V. A LSÓPAPSÁG A VASVÁRI FŐESPERESSÉGBEN
V.3. Papi életutak
V.3.2. b Kanonokok, esperesek
Ha egyházi középrétegről beszélünk, elengedhetetlen a Mályusz Elemér által bevezett „egyházi társadalom” kifejezés megemlítése. Bár a középkori klérus „mályuszi modelljének” – elsősorban az egyházi középrétegről írottaknak érvényessége megkérdőjeleződött,497 a fogalom megközelítése jó kiindulópontul szolgál a 18. századi katolikus klérus vizsgálatához. Amint azt Gárdonyi Máté találóan megfogalmazza „annyiban mindenképpen, hogy egy sajátos belső kohézióval rendelkező társadalmi réteg strukturált voltára utal, e réteg vizsgálatához pedig olyan társadalomtudományos megközelítést ajánl, amely tágíthatja az egyháztörténet-írás horizontját”.498
Az alsópapság soraiba tartozóként a „legmagasabbra” ívelő egyházi pályát Hajgathó Péternek sikerült végigjárni. Hajgathó 1748-ban még jánosházi plébános, a kemenesaljai kerület esperese, aki a maga készítette dokumentumban rendkívül szűkszavúan ír magáról. Az 1754–58-as adatfelvételkor a szombathelyi plébániát vivő Hajgathó a főesperesség papjai között azon kevesek egyike volt, aki filozófiai doktorátussal rendelkezett. Teológiai tanulmányait Nagyszombatban végezte, 1729-ben szentelték pappá. Ezután rövid ideig Csepregen volt káplán (1729–1730), majd a Veszprém vármegyei Ugodon lett plébános, s egyben a pápai kerület esperese (1730–1737). Innen került a Vas vármegyei Jánosházára, ahol szintén plébános és esperes lett (1737. május–1749. október). 1749 októberétől vezette a szombathelyi plébániát.
Tiszteletbeli kanonoki (canonicus honorarius) címét sikerült javadalommal járó, valóságos kanonoki címre váltania. S ennél tovább is tudott lépni: 1757-ben Zichy Ferenc püspök nagypréposttá, általános ügyhallgatóvá, valamint a már említett, vasi főesperesség számára felállított szombathelyi szentszék elnökévé nevezte ki. A vasvári főesperesség
497 C. Tóth Norbert: A „Mályuszi modell” érvényessége: vissza az alapokhoz? In: Varga Szabolcs–Vértesi Lázár:
Egyházi társadalom a Magyar Királyságban a 16. században. Pécs, 2017. 11–34.
498 Gárdonyi Máté: A 18. századi „egyházi társadalom” vizsgálatának lehetőségei. In: Forgó András–Gőzsy Zoltán: A katolikus egyházi társadalom Magyarországon a 18. században. Pécs, 2019. 25.
135 főesperese. 1769. február 28-án szentszéki elnöki tisztségéből előrehaladott korára való tekintettel leváltották. Hajgathó 1779. március 25-én halt meg. Kanonok társai keménykezű emberként írtak róla, s igen gyakran emeltek panaszt ellene Zichy püspöknél.499
A korszak másik kiemelkedő személyisége Csődy Pál. Az 1756-ban 40 év körüli körmendi plébános szentszéki ülnökként szerepel a vizitációs jegyzőkönyvben, azonban az ő pályája sem állt meg ezen a ponton. Körmendi plébánossága idején (1755 májusa és 1757 szeptembere között) kerületi esperes is volt. 1757 szeptemberétől tiszteletbeli kanonoki címet kapott Szombathelyen, s 1764 végére neki is sikerült ezt tényleges kanonoki stallumra váltania.
Az 1771-es egyházmegyei kalendárium szerint ekkor olvasó kanonok.500 1769. február 18-án Zichy Ferenc püspök Vas megye területén püspöki helynökké, valamint általános ügyhallgatóvá nevezte ki. Egyúttal Csődy váltotta Hajgathót a szombathelyi szentszék elnöki pozíciójában.
Szily püspök 1779. április 30-án nagypréposttá nevezte ki, s ugyanezen év december 12-én apát lett. Vas megyének táblabírója, s az új egyházmegye felállítása után, Szily János püspök helynöke lett. 1794. november 15-én halt meg.501
A Batthyány-féle adatfelvétel időpontjában a vasvári káptalan testületének javadalommal rendelkező tagja volt Farkas György kőszegi plébános, aki 1750 óta kanonok, s 1756-ban a szombathelyi püspöki szentszék ülnöke volt.502 A rohonci plébános, Josephus Meliessing (Meliessnek), aki 1757-ben a kerület esperese, szintén 1750-től a vasvári káptalan kanonokja.503 1749 óta a káptalan tagja volt továbbá Borbély Miklós, Muraszombat plébánosa, valamint Bognár Mihály Hanersdorf plébánosa.504
Az 1778–81-es adatfelvétel idején hat klerikus volt tiszteletbeli kanonok, apát, esperes vagy szentszéki ülnök. Esperes volt Illyés József nagysitkei plébános, aki az itteni templomot maga építtette.505 Illetve pecöli apáti javadalommal rendelkezett Stephanus Herkovits vépi plébános, akit Szily János benedikált a győri püspöki kápolnában 1775-ben.506
A tiszteletbeli kanonokok sorába tartozott ekkor a Batthyány-féle adatfelvételben is szereplő Joannes Hüll, a tótsági kerület esperese és Korkoványi András miskei plébános, a
499 Szerk. Géfin Gy.: A szombathelyi egyházmegye története.III. I. m. 128–129., Calendarium. A szombathelyi egyházmegye elhunyt papjai 1777–2002. Körmend, 2002. (Halálozás napja szerint rendezve.) 1779. március 25.
500 Calendarium Dioecesanum V. Cleri Jaurinensis ad annum Jesu Christi M. DCC. L. XXI. Jaurinum. 1771. 35.
501 Szerk. Géfin Gy.: A szombathelyi egyházmegye története. III. I. m. 166., Calendarium. A szombathelyi egyházmegye elhunyt papjai 1777–2002. I. m. (Halálozás napja szerint rendezve.) 1794. november 15.
502 Batthyány vizitáció I. Kőszeg, 1756. október 6. 224.
503 Batthyány vizitáció II. Rohonc, 1757. szeptember 19. 13.
504 Batthyány vizitáció I. Muraszombat, 1756. szeptember 8. 1090.; Batthyány vizitáció II. Hanersdorf, 1757.
szeptember 28. 378.
505 Szily vizitáció 3. kötet. Nagysitke, 1781. április 17. 44.
506 Szily vizitáció 12. kötet. Vép, 1780. május 27. 262.
136 kemenesaljai kerület esperese.507Honorarius címmel rendelkezett továbbá Szűcs Antal kőszegi plébános és Joannes Wlasics németgencsi plébános, az alsó-szombathelyi kerület esperese.508 Wlasics később sem kapott javadalommal járó stallumot, Szűcs azonban 1790-ben már mint székesegyházi kanonok, 1793-tól pedig mint pápoci perjel509 szerepel a forrásokban. A Szily-féle vizitáció szerint 1780-ban szentszéki ülnök is volt. Pályáját nevelőként kezdte Váton, gróf Nádasdy József ezredes családjánál (1763. január–1764. december), majd Kőszegen volt káplán (1765. január–1766. október), és ugyanitt lett plébános. Hosszú évtizedekig, 1790-ig látta el a szabad királyi városban a lelkipásztori feladatokat. 1794. augusztus 10-én halt meg.510
Az egyes adatfelvételeket követő évtizedekben a következő klerikusok nyertek tiszteletbeli kanonoki kinevezést: Kisovits István vámoscsaládi plébános, Sally György, Kenyeri plébánosa (1763), Vasvári József, a hegyháti és őrségi kerület esperese, Mathias Offner, pinkafői káplán, későbbi rohonci esperes (1767), valamint Joannes Dugovics, nagyölbői plébános, későbbi sárvári esperes (1773).511 A szombathelyi egyházmegye felállása után, még 1777-ben kapott Csenár Mihály, németszentmártoni plébános tiszteletbeli kanonoki címet.
A canonicus honorarius, vagyis tiszteletbeli kanonoki cím a 18. század derekán tűnik fel a dunántúli egyházmegyékben. Veszprémben 1749-ben, Pécsett 1762-ben.512 A vasvári káptalan iratanyagában 1741-ben találkozunk először ezzel a kifejezéssel. E cím elnyerése nem tekinthető a karrierút szempontjából a szó szoros értelmében vett előrelépésnek. A tiszteletbeli kanonokoknak nem származott jövedelmük a káptalantól, s ez lényeges különbséget jelentett a valódi stallumot élvező társaikkal szemben, továbbá nem vettek részt a káptalani gyűléseken sem. Azonban míg a pécsi egyházmegyében a kanonoki testület utánpótlása szempontjából is jelzésértékű volt a honorarius kinevezés, a vasvári káptalan esetében erről nem volt szó: a fent említett tiszteletbeli kanonokok közül egyedül Dugovics és Csődy nyert később kanonoki stallumot (1779). Zichy Ferenc püspöksége idején, a püspöki székhelytől távol, e cím
507 Szily vizitáció 6. kötet. S. Trinitas, 1780. szeptember 3-4. 88.; 5. kötet. Miske, 1781. április 23. 126.
508 Szily vizitáció 9. kötet. Németgencs, 1780. május 31. 150.; Desics Ignác: A vasvár-szombathelyi székeskáptalan története főbb vonásaiban. In: Szerk. Géfin Gy.: A szombathelyi egyházmegye története. II. I. m. 299–332.
Kiemelten: 322–325.
509 A perjelségről bővebben: Bedy Vince: A pápóci prépostság és perjelség története. (Győr egyházmegye múltjából 6.) Győr, 1939. Különösen: 59–69.
510 Szily vizitáció 9. kötet. Kőszeg, 1780. június 7. 30.
511 Calendarium Dioecesanum V. Cleri Jaurinensis ad annum Jesu Christi M. DCC. L. XXI. Jaurinum. 1771. 37–
40. Vö. Desics I.: A vasvár-szombathelyi székeskáptalan története főbb vonásaiban. In: Szerk. Géfin Gy.: A szombathelyi egyházmegye története II. I. m. 299–332. Kiemelten: 322–325.
512 Veszprémben 1749 és 1777 között létezett a cím. Figyelemre méltó, hogy a jelzett időszakban öszszesen 17 fő mutatható ki tiszteletbeli kanonokként. Hermann István: A veszprémi székeskáptalan személyi összetétele 1700 és 1777 között. In: Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére. Szerk. Hermann István–Karlinszky Balázs. Veszprém, 2010. 187–192. A pécsi káptalan összetételében 1762-ben jelenik meg ez a cím, melyet a mai napig adományoznak az egyházmegye püspökei. Fedeles Tamás: A pécsi káptalan és tagjai Klimo püspök idejében. Jelenkor 54 (2011) 5. 515–523.
137 adományozása inkább tűnik egynek az egyházi vezetés kezében lévő eszközök közül, mellyel kifejezhette megbecsülését egy-egy sok évtizeden átívelő szorgalmas és eredményes papi életút iránt.513
Hasonló rendszer mutatkozik az ezt követő időszakban is. Szily János püspökségének ideje (1777–1799) alatt közel ötven fő nyert tiszteletbeli kanonoki címet, a káptalan hat kanonoki stallumát ebben az időszakban azonban végig mindössze 15 személy töltötte be,514 s közülük csak ketten rendelkeztek korábban honorarius címmel.515
Bár 1777 előtt elvi akadálya nem volt, hogy a főesperesség papjai a győri székeskáptalan kanonokjává váljanak, ilyen esetről az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben csupán egyetlen érintőleges említés található. A rohonci plébánia leírásánál említi Batthyány 1757 szeptemberében, hogy mióta a horvát plébános, Kossonich516 győri kanonok lett, nincs megoldva a horvát nyelvű prédikáció megtartása.517
Az 1748-as, 1754–58-as és az 1778–81-es adatfelvétel alapján összeállított névsor vizsgálata tehát azt mutatja, hogy az összesen 303 klerikusnak a vizitációk időpontjában mindössze 7%-a volt valamely cím birtokában, s további 5%-uk kapott a későbbiek folyamán valamilyen javadalom nélküli vagy javadalommal járó címet. Összességében tehát a 18. század második felében a vasvári főesperesség területén lelkipásztori szolgálatot teljesítő ismert klerikusok 12%-a jutott a plébánosi kinevezése mellett további javadalomhoz vagy címhez. A kanonki stallumhoz egyértelműen a vármegye tehetős, szabad királyi városi, valamint a mezővárosi plébániáin keresztül vezethetett az út, ha nem a káptalan látóterében működő klerikusról volt szó. Ebből arra következtethetünk, hogy a káptalanok társadalmi szempontból aluról nyitott intézmények voltak. Figyelemreméltó továbbá, hogy az egyházi középréteg bizonyos tagjai milyen nagy mértékben vettek még részt a pasztorációs tevékenységben.
A klasszikus alsópapi életpálya a nagy többség számára azonban a falusi egyházközségek szolgálatában telt, statikusnak egyáltalán nem mondható rendszerben mozogva. Az 1754–58-as adatfelvételkor még 11%, az 1778–81-es adatok alapján már csupán 6% volt azon klerikusok száma, akik csak egy plébánián szolgáltak (a kápláni időszakot nem számítva) az adatfelvétel
513 Amilyen például Korkoványi Andrásé volt, aki egész életében, 1748-as felszentelésétől, 1788. július 30-án bekövetkezett haláláig a miskei plébánián szolgált. S negyed évszázadnyi lelkipásztori szolgálat után kapott tiszteletbeli kanonoki címet 1773-ban.
514 Boros István, Botos István, Csődy Pál, Dugovics János, Eölbei János, Godány János, Gusálly János, Hajgathó Péter, Kövesdy Boldizsár, Mechtler Ferenc, Nagy József, Szabó Imre, Szegedy János, Szilcz Károly, Szücs Antal.
Vö. Desics I.: A vasvár-szombathelyi székeskáptalan története. I. m. 323–326.
515 Vö: Fedeles T.: A pécsi káptalan és tagjai Klimo püspök idejében. I. m. 515–523.
516 Feltehetően: Kászonits János, aki 1752-től 1762-ben bekövetkezett haláláig a győri káptalan testületének tagja.
Bedy V.: A győri székeskáptalan története. I. m. 465.
517 Batthyány vizitáció II. Rohonc, 1757. szeptember 19. 13.
138 időpontjáig. A plébánosi életutakat vizsgálva legjellemzőbb a két vagy három szolgálati hely egy pálya során. A 18. század utolsó harmadára jellemzőbb lesz a több, gyakran három-négy különböző plébánián eltöltött, néhány hónapig tartó kápláni szolgálat. Az egyértelműen látszik a szolgálati helyek felsorolásaiból, hogy a vármegye, illetve a főesperesség határa nem jelentett akadályt a plébániaváltásokban.