• Nem Talált Eredményt

Közlemény igazolványok, oklevelek, bizonyítványok érvénytelenítésérõl

IV. Belgyógyászati O

(gasztroenterológiai profil) osztályvezető főorvos Feladat: az O. munkájának megszervezése és zavartalan működtetése

– belgyógyászati és gasztroenterológiai szv., mindkettőhöz:

– legalább 5 éves, a szakterületen szerzett gy., – vez.gy.,

– tud. munkásság, – tud. fokozat vagy megszerzésének 3 éven belül történő vállalása, – cs: részletes sz.ö., – tud. munkák, publikációk jegyzéke, – sz. koncepció, – d. másolata, – szv. biz.-ok másolata, – 3 hónapnál

nem régebbi e.b., vagy arról szóló nyilatkozat, hogy a pályázó ennek meglétéhez kötött m.-körben dolgozik – nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik, – nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,

– h: a megjelenéstől számított 15 nap, mindkettőhöz:

– b: Kjt. alapján, megegyezés szerint, – e.h.: a h. lejártát követő 60 nap,

– határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban, főorvosi m.-körre és határozatlan idejű vez. megbízással, – az állás a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető, – pályázatok benyújtása:

Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. főig. főorvos főtanácsoshoz

a K. címére (2143 Kistarcsa, Semmelweis tér 1.)

Bőrgyógyászati O.

osztályvezető főorvos Feladat: az O. munkájának megszervezése és zavartalan működtetése

– bőrgyógyászat szv., – e: allergológiai és kl.-i immunológia ráépített szv.

– h: a megjelenéstől számított 30 nap

***

A Csongrád Megyei Közgyűlés pályázatot hirdet a dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet (6900 Makó, Kórház u. 2.) főigazgatói (magasabb vezetői) álláshelyének betöltésére.

Az állás betöltésének feltételei:

– büntetlen előélet,

– (orvostudományi vagy egyéb) egyetemi szintű végzettség,

– egészségügyi (szak)menedzseri képesítés vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés,

– legalább 5 év vezetői gyakorlat.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

– egészségügyi intézmény vezetésében szerzett tapasztalat,

– egészségügyi intézmény gazdasági vezetésében szerzett tapasztalat.

Díjazás és juttatás: a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezései alapján.

A kinevezés 2010. március 3-tól, határozatlan időre szól.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

– a legfontosabb személyi adatokat, szakmai önéletrajzot,

– szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket tartalmazó vezetői programot,

24. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3997 A pályázatot meghirdető szerv

neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

– a pályázat elbírálásához szükséges okiratok másolatát, – 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,

– a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,

– vezetői gyakorlatra vonatkozó igazolásokat.

Az ellátandó feladatok rövid ismertetése: az intézmény vezetője feladatát az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint a vonatkozó jogszabályok alapján köteles ellátni.

Az elbírálási rend rövid ismertetése: a pályázati feltételeknek megfelelő pályázókat a Közgyűlés által felállított véleményező bizottság hallgatja meg és véleményük alapján a pályázatok elbírálásáról a Közgyűlés dönt.

A pályázat elbírálásának határideje: a pályázatokat a Közgyűlés 2010. évi februári rendes ülésén bírálja el.

A KSZK-n való megjelenés dátuma: 2009. december 15.

A pályázatot a KSZK-n való megjelenéstől számított 30 napon belül, postai úton kell a Csongrád Megyei Közgyűlés Elnökének benyújtani (6724 Szeged, Rákóczi tér 1.)

***

Orosháza Városi Önkormányzat Kórházának (5901 Orosháza, Könd u. 1.) főigazgatója pályázatot hirdet az Intézet orvos igazgatói állás betöltésére.

Pályázati feltételek:

– orvostudományi egyetemi végzettséggel, szakorvosi képesítéssel, valamint a megelőző tíz évben legalább öt év gyakorló orvosi tevékenységgel kell rendelkeznie,

– egészségügyi (szak)menedzseri képesítés vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés vagy jogi szakokleveles orvos szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés,

– legalább hároméves vezetői gyakorlat, – 1 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány.

Pályázni részletes, szakmai tevékenységet bemutató életrajzzal, a végzettséget igazoló okiratok másolatának csatolásával, valamint vezetői elképzeléseinek ismertetésével lehet.

A pályázatokat az intézet főigazgatójához, Dr. Kalmár Mihályhoz kell benyújtani.

Az állás a Pályázat elbírálása után azonnal betölthető.

***

Orosháza Városi Önkormányzat Kórházának (5901 Orosháza, Könd u. 1.) főigazgatója pályázatot hirdet az Intézet ápolási igazgatói állás betöltésére.

Pályázati feltételek:

– egészségügyi főiskola diplomás ápolói, intézetvezetői, szakoktatói szakán vagy tudományegyetemen szerzett diplomás ápolói oklevél,

– egészségügyi (szak)menedzseri képesítés vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés,

– legalább 3 éves vezetői gyakorlat,

– 1 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány.

Pályázni részletes, szakmai tevékenységet bemutató életrajza, a végzettséget igazoló okiratok másolatának csatolásával, valamint vezetői elképzeléseinek ismertetésével lehet.

A pályázatokat az intézet főigazgatójához, Dr. Kalmár Mihályhoz kell benyújtani.

Az állás a pályázat elbírálása után azonnal betölthető.

***

Gróf Esterházy K. és R.

Szakrendelő főig.-ja 8500 Pápa, Jókai u. 5–9.

Sürgősségi Betegellátó O.

osztályvezető főorvos

– anaesthesiologia- intenzív terápia vagy oxiológia szv.,

– legalább 5 éves sz.gy., – vez. gy.,

– h: a megjelenéstől számított 30 napon belül,

– az állás a pályázat

elbírálását követően azonnal betölthető,

3998 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 24. szám A pályázatot meghirdető szerv

neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

– külföldön szerzett d. esetén honosítás, – cs: önéletrajz, – sz. pályafutás,

– tud. publikációk jegyzéke, és a megpályázott állással kapcsolatos vez.

elképzelések,

– orv. d.-t, szv.-t tartalmazó iratok és a kötelező folyamatos továbbképzési időszak teljesítését igazoló okirat másolata,

– OONY-ba történt felvétel igazolásának másolata, – 3 hónapnál

nem régebbi e.b., – nyilatkozat a pályázati anyag elbírálásában résztvevők betekintési jogáról

– érdeklődni lehet: dr. Vörös Ibolya főig.-nál (8500 Pápa, Jókai u. 5–9.), – e: reumatológiai, fizioterápiás szv., – OONYI másolata, – nyilatkozat a pályázat elbírálásában résztvevők iratbetekintési jogáról

– b: megegyezés szerint, – h: a megjelenéstől számított 15 nap, – pályázatok benyújtása:

dr. Tiba Sándor K.- Ig.-hoz Megyei Hetényi Géza K-R.

főig.-ja 5004 Szolnok, Tószegi u. 21.

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás O.

osztályvezető főorvos Ellátandó feladat:

– Az O. és szakambulanciáinak vezetése, szakmai felügyelete.

Az O. szakmai profiljába vágó lakossági megbetegedési viszonyok tanulmányozása és ahhoz igazodó szakmai programok készítése.

– A szakmai. feladatok ellátásához szükséges források biztosítása. Orvos-szakmai és gazdasági – büntetlen előélet, – e: további szk., – tud. minősítés, – nagy betegforgalmú O.-on szerzett sz.

tapasztalat, – a pályázathoz 2 példányban:

– részletes sz.ö., – d. másolata,

– sz.o. oklevelek másolata, – vez. elképzelést bemutató program,

– továbbképzésekről másolat vagy összefoglaló jegyzék, megegyezéssel a Kjt. alapján, – vez. pótlék az illetmény- pótlék alap 100%-a, – h: a megjelenést követő 30 nap,

– igény esetén szolg. lakás biztosított,

– az állás betöltésének időpontja: az állás a pályázat elbírálását követően betölthető, – a pályázat benyújtását követően az Orvosi Kamara és az illetékes szakmai kollégium véleményét az I. megkéri,

– e.h.: a Kamara és a szakmai kollégium véleményét követően, legfeljebb a véleménykérést követő 10 munkanapon belül, – a pályázatot az erre a célra összeállított előkészítő bizottság véleményezi,

24. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3999 A pályázatot meghirdető szerv

neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

– nyilatkozat a személyes adatok kezelésére vonatkozóan

– a pályázati meghallgatásról és az eredményről a pályázó írásban értesítést kap, – határozatlan időre szóló közalkalmazotti kinevezéssel, – a vezetői megbízás határozatlan időre szól, – pályázatok benyújtása:

írásban, dr. Sélleiné Márki Mária főig.-hoz a K-R. címére (5004 Szolnok, Tószegi u. 21.)

*** Feladat: az O. munkájának megszervezése és zavartalan működtetése

– tüdőgyógyászati szv., – tüdőgyógyászat területén szerzett sz.gy.,

– tud. fokozat, – e: bronchológiai és alvásdiagnosztikai vizsgálatok végzése, – külföldi tanulmányok, – tüdőtranszplantáltak posztoperatív gondozása, invazív és non-invazív vizsgálómódszerek – tud. munkák, publikációk jegyzéke,

– 3 hónapnál nem régebbi e.b., – nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyag az eljárásban résztvevők megismerhetik, – nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagba foglalt személyi adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges számított 15 nap, – kinevezés határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban, főorvosi munkakörre és határozatlan idejű vez.-i megbízásra szól, – az állás a pályázat

elbírálását követően azonnal betölthető,

– pályázatok benyújtása:

dr. Fülöp Rudolf főig.-nak a K. címére (2045 Törökbálint, Munkácsy u. 70.)

Felnőtt rehabilitációs tüdőgyógyászati ellátás IV. Rehabilitációs/Krónikus O.

osztályvezető főorvos Feladat: az O. munkájának megszervezése és zavartalan működtetése

– rehabilitációs szv., – tüdőgyógyászati szv., – tüdőgyógyászat területén szerzett sz. gy.,

– e: alvásdiagnosztikai vizsgálatok végzése, – külföldi tanulmányok, – képzési, oktatási gy., – sz. társaságokban tisztségviselés, – nyi.

4000 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 24. szám Pályázati hirdetmények orvosi állásokra

A pályázatot meghirdető szerv neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

Budapest Kőbányai Eü. Szolgálat

orv.-Ig.-ja

– jogszabálynak megfelelő szv. biz.,

– érvényes működési nyilvántartás

– b: Kjt. szerint, egyéb személyi juttatások,

– h: a megjelenéstől számított 30 napon belül,

– pályázatok benyújtása:

dr. Molnár Andorhoz az I.

címére (1102 Bp., Endre u. 10.) Munkavégzés helye:

1032 Budapest, Bécsi út 132.

– orv. d.,

– legalább egy szv. megléte (gyermekgyógyász vagy gyermekneurológus vagy neonatológus vagy neurológus),

– angol nyelv előadói szintű ismerete

vagy ennek elsajátítására való készség,

– legalább 5 éves jártasság újszülött, fiatal csecsemő ellátásában,

– számítógépes ismeret (internetes alkalmazások, levelező rendszerek, MS Office, MS Windows), – elvárt kompetencia:

a speciális fejlődés- neurológiai vizsgálati és terápiás módszerek elsajátítása

és alkalmazása, – honosított szk., – büntetlen előélet, – e: gyermekneurológiai szv.,

– spanyol és/vagy német nyelv ismerete,

– újszülött, koraszülött és fiatal csecsemő általános ellátásában, vizsgálatában szerzett ismeret,

– cs: részletes sz.ö. (kézzel írott is),

– v.-et, képzettséget igazoló dokumentumok másolata, – működési nyilvántartás igazolás másolata, – érvényes e.b., – hozzájárulás arra vonatkozóan,

hogy a pályázati anyagát véleményezzék és megismerjék

– b: Kjt. szerint, – h: a megjelenéstől számított 30 nap,

– további információt nyújt:

dr. Berényi Marianne osztályvezető főorvos a 06 (1) 250-2170/1198-as vagy 06 (1) 275-4499-es telefonszámokon

***

24. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 4001 A pályázatot meghirdető szerv

neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. komplex gyógyfürdő ellátási osztályaira (mozgásszervi nappali kórházak) reuma vagy reuma és fizioterápiás szakképesítéssel rendelkező orvosokat keres osztályos orvosi feladatok ellátására, valamint az osztályhoz tartozó fürdőorvosi tanácsadó rendelésekre.

A foglalkoztatás és a bérezés a Munka Törvénykönyve és a Zrt. Kollektív Szerződésének szabályai szerint történik.

Alkalmazási feltételek:

– reuma vagy reuma fizioterápiás szakorvosi képesítés, – minimum 3 éves szakorvosi gyakorlat,

– érvényes erkölcsi bizonyítvány, – fényképes szakmai önéletrajz.

A pályázatokat postai úton vagy e-mailben kérjük megküldeni.

Postacím: Budapest Gyógyfürdői Zrt. Humánpolitikai Osztály (1138 Budapest, Népfürdő u. 38.).

A borítékon kérjük feltüntetni a „Pályázat” jeligét.

E- mail cím: toborzas@bgyhzrt.hu.

Jelentkezési határidő: 2010. január 31.

További felvilágosítást ad dr. Fluck István igazgató főorvos a 279-0445-ös telefonszámon.

*** – büntetlen előélet, – cs: sz.ö.,

– a kiírásnak megfelelő szv.-t igazoló d. másolata, – működési nyilvántartás megújításáról szóló határozat másolata, – továbbképzés teljesítését igazoló,

OONY-ba vételről szóló igazolás másolata, – 3 hónapnál nem régebbi e.b.,

– hozzájárulás ahhoz, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerjék, valamint ahhoz, hogy az anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul

– h: 2010. I. 15. 10 óra, – e.h.: 2010. I. 18., – a munkakör betölthető:

a pályázat elbírálását követően azonnal, – jogviszony időtartama:

határozatlan idejű

közalkalmazotti jogviszony, – a foglalkoztatás jellege:

teljes munkaidős, – a munkakör

betölthetőségének időpontja:

a pályázat elbírálását követően azonnal, – 4 hónap (120 nap) próbaidő,

– pályázatok

benyújtásának módja: levél útján/személyesen az I. címére, Bakonyi László intézményvezető nevére, a HR/55/1/2009. hivatkozási szám feltüntetésével, – a pályázati kiírás egyéb közzétételének helye:

Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Iroda, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ honlapja (www.kszk.gov.hu), az I. honlapja

(www.modszertan2001.hu) – a pályázattal kapcsolatos információadásra

feljogosított személy neve, telefonszáma: Mekes Mária mb. intézményvezető ápoló, – t: 254-0020

***

4002 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 24. szám A pályázatot meghirdető szerv

neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

A Fővárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél–pesti Kórház (1204 Budapest, Köves u. 1.) főigazgatója pályázatot hirdet a kórházban működő III. számú Belgyógyászati Osztályán 2 fő osztályos orvosi állásra.

A kinevezésre kerülő osztályos orvos feladatát az érvényben lévő magasabb szintű, illetve intézeti szintű vonatkozó jogszabályok és az intézet Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.

Az önálló Osztályként működő 126 ágyas III. számú Belgyógyászati Osztály Profiljai:

Általános Belgyógyászat Haematológia

Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia Allergológia és klinikai immunológia.

Pályázati feltételek:

– orvosi diploma,

– jelentkezhet: szakorvos jelölt, – közvetlen szakvizsga előtt álló orvos, – vagy belgyógyász szakorvos.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

– belgyógyász szakvizsga,

– belgyógyászati ellátásban szerzett jártasság.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

– pályázó személyi adatait, elérhetőségét, – részletes szakmai önéletrajzot,

– képesítést igazoló okiratok másolatát, – OONYI-t,

– működési nyilvántartás megújításáról szóló határozat másolatát, – 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.

A kinevezés a hatályos jogszabályok szerint határozatlan időre történik.

Bérezés megállapodás szerint.

Pályázati határidő: a megjelenéstől számított 30 nap.

A pályázatokat dr. Lehoczky Péter orvosigazgató címére (1204 Budapest, Köves u. 1.) kérjük beadni.

Az állás a pályázati eljárás lefolytatása után azonnal elfoglalható.

Baranya megye

nőgyógyász szakorvos, orvos sebész szakorvos, orvos (2)

valamennyihez:

– cs: részletes sz.ö., – 3 hónapnál nem régebbi e.b., – orv. d. másolata, – OONY-ba vételről szóló dokumentum,

– írásbeli hozzájárulás ahhoz, hogy a pályázatot a véleményező bizottság megismerhesse

valamennyihez:

– b: megegyezés szerint, – lakás biztosított, – h: a megjelenéstől számított 30 nap, – e.h.: a pályázat lejártát követő 30 nap,

– pályázatok benyújtása:

a K-R. címére (6300 Kalocsa, Kossuth L. u. 34–36.), – t: 06 (78) 564-001, – f: 06 (78) 564-137 Tüdőgyógyászati O.

szakorvos, orvos (2) Psychiatriai O.

psychiatriai szakorvos, orvos (2)

24. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 4003 A pályázatot meghirdető szerv

neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

Röntgen O.

szakorvos, orvos (2) Krónikus betegellátó O.

szakorvos, orvos

Közpi. anaesthesiologiai és intenzív therapias O.

szakorvos

ideggyógyász szakorvos, orvos Járóbeteg szakellátás és Rehabilitációs Központ 6100 Kiskunfélegyháza,

– munkaköri leírásban foglaltak alapján szakirányú képesítésének megfelelő szakorvosi tev. végzése

valamennyihez:

– orv. d., – szk.,

– büntetlen előélet, – e: társszakmában szerzett szv.,

– diagnosztikai jártasság, – cs: iskolai v.-t, szk.-t igazoló okirat hiteles másolata,

– részletes sz.ö., – 3 hónapnál nem régebbi e.b.,

– OONY-ba vételről igazolás másolata,

– nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy pályázatát az illetékes bírálók megismerjék és véleményezzék

– postai benyújtás esetén a borítékon feltüntetendő:

„belgyógyász szakorvosi pályázat”,

valamennyihez:

– b: Kjt., illetve megegyezés szerint kiemelt díjazás, – h: 2010. I. 7., – e.h.: 2010. I. 10.,

– egyéb juttatás: szolg. lakás biztosított,

– az állás a pályázati elbírálást követően 201. I. 15-től betölthető,

– pályázatok benyújtása:

dr. Kovács József főig.

főorvoshoz az I. címére (6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.)

Gyermekosztály szakorvos

– postai benyújtás esetén a borítékon feltüntetendő:

„gyermekgyógyász szakorvosi pályázat”

Mátrix O. Sebészeti részlege szakorvos

– postai benyújtás esetén a borítékon feltüntetendő:

„sebész szakorvosi pályázat”

Békés megye

Borsod–Abaúj–Zemplén megye Csongrád megye

4004 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 24. szám A pályázatot meghirdető szerv

neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

Fejér megye – területi ellátási kötelezettséggel,

– hétvégi közpi. ügyeletben való részvétellel,

– vállalkozói vagy közalkalmazotti jogviszonyban

– 4/2000. (II. 25.) EüM rend.

szerinti képesítés és az ott, valamint a 18/2000. (II. 25.) Korm. rend.-ben előírt feltételek megléte, – cs: 3 hónapnál nem régebbi e.b., – sz.ö.-t tartalmazó önéletrajz,

– képesítést igazoló okirat hiteles másolata,

– előszerződés a háziorvosi működtetési jog

megszerzésére

– h: a megjelenéstől számított 30 nap, – az állás 2009. X. 1-jétől betölthető,

– szolg. lakás biztosított, – pályázatok benyújtása:

Fialka György

polgármesterhez az Ö. címére (5475 Csépa, Rákóczi u. 24.), – t: 06 (56) 323-001, 06 (30) 228-8910

***

Jásztelek Községi Ö.

Képv.-test.

5141 Jásztelek, Szabadság út 84.

háziorvos

– vegyes háziorvosi körzetben – területi ellátási

kötelezettséggel, – vállalkozási formában vagy közalkalmazotti jogviszonyban, – hétköznapi készenléti, hétvégi ügyeleti rendszerben való részvétellel, iskolaorvosi feladatokkal,

– a település népesség száma:

1684 fő

– 4/2000. (II. 25.) EüM rend.

szerinti képesítés és az ott, – valamint a 18/2000. (II. 25.) Korm. rend.-ben előírt egyéb feltételek megléte, – büntetlen előélet, – cs: 3 hónapnál nem régebbi e.b., – sz.ö.,

– háziorvosi alkalmassági vizsgálat meglétét igazoló okmány másolata, – sz. véleményezés a működtetési jog megszerzéséhez, – hozzájárulás a pályázati anyag elbírálásában résztvevőknek a megismeréshez,

– okiratok hiteles másolata

– h: a megjelenéstől számított 15 nap, – az álláshely a Képv.-test.

döntését követően azonnal betölthető,

– a Képv.-test. fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa,

– szolg. lakás biztosított, – pályázatok benyújtása:

Kisbakonyi Zoltánné polgármesterhez a P.H.

címére (5141 Jásztelek, Szabadság út 84.),

gyermekgyógyász szakorvos mindkettőhöz:

– szakirányú szk., – cs. részletes sz.ö., – működési nyilvántartásba vétel igazolása,

– 3 hónapnál nem régebbi e.b.

mindkettőhöz:

– b: megegyezés szerint vagy vállalkozási formában, – a praxisjogot az Ö.

térítésmentesen rendelkezésre bocsátja, – pályázatok benyújtása:

dr. Szabó Ottó orv.-Ig.-hoz az I. címére (5350 Tiszafüred, Nefelejcs út 4.),

24. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 4005 A pályázatot meghirdető szerv

neve, címe

Munkahely és munkakör megnevezése

Pályázati feltételek Juttatások, egyéb információk

– további információ kérhető a 06 (59) 352-301-es, a 06 (59) 351-244-es telefonszámon bőrgyógyász szakorvos

Komárom–Esztergom megye Vaszary Kolos K.

főig. főorvosa A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: az O.

profiljába tartozó fekvő- és járóbeteg ellátás

– orv. d.,

– szülész-nőgyógyász szv., – büntetlen előélet, – e: szakorvosoknak, közvetlenül az szv.

megszerzése után, Elvárások:

– önálló ügyelet ellátása, – jó manualitás, – jártasság a műszeres diagnosztikában és korszerű műtéttechnikában,

– határozottság, önálló döntésképesség, – cs: részletes sz.ö.,

– személyi és foglalkoztatási adatok,

– d., szv. biz. másolata, – érvényes e.b.,

– működési nyilvántartás igazolása,

– nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az elbírálásban résztvevők megismerhetik,

betekinthetnek és véleményezhetik

– b: Kjt. szerint, – h: a megjelenéstől számított 30 nap, – e.h.: a h. lejártát követő 3 munkanap,

– teljes munkaidőben, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban, – a munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető,

– pályázatok benyújtása:

személyesen vagy postai úton a K. címére (2500 Esztergom, Petőfi S. u. 26–28.),

– a pályázattal kapcsolatos további információ kérhető az i. főig.-jától

a 06 (33) 542-301-es telefonszámon

Nógrád megye Magyarnándor Község Ö.

2694 Magyarnándor, Fő út 88.

házi gyermekorvos Munkakör:

– házi gyermekorvosi körzet gyermekorvosi feladatainak vállalkozási formában történő ellátása területi ellátási kötelezettséggel, – a körzethez tartozó települések: Magyarnándor, tev.-re vonatkozó hatályos jogszabályokban előírt iskolai v., szk.

és egyéb feltételek megléte,

– szakirányú egyetemi d., – csecsemő- és

gyermekgyógyászat szk., – cs: v.-t, szk.-t igazoló okiratok,

– részletes sz. tev.-et bemutató önéletrajz, – 30 napnál nem régebbi e.b., – alkalmassági vizsgálat meglétét igazoló okmány másolata,

– ha van, a működtetési jogról szóló hatósági biz., illetve határozat,

– h: a megjelenéstől számított 30 nap, – e.h.: a h. lejártát követő első Képv.-test. ülésen, – az álláshely betölthető:

a pályázat elbírálását követően, megállapodás szerint,

– a működés az Ö.-ok által biztosított rendelőben történik,

– az ellátási körzeten belül szolg. lakás biztosított, – pályázatok benyújtásának módja: 1 példányban, zárt borítékban, a borítékra rá kell írni „Házi gyermekorvosi pályázat”,

– pályázatok benyújtása:

Bögös Tamás

polgármesterhez az Ö. címére (2694 Magyarnándor, Fő út 88.),