• Nem Talált Eredményt

Bombariadó – pincék biztonságában

A magyar hadosztályoknál is felbomlott az egységes vezetés, megtorpantak, majd menekülésbe kezdtek. A hadvezetés a Tisza vonalára rendelte vissza csapa-tait. Mivel a makói Maros-hidat felrobbantották, így a tápai révátkelőhelyet céloz-ták meg, ahova a püspökség gazdasági kisvasútjával folyamatosan szállítotcéloz-ták a ka-tonai ellátmányt. A Sándor- és Dezső-majorban a püspökség látta el a katonákat, akik a tápai kompon próbáltak a túlpartra, Szeged alá bejutni. A Tisza bal partján fölfelé Mindszentet vették irányba, ahol a kis- majd a nagyrévben előkészített állá-sukhoz igyekeztek csatlakozni.

A városban lassan megállapodott a helyzet, ezért úgy vélte a városparancsnok, hogy a szünetelő tanítást folytatni kell, s a felekezetek továbbra is szabadon tart-hatják istentiszteleteiket. Csepregi prelátus is úgy gondolta, hogy a szerzetesek, apácák is nyugodtan viselhetik az egyházi öltözéküket, s végezhetik mindennapi teendőiket. Ez a lakosságot megnyugvással töltötte el.

A viszonylagos csönd után napokig ágyúzás tartotta rettegésben a város lakóit.

Katicát, miután az előző éjszakai ostromot egyedül vészelte át a villa ételliftjében, ahol Emília nővér másnap talált rá, a többiekkel együtt levitték a pincébe.

7 SzIK PL Makó, 1933/1944. 324/1944.tf.sz.om.biz.

A kislány odabújt Emília nővér mellé és a babáját karján tartva ő is imádkozott.

Hosszú éjszaka volt. A virrasztás kimerített mindenkit.

Az ágyúk lövéseit számolgatták egy ideig, de olyan sok volt, hogy már nem tud-ták követni. A felnőttek beszélgetni kezdtek, még az öreg Teknyőkaparót is fölidéz-ték, aki Makó határában, a püspöki uradalom világtól eldugott szegletében, a lelei lápos-mocsarasban húzta meg magát. Többek között megjövendölte a háborút, ta-lán még a világ végit is, nem is egy jelet hagyva. Egyik az volt, amikor vasmadarak vastojásokat hullatnak az égből, mellyel elérkezik a világ vége. S ha egy utcában há-rom vallásnak is építenek templomot, hát, az bizony olyan szörnyűséges kataszt-rófának lesz a tanúja, amit ember el nem tud képzelni. Voltak, akik azt suttogták, most teljesedett be a jövendölés.

Emília nővér a témát mellőzve, békésen egy szép, mennyei történetet mesélt el a szülőfalujáról, Érpatakról, melyet az ő születése előtt még Hugyajnak neveztek.

Nevét sokféleképpen magyarázzák. Azt azonban kevesen tudják, hogy a hugy fé-nyes csillagot is jelent. Csakhogy az emberekkel olyan sok szomorú dolog történt, hogy arról meg is feledkeztek, eredetileg milyen szép jelentése is van, s nem az, ami a hétköznapi életben taszítóan hangzik. Pedig a hugy, mint fényes csillag, a szé-kely emberek nyelvén még mindig él, mint Mária fényes csillaga. Ezért ő szeretett szülőfalujára mindig úgy gondol, mint Mária egyik fényes csillagára. A felnőttek imádkoztak, de a kimerült gyerekek elszenderedtek. Néha megrándult vézna kis karjuk vagy lábuk. Katica fölsírt, édesanyját hívta álmában. Emília nővér magához ölelte, simogatta, míg megnyugodott. Az egyik asszony a közelből elsírta magát, megsajnálva Katicát, akiről tudta, árva. Halkan odasúgta Emília nővérnek: – Cso-da, hogy az elmúlt éjszakát egyáltalán túlélte a kislány. Borzalmas volt! Amíg élek, nem tudom elfelejteni! Lassan el kezdett beszélni az asszony, aki láthatóan ideges volt. Azt is lehet mondani, hogy zavart volt még az utóbbi napok történései mi-att. Felsírt a kisfia, s őt kezdte el nyugtatni. Emília nővér Katicát simogatta, közben arra gondolt, ha véget ér a háború, vajon össze tudja-e újra szedni Kovács Márton a családját?

Folytatta az imádkozást, s maga előtt látta édes szüléit apró kis bunkerjukba hú-zódva, a Teremtő kegyelmében bízva. Rózsafüzérét morzsolva, imájába őket is be-lefoglalta. A napokig tartó ostrom miatt egyre többen kerestek oltalmat az iskolá-ban és a Katolikus Körben. Mindenki rettegett, amikor meglátták az orosz katoná-kat, amint szemrevételezték a termeket, mert az azt jelentette, hogy oda fognak bekvártélyozni, ahol menekültek és apácák is vannak. Mi lesz ebből? – kérdezték.

Egyik nap olyan erős bombázás volt, hogy még a templom is beleremegett. Úgy beszélték, hogy Mária, a Havi Boldogasszony segítette meg őket, kinek arcmását őrzik a templomban. Ki tudja, meddig lesz ereje hozzá?

Közben bejöttek a román megszállók is, akiket egyszerűen csak oláhoknak hív-tak az emberek. Eléggé rossz hírük megelőzte őket. Katica hallótávolságon belül követte mindenhova Emília nővért. Hallotta, amint az egyik román tiszttel beszél-getett, aki azt mondta, nem kell félni tőlük, mert nem bántanak senkit és semmit sem. Katica mint mindig, most is megnyugodott, amint szorosan Emília nővérhez bújt. Most is érezte a kellemes levendula illatát, mely édesanyjára emlékeztette.

*

Kovács Márton a csongrádi ponton hídnál, egyre nyugtalanabbá vált, mert az ezredükhöz érkező hírben az érkezett, hogy Makón a nagyállomástól a Maros-hí-dig mindent szétlőttek, a híd a folyóban, s a belváros hídhoz közeli rész, Szuszogó és Ingó kész csatatér. A töltés alatt menekülnek a németek a tápai révhez, hogy a Tiszán átjutván Szegedet megközelíthessék, vagy följebb, Mindszentnél, hogy a Duna–Tisza közét elérjék. A civil lakosságból aki életben maradt, az elmenekült.

Legjobban Katicát féltette, mert ő épp ezen a szétbombázott, szétágyúzott részen lakott a Liget utcában, a töltés tövében, pár percnyi járásra a hídhoz. Ebből a szem-pontból a sanyarú körülmények között élő fiai talán biztonságosabb helyen van-nak, az nem olyan fontos célállomás hadászati szempontból, mint a város, ahol a folyami átkelőhely létfontosságú a vonuló hadak, akár a németek és magyarok, akár az oroszok vagy románok számára. Hamarosan egy katonatársa vitte hozzá a hírt, hogy sajnos találat érte a házat, ahol a kislánya lehetett, s ott nem maradt életben senki. A mellette lévő kertben tizenegy orosz volt beásva egy bunkerben, azok is halomra haltak. Nagy ütközet volt, senki nem számított rá, hogy itt lesz a városért folytatott harcok egyik legsúlyosabbika. Az ottani sebesültellátó helyeken gyerek nem volt. Pápayék házát az oroszok vették be, ahol sebesültellátó helyet csináltak a padlásból az ott megsérültek számára. A villanytelep másik oldalán a németek voltak, így Teltschéknél a pincében látták el a sebesülteket.

Kovács Márton nem tudott a gyermekeiről biztosat, de azt tudta, ha szolgálatá-ból fölmentik és megéri, márpedig meg kell érnie, azonnal elmegy saját maga, s ha kell, a két karjában hozza haza őket.

*

A városon végigvonult hadak nyomában szétágyúzott utcák, kifosztott házak ár-válkodtak. Így volt ez az újvárosi zárdával is, ahol jobbára az oroszok fosztogattak.

Az apácák megmenekültek, életükben nem érte őket kár. A gyerekekkel és néhány segítő szándékú mesterrel ismét lakhatóvá tették a zárdát és az iskolákat, melyek egy ideig éjjeli menedékhely, éjjeli szállásként szolgált, mivel sok család háza lak-hatatlanná vált, így az ő ideiglenes tartózkodásukra jelölték ki. Ezt persze néhányan félreértelmezték, olyannyira, hogy még az apácák biztonságát is veszélyeztették.

Ennek kivédésére az egyházközség elnökével, Csepregi Imre plébánossal úgy ha-tároztak az újvárosi nővérek, hogy Börcsök Piroskához, a Kálvária u. 61. számú ház egyik szobájába költöznek, amíg nem áll vissza a rend.

Az árvákat, akiket a nővérek gyűjtöttek össze a városból, – mint Katicát is – kezdetben ők látták el ennivalóval, ruhával, fekhellyel, tisztálkodási lehetőséggel.

Közben megszervezték az otthonon kívüli új árvák keresztény családoknál történő ellátását, hogy kapjanak meleg ételt, biztonságos fedél legyen a fejük fölött. Ezt a szolgálatot fölváltva biztosították a családok, hogy senki ne legyen túlterhelve.

Közben a nővérek rendszeresen tartották a kapcsolatot velük, továbbra is a kis ár-vák gyámolítói maradtak. A nővérek a plébániák helyreállításában is közreműköd-tek, segítettek a hozzájuk forduló családok gondjainak megoldásában. Ebben az időszakban különösen sok temetés volt, melyből ők is kivették részüket. Emília nő-vér és Olga nőnő-vér rendszeresen temetett, mert a papok nem győzték. Katica, aki hol a zárdában, hol Kincseséknél vagy Nagy néninél volt, sokat portyázott a töb-bi gyerekkel a városban. A felnőtteknek nem volt elég idejük rájuk, így velük küld-tek el kisebb csomagokat, pl. ablakkeretet üvegezni, menküld-tek kenyérért, de a köny-nyebb törmelékeltakarításban is segítettek. Látták, hogy a halott orosz katonákat a Návay-szoborhoz földelték el. Mind nem férhetett oda, s abban sem volt biztos Katica, hogy a szomszéd bunkerban talált tizenegy orosz katona hova lett temet-ve. Lehet, hogy csak oda, a kertbe... A gyerekeket abban az időben nagyon foglal-koztatta ez a gondolat. Úgy tűnt, megedzette őket a borzalom. Kívül erősek voltak, belül sérülékenyek. Ennek egyik jele volt, hogy a kamaszok közül sokan elkezdtek káromkodni. A fosztogató bandák kihasználták a suhancokat. De kihasználta a gye-rek-embereket a rendszer, a hivatal is, akik kamaszokat küldtek a rádiók begyűjté-sére, vagy még korábban, amikor a zsidók holmijának összeírásában kellett segíte-niük. Parancs volt. Korán felnőttek, már ami a borzalmat illeti, ezért nem lehetett csodálkozni, ha lázadtak, s félreismert céljaikért, korgó gyomruk békítésére, zse-bük megtömésére sokan váltak közülük fosztogatóvá. Töbzse-büket a felnőttek térí-tettek rossz útra. Szóbeszédben terjedt, hogy a zsidóságtól begyűjtött vagyontár-gyak egy részét némely tisztviselő saját céljára elvette. Voltak olyanok, akik üzle-teltek is a lopott holmival, s legtöbbször a fiatal kamaszokkal végeztették el a pisz-kos munkát.

Szerencsére október 19-re sikerült úgy helyrehozni a római katolikus iskolát, hogy megkezdődhetett a tanítás. Katica, Zsiros M. Emília nővér és Béres Ida taní-tónő osztályába járt. Minden nap kaptak tejet, és a rászorulók ebédet is, hogy leg-alább naponta egyszer meleg ételt egyenek. Az ételosztásnál az apácák mellett ön-kéntesek is besegítettek. Katicát is nagy öröm érte, mert kapott egy pár hosszú szá-rú cipőt.

Napokig nem húzta a lábára, féltette, pedig már hideg novemberi napok voltak.

A gyerekek sűrűn kimentek a töltéshez, ahonnét jól lehetett látni a híd helyreál-lításánál dolgozó katonákat és civileket is. Újabb öröm volt, amikor ismét megnyi-tották a hidat, és megindulhatott rajta a forgalom!

A gyerekek nézelődtek, de a partra kivetett uszadékfát is összeszedték, s bevit-ték az iskolába, vagy a zárdába a nővéreknek, akik hetente csak fél zsák fát kaptak a várostól.

1944 őszén, amikor az oroszok bevonultak Püspöklelére, minden, ami a püspök-ségé volt, lefoglalták. A helyiek, amit csak lehetett, menekítettek mindent, s köz-ben persze zsiványság is történt. Eladták a püspöki pincéből a hordókat borral, de üresen is. Volt olyan nagy hordó, ami nem fért ki a pince ajtaján, így kibontották, hogy a hordót ki tudják vinni. A püspökség gyümölcsösében termelt gyümölcsöt befőzték az uradalomban dolgozó asszonyok, amit az oroszok a többi termelvény-nyel együtt lefoglaltak. Így történhetett meg, hogy később, a saját maga által elő-állított terméket a püspökségnek meg kellett vásárolnia a Liget utcai lerakatban.

Ezen a késő őszön az üresen álló házakba családokat telepítettek Újvárosról, meg egyéb helyről, akiknek szükségük volt rá. A Teltsch villába tíz fő került.

Katica változatlanul a szuterénben maradt. Ha tehette, az ételliftbe bújt. Miu-tán becsukta az ajtaját, a szemét is lehunyta, és a sötétben édesapjára, édesanyjá-ra és Dolfi bácsiékédesanyjá-ra gondolt. Egész addig ott volt, míg kedve volt hozzá, vagy vala-ki vala-ki nem tessékelte onnan. A villát sokan lakták, így nem volt nyugalma ott sem. Ez a lakás most szükséglakás volt, nem örökre kapták a beköltöztetettek, csak addig, amíg nem költözhettek vissza a saját otthonukba.

Noha nehéz idők jártak, ennek ellenére Miklós püspök, a Mikulás Makóra is ho-zott ajándékot, mely vonatfüttyel érkezett. A gyerekek iskola után szaladtak is a hídhoz. Ott látták, hogy gyalog lehet átmenni a Maros-hídon, s a zombori oldalon lehet vonatra szállni, ami aztán Szegedre viszi az utasokat.

Katica egyre izgatottabb lett. Arra gondolt, most már nincs akadálya, hogy el-jöjjön érte az édesapja, mert ahogy innen át lehet menni a hídon, úgy a másik ol-dalról is át lehet jönni ide, a makói oldalra, ahol ő van. Izgatottan beszélte el a híre-ket Emília nővérnek, aki nyugtatta, hogy amint vége a háborúnak, jön az édesapja érte. Katica tudomásul vette, s várta a háború végét. Békeidőben a gyerekek a ka-rácsony eljöttéig számolgatják a napokat, Katica meg, s ki tudja még hányan, a há-ború végéig, várva, hogy megérkezzen értük az édesapjuk.

A karácsony jeles nap, hisz Jézus születését ünneplik ilyenkor világszerte.

Országos viszonylatban azonban most főként az Ideiglenes Kormány s annak leendő tevékenysége foglalkoztatta az embereket, melyben a makói származású Erdei Ferenc is részt vett, mint belügyminiszter. Első programja a földosztás volt, majd a mezőgazdaság helyreállítása.

A karácsonyi szentmisén Béres Ida tanítónő és Emília nővér a diákjaival adott műsort. Emília nővér orgonált, közben Béres Ida tanítónővel és tanítványaikkal énekeltek. Katica énekelt és verset is mondott.

Az énekes előadás nemcsak Katica számára maradt emlékezetes, hanem Csepregi plébános számára is, aki a Naplójában is megörökítette. A gyermekek ré-szére előírás szerint január 20-ig tartott a téli szünet, amit a hidegre és tüzelőhi-ányra való tekintettel megtoldottak.

Az egyházak továbbra is fontos támaszul szolgáltak az emberek életében. Min-den felekezet tette a saját dolgát, a feladatokat megosztották, ha nem bírták egye-dül a terheket, összefogtak. Így mindenki tudta, hogy a sok baj közepette senkit nem hagynak magára.