• Nem Talált Eredményt

AZ IDŐSKOR MINT KRÍZIS

2. Az optimális öregedés

Ha az említett, reális én és az ideális én dinamikusan együtt tud változni és alakulni, az sem mentes a krízishelyzetektől, de azok kevésbé észrevehetőek, „nem kavarnak akkora port”, így a külső szemlélőnek kevéssé tűnnek jelentősnek. Ter-mészetesnek tűnhet, mintha azért az eredményért nem kellett volna olyan kemé-nyen megharcolni. Ez az oka, hogy hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy az érettség, a harmónia elérhető megharcolt és megélt krízisek nélkül. Ez azonban nem igaz, mert integrált érett személyiség időskorban is csak krízisek megélése és megoldása mentén tud alakulni.

Melyek is ezek a releváns krízisek? Mit jelent egyáltalán az időskori krízis?

Milyen csapdákat rejtenek ezek a krízisek?

A bevezetőben leírt gondolatok és felvetések, összességében három jelentős utat körvonalaznak, melyet a következő alfejezet mutat be.

Fejezetünk tulajdonképpen mindhárom, fent említett, főként biológiai hang-súlyú típushoz kapcsolódik, hiszen az életkorral járó változások minden egyes személy esetében individuális kombinációt hoznak létre. Az egészség egy olyan élethosszig tartó folyamat, amely bár genetikailag meghatározott, de mégis az egyedfejlődés és a személyiségfejlődés során formálódó, tehát a környezet, a körül-mények kölcsönhatása által befolyásolt állapot. Ennek megfelelően az életutunk következményeként jön létre mindaz, amit időskorban egészségként megtapasz-talunk. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az egészségünk is egy olyan fejlődési folyamaton megy keresztül, mint a személyiségünk, a két dolog párhuzamosan és egymással szoros interakcióban zajlik. Az egészségünk időskorban döntéseink és genetikánk eredőjeként jelenik meg. Annak elvesztése, vagy megőrzése óhatatla-nul kérdések sorát veti fel időskorban, amelyre elkerülhetetlenül választ kell adnia a személynek.

2. 2. Az egészség mentális és szociális aspektusa

A WHO egészségdefi níciójából (1948) egyértelműen kiderül, hogy a biológi-ai egészség önmagában nem elégséges feltétel, egyedül a betegség hiánya nem defi niálja egyik összetevőt sem, hanem a teljes fi zikai, mentális és szociális jól-lét egyaránt hangsúlyos. Tehát mindenképpen multidimenzionális jelenségekről beszélünk, melyek kölcsönös egymásra hatása szintén többirányú, folyamatos és multidiszciplináris szemléletben érthető meg. Ha az egészséget az eddigiek alapján egy többtényezős fejlődési folyamat eredményének tartjuk, akkor lassan körvonalazódik a különbség a sikeres és az optimális öregedés fogalma között.

Az optimális öregedés a teljes egészségdefi nícióra és annak minden tagjára vo-natkozik, míg a sikeres öregedés súlypontja a biológiai folyamatok szerepén van.

Mint minden fejlődési folyamat, az egészség is állandóan alakul, így a veszteségek és nyereségek/gyarapodások egyensúlyában változik. A sikeres öregedés inkább a veszteségek elkerülésére, a prevenció első és második szintjére fókuszál, szemben az optimális öregedéssel, mely integrálni tudja a terciér prevenciót is, azaz a nega-tív következmények megjelenését és elfogadását is (Aldwin és mtsai, 2006).

2. 2. 1. A pszichoszociális tényezők és az időskorral járó veszteségek egymáshoz való viszonya

A pszichológiai, pszichoszociális tényezők közül az időskori változásokra kiemel-ten hat a személyiség, a stressztűrő és megküzdési képesség, illetve a vallásosság és spiritualitás. A kutatási eredmények szerint, az időskori egészséget átfogóan tekintve, a felsorolt tényezők a legrelevánsabbak.

2. 2. 1. 1. A személyiség szerepe

A személyiség fogalmát tágan tekintve (vonások, hiedelmek, érzések és attitű-dök) az időskor megélését kiemelten befolyásolja a hosztilitás, a szorongásosság, a lelkiismeretesség és a neuroticizmus személyiségfaktora, vagy a depresszív, pesz-szimista szemlélet. Protektív személyiségtényezők közé tartozik a belső kontroll képessége, a biztonságos kötődés, az optimizmus, a pozitív énkép, a koherencia érzése, a szívósság, az érzelmi stabilitás (Aldwin és mtsai, 2006, Kerekes, 2013a).

2. 2. 1. 2. A stressz és a megküzdés

A distressz-szel szembeni ellenálló képesség valamennyire csökken időskorban, kiegyensúlyozott körülmények között nem biztos, hogy ez szembetűnő mértéket ölt. Megemlítünk itt néhány specifi kus életkori stresszort mint a fi zikai képességek változásával való szembesülést, a krónikus betegségek megjelenését, a gondozás felmerülésének kérdését, a veszteségélményekkel való gyakoribb és/vagy intenzí-vebb szembesülést, elsősorban a házastárs elvesztését (Kerekes, 2013a; Kerekes és Kállai, 2013) . Míg fi atalabb korban az akut stressztényezők a lényegesebbek, addig időskorban a distressz is krónikussá „válik”, hiszen azok forrása tartós és ismétlődő (veszteségekkel való szembenézés, egészségügyi stresszorok). Azonban az optimá-lis öregedés legfontosabb prediktora nem feltétlenül a distressz tényezők oldaláról érkezik, hanem a megküzdési repertoárból. A megküzdési képesség pedig, mint ahogy az eddig említett tényezők is, az élet során tapasztaltak tükrében alakul egyéni módon, a személlyel együtt fejlődve. Időskorra túlsúlyba kerülnek a kü-lönféle kompenzációs stratégiák, azok a probléma-fókuszú megoldások, amelyek segítenek kiegyenlíteni a különféle hiányosságokat. Hetvenéves kor fölött pedig már az elfogadás, az elfogadás előkészítése válik elsődlegessé, így az akkomodációt segítő működések kerülnek előtérbe. A veszteségek, funkciócsökkenések, szociális és egyéb korlátok elfogadásában segítséget nyújtanak az érzelem-fókuszú meg-küzdési módok is, kiemelten a pozitív összehasonlítások, amelyek azt mutatják, hogy a személy helyzete nem is olyan rossz valaki máséhoz képest, akinek látha-tóan több nehézséggel kell szembenéznie. Említhetjük itt még az érzelemszabá-lyozási folyamatok változásait (social selectivity), a diádikus megküzdés szerepét, mint segítő tényezőket.

Kutatási eredmények szerint az elkerülő stratégiák azok, amelyek megakadá-lyozzák a változásokkal, így a veszteségekkel való szembenézést és a krízisek pozi-tív kimenetelű megoldását.

Tulajdonképpen a veszteségekkel való szembenézés és megküzdés alakítja leginkább a bölcsesség fogalmát és tartalmát. Így lehetséges az, hogy az életkor előrehaladtával ennek megszerzésére hatványozottabban van esélyünk, mint fi ata-lon (Aldwin és mtsai, 2006).

2. 2. 1. 3. A vallásosság vagy spiritualitás

Az emberek többsége a különféle nemzetközi, lakosságot érintő felmérések so-rán, vallásosnak vagy hívőnek vallja magát, fontosnak tartja a lelki életet, az

imádsá-got11. Vallással kapcsolatos szolgáltatásokat (templomba, imaközösségbe stb. járás) azonban az emberek kb. fele vesz igénybe a statisztikai adatok alapján. Időskor-ban úgy tűnik, hogy a vallás és spiritualitás szerepe megnövekszik, és az egészség minden aspektusát érinti. Hatással van a testi, lelki és szociális egészségességre és jóllétre egyaránt, a társas támogatás több formájának jelentős forrása. Vizsgálati adatok szerint a vallásos, spirituálisan is fejlődő emberek életminőségében megje-lenik a vallásosság direkt és indirekt pozitív hatása is, amely növeli a krónikus be-tegségekkel szembeni ellenálló képességet, a mentális egészséget és összességében a túlélési esélyekre is kedvező hatással van (Aldwin és mtsai, 2006; Krause, 2006).

2. 2. 2. Szocio-historikus kontextus

Mindezen felsorolt tényezők lényeges háttere az az ún. szocio-historikus (sociohistorical) kontextus, melyben az említett jelenségek zajlanak, melybe a szo-ciális kontextus és a szocioökonómiai státusz (socioeconomic status, SES) tartozik bele. Az alacsonyabb szocioökonómiai státusszal rendelkező személy életkilátása várhatóan rövidebb, egészségmagatartása kevésbé hatékony, fi zikai aktivitása kor-látozottabb, vagy nem az egészségmegőrzést szolgálja, alacsonyabb jóllét szint jel-lemzi, és a gondozási lehetőségekhez is korlátozottabban fér hozzá (az ellátás csak utazással érhető el; nem ment el annak idején táppénzre, mert anyagilag nem en-gedhette meg magának stb.). A szocio-historikus kontextus minden tényezőjével együtt szintén jelentős szerepet játszik abban, hogy az egyébként elkerülhetetlen öregedési folyamatok, vagy akár az ezen felül megjelenő patológiás, leromló típusú mechanizmusok miatt bekövetkező veszteségekre hogyan lesz képes reagálni az egyén (Aldwin és mtsai, 2006).

2. 3. A sikeres öregedés, az életminőség és az optimális öregedés

A megtapasztalt folyamatok mindenkire hatással vannak valamilyen módon, és nehéz lenne olyan objektív kritériumrendszert létrehozni, amely mint egy mate-matikai képlet, megadná, hogy milyen mértékű fi ziológiai, társadalmi, pszicho-lógiai változás milyen mértékű krízist eredményez majd az adott egyénnél. Mint a személyiségfejlődés bármely szakaszában, így időskorban is számos tényező összjátéka (korábbi tapasztalatok és megküzdési módok, társas támogatás stb.) határozza meg, hogy az egyén milyen megoldást talál az életállapotából fakadó krízisekre.

11 A KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint ez a szám Magyarországon, 53,07%, és a hatvan év felettiek a magát vallásosnak mondók 23,5%-át teszik csak ki (Csordás. G. (összeállította) (2014):

2011. évi Népszámlálás, 10. Vallás, felekezet; Budapest, KSH), míg Amerikában ez a szám a Gallup felmérése szerint 2004-ben 96% volt és a hatvanöt év felettiek 73%-a tartotta a hitet fontosnak az életében. A világot érintő felmérés szerint 2013-ban is csak az emberek 22%-a nem tartotta fontosnak a vallást az életében, és mindössze 1%-nak nem volt véleménye a kérdésről.( http://www.gallup.

com/poll/1690/religion.aspx, letöltés dátuma: 2014. május 4.)

Így tulajdonképpen az életminőség szubjektív fogalma képes hidat képezni a fi ziológiai változások által okozott akár normál, akár leromló típusú funkcióromlás esetén is a pszichológiai személyiségfejlődés irányába. Kijelenthető, hogy az op-timális öregedés nem csak a negatív fi ziológiai változások elkerülése, vagy késlel-tetése által érhető el, és nincs objektív kritériumrendszere az ebben az értelemben vett sikernek. Az optimális öregedéshez időskorban is, mint az élet minden más szakaszában, a korspecifi kus feladatok és krízisek megküzdésén és az integrált én kialakításán keresztül vezet az út. Biopszichoszociális szemléletben nézve a jelen-séget, a biológiai lehetőségek és korlátok talaján, a személy a társas kapcsolataiban élete végéig lehetőséget kap a fejlődésre. Ez azt jelenti, hogy a fi ziológiai értelem-ben sikeres öregedés lehetőségét sem tudja mindenki egyforma hatékonysággal kihasználni. Az is könnyedén előfordulhat, hogy a fi zikai értelemben leromló tí-pusú öregedést megélő egyén életminősége szubjektíven jobb, személyisége integ-ráltabb, mint a biológiai szempontból előnyösebb helyzetben lévő idősé. A krízi-sek megoldása és a pozitív kimenet elérése mindenki számára nyitott lehetőség, melyhez döntések sokasága vezet. Ezt a folyamatot megértve már reálisabbá válik a siker, az eredményesség fogalma időskorban is, és a hangsúly pont annyira van a biológiai szemléleten, mint a pszichológiai és szociális kotextuson.

Lawton (1999, id. Aldwin és mtsai, 2006) is éppen azt kritizálta a sikeres örege-dés fogalmában, hogy túlzottan arra fókuszál, hogy a felnőtt- és középkorra jellem-ző funkciókat és funkcionálási szintet megtartsuk időskorban, amely hosszú távon irreális elképzelés lenne, és nem veszi fi gyelembe az életminőség valódi változásait, amelyek az öregedés folyamatára jellemzőek. A sikeres öregedés, ahogy már emlí-tettük, elsősorban a veszteségek elkerülésére fókuszál, de így fi gyelmen kívül hagyja az egyéb, potenciális nyereségeket. Így fordulhat elő az a paradox helyzet, hogy fi -zikailag korlátozott, krónikus problémákkal küzdő idősek boldognak mondják ma-gukat, intellektuálisan érdeklődőek, szellemileg frissek, elkötelezettek a közösségi tevékenységek kapcsán, mély spirituális életük van, és mindezért hálát éreznek.

Baltes (1996, id. Aldwin és mtsai, 2006) ezért bevezette az optimális öregedés fogalmát, amely arra utal, hogy az egyén képes optimalizálni az életének különféle aspektusait, aktuális céljai szerint strukturálni azt, és hogy az időskori plaszticitás az egyéni életútban és a folyamatos fejlődés lehetőségében rejlik. Az optimális idősödést aktív, tudatos, új vagy kompenzáló erőforrások kialakítására képes visel-kedésmintázatnak is tekinthetjük, mely gyarapítja a bio-pszicho-szocio-kulturális keretben megvalósítható fejlődést, és csökkenti a lehetséges veszteségeket. Az eredményes, optimális öregedés elérhetőségének módja az időskori célkitűzések egyik kulcskérdése közé tartozik. Ezért lényeges, hogy például mely személyiség-jegyek és/vagy élettapasztalatok támogatják, hívják elő. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az a kérdés, hogy ha nem a krízisek adják az életút egyéni lenyomatát, akkor melyek azok a krízisekhez és változásokhoz való viszonyulásbeli eltérések, amelyek segítik az optimális öregedés megélésének kialakítását. Természetesen a válaszhoz elengedhetetlenül lényeges a közös pontok, azaz a konkrét krízisek, illetve tartal-mainak ismerete is.

A továbbiakban ahhoz szeretnénk segítséget nyújtani, hogy az olvasó minél több szempontrendszert és tudást kapjon az optimális öregedés eléréséhez, vagy az elérés segítéséhez. Természetesen a vázolt folyamat nem az elkerülhetetlen halálnak üzen hadat, nem irreális elvárásokon vagy nem releváns megoldásokon alapszik, és nem is a megváltoztathatatlan tények elkerülését célozza meg. Tény, hogy a szervezet az idő előrehaladtával folyamatosan sérülékenyebbé válik, de az is tény, hogy tudatos viselkedéssel lehet és érdemes gondozni, védeni azt, és kompenzálni, illetve végül integrálni a veszteségeket. Ebben az esetben olyan dinamikailag és minőségileg te-vékeny, pozitív állapot jön létre, melynek összefüggéseit az alábbiakban tárgyaljuk.