• Nem Talált Eredményt

Az edzéstudomány új irányzatai

In document Edzéstudomány (Pldal 31-36)

1.5.1. A Matvejev-féle felkészülési rendszer

Matvejev (1956) az 1950-es évek közepén jelentkezett az egész éves edzés periodi zációjára22 vonatkozó elméletével. Ezt tartja Tschiene (1985) a modern edzéselmélet – ma azt mondjuk:

edzéstudomány – születési dátumának.

Matvejev (1956) periodizációs rendszerét az alábbiak jellemezték:

• nagy terjedelmű, általános kondicionális képzés a felkészülési év elején, az ún. fel-készülési (alapozó) időszakban,

• a mozgástechnikai képzés – az általánostól határozottan elválasztva – döntően a ver-senyidőszakra esett,

• a felkészülési év három nagy periódusra: felkészülési (alapozó), verseny- és átmeneti időszakra oszlott.

19 Magyar Tudományos Akadémia

20 Rendszeresen

21 Gyakorlatirányú

22Periodizáción az éves felkészülés olyan időszakokra bontását értjük, amely időszakok (periódusok) változó fel-adatai, tartalma és terhelése eredményeként a sportoló az adott évi legjobb teljesítményét egy előre meghatározott versenyen érheti el.

Ezen belül az akkori szovjet élsportolók adataira támaszkodva a csúcsforma kialakulásának három fázisát tapasztalta: 1. a csúcsforma kialakulását; 2. a forma stabilizálódását és 3. a for-ma csökkenésének fázisát. A felkészülési periódus nagy része ún. tiszta (versenymentes) fel-készülést jelentett.

1.5.2. Új felkészülési irányzat

Tschiene (1985 a, b; 1988; 1990; 1991; 1992; 1993) és Satori–Tschiene (1987) hívták fel nyomatékosan és többször a figyelmet arra, hogy a csúcsteljesítmény-életkorban lévő nemzetközi élvonalbeli sportolóknál az edzés összterhelésének növelésére alapozott fel-készülés elérte azokat a határokat, amelyek átlépése már túl sok kockázattal jár, és nem vezet teljesítménynövekedéshez. Ezért a „mennyiségi szemlélet”-ről (Tschiene, 1991) célszerű áttérni a felkészülés „minőségi” megragadására.

Ezen új edzéstudományi irányzat Anochin (1975) működési, rendszerelméleti felfogása alapján a Boiko (1987) által megteremtett „működési mozgásrendszer” fejlődési és a tevé-kenységelmélet törvényszerűségein alapul (Tschiene, 1991). Ebben az értelemben a „műkö-dési mozgásrendszer” egyenlő az élsportolóval. Boiko (1987) elmélete szerint az élsportoló teljesítményfejlődésére röviden az alábbiak a jellemzők: a sportág-, versenyszám-specifikus terhelések gyakori alkalmazása a teljesítmény további javulását eredményezi. Éppen ezért nem célszerű hosszú ideig (ahogy ezt a Matvejev-féle felfogás tartalmazta) csak általános edzéseszközöket alkalmazni. Az ember ugyanis az öröklés által meghatározott mértékű alkalmazkodási energiával rendelkezik. Ha ennek nagy részét általános gyakorlatoknál felhasználja, nem jut energiája a választott sportág-, versenyszámbeli alkalmazkodáshoz.

Ezért elsősorban élsportolóknál az általános képzés arányának túlzott előtérbe helyezését nem látta célszerűnek. E felfogásnak megfelelően alakult át egyre több sportág gyakorla-ta azzal, hogy a korábbi évtizedekhez viszonyítva jelentősen megnövekedett a versenyek, mérkőzések száma, s ezzel a speciális terhelések gyakorisága. Ivoilov és mtsai. (1988) ezt a sok versennyel történő felkészülésként fogták fel. A versenyek, mérkőzések a korábbiak-hoz viszonyítottan többszörösére emelkedésének hatásait még nem ismerjük. Nem tudjuk, hogy esetleg lerövidíti-e a sportpályafutást stb.

Tschiene (1993) pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az élsportolók alkalmazkodá-sában az új edzéstudományi irányzat szerint nem elsősorban csak a terhelés terjedelmének és intenzitásának módosításával, hanem az összterhelés tartalmának (a gyakorlás formájának és végrehajtásának) változtatásával szabályozzák a forma alakulását.

Ez Verchosanszkij (1988) – több munkáját is összefoglaló – művében gyakorlati-lag a következőképpen valósul meg az éves felkészülés folyamatában. Az éves felkészülés kezdetén a makrocikluson belül (12. ábra) az első, „A” blokkban – a Matvejev-féle rend-szerre jellemző általános felkészülési tartalommal szemben – a speciális kondicionális felkészülési (SKF) edzésanyag dominál, s az edzés intenzitása is jóval magasabb színvo-nalú, mint az Matvejev-nél volt. Ugyanakkor az edzésanyag csak dinamikájában és inten-zitásában specifikus, szerkezetét tekintve nem azonos a versenygyakorlattal. A következő,

„B” és „C” blokkokban a szerkezeti specializálódás és a végrehajtás sebessége fokozódik.

Az ilyen hármas szerkezetű makrociklus a felkészülési év folyamán a versenynaptár köve-telményeitől függően többször – akár módosított formában is – megismételhető. Ez a felké-szülési irányzat Verchosanszkij (1985) munkája alapján a „blokkszerű”, „késleltetett edzés-hatással” járó terhelésadagolás elnevezéssel vált ismertté. Magyar nyelven Harsányi (1985,

12. ábra

A felkészülés uralkodó tartalmának változása egy makrociklust alkotó blokkokban (Verchosanszkij, 1991 cit. Tschiene, 1991)

1992 a, b) adott tájékoztatást e felkészülési felfogásról. A legújabb európai edzéstudományi szakkönyvek (Martin és mtsai., 1991; Schnabel és mtsai.,1994) is tárgyalják e rendszer alkalmazási eljárásait. Ezek részletes ismertetésére az alkalmazkodás fejezetben térünk ki.

Ebben a fejezetben, amint azt már korábban jeleztük, csak a versenysportbeli felkészülés kérdését tárgyaljuk. Ennek következtében itt csak a sportedzés tárgyának körvonalazódására kerülhet sor. S bár a több évtizeden át kialakult szokásnak megfelelően az elnevezésénél csak az edzés kifejezést használjuk, de ezen belül értelmezendőnek tartjuk a versenysportra történő kiválasztást, versenyzést és az ezek eredményeként jelentkező sportteljesítményt is.

Ennek megfelelően az edzéstudomány tárgya, vizsgálódási köre a versenysportban sportoló ember:

• versenysportra történő kiválasztása, felkészítése,

• a versenysport intézményrendszere,

• ezek kölcsönhatásai, és

• ezek eredménye: a sok tényező (13. ábra) által meghatározott komplex sporttelje-sítmény.

13. ábra

A sportteljesítmény összetevői Martin–Carl–Lehnetz (1991) után módosítva

Itt is az előbbi fejezetben részletezetteknek megfelelően a versenysportbeli felkészülésre korlátozódnak a megállapítások. Ezek alapján Carl (1989) álláspontját követve az edzés-tudomány fő feladatai az alábbiak.

• Egyértelmű fogalomrendszer kidolgozása, különös tekintettel a központi kategóri-ákra: kiválasztás, edzés, versenyzés, teljesítmény, edzéskiegészítő eljárások.

• A gyakorlati tapasztalatok és tudományos kutatási eredmények gyűjtése, rendszere-zése és értékelése.

• A sportteljesítmények leírása, elemzése és értékelése.

• A kiválasztás és felkészülés teljesítményekben jelentkező hatásainak elemzése, az ér-vényesülő törvényszerűségek megállapítása.

• A komplex sportág-, versenyszám-specifikus követelményprofilok távlati felkészülési szakaszonkénti kimunkálása.

• A versenysportra történő kiválasztás és felkészülés sportág- és tulajdonság-specifikus elveinek, eszközeinek és módszereinek kidolgozása, empirikus (tapasztalati) felül-vizsgálata.

• Az egyéni sajátosságok törvényszerűségeinek feltárása, különös tekintettel a külön-legesen magas teljesítményterületre.

• Az edzéstudományos kutatási módszertan továbbfejlesztése.

In document Edzéstudomány (Pldal 31-36)