182 DR. KECSKÉS PÁL.
tudatnak, melyek keletkezésére és előfeltételeire nézve a gondol^
kodó ember magyarázatot keres.
Azt, hogy nem tisztán pszichológiai tényekkel állunk szem-ben, melyek a nevelés, szokás, környezet hatása alatt állottak elő, eléggé bizonyítja az a körülmény, hogy az öntudat erköcsi tartalmú adottságainál nem elégszünk meg a tények egyszerű megállapításával, hanem bizonyos szabályhoz viszonyítva hatá-rozunk minőségük felől. Az a végső elv, mely az erkölcsi minősí-tés alapjául szolgál s mely annak az idő és tér határait túlhaladó érvényt kölcsönöz, nem lehet az esetlegesség r e n d j é b e foglalt mozzanat, mert hiszen a végső elv természete változhatatlan, ab-szolút érvényességet tételez fel.
Az erkölcsi világ jelenségei indították a modern kritikai bölcselet megalapítójának, Kantnak figyelmét a metafizika felé, melynek érvényességébe vetett hitet a „tiszta ész" kritikája oly mélyen megrendítette.1 Az erkölcsiség végső előfeltételeire vo-natkozó vizsgálatok eredményét a d j a a „Grundlegung zu einer Metaphysik der Sitten". Ezeknek a vizsgálatoknak alapját az a tény képezi, hogy az erkölcsi cselekvés, vagyis az a l a n y szubjek-tív érzelmi vonatkozásaitól függetlenített akarás, mely épen azért nem találhat magyarázatot az alanyt érdek szempontjából be-folyásoló dolgok, a cselekvés anyagi feltételeinek rendjében. Ez annál is kevésbbé lehetséges, mert a tárgynak az alanyra való hatásáról csakis empirikus úton győződhetnénk meg. De az em-pirikus megismerés a posteriori jellegű, mely, mint a „tiszta ész"
kritikája bőségesen bizonyítja, nem szolgáltathat anyagot a me-tafizikai ismerethez. Etikai vizsgálódásunkban tehát az észre, a cselekvés irányító, formai elemére kell irányítani figyelmünket, még pedig tiszta észre, amint minden tapasztalatot megelőzve gyakorol hatást az a k a r a t r a . Ebben a vonatkozásban tekintve az ész tevékenységét, úgy látjuk, hogy nem a tárgytól determinálva, nem is a várható eredmény érdekében indít a cselekvésre, ha-nem a priori, spontán módon írja elő azt a szabályt az akarat számára, hogy a cselekvésnek törvényszerűnek, vagyis olyannak kell lennie, hogy általános elvül szolgálhasson.
Kant az akarat önálló, autonóm tevékenységének magyará-zatát a tiszta ész kritikájában a numenálís, a dolgok lényegét és a. fenomenális, a dolgokat mint jelentéseket mutató logikai
meg-1 P r o l e g o m e n a § 60; K r i t i k der p r a k t i s c h e n V e r n u n f t , E d . R o s e n k r a n z , . 258. o l d .
különböztetésnek a cselekvést irányító értelmi tevékenységre való alkalmazásával a d j a meg. Az ész u. í. a dolgok rendjétől, a fenomenális világtól elvonatkoztatva a tiszta öntevékenység álla-potát mutatja. Amennyiben pedig értelmünk tiszta öntevékeny-ség, szükségképen úgy kell tekintenünk, mint egy magánvaló valóságot („Ding an sich"), mely által az ember a numenális, vagy más szóval az intelligibílis világ tagja s mint ilyen szükség-képen szabad és autonom.
Az ember mint erkölcsi lény tehát két világ feltételeit hor-dozza magában: szellemi lényeg (noumenon) s érzéki jelenség
(phaenomenon) egyszerre. Az ész a priori, kötelességet sürgető ítélete természetes a lelki, a felsőbbrendű ember számára, kény-szer, „categoricus imperativus", az alsóbbrendű, az érzékies em-ber számára. Ugyanazt a lényt egyszerre szabadnak és kényszer alatt állónak tartó ténymegállapításból a lélektan számára kelet-kező dilemma metafizikai belátással nem oldható meg. A szabad-ság létezését tehát nem bizonyíthatjuk be evidenter, nem a kö-vetkeztető okoskodás eredményeképen jutunk hozzá, hanem az a priori tevékenységű, a „tiszta ész" szükségszerű velejárójának vettük, tehát mint posztulátumot állítottuk fel.
Ennek folytán kénytelenek vagyunk megelégedni a logikai megkülönböztetéssel: nem vagyunk szabadok és nem szabadok ugyanegy fogalomhoz való viszonyítás szerint, hanem megkülön-böztetéssel kell élnünk. Szabadok vagyunk mint felsőbbrendű, szellemi lények, nem vagyunk szabadok mint az érzéki, a feno-menális világ tagjai. Ennél az eredménynél többre a kritikai böl-cselet nem juthat, a felsőbb- és alsóbbrendű világ, a szellem és az érzikiség egymásra való hatását és kapcsolatát közelebb nem mutathatjuk ki, amint Kant kifejezi magát: „wie reine Vernuft praktisch sein könne, das zu erklären, dazu ist alle menschliche Vernuft gänzlich unvermögend, und alle Mühe und Arbeit, hievon Erklärung zu suchen, ist verloren.1
Ennek a lehetetlenségnek a megállapításával azután meg-dől a lehetősége annak is, hogy az erkölcsiség végső elvét meta-fizikailag bizonyítani lehetne. Ezek után már a „Kritik der prak-tischen Vernuft"-ban a szabadságon kívül megjelölt két másik posztulátum: a halhatatlanság és az Isten léte kizárólag a kise-gítő fogalom szerepét játszák, melyeket feltételezünk az erkölcsi jelenségek magyarázatának megkönnyítésére, de mindezek nem
1 G r u n d l e g u n g z u r M e t a p h y s i k d e r Sitten, R i g a , 1876. 125. o l d .
184 DR. KECSKÉS PÁL.
visznek bennünket közelebb a metafizikai bizonyossághoz. Va-gyis a „gyakorlati ész" számára épen oly megközelíthetelen a metafizikai világ, mint a „tiszta ész" számára.
Azonban ennek a ténynek a megállapításából egyszersmind joggal vonhatjuk le azt a következtetést, hogy Kant azon törek-vése, mellyel a korabeli angol szenzualista erkölcsbölcselőkkel szemben a kötelességet, az erkölcsi élet legsajátságosabb meg-nyilatkozását, az érzelmek és alanyi hajlandóságok homályos és elmosódó világából szilárdabb alapokra a k a r t a helyezni, nem
járt eredménnyel. Sőt a szabadságnak az ész spontán tevékeny-ségével való azonosítása által a legfőbb etikai elvet a szubjek-tivizmus veszélyébe sodorta; az ember pszichológiai énjének kettéosztásával, a szellemi és érzéki világ dualizmusának éles kiemelése által pedig leküzdhetetlen nehézségeket állított az er-kölcsi életfeladat legnagyobb problémája elé: az egyéniségnek fegyelmezettségben és harmóniában való kialakítását illetőleg.
így Kant igazában nem is oldotta meg a ritka éleseiméjű-séggel felvetett problémát, h a n e m inkább megindítója lett a meg-oldási törekvésnek. Közvetlen követőinek főtörekvése a r r a irá-nyult, hogy az etikai dualizmus disszonánciáját valami egysége-sítő metafizikai elvre való visszavezetéssel kiküszöböljék, mely-ből mint eredőmely-ből levezethetnék az erkölcsiség öntudatunkban megnyilvánuló jelenségeit. Fichte, Hegel, Schopenhauer, E d w a r d von Hartmann ez irányú törekvései eléggé ismeretesek az etika történetéből. J e l e n értekezés c é l j a a Kant által megindított etikai kriticizmus l e g ú j a b b eredményeinek ismertetése.
A legújabb etikai kriticizmus kialakulására nagy jelentő-ségű a szkolasztikus műveltjelentő-ségű Brentano működése, ki munkái-ban, első sorban a „Von Ursprung sittlicher Erkenntnis" c. érte-kezésében az etikai jelenségek lélektani vizsgálatára hívja fel a figyelmet.
Brentano feleleveníti az ideális spekuláció hevében a szko-lasztikusok mindeddig figyelmen kívül hagyott értékes tanítását a tudat alanyának és tárgyának egymáshoz való intencionális viszonyáról. Descartesra visszatérve, a tudattartalom három osz-tályát különbözteti meg: a fogalmak, az ítéletek és az érzelmi emóciók világát. Míg a fogalmak a dolgok lényegét minden vonatkozás nélkül mutatják, addig az ítéletnél a fogalmat minő-sítés alá vesszük, elfogadjuk vagy elvetjük; végül az érzelmi vi-lág tárgyai tetszést vagy nem tetszést, vonzódást vagy ellenérzést
váltanak ki belőlünk. Amint az ítéletnél a minősítés helyessége a d j a meg a tárgyilagos igazság ismeretét, épenúgy a helyes von-zalom, a helyes szeretet tárgya vezet bennünket a jó birtokába.1
Az önmagában szeretetreméltó azonos a jó fogalmával, ami pe-dig leginkább szeretetreméltó, egyenlő a legfőbb jó fogalmával.
Ezzel a gondolatmenettel Brentano ráirányította a figyel-met az értékek világára s az értékelés lélektanának tanulmányo-zására, mely az etikai spekuláció számára termékeny talajnak Ígérkezik. Széttekintve ugyanis a mai filozófia különböző irányú törekvésein, az etikai jelenségek a maguk sajátszerű megnyilat-kozásukban nem mindegyiknél találnak kellő méltatásra. A pszichologizmus az erkölcsiséget a lelki élmények függvényének tekinti s mint ilyent a kísérleti lélektan körébe utalja. Az evo-lucionista elmélet pedig csak eszközt lát benne a fejlődés mene-tének elősegítésében, anélkül, hogy mint önálló jelenséget figye-lembe venné. Az etikai világ jelenségei már a módszertani kap-csolatok révén is a legtöbb figyelemre találnak az értékelmélet filozófusainál, kik jelenleg a Kant által megindított etikai spe-kuláció legjelentősebb képviselői.
Ezek során első helyen találjuk Meinongot, ki az erkölcsi értékelés normájául az emberszeretetet tekinti,2 valamint hazánk fiát Böhm Károlyt a szellemi intelligencia önértékűségét valló etikai felfogásával.3 Windelbald4 és Rickert5 szintén értékelmé-leti alapon foglalkoznak az etikai problémával anélkül, hogy po-zitív eredményt tudnának felmutatni.
Azokat a lehetőségeket, melyek az értékelméleti kutatás során az etikai probléma megoldására felmerülhetnek, érdeke-sen világítja meg August Messer, ki maga is megpróbálkozik a kérdés megoldásával.6 Messer annyiban is figyelmet érdemlő gondolkodó, mivel mint Kant etikájának nagynevű
magyará-1 „ W i r n e n n e n e t w a s w a h r , w e n n die d a r a u f b e z ü g l i c h e A n e r k e n n u n g r i c h t i g ist. W i r n e n n e n e t w a s gut, w e n n die d a r a u f b e z ü g l i c h e L i e b e richtig ist. D a s mit r i c h t i g e r Liebe zu L i e b e n d e , d a s L i e b w e r t e , ist d a s G u t e im w e i t e s t e n S i n n e d e s W o r t e s . " I. m. Leipzig, 1889. 29. o l d .
2 P s y h o l o g i s c h - e t h i s h e U n t e r s u c h u n g e n z u r W e r t h e o r i e G r a z . 1894.
: Az e m b e r es világa, 3. k ö t e t . B u d a p e s t , 1906,
4 P r ä l u d i e n , F r e i b u r g in B r . 5. A u f l . 1915.
5 K a n t s t u d i e n , 19. Bd. B e r l i n 1914; Die P h i l o s o p h i e des L e b e n s , 2. A u f l . T ü b i n g e n , 1922.
0 E t h i k . E i n e p h i l o s o p h i s c h e E r ö r t e r u n g d e r s i t t l i c h e n G r u n d f r a g e n . 2.
A u f l . Leipzig, 1925.
186 DR. KECSKÉS PÁL.
zója1, könnyen m e g t a l á l j a azokat a vonatkozásokat, melyek K a n t és az ú j a b b törekvések között felfedezhetők.
Kant a tiszta ész számára megoldhatatlan problémának tartotta az erkölcsiség legfőbb princípiumának megállapítását. A szabadságot csak mint posztulátumot állította fel, melyben hin-nünk kell, de ebből a hitből sohasem lesz pozitív tudás.2 Kant metafizikai kutatásának ez a negatív eredménye Messer gondo-latmenetének kiinduló pontja. Ebből ugyanis azt az alaptételt állítja fel, hogy az erkölcsiség irracionális természetű, melynek lényegét a metafizikai spekuláció nem ismerheti meg. A meg-oldás csakis értékelméleti úton remélhető.
Az ugyanis nem szorul bővebb bizonyításra, hogy az erköl-csi ítéletek nem tényítéletek, hanem kivétel nélkül értékítéletek, mert hiszen ezen ítéletek állítmányai az alanynak bizonyos erköl-csi normához viszonyított értékét fejezik ki. A kutatásnak tehát az volna a célja, hogy az értékek világában megtalálja azt az alapértéket, mely mint legfőbb norma az erkölcsi cselekvés ré-szére irányításul szolgálhatna. Azonban ezen a ponton leküzdhe-tetlen nehézségeket képez az értékelméletnek jelenleg még na-gyon is a kezdet stádiumában mozgó próbálkozása. Mert hiszen még az értékek különböző osztályait sem t u d j u k kellően e l h a t á -rolni, annál kevésbbé a köztük levő rangkülönbségeket megálla-pítani s így a legfelső értékben a keresett objektív normát meg-találni. Messer m a g a is próbálkozik azzal a feladattal, hogy az értékek kategóriáit megállapítsa, melyeknek kilenc osztályát állítja fel: a kéj érzetek tárgyai, a szellemi és testi élvezetek, az életfunkciók normális menetét elősegítő vitális értékek, az em-beri képességek harmonikus kifejlődése, az ember társadalmi hasznavehetőségét biztosító tulajdonságok, az értelem tudással való gazdagítása, az esztétikai élvezés tárgyai, a jogrend és min-den ami annak fennállását biztosítja, az erkölcsi értékek és vé-gül a vallási értékek.3 Mindezek az értékek, melyek önmagukban absztrakt lényegek, személyeken, vagy dolgokon jelennek meg a konkrét adottság formáiban. A z értékek megragadása érzelme-ket kelt bennünk, melyek az értékítéletben lesznek öntudatos lelki élménnyé.4 Mennél gyakoribb valamely értékkel lelki
össze-1 K a n t s E t h i k . Leipzig, 1909.
2 Ethik. 42. o l d .
3 I. m. 44—46. o l d .
4 „Alles m u s s s c h l i e s s l i c h auf e i n e n A p p e l a n d a s G e f ü h l h i n a u s l a u f e n , H i r ist die u r s p r ü n g l i c h e W u r z e l d e s W e r t e n s . " i. m. 92. old.
találkozásunk, annál inkább csökken az érzelem intenzitása s a belső lelki mozgalmasság ellanyhulásával az értelmi megállapí-tás objektív jellegű ítélet kialakímegállapí-tását teszi lehetővé.
Miután az értékeket az alanyi öntudat ragadja meg, fel-merül az a nehézség, hogy vájjon számíthat-e az értékítélet ob-jektív érvényességre s ennek megfelelően, értékelés ú t j á n jut-hat-e az etika olyan végső értékhez, mely mint legfőbb etikai elv objektív érvényű lehetne? Amint az érzékelésben megállapított színek és hangok az alanyi világ minősítései s nem a tárgyak tényleges tulajdonságai, épúgy az értékek is nem objektív való-ságok, hanem alanyi élményekben r a g a d j u k meg őket! Azonban ez a nehézség nem megoldhatalan. Mert amint az érzékelésnél a tárgy bizonyos fizikai sajátságai okozzák a színképeket és a hangbenyomásokat, épúgy az értékelésnél is szükségképen van a tárgynak valami olyan sajátsága, mely alkalmas arra, hogy az értékelés kiinduló pontja legyen s ennek eredményeképen épen olyan tárgyilagos érvényre számítható ítélettel állapítjuk meg az illető dolgok értékét, mint amilyen tárgyilagos az a megállapítá-sunk, midőn a dolgok színéről, vagy a hangok minőségéről mon-dunk ítéletet.
Természetesen, az értékelésnél még nagyobb lehet a véle-mények különbsége, mint az érzékelés tárgyainak bírálatánál.
Mert mig egyrészt minden értékelésnek az alapföltétele, hogy az alany érdeklődést mutasson az illető tárgy iránt, mert különben épen olyan kevésbbé jöhet figyelembe, mint a színvak a színek és a süket a hangok megítélésében, — másrészt változhatik az alany érdeklődési köre s ennek megfelelően változik az értékelés minősége is.
Azonban az erkölcsi értékelésnél ez nem képezhet nagyobb nehézséget. A megváltozott alanyi viszonyok sem m o s h a t j á k ki az öntudatból az erkölcsi értékelés általános elveit, legfeljebb a tények megállapításánál érhet bennünket csalódás, mely a lelki intelligencia fejlődésével arányosan csökken. Önmagunk erkölcsi értékének megállapításánál pedig nem jó feltételeink, hanem tényleges cselekedeteink szerint kell magunkat megítélni s amennyiben erre a pozitív a l a p r a helyezkedünk, megőrizzük ma-gunkat a naiv önámítástól.1
Ezen gondolatok képezik az alapját Messer azon feltevésé-nek, hogy az értékek objektív tárgyak, melyek lelki
élményeink-1 I. m. 53. old.
188 DR. KECSKÉS PÁL.
ben felcsillanva, kiragadnak bennünket a való világ, a természet-nek nevezett anyagi adottság korlátai közül, úgy, hogy nem a való világ, ami van, hanem az értékek világa, amelyek azt m u t a t -ják, aminek lenni kell, adnak irányítást számukra.1
Az a képesség, mellyel az értékeket megragadjuk s mellyel képesek vagyunk azok minősítésére s egymáshoz való viszo-nyunkban az értékesebb megállapítására: a lelkiismeret. Ez a legfőbb etikai szabályt így á l l a p í t j a meg: jó az az ember, aki minden körülmény között a legértékesebbet választja, vagy pe-dig, ha két rossz között kell választania, a kisebbik rosszat vá-lasztja.J Igaz, hogy ezzel a megállapítással nem - tárgyi, hanem formális, vagyis az értékelésben való magatartásunkra vonatkozó elvet állapítottunk meg, de mig az értékelmélet eljut arra a töké-letesülésre, hogy a legfőbb önértéket képes lesz tárgyilagos bi-zonyossággal meghatározni, addig cselekedeteink irányítására a lelkiismeretnek adott értelmű meghatározása képezi a végső normát.
Messer véleménye szerint ez olyan megállapítás, mely legalább is a további kutatás számára biztos alapot szolgáltat-hat. A lelkiismereti értékelés révén végeredményben leszűrőd-nek bizonyos elvek, melyek az egyéni átélés színezetei mellett is számíthatnak bizonyos objektív érvényességre, mint ahogy a sok vita és az ellentétes állítások harca dacára az elméleti tudo-mánynak is vannak objektív megállapításai. Természetesen, amint az igazságot a maga teljes valójában sohasem fogjuk
meg-1 ,,In u n s e r e m E r l e b e n von W e r t e n u n d i h r e r R a n g o r d n u n g h a b e n w i r e i n e I n s t a n z , d i e u n s h i n a u s h e b t ü b e r d a s Seiende, a l s o a u c h über d i e N a t u r s o f e r n sie s e i e n d e s b e d e u t e t ; u n d d i e u n s eben g e s t a t t e t , über die N a t u r in d i e s e m Sinne b e w e r t e n d zu r i c h t e n . N i c h t d i e N a t u r a l s Inbegriff d e s t a t s ä c h l i c h G e g e b e n e n (sei es auch n u r d e s D u r c h s c h n i t t l i c h e n , oder ü b e r a l l G l e i -c h e n , ist Norm, s o n d e r n d i e N o r m e n t n e h m e n w i r d e n W e r t e n u n d i h r e r R a n g o r d n u n g , s o f e r n d i e s e u n s als o b j e k t i v gültig u n d d a m i t als sein s o l l e n d z u m B e w u s s t s e i n k o m m t . " I. m, 63. o l d .
2 Da wir d a s G e w i s s e n g l e i c h s e t z e n mit d e r F ä h i g k e i t , W e r t e u n d U n -w e r t e u n d ihren R a n g zu erleben u n d a b z u s c h ä t z e n , d a f e r n e r d e r M e n s c h bei s e i n e m W i l l e n s u m s t ä n d e n n u r s o l c h e W e r t e ( o d e r U n w e r t e ) u n d U m -s t ä n d e b e r ü c k -s i c h t i g e n k a n n , von d e n e n er i r g e n d e i n W i -s -s e n hat, -so k ö n n e n w i r a u c h sagen: G u t ist d e r j e n i g e , d e r in j e d e r L a g e d e n h ö c h s t m ö g l i c h e n W e r t o d e r bei d e r W a h l zwischen U n w e r t e n : d e n k l e i n m ö g l i c h e n U n w e r t — n a c h b e s s t e m W i s s e n u n d G e w i s s e n zu v e r w i r k l i c h e n b e m ü h t ist." I. m 81.
o l d . „ D a s G e w i s s e n ist n i c h t s a n d e r e s , als d e r I n b e g r i f f d e r s i t t l i c h e n W e r -t u n g e n des E i n z e l n e n , " I. m. Ç0. o l d .
ismerni, épenúgy korlátokba ütközik az etikai kutatás is a leg-főbb érték feltalálásában, de ha mégis erős bizalommal ennek megvalósítását tesszük életünk feladatává, már is kiléptünk a szubjektivizmus ványadt, önmagával megelégedő tespedéséből s az eszményi célra való törekvés közben meg lesz a képességünk arra, hogy adandó alkalommal világosan megkülönböztessük a helyest a helytelentől, a jót a rossztól. Az etika célja nem lehet az, hogy pozitív szabályok felállításával mintegy feleslegessé tegye az egyéni megfontolást és elhatározást: az élet erkölcsi feladatát nem az etikának, hanem önmagunknak kell megolda-nunk: eltalálni mindig a leghelyesebbet, szolgálni mindig a leg-értékesebbet. Az etikai cselekvés a művészi alkotással rokon teremtő tevékenység, melynek számára épolyan kevéssé lehet szabályokat felállítani, mint a művészet számára. De amint a művész jó úton jár, ha hű marad önmagához s nem megrende-lésre dolgozik, hanem a lelki inspirációt önti formába, épen úgy az ember is biztosan halad az erkölcsi tökéletesülés felé, ha azt, amit lelkiismerete intuícióiban megsejtett, a gyakorlati életben megvalósítani iporkodik. Az erkölcsös ember önállóan, szabad elhatározásból, önmaga előtt őszintén és következetesen cse-lekszik.1
A legfőbb etikai elvnek az értékeléssel azonosított lelki-ismereti ténykedést állítva fel, Messer Kanttal szemben lénye-gesen különböző eredményre jut, melynek három fő mozzanatát az alábbiakban foglalja össze:
1.) Kant szerint az általános elvül felállítható cselekvés a legértékesebb cselekvés kritériuma. Ezzel szemben a lelkiisme-rete szerint a legjobbat választó ember nem t a r t j a magát ehhez az elvhez: nem azért cselekszik bizonyos módon, hogy azzal pél-dát szolgáltasson, hanem mert azt találja lelki intuíciójában legértékesebbnek. Ez által csak jobban kidomborodik az erköl-csiség autonómiája, melynek biztosítását a modern bölcselet oly nagy fontosságúnak t a r t j a . Természetesen mindenkinek köteles-ségének. kell elismernie, hogy tárgyilagos értékű megállapítá-sokra tegyen szert, ami a helyes lelkiismeretképzés lényege s
1 ,,Es e r s c h e i n t u n s p r a k t i s c h w i c h t i g e r , d e m E i n z e l n e n Z u t r a u e n zu seinem G e w i s s e n zu geben, a l s ihn mit e t h i s c h e n U n t e r w e i s u n g e n zu v e r s e -hen. . N a c h eigener B e s t i m m u n g , vor e i g e n e r V e r a n t w o r t u n g mit i n n e r e r W a h r h a f t i g k e i t sein L e b e n zu g e s t a l t e n ' : d a r a u f k o m m t es an, d a r i n liegt d a s W e s e n t l i h e s i t t l i h e r L e b e n s g e s t a l t u n g . " I. m. 86. old.
190 DR. KECSKÉS PÁL.
akkor csakhamar ki fog alakulni az objektív értékek legmaga-sabb önértékének fogalma.1
2.) Mig Kant szerint a legfőbb erkölcsi elv csakis formai tartalmú lehet, addig Messer reméli, hogy az értékelméleti kuta-tás folyamán bizonyos tárgyi tartalmú elveket is lehet lesz meg-állapítani amilyenek például: légy igazságos ítéleteidben, be-csüld meg az emberben az emberi méltóságot.
3.) Kant szerint az anyagi mozzanattól való meghatározás az önszeretetet éleszti s épen ezért nem lehet erkölcsi értékű. Mes-ser ezt az aggodalmat alaptalannak tartja, miután az ideális tár-gyak, az értékek, nincsenek beállítva a való világ forgatagába.
Az erkölcsiség irracionális jellegéből végül Messer azt a következtetést vezeti le, hogy a kötelességnek nem lehet télyi vagy logikai elvek a l a p j á n motívumot szolgáltatni. A tekin-télynek ugyan nagy haszna van az egyéniség kiképzésében a he-lyes értékelésre való ráneveléssel, azonban a kiforrott, önálló egyén számára a kötelességnek csak egy motivuma van: a cse-lekvés tárgyának önmagában értékes volta. így kizárólag az érték, a tartalom állít fel követelményt a cselekvés formája, az a k a r a t irányítására, amely csak a naiv, kellő érzelmi finomsággal nem rendelkező ember számára jelent kényszerűséget, „catego-ricus imperativus"-t, mig az önálló egyéniség a feltétlen paran-csot feltételessé változtatja: amennyiben azt akarom tenni, ami a legértékesebb, úgy lelkiismeretem szerint kell cselekednem.
H a erre a fontolgatásra igenlő a felelet, úgy a kényszer és a készséges akarat, a „Sollen" és a „Wollen" közti ellentét ki van egyenlítve s az értékek nem kényszerképzetek többé, hanem mi keressük őket, hogy általuk értékesebbé legyen
életünk.-Míg Messer realizmusa h a j l ó ismeretelmélete alapján3 az értékeket absztrakt tárgyaknak h a j l a n d ó minősíteni, addig a fenomenologiai irányú értékelmélet az értékeket függetleníti a létezéstől, illetve a létezés előfeltételeinek tekinti.
1 „ W e r s i c h m i t i n n e r e r W a h r h a f t i g k e i t p r ü f t , w e r sich z u d e m d e r V e -r a n t w o -r t u n g f ü -r s e i n T u n b e w u s s t ist, d e -r w i -r d von selbst b e s t -r e b t sein, s i c h m ö g l i c h s t ü b e r d i e Enge, B e s c h r ä n k t h e i t , K l e i n i c h k e i t r e i n e r s u b j e k t i -v e n A u f f a s s u n g e n u n d N e i g u n g e n zu e r h e b e n . D a s s d i e s n i c h t u n m ö g l i c h ist, z e i g t w i e d e r u m d i e E r i n n e r u n g a n d a s w i s s e n s c h a f t l i c h e F o r s c h e n , d a s j a a u c h d e n E i n z e l n e n ü b e r g a r m a n c h e V o r e i n g e n o m m e n h e i t e n , V o r u r t e i l e , s u b j e k t i v e T r ü b u n g e n d e r A u f f a s s u n g u n d d e s U r t e i l s h i n a u s h e b e n k a n n u n d m u s s . " i. m. 83. o l d .
ä I. m. 96. o l d .
" E i n f ü h r u n g in d i e E r k e n n t n i s s t h e o r i e , Leipzig 1909.