• Nem Talált Eredményt

Az oblátus-intézmény hivatása hazánkban

In document Pannonhalmi Szemle 1926 (Pldal 97-103)

Ha valaki megírja egyszer Szent Benedek rendjének szerepét a magyar katholikus vallásos életben, akkor egyik legfontosabb esemény-ként fogja megemlítem' az 1921-ik évi nagykáptalant, amely kimondotta, hogy felújítja a hazánkban is évezredes oblátus-intézményt. És ezzel a jogi ténnyel kezdődik az oblátusok ujabb története. Egymásután alakul-nak a csoportok: Dunántúlon Kőszegen és Celldömölkön, az Alföldön Kecskeméten és Tiszaugon, majd az ország szívében Budapesten. Idő-szerű tehát felvetni a kérdést, mi is hát az oblátus-intézmény hivatása hazánkban, hogy az egésznek a kialakulása ne ötletszerű, hanem ö n -tudatos legyen.

Erre a kérdésre kétféle módon lehet felelet adni. Vagy úgy, hogy megnézzük keletkezésének a körülményeit és abból állapítjuk meg, hogyan, miért alakult az oblátus-intézmény és ennek következtében mi a keletkezéséből ki világló hivatása, vagy úgy, hogy a belsejébe, az igazi szellemébe iparkodunk belehatolni és így önmagából kifelé haladva találjunk rá a hivatására.

Először menjünk kívülről befelé és vizsgáljuk meg, mily erők újították fel hazánkban az oblátus-intézményt.

A legelső erő az a rendi renaissance, melynek jeleit az egész világon észlelhetjük. Mindenfelé új apátságok, új kongregációk alakulnak.

Az egyetemes Szent Benedek-rend ú j virágkorát éli. Nálunk is megvannak ennek a renaissancenak kétségbevonhatatlan jelei. Következménye pedig mindenhol az, hogy az emberek megszeretik Szent Benedek szellemét és valahogyan tagjai szeretnének lenni ennek a szervezetnek. Nem mon-dom azt, hogy nálunk ez egészen öntudatos lenne, de gyökerében még is ez az oka az oblátus-intézmény felújulásának és terjedésének. Szójátékkal azt lehetne mondani, hogy nálunk még nem a „bencés lélek" vonzza az embereket, hanem néhány „lelkes bencés", de már így is a benedeki szellem az, amely életté varázsolta az oblátus-intézményt. És ebben benne van már hivatásának egyik vonása. Az oblátus-intézménynek is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a magyar katholikusok ismét öntudatosan megismerjék és megszeressék Szent Benedek szellemét, hogy ismét általá-nos legyen hazánkban Szent Benedeknek az apostoli egyház lelkét sugá-rozó lelkivilága. Ebből a szempontból hivatása nagyon is korszerű, mert égetően szükség van, ha azt akarjuk, hogy a most tapasztalható katholikus újjászületés valóban lelki regeneráció legyen, ne csak a hatalomért való politikai összetartás.

* * *

Találhatunk azonban más erőt is, mely hasonló módon vezeti a lelkeket Szent Benedek rendjéhez. Többször voltam tanúja, hogy embe-rek, akik először voltak P a n n o n h a l m á n , nem tudtak hová lenni a meg-hatódottságtól. Valami csodálatos varázs fogta meg őket, melytől nem tudak szabadulni. Mintha az a sok-sok imádság, mely ezer esztendeje száll fel a magyar nép oltárhegyéről az ég felé, ott lenne a kövekbe beleivódva és árasztaná illatát az emberek szivébe és azt hirdetné, hogy itt közelebb van hozzánk az isten. Olyanforma érzés járja át az embe-reket, mint aminő érzés mondatta a tanítványokkal a Táborhegyén:

„Jó nekünk itt lennünk, építsünk itt három hajlékot!" Ez a vágy azután hajlékot is épített a lelkek számára, akik az oblátus-intézményben meg-találták azt a módot, ahogyan ők is belekapcsolódhatnak a szenthegy

imádságába.

Egy régi legenda szerint ez a szellem, mely „Isten szolgálatának semmit elébe nem tesz", mint a regula meghagyja, a durvaszivü embe-rekre is nagy hatással volt. Egy éjjel Canut király evezett el Ely szigete mellett, amikor az éjszakában a messze tengerekre elhatott a sziget szerzeteseinek éneke. Azt mondja a legenda iró : Dulce cantaverunt monachi in Ely: édesen énekeltek a szerzetesek Ely szigetén és a király odaeveztetett, hogy együtt hallgassák ezt az éneket, mellyel ott bent a

templomban Istent dicsérték a bencések.

Szent Benedek rendjének alapítása óta egyik főtörekvése volt, hogy az isten-szolgálat nagy müvét, a liturgiát, mentől fényesebben és szebben végezzék. A bencések imádságos lelkük fenntartóját, támogatóját, ösztön-zőjét és formábaöntését a liturgiában találták meg. Ezért lettek az egész világon a most diadalmas liturgikus apostolságnak vezető emberei. És ez is odavezette a világi embereket a rendhez való csatlakozásra, az oblátus intézményhez. Ismerünk olyanokat, akik még mielőtt P a n n o n -halma felújította volna hazánkban is az oblátus-intézményt, már bencés oblátusok lettek Beuroaban, csakhogy részük legyen mindabban a sok kegyelemben, melyet a bencés templomokban a szépen végzett isten-szolgálat esd le az égből. A maguk sokszor gyenge egyéni imádságá-nak akartak ily módon egetmegnyitó erőt adni.

És itt van az olátus-intézmény hivatásának másik vonása. Hazánk-ban a liturgikus apostolság még csak a kezdetén van. Az oblátus-intéz-ménynek is közre kell működnie a diadalra juttatásában. Az oblátusoknak liturgikus apostoloknak kell lenniök, akik a maguk imádságos életét is a liturgia szellemében alakítják és másokat is elsegítenek arra, hogy tudjanak az Egyházzal együtt imádkozni.

Természetes, hogy ezzel a hivatással sok más munka is jár együtt.

Hány helyen nincs is templom nálunk, különösen az Alföldön. Hány helyen nem olyan a templom, mint a minőnek lennie kellene. Csak a felszerelésben mennyi hiány van, hogy a tisztaságot ne is említsük.

Ebből a szempontbál az Oltáregyesületek munkájába is belekapcsolód-hatnának első sorban az obláták. Lehetne a templomokban az egyházias éneket is felkarolni és még sok más munkát lehetne végezniök az

oblá-tusoknak, mert itt ís áll, hogy sok a munka és kevés, nagyon kevés a munkás.

* * *

Az említett két erőn kívül, még más tényezők is segítettek az oblátusintézmény felújításában, A meglevő csoportok közül Kőszegen, Czelldömölkön és Budapesten résztvettünk a megalakítás munkájában, ahol mindegyik helyen egy-egy lelkigyakorlat következménye volt a fér-fiaknak az oblátus-intézményben való tömörülése. Érezték, hogy nincs kétféle katholicizmus ; nincs egy templomi és egy közéleti katholicizmus, hanem csak egy, amely az egész életet és annak minden vonatkozását átjárja. És érezték, hogy különösen a férfivilágnak van szüksége arra, hogy ismét teljesen katholikus legyen, mert csak akkor valósulhat meg a katholikus Magyarország álomképe.

Szükség van tehát olyan szervezetre, mely nem valami részleges erény gyakorlását kívánja, hanem a teljes katholicizmust, minden kicsi-nyeskedés nélkül a maga teljes egészében. Szervezetre, amely nem kíván külön imádságokat és külön ájtatossági gyakorlatokat, amely nem ró ujabb terheket a vállakra, hanem csak azt kívánja meg, amit a katho-likus hit minden embertől megkövetel. Legfeljebb csak azt teszi köte-lességgé, hogy a rendes katholikus kötelességet teljesen, pontosan és öntudatosan teljesítsék. És ilyen szervezet a férfiak számára az oblátus-ság, amelynek harmadik hivatása tehát, hogy katholikus férfitársadal-mat Összefogja és belőlük a katholicizmus szolgálatában férfi apostolo-kat és ha kell vértanuapostolo-kat és hitvallóapostolo-kat neveljen.

Ez a hivatása a legszorosabb kapcsolatban van az első kettővel.

Szent Benedek szelleme és a liturgikus imádság teljesen megfelelnek a férfiléleknek, hogy épen ezen sajátságainál fogva az oblátus-intézmény nagyon alkalmas a férfiak tömörítésére.

Hogyan jellemezhetnénk legrövidebben Szent Benedek szellemét?

A történetből kiindulva azt mondhatnánk, hogy Szent Benedek a keresztény őskor alkonyán (amelyet bátran nevezhetünk hőskornak is), kolostorában oly környezetet akart teremteni, amely elősegíti az ősi katholikus hitélet megtartását és lehetővé teszi, hogy a századokon át megmaradjon teljes tisztaságában az apostoli katholikus élet. Ezért nem

parancsol semmi külön imádságokat, mint az egyház rendes imádságait, melyeket a búzgóbb hívek akkor még elvégeztek. Ezért nem ír elö más önmegtartóztatási szabályokat, mint az egyház böjtjeinek megtartását a régi szellemben. Ezért nincs a kolostor létfenntartására vonatkozó munkán kívül más munka megszabva a regulában, hogy mindig az egyház szük-ségletén tudjon dolgozni a bencés. így lett Szent Benedek a keresztény őskor hagyományainak összefoglalója és így lett a regula ennek az ősi katholikus szellemnek a megőrzője.

A katholikus férfitársadalom az ilyen tanítás után sóvárog. T a p a s z -talatból mondhatom, hogy ahol csak férfiak előtt feltártam Szent Bene-deknek ezt a szellemét, minden hallgatóm Szent BeneBene-deknek lelkes gyermeke és követője lett.

Hasonló módon a liturgikus imádság is megfelel a férfi-természet-nek. A férfi imádságos élete nem az érzelmeken alapul. Nem is tud talán úgy imádkozni, amint a nőknél is látunk egyeseket, hogy csupa könny és érzelem minden imádságuk. A férfinak az esze nem pihen imádság közben sem és akarata is folyton feszül és készenlétben áll.

Ezeket a vonásokat látjuk az egyház imádságainál is. Nem hiába a Szentlélek Isten vezetése mellett férfi-munka volt az egész liturgia kialakulása, de a liturgikus imádság valóban férfias imádság. Kívülről szemlélve sokszor száraz, sokszor kemény, csak a lelke ár: d az ég felé, csak a benne és belőle élő érzi az izzását. De el is lehet mindenkor imádkozni. Akár szárnyal a lelkem, akár száraz és unott vagyok, a liturgia szövege mindig olyan, hogy teljesen átérezve imádkozhatom.

Segítségével kialakítható a férfi lelkivilága is. És az oblátus-intézmény, m i n t a liturgia apostola egyúttal „Männerapostolat" igazi férfiapostolság is.

• Eddigi fejtegetéseinkben kívülről : az alakulás körülményeiből követ-keztettünk befelé : a szellemre és hivatásra. Most a másik uton is meg-kíséreljük megállapítani az oblátus-intézmény hivatását, tudniil.lik úgy, hogy iparkodunk okoskodással behatolni az oblátus-intézmény lénye-gébe és abból kifelé indulva meghatározni a hivatását. Vessük fel tehát a kérdést: van-e hivatása, tehát van-e egyáltalában szükség az oblátus-intézményre ?

Korunknak van egy sajátságos vonása a társaséletben és ez a különféle társulatok és egyesületek túltengése. Teljesen jogos tehát ez a kérdés, hogy most, amikor ezer meg ezer társadalmi és vallásos társulat megosztja az embereket, van-e szükség még egy új társulásra ? Külö-nösen van e szükség akkor, amikor azt látjuk, hogy ez a nagy egyesü-lési és társaságalapítási láz megrontotta a két legfőbb társaságot : a csa-ládot és az egyházat. Az életben ugy van, hogy ma a családanya elmegy

a nőegyesűletbe, az apa a kaszinóba, a fiuk a sportegyesületbe, a leány zsúrra és a család legfeljebb este verődik össze s akkor is csak azért, hogy mindnyájan mentől előbb lefeküdjenek. A vallásos életben pedig a sok ezer meg ezer jámbor társulat mellett az egyház képe homályo-sodott el a hivők serege előtt és akárhány jámbor lélek inkább érzi ma-gát kongregenistának vagy más egyesület tagjának, mint az egyházának.

Büszkén viseli sokszor nyilvánosan is a mellén társulatának jelvényét is elfelejti, hogy a lelkén van a „character indelebile", az egyházhoz való tartozás letörölhetetlen bélyege. A kor szükséglete tehát inkább az lenne, hogy új szövetség alakulása helyett ezt a két régi és mind a ter-mészetes, rnind a természetfeletti rendben legelső társulatot : a családot és az egyházat kellene ismét visszaállítani a régi megérdemelt helyére.

Az oblátus-intézmény azonban ahelyett, hogy fokozná ezt a kórtünetet, inkább orvosolja. Lássuk h o g y a n ?

Szent Benedek rendjének egyik legszebb vonása annak családias jellege. Szent Benedek szeme előtt ugyanis, amikor reguláját megírta ideális közösség gyanánt a család állott. Ennek mintájára szervezte meg a kolostori közösséget. Az apát a kolostori közösség atyja, a szerzete-sek gyermekek az apáttal szemben és egymás iránt pedig testvérek. Ez a családias szellem tette oly vonzóvá S -ent Benedek rendjét és ez ma-gyarázza meg nagy térítő hatását is. Az emberek a kolostor életében látták, hogy minőnek kellene lennie az ő csaláki életüknek is. És nem-csak szellemben utánozták a kolostor életét, hanem valóságban is akár-hányszor a maguk házát a kolostor mellé vagy annak közelébe építették, Igy keletkezett nem egy város Európában. München címerében ma is ott van a „monachus", a szerzetes, akinek családias közös élete volt hatással a város alapításara.

Amint tehát minden bencés kolostor egy nagy katholikus család, hasonló módon minden oblátus családja egy-egy világi bencés kolostor kell hogy legyen. És ebben van a nagy oblátus-intézmény nagy kor-szerű hivatása : a tiszta, ideális katholikus családi élet visszaállításában.

Nemzetmentő hivatás ez. A családi élet pusztulásával pusztult a nemzet is és pusztuló házban veszett el a pusztuló haza. A nemzetfenntartó erények: a tekintélytisztelet, a kölcsönös szeretet és az ettől irányított fegyelmezett engedelmesség csak a családban fejlődhetnek ki és az új generáció csak ott teheti ezeket magáévá. A bencés nevelés fontossága is épen ebben a szellemben van és az oblátus-intézmény útján ez a szellem nemcsak az iskolákban fogja éreztetni a hatását, hanem azon-kívül is a családokban. Érdemes lesz majd egyszer Szent Benedek

reguláját pontról-pontra átvenni ebből a szempontból, hogy miként

alkal-mazhatók szent atyánk tanításai a világi emberek — vagy mondjuk az oblátusokról így: a világi bencések életében.

De most még egy lépéssel tovább kell mennünk. A másik fenye-getett közösség a „corpus Cliriti mysticum"-nak, az egyháznak a közös-sége. Ezt is vissza kell állítani a régi erejébe a katholikus köztudatban.

Az oblátus intézmény már azzal is, hogy a liturgia apostola, ezen dol-gozik. Nincs ugyanis még egy oly hatalmas eszköz, amely úgy beletudná vésni a szivekben, hogy az egyház nemcsak jogi és kormányzó szervezet, hanem lelkünk édesanyja, Istenhez elősegítő védője is, mint a liturgiában megnyilatkozó „Ecclesia orans", imádkozó egyház. Azonban ugyancsak ide vezet el Szent Benedek rendjének egy másik vonása ís.

Szent Benedek rendjét egy francia író gúnyosan „les esclaves de Rome", Róma rabszolgáinak nevezte el, akik nemcsak megtérítették Európát, hanem „romanizálták" is. »Ez a vád a legnagyobb dicséret és Szent Benedek világi gyermekei számára nem is lehetne szebb és kor-szerűbb hivatást kitűzni, mint ezt az ősi bencés hivatást, hogy az Egy-háznak hűséges és minden munkára kész szolgái legyenek. Ezért nem lehet oly könnyen megtalálni Szent Benedek rendjének sem az egy szóba foglalható munkakörét, mert volt misszionárius, tanító, szántóvető stb., amint azt az egyház szükséglete kívánta. És ezért nem lehet a bencés oblátus hivatását is találóbban kifejezni más szóval, mint ezzel : „Katho-likus Apostolság", mert a bencés oblátusnak is az a munkája, hogy az egyház helyzetének megfelelően megtegye, amit a szűkség kíván és ereje megenged.

* * *

Összefoglalásul és az egyénre való alkalmazásként azt mondhatjuk, hogy az oblátus hivatás az egyén számára kettős. Először minden oblá-tusnak a saját lelkiéletét kell kialakítania Szent Benedek szellemének megfelelően, másodszor pedig kifelé kell dolgoznia, mint a katholikus ügy apostolának mindazon, amit a katholicizmus aktuális szükséglete megkíván. így tud az egyén belekapcsolódni az intézmény hivatásába, hogy növekedjék Szent Benedeknek és rendjének tisztelete, virágoszék és ragyogjon régi fényében a liturgia, tömörítse és katholikusabbá tegye a férfiakat, segítsen a katholikus családi élet tisztaságának visszaállítá-sában és tegyen 'mindnyájunkat egyháziasabbakká, akik tuduuk együtt érezni és együtt élni az egyházzal.

Pr. Szunyogh Xav. Ferenc.

In document Pannonhalmi Szemle 1926 (Pldal 97-103)