavaink kezeinknél lesznek) egy nagy teljes szótár berendezése, hogy a Kresznericscsel összevettetvén, az ennél hibázó szavak pótlólag kiosztathassanak.

2. Ha valamelly szóról a’ jegyző könyvben több elszórt magyarázat van, azokat nem csak egyben kell szedni, hanem rendbe szedni ’s a’ ne talán ismételteket egyszeríteni szinte a szerkesztőség tiszte lesz, ugy szinte

3. Magyar szavaink’ összehasonlításai idegen szavakkal már munkában lévén, ezeket a’ beadott munkákból kiszedni s helyeikre iktatni, ’s a’ ne talán kihagyott szólásformákat, közmondásokat beírni ’s az egészbe egy színt ’s következetességet hozni.

Ezen szerkesztőségre tagokat kellene a’ Társaságnak kebeléből díj mellett kinevezni, nem ugyan mindjárt a’ dolgozatok’ megkezdésekor, hanem midőn már a’

beadott ’s elfogadott szómagyarázatok’ mennyisége elegendő tárgyat adhat munkás-ságoknak” (idézi Viszota 1909: 54; Tőzsér 1988: 36–38).

Idevág egy feltehetően ebből az időből fennmaradt irat, Schedel (Toldy) Ferenc kéz-írásával (l. Függelék 2). Ebben a Zsebszótár munkálatainak tapasztalataira hivatkozva indítványozza egy állandó bizottság felállítását, amelynek az egyes tagok szótári munkáját bírálná el. Ez ismét csak arról tanúskodik, hogy a munkát rendkívül komolyan vették.

A Zsebszótár német-magyar kötete már 1835-ben megjelent. A Zsebszótár a Nagyszótár előmunkálatainak hatása alatt keletkezett, mégpedig Széchenyi István 1831-ben tett indítványára (l. Függelék 3; idézi Viszota 1908: 64–66). A Tudós Társaság úgy vélekedett ugyan, hogy egy ilyen kéziszótárt csak a Nagyszótár elkészülte után lehet megszerkeszteni, mégis beleegyezett a kiadásába, sőt a kiadás költségeit is állta, bár a munka iránti felelősséget nem szándékozott magára vállalni.⁷⁰ A Zsebszótár alapelveit Vörösmarty és Schedel (Toldy) dolgozták ki. 1832-ben kettejük irányításával megindul a szótár összeállítása Weinge Gedrängtes Handwörterbuch der deutschen Sprache (Erfurt, Kaysersche Buchhandl; 1821) alapján. A szótár megjelenését 1833-ra tervezték, de részben nyomdai akadályok miatt a másodiknak szánt, mégis elsőként kiadott német-magyar rész is csak 1835-ben került sajtó alá.

Ekkor egy furcsa helyzet állt elő – és épp emiatt kellett megemlékeznünk a Zsebszótárról. Jelentősége ugyanis nagyobb, mint ahogy azt első látásra gondolnánk.

1836-ban tudniillik a Nagyszótárt illetően az éves nagygyűlés úgy döntött, hogy Kresznerics Ferenc szótára helyett a Társaság megjelenőben lévő Magyar-német zseb-szótárát vegyék „vezérkönyvül”, zsinórmértékként. A Nagyszótár szerkesztési munká-latait ezért aztán elhalasztották akkorra, amikor a nyomtatás alatt lévő kötet megjelenik.

70 „[Az Akadémia] a művet olyannak tekinti, a melyben a magánosnak s nem az Akadémiának philologiai véleménye van kifejezésre juttatva” (Viszota 1908: 63).

Amikor a Zsebszótár magyar-német része 1838-ban megjelent, a nagygyűlés megismételte a Nagyszótár munkálatainak megkezdésére vonatkozó határozatát. A Zsebszótárt minden tagnak kiküldték azzal az utasítással, hogy keressék ki a saját osztályukhoz tartozó szavakat, és küldjék be 1839 áprilisáig. Vörösmarty javaslatára az egyes osztályok is összeültek, és meghatározták, mely tudományszakok műszavainak kidolgozását vállalják, hozzájárulásképpen a Nagyszótár anyagához. Ezután sorra érkez-tek a tagoktól a kidolgozott szócikkek.

A beérkezett szódolgozatok nyomán egyre sürgetőbbé vált az az igény,⁷¹ hogy az 1834-es Tervet újra átgondolják és – példákkal kiegészítve – kiadják, valamint, hogy minden szófajra (beszédrészre) nézve egy-egy mutatványpélda segítse a szócikkírókat.

„Második kiadását készíttetvén a t[ár]s[a]ság a Nagy Szótár’ tervének, meghagyta a nyelvtud. osztály[na]k, dolgoznék ki ahhoz minden beszédrészből egy egy szót, szorosan a terv’ utasitása szerint, mutatványul; hogy így a tagok dolgozás közben fel ne akadjanak, ’s munkálataik a formára nézve minél nagyobb egységet mutasson.

Hasonlókép a Tervnek még egyszeri átnézését kivánja a t[ár]s[a]ság azon végre, hogy azon helyek, mellyek példákkal támogatva nem volnának, nagyobb világos-ság’ okáért, megfelelő példákkal toldassanak meg” (idézi Tőzsér 1988: 40).

Ezzel a munkával ismét Vörösmartyt bízták meg, aki 1839. novemberében meg is kezd-te mutatványai felolvasását a kisgyűlésen. A mutatványszók a következők voltak: én, mér, fut, jaj, től, kívül, a, bátor, is, nek, vë, vég (melyek egy részét már 1831-ben bemutatta). A hozzászólások folyamán így alakult ki a Nagyszótár végleges terve, amely Schedel Ferenc előszavával 1840-ben meg is jelent, A nagy magyar szótár’ belső elrendelésének [elrendezésének], ’s miképeni dolgoztatásának terve. Utasitásul a’

Magyar Tudós Társaság’ tagjainak címmel (l. Függelék 4). Ez nemcsak Teleki József munkájának példákkal megvilágított szövegét tartalmazta, hanem munkamódszert is adott a szócikkek íróinak: I. rész: A’ nagy magyar szótár’ belső elrendeléséről [elrendezéséről] (1834-ből); II. rész: A’ nagy magyar szótár’ miképeni dolgoztatásáról (1936-ból); III. rész: Dolgozat-példányok.

71 Ahogy Pintér Jenő írja: „nemsokára mindenki tapasztalhatta, hogy ilyen eljárás mellett a szótár a legszervetlenebb adathalmaz gyüjteménye lenne, mert ki-ki a saját nyelvtudományi elveinek, készült-ségének hódolva dolgozott” (Pintér 1906: 7).

A munka tehát 1840 őszén indult meg. Az Akadémia hat osztályának 35 tagja megkapta a kidolgozandó szavak listáját, mellé pedig egy példányt az utasításból, hogy a szócikkeket kizárólag az abban foglaltak szerint készítse el. A tagok egymás után beadták a rájuk bízott szócikkeket. Ezt egy másik tagnak adták ki bírálatra, és a heti üléseken megvitatták.⁷²

A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban BK 188/II./2 jelzettel ellátva húsz – többnyire 1841 és 1844 között, azaz a megjelölt határidőhöz képest némileg késve – beérkezett műszójegyzéket, illetve „nagyszótári dolgozat”-ot lapoztam át. Szlemenics Pál rendes tagtól törvénytudományi szakszavak jegyzéke érkezett be, Purgstaller József és Horváth Cyrill dolgozata filozófiai műszavakat tartalmaz, ⁷³ Tarczy Lajos pedig matematikai műszavakat egybegyűjtő listát adott be.

A dolgozatok nagyobb része egy-egy betűhöz tartozó szavak értelmezését tartal-mazza, és 1841 és 1844 között került átvételre. Megjegyzésre érdemes, hogy ugyanazon betűvel többen is foglalkoztak – a szótár tervezetében foglaltak értelmében. Az E betűs szavakat például Kállay Ferenc 1842-ben, Hetényi János két füzetben, 1841-ben és 1844-ben is értelmezte. Szettner György 1844 decemberében befejezett és átadott nagy-szótári dolgozatának első része négyszáz K betűs szó értelmezését tartalmazza.⁷⁴

A nyomtatott Utasítást a munkálatok során felmerült ötletek, észrevételek nyomán időnként kiegészítették. 1842-ben Schedel Ferenc fogalmazott meg pótlást:

72 R. Várkonyi szerint „[a] vezetők a nyelvművelési munkát közös feladatnak tekintették, s az első évek-ben a szótárírás, a szócikkek kidolgozása minden tag életét megkeserítette” (R. Várkonyi 1975: 37).

73 „Az első, a ki szómagyarázatot bemutatott, Horváth Cyrill volt a philosophaiai osztályból, a kinek dolgozatát Kállay Ferencz birálta” (Viszota 1909: 56).

74 Ugyanakkor ezen húsz füzet között található gróf Dessewffy József négy – a Magyar szók és kifejezé-sek címet viselő – gyűjteménye, melyek közül a legkorábbi, a 4. füzet 1818-ban kelt Kassán, az 5. és 6.

1824-ből való, a jelzet alatt található 12. füzet viszont 1839-es keltezésű.

Gáldi László 1957-es monumentális munkájában röviden tárgyalja Dessewffy József szótárírási elképzeléseit egy Kazinczy-hoz írt levele alapján, arról azonban nem ír, hogy a gróf maga – mintegy magánszorgalomból – hozzá is fogott a szavak gyűjtéséhez, majd mikor a Nagyszótár munkálatai megkívánták, füzeteit átadta Czuczoréknak.

Megjegyzendő, hogy ő maga a Francia Akadémia szótárának mintájára képzelte el a nagyszótárat.

Mint láttuk, ezt tanulmányozták Vörösmartyék, de előttük Teleki József is. Dessewffy elképzelése szerint a szócikkeknek tartalmaznia kellene az adott szó természetes és kétségtelen etimonját, a szó használatán keresztül kielemzett különböző jelentéseket, a használati szabályait és a szó „energiáját” (szóhangulat), valamint a szó kifejező erejét az idegen nyelvek megfelelő szavaival összevetve. Dessewffy ehhez három kiegészítő javaslatot tesz: először is legyen feltüntetve minden szó mellett, hogy tájszó-e, és ha igen, hogy hol van használatban, valamint elvárja, hogy a jövendő szótár előszava tartalmazza a derivációnak „a’

nyelv természetibűl” kifejtett tökéletes elméletét, amely az onomatopoézisre épülő szószáraztatási elméletekkel álljon szemben (Gáldi 1957a: 340–341).

„1. Az osztálybeli tagok ne mulasszák el az általok dolgozott szavak grammaticai tulajdonait is, a’ nyomtatott utasítás IIId. szakasza értelmében feljegyezni. Sőt

2. a’ mennyiben ismereteik engedik még minden szó eredete, ’s változásai ’s hanyatlása kora és okai is tétessenek ki a’ nyomt[atott] utasít[ás] Vd. szakasza szerint. De ehhez

3. hozzá adatik még azon figyelmeztetés is, mi szerint más nyelvekben található rokon gyökök feljegyzésekor, ’s mindennemü hasonlítgatásoknál, azon kútfők is idéztessenek, mellyekből a’ dolgozó merített” (idézi Tőzsér 1988: 41).

Ennek kapcsán nézeteltérés támadt a tagok között. Egyesek azt ajánlották, hogy marad-janak meg az eredeti, szóértelmező eljárásnál, mások a Schedelen kívül többek – például Kállay Ferenc – által javasolt nyelvhasonlító és nyelvtörténeti: etimológiai mód-szerhez ragaszkodtak.