Tegyük vizsgálatunk tárgyává az asszir-babiloni kultúrkörzet val-lásos hagyományait. — Az irodalomban és a képírásban elszórt adatok-ban a történetről való emlékezés némi visszhangját találhatjuk. Babiloni tulajdonnevekben szerepel pl. edinu, amely „steppe, puszta" jelentéssel bír, és mint tájnév is előfordul. Lehetséges, hogy a Genesis „ E d e n "
kifejezése összefügg vele.1 Babilon hivatalos neve a Tell-el-amarnai korszakban Kar-dunias volt, az ősi sumir nyelven: „Dunia§ isten kertje" ;
„Jahve kertjének" nevezi Gen 13, 10 a paradicsomot.2 Nagyon érdekes adat az, amelyet a Kr. e. 3000 körül élt sumir papkirálynak, Gudeának feliratain találtak.3 A távol Keleten, az ég bejáratánál két fa áll : az egyik a gis-zi-da, az „igazság fája", a másik a gis ti, az „életnek f á j a " . Gudea király város-istenének is Nin-gis-zi-da a neve, azaz „az élet fájának ura." Az ősi sumir mitológiának érdekes egyezése ez a Genesis-sel. — Van egy későbbi korból származó babiloni hengerpecsét, amelyen sokan a bűnbeesés történetet vélték felfedezni. A kép4 egy stilizált fát ábrázol, jobbra és balra két hosszú ruhába öltözött alak ül, az egyik-nek fején szarvak vannak, a másiknak háta mögött egy kigyó látható.
Mindkettő kezét nyújtja ki a fa legalsó ágán függő gyümölcs felé. Mások kétségbe vonják, hogy a kép a bibliai bűnbeesést ábrázolja.5
Ezen és más hasonló elszórt adatokon kívül a babiloni irodalom-ban összefüggő részleteket is találunk az ősi boldog állapotról és arról, hogyan vesztették azt az emberek el.
Ilyen reminiszcencia található az Adapa-mitoszban, amely legrégibb ismert alakjában körülbelül egykorú a Genesissel.6 Az Adapa-mitosz feletetet ad arra a kérdésre: hogyan lehetett volna Adapa, aki „az embe-riség vetőmagva" nevet kapja, halhatatlan és hogy mégsem lett az.
A mítosz egyébként nem hasonlít semmit a Genesis elbeszéléséhez.
Adapa egyszer a tengeren halászik, és mikor őt a déliszél: Zu vihar-madár megtámadja, egy bűvös igével kettétöri Zunak a szárnyát. Ezért számot kell neki adni, de kimenti magát Anu főisten előtt. Anu ekkor halhatatlanná akarja tenni; ám hiába rakták Adapa elé „az élet ételét"
1 J. Feldmann, Paradies und Sündenfall, Münster i. W. 1913, 2 5 0 — 4 . 2 J. Nike/, Genesis und Keilschriftforschung Freiburg i. Br. 1903, 137—8.
3 Revue biblique, N. S. IV. (1907) 2 7 1 - 4 .
4 H. Gressmann, Altorientalische Texte und Bilder zum Alten Testament, T ü b i n g e n 1909, II. 107.
5 J. Nikel, Genesis etc. 126—8; J. Nikel, D a s Alte Testament im Lichte der altorientalischen Forschungen I. Die bibl. Urgeschichte (B Zfr II, 3) Münster i. W. 1909, 2 8 — 2 9 ; A. Jeremias, Das Alte Testament im Lichte des alten Orients, Leipzig 1904. 1 0 4 - 5 .
e H. Gressmann, 1,34—38. J. Feldmann, 190—199; J. Nikel, G e n e s i s 128—131, Bibl. Urgeschichte 2 9 — 3 0 ; F. X. Kugler, Im Bannkreis Babels, Münster 1. W. 1910, 7 5 — 8 1 ; W. Schmidt, Die Uroffenbarung als Anfang der Offen-barungen G o t t e s : Esser-Mausbach, Religion, Chiistentum und Kirche I, Kempten 1921, 5 9 5 - 8 . -, • : '
és „az élet italát" : nem nyúlt hozzájuk és így megmaradt halandónak és így tért vissza a földre. A paradicsomi boldog életnek valamivel hatá-rozottabb emléke dereng föl a Gilgames-eposzban.1 Az eposzt a Kr. e.
VII. s z á z a d b a n is olvasták, és ebből a korból maradt fenn számunkra, de már a III.—II. évezredből származó töredékeket is találtak belőle.
Ebből, valamint a benne szereplő főhősök sumir nevéből látható, hogy az eposz magva a sumir korszakba nyúlik vissza. 1915-ben Stephen Langdon közölt sumir nyelvű töredékeket az őstörténetből, amelyek még közelebb állottak a Genesishez egyes vonásaikban. A babiloni mitológia őstörténete tehát sumir hagyományokon alapszik.2 Az eposznak 1. táb-láján olvasható az Engidu (Eabani) epizód. Engidu Anu főisten képére agyagból származik, az erdőben él, békességben együtt van az állatok-kal. Ruhát nem visel, mert szőrözete védi őt az időjárás viszontagságai ellen. A nagyerejü hős gyümölcsökkel táplálkozik. A boldog paradicsomi kornak kétségtelenül nyomát találhatjuk Engidu életében, de látjuk azt is, hogy ezen párhuzam felfedezője, M. Jastrow,3 mennyire elveti a suly-kot, ha azt hiszi, hogy ebből a részletből merített a Genesis 2. fejeze-tének írója is.
A babiloni kulturától forduljunk az ókori Kelet másik nagy kultúr-n é p é h e z : az egiptomihoz. Az egiptomi mitológia összekapcsolja, amikultúr-nt az más népnél is megtörténik, a kosinogoniát, theogoniát, az emberek boldog őskorát, bűnbeesését és a vízözönt. Ezt az összezavart, de mégis a régi, közös hagyományra visszamutató mitoszt a „Mennyei tehén könyvében" olvashatjuk.4 Ez a mű ismert formájában a Kr. e. XIV.
századból származik.5 Elmondja azt, hogy az első emberek kezdetben együtt éltek az istenekkel, Re volt közös atyjuk:
„Fénylett az isten, aki önmagát hozta létre. Miután hosszú ideig uralkodott isteneken és embereken egyaránt, az emberek összeesküdtek ellene. Ő f e l s é g e öreg lett: csontjai ezüstből voltak, tagjai aranyból, haja valódi lapislazuliból.*
Re erre elhivatja az isteneket és tanácsot tart velük. Haragvó szemét az emberek felé fordítja, mire azok megrettenve menekülnek a pusztába.
Hathor istennőt utánuk küldi, aki nagyrészüket megöli. Mikor ezt Re megtudja, megbánja elhatározását. Hétezer kancsó sört vörösre festet és azzal a földet elárasztja, úgy hogy Hathor embervérnek nézi, iszik belőle, lerészegedik és az emberek maradványai így megmenekülhetnek.
De ezentúl külön élnek az istenektől; Re l e á n y á n a k : a mennyei tehén-nek ( = az égbolt) hátára ül és így ott hagyja a földet. Tagadhatatlan, hogy a boldog őskornak a nyoma itt inkább megtalálható, mint az
1 A. Ungnad—H. Gressmann, D a s Oilgameschepo^, Qöttlngen 1911, H.
Gressmann, Texte 1, 39—41.
2 S . Landersdorfer, Die s u m e r i s c h e Frage (B Zfr VIII, 12) Münster i. W.
1917, 28—32.
3 Die Religion Babyloniens und Assyriens II, G l e s s e n 1912, 957, 6).
a A. Erman, D i e ägyptische Religion2, Berlin 1909, 3 6 — 3 8 ; H. Gressmann, T e x t e , I, 1 8 2 - 1 8 4 .
5 A. Erman, Ä g y p t i s c h e Chrestomathie, Berlin 1904, 32*—33*.
Osiris-mondában, amelyben sokan látni vélik;1 megtalálható benne az a motívum a Genesis elbeszéléséből, hogy az emberiség lázadása, a bűn, vetett ezen állapotnak véget ; fellelhető végül benne a vízözönre való halvány visszaemlékezés: a legtöbb ember elpusztult a bűn miatt
— ámbár az á r a d á s más okból keletkezett, mint a legtöbb vízözön-mondában. Megjegyzendő még, hogy Mózes, akit a fáraó u d v a r á b a n neveltek, ezt vagy hasonló mondát bizonyosan ismert. Ennek dacára igazán senkinek sem juthat eszébe, hogy a Genesis elbeszélését f ü g g ő b e hozza ettől az egiptomi mondától, annyira szemmelláthatólag más.
Az „édenkertnek egy késői sugára" van meg az egiptomi mitológiá-ban szereplő „boldogok szigetei",2 „béke mezei" fogalmában. Ezeken a szigeteken, különösen az Earu vagy Aalu (a babiloniaknál Arallu vagy Ajallu, a görögöknél Elysion) nevű virányokon éltek a halottak lelkei,3 akik bűn nélkül haltak meg és ezért a vizek fölött isteni madarak, avagy egy révész elszállította őket a szigetekig. Ottan boldogan élnek, nem éheznek, szomjaznak többé, az istenekkel együtt élnek. Egy piramis-szöveg szer nt ott is van Nilus folyó, amely négy ágra szakadva öntözi a boldog mezőket, amelyeknek keleti tájékán „egy magas sikomor-fa áll, amelyen az istenek ülnek, az élet fája, amelyről élnek." — Az egip-tomi mitológia tehát ismeri az emberiség boldog ősállapotát, valamityen végzetes bűnnek emléke is él benne. A boldog paradicsom reminisz-cenciája van meg a másvilági élet képeiben is.
A keleti népek közöl megemlítendők még a régi pogány arabok-nak hagyományai, amelyek mitológiájukban itt-ott felcsillanarabok-nak. Tekin-tetbe jönnek itt a délarábiai népek, amelyek már a Kr. e. II. évezred derekán kultúréletet éltek és emlékeket is hagytak hátra.4 Megtalálható még a VIII. sz.-ban náluk a négy szent folyó emléke : Istenfolyé, angyal-folyó, kötélangyal-folyó, aszfaltfolyó; a négy szent folyó a babiloni mitológiá-ban is megvan különben.5 Hőmmel ezeket meg is akarja találni és így a paradicsom helyzetét meg akarja határozni; ez ugyan alig sikerül neki, mindazonáltal annyi legalább is következik, hogy a négy para-dicsomi folyó emléke tovább élt.6 — Talán a kígyó képében megjelenő csábító ördög reminiszcenciája található meg abban a délarábiai fel-fogásban, hogy a kígyókban dzsinnek, sze.lemek laknak. Délarábiai feliratok és ábrázolások a démon fogalmát gyakran a kígyó, vagy a sárkány képével szemléltetik.7
1 J. Ni kel, U r g e s c h i c h t e 27 ; J. Feldmann, 300.
2 F. Hőmmel, Die Insel der Seligen, München 1901, 21. A babiloniaknál is megvan ez a f o g a l o m .
3 A. Er man, Äg. Religions, 103—110.
* S. Landersdorfer, Die Bibel und die südarabische Altertumsforschung (B Zfr III, 5—6) Münster i. W. 1910, 1 5 - 1 8 .
5 F. Hőmmel, Orundriss der Geographie und Geschichte des Alten Orients,2
München 1904, 271—276.
6 S. Landesdorfer, 47—50.
7 J, Feldmann, 138 — 142.
Megemlíthetjük még a keleti népek közöl a föniciaii. Mivel tulaj-donképeni föníciai irodalom nem maradt fenn, mitológiájukat sem ismer-jük első forrásokból. A kosmogoniát a Byblosból származó Philo írta le görög nyelven, aki 60 —140 Kr. u. élt;1 mindazonáltal valódi föníciai, sémi mitológiának látszik, amit nyújt. Philo megemlíti ebben, hogy egy emberpártól (Aion és Protogonos) származik az emberiség. „Aion padig a fákról szerzett táplálékot . . . Utódaik születtek, akiknek nagy-sága és magasnagy-sága hatalmasabb volt . . . " Egy utóduk pedig a tőle elejtett állatok bőrét használta fel, hogy testét azzal betakarja. Láthat-juk, hogy ez a nagyerejű, ruhátlan, gyümölccsel táplálkozó ősemberség egy kit vonás a Genesis festette paradicsomképből.
IV. Az indoeurópai népek hagyományai az emberiség