70–74 – 1 10 11
75–79 – 1 4 5
80– – 1 3 4
Összesen 886 (59,38%) 519 (34,788%) 87 (5,83%) 1492 (100%) Megvizsgálva a 18–40 év közötti nem házas népesség átlagéletkorát, azt kaptuk, hogy a nők fiatalabbak, átlagéletkoruk 20 év, míg a férfiaké valamivel több mint 23 év. Ebből az is következik, hogy a nők valamivel korábban mennek férjhez, mint ahogy a férfiak megnősülnek. A korcsoportok szerinti megoszlás tekintetében elmondható, hogy a nők esetében a 20–24 éves korosztálynál lesz magasabb a házasok száma, mint a hajadonoké, a férfiak esetében pedig egy korcsoporttal később, a 25–29 éveseknél azonos lesz a számuk, és csak a 30 év felettieknél lesz magasabb a házasok száma a nőtleneknél. Ez egyben azt is mutatja, hogy a két nem esetében a házasságkötés melyik korcsoport idejére esik. A fiúk idősebb korukig élnek szüleikkel, mint a lányok, azaz a felnőtté válás időszaka a lányokéhoz képest idősebb korukra tolódik.
A kiterjesztett családok esetében következő kategóriát alkottak a magányos rokon családtagok. A 29 főnyi ilyen státuszú családtag többsége esetében nem állapítható meg a háztartásfőhöz fűződő rokoni fok. Ide soroltuk a rokonként megjelölteken kívül azokat az unokákat, akiknek szülei nem éltek a nagyszülő háztartásfővel közös háztartásban, továbbá a háztartásfő vagy házastársa magányos testvérét, illetve az egyetlen unokahúg státuszú személyt.
Végül a kiterjesztett családos háztartások egy részét több vérségi család alkotja: házas szülők és házas gyerekeik, vagy házas testvérek élnek együtt.
Az adatok azt mutatják, hogy a pápai zsidó háztartásokban mindössze valamivel több mint 10 % esetében éltek eltartott rokonok a családmaggal együtt.
16. sz. táblázat: A háztartásban élők háztartásfőhöz viszonyított státus szerinti megoszlása
Háztartásfő 609
Feleség 502
Fiú 762
Lány 836
Vő 7
Meny 6
Mostohafiú 5
Mostohalány 10
Sógor, sógornő 5
Testvér 4
Unoka 59
Anya 6
Apa 1
Anyós 11
Egyéb rokon 25
Nem rokon háztartástag 108 Meghatározhatatlan 4
Összesen 2962
A 609 háztartásfő közül 604 rendelkezett családdal, 5 fő egyedülálló volt. A családos háztartásfők közül 507 fő volt házas férfi. Rajtuk kívül a pápai zsidó háztartásokban további 15 házas férfi élt, akik nem voltak háztartásfők. Ha azt vizsgáljuk, hogy a háztartásokban milyen arányban éltek házas férfiak, akkor a háztartások csaknem 85%-ában találunk ilyeneket. Az összes háztartást tekintve, 510 háztartásban élt 1 házas férfi, és mindössze 6 esetben találunk olyan háztartást, amelyben két házas férfi is élt.
Tehát a házas férfitagú háztartásoknak 98,83 %-ában egy házas férfi élt. Ez azt mutatja, hogy nem számítva a csonka nukleáris családú háztartásokat, a családok többsége kiscsalád volt és csak elenyésző mértékben találkozunk összetett nagycsaládokkal. Összeadva a háztartásfők, a feleségek és a gyerekek számát azt találjuk, hogy a népességen belül a nukleáris családtagok aránya 91,45%-ot tesz ki. Mindezek alátámasztják a családmagos háztartások fölényét az összetett háztartásokkal szemben kimutató, háztartástipológia szerinti elemzésünket.
Az összeírásban 44 esetben találkozunk unoka megnevezéssel. A háztartásokat elemezve, ennél a számnál valamivel több, összesen 59 esetben találunk unoka státusú családtagokat a háztartásokban, akik háztartásfő nagyszülőjükkel élnek együtt.
Együttélésük a nagyszülőkkel több okból is következik. Ideális helyzetben az a hat gyerek
van, akik házas szüleikkel és nagyszüleikkel élnek közös háztartásban. Nyolc unokát nagyszülei nevelnek. Esetükben nem dönthető el egyértelműen, hogy árvák-e vagy sem.
Több esetben előfordul, hogy a házaspár gyereke mellett másik gyerekétől származó unokáját is neveli, vagy hajadon lányuk gyermekét. Ez utóbbi esetben (két ilyen van az összeírásban) feltételezhető, hogy megesett lánnyal állunk szemben. További kategóriát alkotnak azok a családok, ahol az idős, általában özvegy szülő a családfő és a vele egy háztartásban élő gyerekének családja, tehát gyerekei vannak, akiket szintén unokáknak tekinthetünk.
A közel háromezer fős zsidó közösségben 15 mostohagyermekként jelölt személyt találunk. Közülük hat fő második házasságban élő nő gyermeke, ketten pedig megözvegyült mostohaanyjukkal élnek. Hét gyerek esetében nem állapítható meg a pontos rokoni kapcsolat.
Az összeírásban 11 esetben találkozunk valószínűsíthető második házassággal: egy esetben nő, 10 esetben férfiak házasodtak újra. A legtöbb esetben a feleség jóval fiatalabb férjénél, akivel közös háztartásban élő gyerekei nem lehetnek egyben a feleség gyerekei is.
Esetükben második házasság feltételezhető. Egy esetben özvegy nő és megözvegyült férfi házasságáról van szó, akik előző házasságukban született gyerekeiket magukkal viszik az új házasságba is.
A számba vett pápai zsidó háztartások az összeírók szerinti tagolást tükrözik.
Tekintve, hogy nincsenek olyan adataink, amelyek a háztartások házak szerinti felsorolását is tartalmazná, az összeírás szerinti beosztást fogadtuk el az egy háztartás pontos összetételének meghatározására. E háztartások egy része önállóan, saját házában lakott, más része keresztény háztulajdonoséban, továbbiak pedig zsidó háztulajdonos házában. Az összeírásban az egymást követő háztartások közül többről is feltételezhetjük, hogy közös házban laktak, de mivel külön kenyéren éltek, az összeírásban is önálló háztartásként vették számba őket. A számok azt mutatják, hogy a családok többsége önálló háztartás fenntartására volt képes, illetve erre törekedett, hiszen a kiterjesztett családos háztartások aránya jóval alulmúlja a rokonok, vagy a több generáció együttéléséből alkotott háztartásokét. Ezt részben az is mutatja, hogy a családmaghoz tartozó gyermekeken kívül az eltartott magányos felmenők vagy rokonok aránya alacsony.
A háztartásokban élő családokat más szempont szerint is megvizsgáltuk. Dávid Zoltán tipológiáját használva külön családnak tekintünk minden házaspárt gyerekkel vagy gyerek nélkül; továbbá azokat az özvegyeket, akik önálló családfők és gyereket nevelnek.
A különböző családtípusok az alábbiak szerint oszlanak meg:
17. sz. táblázat: Családtípusok
Magányos önálló családfő
Házaspár gyerek nélkül
Házaspár gyerekkel
Özvegy szülő gyerekkel
Összesen 33 (5,41%) 77 (12,64%) 441 (72,41%) 58 (9,52%) 609 A magányos önálló családfők közül a nők többnyire idősek, özvegyek, akiknek lehetnek külön- vagy távol élő gyerekeik. Nevük mellett nem szerepel foglalkozás vagy jövedelemforrás megjelölése. Önálló háztartásként történt számbavételük oka lehet, hogy nincsenek rokonaik, akikkel együtt élhetnének, vagy valamicske jövedelemmel, illetve esetleg távolban élő gyermekük segítségével fenn tudnak tartani önálló háztartást. A magányos férfi háztartásfők életkora igen szórt, és az összeírásból nem derül ki, hogy özvegyek-e, vagy sem. Azonban mindannyian rendelkeznek keresetet biztosító foglalkozással: többnyire iparosok, kereskedők, házalók vagy hajhászok.
A gyereket nevelő özvegy szülők értelemszerűen háztartásfők. Köztük többségben vannak a nők és nem ritka körükben az igen fiatal, több gyerekes anya. Ezek a nők a későbbiekben potenciális feleségek. Mint utaltunk rá, az összeírásban több esetben is találunk példát megözvegyült nő második házasságára.
A zsidó családok 85 %-át házaspárok alkották. Köztük csaknem 15 % volt a gyermektelen házaspárok aránya. A 77 gyermektelen családfő korcsoportok szerinti megoszlása a következő volt: 46 családfő 20–50 év közötti személy volt, 31 családfő pedig ennél idősebb. Míg az előbbiek esetében életkoruk alapján nem kizárt, hogy gyermekeik születnek, utóbbiak esetében ennek kisebb az esélye, ugyanakkor közülük többük esetében feltételezhetjük, hogy felnőtt, külön háztarásban élő gyermekeik vannak.
A háztartásokban élő magányos idegenekről már ejtettünk szót, amikor a zsidó népességen belül a mobilis réteg arányát kívántuk megbecsülni. A háztartástípusok számbavételekor megvizsgáltuk azokat a háztartásokat is, amelyekben – függetlenül a család típusától – magányos idegenek is éltek. Közéjük soroltuk a már említett iparos- vagy kereskedő segédeket, legényeket, továbbá a házitanítókat, tanulókat és a szolgáló személyzetet. A zsidó háztartások 11 %-ában (65 háztartás) találunk ilyen háztartástagokat.
A pápai zsidó népesség foglalkozás szerinti besorolásánál külön kategóriát alkottunk azokból a szakmákból, amelyekről biztonsággal megállapítható, hogy művelőjük alkalmazotti státuszban van. Ide értettük az iparos legényeket, segédeket, a háztartásokban élő szolgáló személyzetet, a napszámosokat, a pipagyári munkásokat, valamint a házitanítókat és az egyetlen zongoratanárt. Az így besorolt alkalmazottak összlétszáma 194 fő, akik közül 187 a férfi és 7 a női alkalmazott.
Azok az alkalmazottak (elsősorban pipagyári munkások, kézműves legények), akiknek családjuk van, azaz családfők, külön háztartásban élnek. Számuk 61 fő, az alkalmazotti réteg 31,44%-a. Átlagéletkoruk 37 év. A munkaadójukkal közös háztartásban élő idegen alkalmazotti réteg száma 105 fő, közülük mindössze egy fő a nő, arányuk az alkalmazottakon belül 54,15%. További 17 alkalmazott férfi szüleivel élő fiú, 5 férfi pedig felesége szüleivel élt közös háztartásban. Ők mind valamely másik, tehát nem szállásadó háztartásfőjük alkalmazottai. A hét női alkalmazott közül csak egy a nem rokon státusú idegen háztartástag, hat fő családjával él.
A nem családfő alkalmazotti réteg átlagéletkora 23 év. Összevetve a két alkalmazotti réteg életkorát, azt látjuk, hogy közülük azok az idősebbek, akik már családot és önálló háztartást alapítottak. Ők valószínűleg a későbbiekben is pápai lakosok lesznek és megmaradnak alkalmazotti státuszukban. A munkaadójuk háztartásában élő idegen alkalmazottak alacsonyabb átlagéletkora azt a korábbi megállapításunkat látszik igazolni, hogy többségük csak ideiglenesen tartózkodik a városban, és tekintve, hogy még családalapítás előtt áll, potenciálisan elvándorló réteget képez.
A háztartásban élő nem önálló idegen alkalmazottak 60,74 %-a (65 fő), tehát e réteg csaknem kétharmada kézműves legény, illetve segéd. A kereskedősegédek az alkalmazottak 24,29%-át (26 fő) alkotják. Az értelmiségiek közé sorolható házitanítók és a zongoratanár az alkalmazottak 7,47%-át (8 fő) teszik ki, és ugyanennyi az egyéb szolgáló- vagy segédszemélyzet aránya is.
A kézműves- és kereskedő alkalmazottak, tehát a magányos idegen háztartástagok jelenléte és háztartásfőik foglalkozása között szoros összefüggés állapítható meg. Az idegen háztartástagok egyben szállásadójuk alkalmazottai is, tehát – kivéve a tanítókat – annak szakmájában dolgoznak. A háztartásába legtöbb legényt befogadó háztartásfő Schlesinger Lipót pipagyáros volt, akinek 14 fős háztartásában családján kívül 6 legény is élt.760 A pápai magyar céhbe felvételt nyert Neuman Henrik „nőruha készítő” 5 szabó legényt
760 VeML IV.1.h Összeírás. 142. sz. háztartás.
foglalkoztatott, így a családtagjaival együtt 13 fős háztartást tartott fenn.761 Herzfeld Simon pápai rőfös kereskedő özvegye továbbvitte férje vállalkozását, amelynek volumenét némileg sejteti, hogy az özvegy külön könyvelőt alkalmazott az üzlet pénzügyeinek intézésére. A könyvelőn kívül a háztartásban további négy kereskedősegéd élt. Az özvegy családfő a vele együtt élő unokái taníttatására saját házitanítót is alkalmazott, akivel együtt 13 fős háztartást tartott fenn.762 Az ismertetett példák azt az Andorka–Faragó-féle megállapítást támasztják alá, miszerint a tehetősebbek háztartásai nagyobbak és bonyolultabbak, mint a kevésbé tehetőseké.763
A legtöbb segédet, s így a legtöbb idegent a háztartásukban a kézműves mesterek tartottak, elsősorban a szabók, a vargák és az irhások.
Megvizsgáltuk a pápai zsidó háztartások összetételét aszerint is, hogy a kereső személyek száma hogyan aránylik az eltartott népesség számához. A kereső családfő és a vele élő családtagok besorolása egyértelmű volt, azonban a háztartásokban élő idegen alkalmazottaknál értelmezés kérdése, hogy őket munkájuk fejében eltartottaknak tekintjük, vagy kereső személyeknek, akik munkaadójuknak a szállásért pénzzel vagy munkával fizetnek. Hajlunk arra, hogy az ilyen alkalmazottnak tekintett iparos segéd, legény vagy tanító személyzetet kereső státuszúnak tekintsük, mivel megélhetésük alapja a háztartásfőjüknél végzett munka volt. Ha az alkalmazotti személyzetet is keresőnek tekintjük, akkor a 609 pápai zsidó háztartásban összesen 774 kereső személyt találunk, tehát minden háztartásra 1,2 főnyi kereső személy jut. Ők együtt 2188 főt tartottak el munkájukkal, azaz minden kereső személyre kb. 2,8 eltartott jut. Ha pedig a segédeket, legényeket és háztartási alkalmazottakat eltartottnak tekintjük, akkor 641 kereső személyre 2321 eltartott személy jut, azaz minden keresőre 3,6 fő.