IV. AZ EGYHÁZMEGYE ALSÓPAPSÁGA
IV. 1. Az alsópapság anyanyelv szerinti megoszlása
idegenbıl jött egyháziakat, a magyar papság számának növekedésével azonban az idegenek aránya egyre kisebb lett. A „helybıl” származó papság arányszámának erısödését mutatja az is, hogy a magyar etnikumon belül arányait tekintve csökkent a messzirıl érkezettek száma.
1728-ban a 29 magyar papból még 4 székely származású, 1745-ben az 55-bıl már csak 2, 1777-ben pedig az egy székely a 175 magyarhoz képest elhanyagolható. A magyar papság számának növekedése – hasonlóan a gyıri egyházmegyéhez262 – bizonyára kapcsolatban áll az ellenreformáció és a katolikus reform eredményeivel, valamint az idegen ajkú telepesek asszimilációjával. Az alsópapság körében a magyarság mellett a német és a horvát etnikum képviselteti magát a legnagyobb számban. Korábban volt már szó róla, hogy a hódoltság idıszakában a Dunántúl déli részén és a Duna-mentén jelentıs délszláv népesség telepedett meg, akiknek pasztorációját kezdetben a bosnyák ferencesek vállalták, majd a háborúk megszőnése utáni évtizedekben délszláv származású világi papok látták el ıket.263 A század folyamán számuk lassan emelkedett, arányuk viszont csökkent. A német nemzetiségő papok között egyaránt találunk passaui egyházmegyébıl érkezett bajort, sziléziait, magyarországi svábot és erdélyi szászt. Feladatuk az egyházmegye telepítések nyomán meghatározóvá vált német lakosságának lelkipásztori ellátása volt. Számuk jelentısen emelkedett, de a század második felében arányszámuk jelentıs visszaesést mutat.
A nemzetiségi lakosságot – noha a nyelvi asszimiláció megkezdıdött – a lelkipásztorkodásban is figyelembe kellett venni. A horvát-magyar lakosságú Felsısegesden a század közepén a magyar nyelvet már majdnem mindenki értette.264 Ugyanezt tapasztaljuk a zalai kerületben Rendek plébánia híveivel kapcsolatban is. A plébános szerint a vegyesen magyarok, szlávok és kevés német által lakott településen a szlávok néhány idısebb ember kivételével megtanultak magyarul. Bizonyára nem véletlen, hogy ennek ellenére plébánosuk, Simonyay János nemzetisége a jegyzıkönyv szerint szláv-magyar.265 Az egyházi irányítás tudatosságát tapasztaljuk a somogyi Karád esetében is. Az 1749-es vizitáció szerint a hívek mind illírek és magyarok, plébánosuk, Marenits János pedig beszéli a magyar, a horvát és a német nyelvet.266 Nyelvtudását bizonyára szülıföldjérıl hozta, ugyanis a Sopron vármegyei
262 FAZEKAS ISTVÁN: A gyıri egyházmegye katolikus alsópapsága 1641-1714 között. i.m. 105.
263 E miatt a zágrábi püspökök megpróbáltak Dráván túli, veszprémi egyházmegyés plébániákat is joghatóságuk alá vonni, ezért évtizedes jogi harc indult a két püspökség között. PEHM 276-298.; KÖRMENDY JÓZSEF: Gr.
Volkra Ottó Ker. János veszprémi püspök élete és munkássága i.m. 31.; PFEIFFER JÁNOS: A veszprémi egyházmegye legrégibb egyházlátogatásai i.m. 14.; MOLNÁR ISTVÁN – SZİLLİSI MIHÁLY – KÖRMENDY JÓZSEF – HORVÁTH JÓZSEF: Az egyházmegye története i.m. 19., 38.; TAKÁCS-PFEIFFER II. 663-670.; BOZSÓKY 383., 424.
264 VÉFL Visitatio Canonica Districtus Segesdiensis 1748. 480.
265 A vizitáció 1746-ban volt. ÖRDÖG III. 24-25.
266 VÉFL Canonica Visitatio Archidiaconatus Kaposiensis 1749. 262., 265.
Középpulyán született.267 Bíró Márton 1757-ben azért helyezte Farkas Ferencet káplánnak Karádra, „hogy a horvát nyelvben is gyakorolhassa magát”.268 A pap és a hívek kapcsolata azonban ezen a téren sem volt mindenütt harmonikus. A vizitációs jegyzıkönyv szerint 1716-ban újra telepített Pázmándon (Fehérvári kerület) a lakosság nagyobb része szlovák, kevesebben voltak a magyarok. Papjuk, a részeges Herczeg József ellen sok panaszt fogalmaztak meg. Többek között gyakran korholta híveit, a szidalmak közül kettıt a jegyzıkönyv is megörökített: huncutoknak és szláv disznóknak nevezte ıket.269 A budai esperesség plébániáinak egy része német plébánia volt, ahol külön német stóladíjszabás volt érvényben. E plébániák papjai mind németek voltak, akiknek pedig a kisebbségben lévı egyéb nemzetiségeket is el kellett látniuk. Az 1728-as összeírás a német-magyar zsámbéki plébánia papjáról, Schilinger Jakabról megjegyezte, hogy nem tud magyarul prédikálni, Adony plébánosa, Herbortt József pedig – noha csak németül prédikál – magyarul és
„szlávul” is gyóntat.270 A hívek és a papság közötti kommunikációhoz gyakran tolmácsra volt szükség. Walthum Lipót türjei prépost 1738-ban azért nem fogadta el Batthyány Lajos gróf húsvéti ünnepekre szóló meghívását, mert ı az egyetlen gyóntatója a környék német lakosságának. Magyarul viszont egyáltalán nem tudott. A következı évben az elıtte kéréssel megjelent szentgrótiak latinul fogalmazták meg óhajukat, a prépost az elutasító választ Csurgó János türjei iskolamesterrel mondatta el, magyar nyelven.271
Lenthy István egy 1755-ös, Bíró Mártonhoz írt levelébıl megtudhatjuk, hogy a nyelvismeret miatt idınként nehéz helyzetbe kerültek az elöljárók. A csokonyai plébániára Szopkovics János esperes németül tudó papot kért, amit idıleges átszervezések nélkül nem tudott megoldani.272 Éppen ezért már a papnövendékek kiválasztásának fontos szempontja volt a nyelvismeret. 1748-ban Bíró Márton Márkus Mihály zsámbéki plébánost arra kérte, hogy a Szent Anna szeminárium számára nyelvekben jártas fiatalokat keressen. Márkus írt Kelemen Antal jezsuitának, aki Budán a kazuisztika professzora volt, hogy ajánljon neki ilyen növendékeket. A páter küldött is egy listát ezekrıl az ifjakról, ebben jellemzi az alumnusokat képességeik, nyelvtudásuk és tanulmányi eredményük szerint. Egyben kérte a püspököt, hogy
267 Névtár 695.
268 Névtár 388.
269 „appellando illos hunczfutones, slavonicos porcos etc.” VÉFL Visitatio Canonica Districtus Albensis 1747.
42., 45., 47. A botrányos élető plébánost a következı évben már Sümegcsehin találjuk. Névtár 492. Az 1726-1732 között Pázmándon plébánoskodó Szabados Ferenc magyarul, németül és szlovákul is beszélt (Pozsony megyébıl származott). Nyelvtudását késıbbi állomáshelyén, Piliscsabán is kamatozhatta. Névtár 946.
270 Conscriptio totius dioecesis. 1728. VÉFL Conscriptio proventuum parochialium I. 10.
271 KOVÁCS IMRE: A türjei Premontrei Prépostság története. Zalai Győjtemény 32. Zalaegerszeg 1991. 118., 119. A prépost ferencesek és idılegesen egyházmegyés papok segítették ki a magyar lelkipásztorkodásban.
272 VÉFL Acta parochialia V./91.
jelezze azok nevét, akik megtetszettek neki, hogy minél elıbb informálhassa a fiatalokat a felvételi vizsga idejérıl, a többieket pedig nem szabad sokáig hitegetni, hogy máshol keressenek szerencsét.273 A növendékek felvételi vizsgáján valóban kíváncsiak voltak a nyelvtudásra is. Az 1750-es évektıl fennmaradtak a veszprémi szemináriumba felvételizık vizsgaeredményeit összesítı táblázatok. Ezek szerint a személyes adatok és a vizsgaeredmények mellett kíváncsiak voltak a vizsgázó korábbi tanulmányaira, ajánlólevelére, nyelvismeretére, beszédmódjára és vérmérsékletére is.274 1754-ben vizsgaeredményeik alapján négyet teológiai, kettıt logikai tanulmányokra Nagyszombatba, a Collegium Rubrorumba küldtek, két fiatal pedig Veszprémben maradt. A vizsgáztatóknál két fiatal külön kategóriába került: ıket nyelvtudásuk miatt vették fel. Horváth Miklós magyarul, horvátul és közepesen németül is tudott, ı a gyıri filozófiára került, Babás András pedig – mivel magyarul és közepesen „szlávul” is beszélt – a nagyszombati filozófián folytathatta tanulmányait. Mindegyikük a veszprémi egyházmegye növendékeke lett.275