Az előző fejezet megállapításaiból okulva megyünk most tovább az amerikai politikai gondolkodás feltérképezése felé, majd megpróbáljuk azt nagy léptekkel be is járni. Amint az előzőekből is kitűnt:
vélekedésünk szerint az amerikai mentalitás és kultúra nagyban meghatározott kezdetben a pioneer-ek és később a frontier felől, amelynek – úgy véljük – politikai következményei sem maradnak el. Amerika egyedi történeti fejlődésével és betelepülői mentalitásával – az ezek által kialakított amerikai mítosszal – magyarázzuk tehát az Egyesült Államok politikai berendezkedését előfeltételező kulturális és gondolati elemeket.
Az amerikai politikai gondolkodás igen korán kialakult és magas szintű szintézisekre lehetőséget adó rendszerét úgy igyekszünk bemutatni, hogy három pillért – azaz három strukturáló értéket – különböztetünk meg és az ezekhez való viszony alapján igyekszünk két, hol markánsabban, hol kevésbé megkülönböztethetően elváló ágazatot leírni. Jelen fejezetben tehát először Amerikai politikai
gondolkodásának három pillérét igyekszünk megfogalmazni, amelyek már nem is mentalitás, vagy
199 TOCQUEVILLE, Alexis de: Az amerikai demokrácia. (1835–40) Ford.: Ádám Péter és ts. Európa, Bp.
1993.
Tocqueville vélekedésének elemzését az amerikai demokrácia és a vallásosság összefüggéséről ld. bőv.:
NYIRKOS Tamás: Politika és vallás Az amerikai demokráciában. In: Szabadság, és/vagy egyenlőség.
Tocqueville-tanulmányok. Szerk.: Fülöp Endre és ts. Pol. Fil. Közh. Alap. Bp. 2006. és MOLNÁR Attila Károly: Tocqueville esete a demokráciával. In: uo. 115. oldal.
beállítódás, hanem ezen túl konkrét politikai tartalom tekintetében is jelentkezni fognak. Ezek – a történeti előzményektől szintén nem elválasztható pillérek – pedig: (1.) a puritanizmusból eredő plurális demokrácia; (2.) az angolszász–skót mérsékelt felvilágosodás gondolatainak politikaelméleti eredménye;
végül (3.) a politikai gondolkodást átható liberális lockeiánus örökség mérséklése és konzerválása. Ezt követően fontosnak tartottuk, hogy az amerikai forradalomról, pontosabban annak „ál-forradalmi”
(Kristol) jellegéről is mondjuk valamit, mégpedig nem függetlenítve mondandónkat a modernitás kérdésétől sem. Majd az ezt követő alfejezetben bemutatandó amerikai politikai gondolkodás két ágának erős megkülönböztetésénél az vezetett minket, hogy – nyíltan kimondva – a liberális, illetve baloldali és a konzervatív, illetve jobboldali, vagy reakciós tendenciákat a maguk környezetében jobban
megvizsgálhassuk. A fejezet végén levont következtetéseinket természetesen igyekszünk a neokonzervativizmusra (is) vonatkoztatni.
Az amerikai politikai gondolkodás három pillére
A puritanizmus konzervatív pluralizmusa
Az amerikai politikai gondolkodást Huntington talán nem is sokat túlozva a protestantizmus örökségének, annak különböző elemei aktív kifejtésének tekinti. Így ír: „Identitásunk magva az a kultúra, amelyet telepesek hoztak létre […] és amely megszülte az Amerikai Hitvallást. E kultúra motorja a protestantizmus volt. […] a hitvallás központi eszméi csaknem teljeskörűen a protestáns értékekből erednek”.200 Ezek pedig a posztlutheri protestantizmus értékei, úm. az egyéni lelkiismeret szabadsága; az individuális
szabadságjogok (szólás-, vélemény,- vallásszabadság); az egyházszervezet gyülekezet-központú felépítése s azon belül a demokratikus önkormányzat kívánalma; továbbá az az individualizmus következtében megszilárduló gondolat, hogy mindenki saját magáért felelős, az előbbrejutás tehát az egyéni erőfeszítés (munka, vállalkozás) révén történhet. Nem meglepő, ha ezek a posztlutheri protestantizmusból eredő metapolitikai értékek később a politikai liberalizmus, a demokratikus kormányzás és a kapitalista gazdaság kialakulásának hátteréül szolgáltak.201 Ezen értékek és konkrét politikai következményeik
200 HUNTINGTON, Samuel P.: Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái. (2004) Ford.: Szabó László Zsolt. Európa, Bp. 2005. 109. és 118–119. oldal
201 Michael Minkenberg neokonzervativizmus-kutató az amerikai politikai kultúra és az ez alapján kialakult politikai gondolkodás konszenzuális elemének a liberális hagyományt és az ezt feltételező, átható protestáns gyökereket tartja. (MINKENBERG, Michael: Neokonservatismus und Neue Rechte in den USA. Neue
azonban számos konzervatív fékkel, beépített mérséklő gáttal és intézményi garanciával láttattak el ahhoz, hogy a társadalom és benne az egyén szabadsága minden körülmények között biztosított legyen és az ezek keretéül szolgáló állam szilárdan álljon.
A puritanizmus újrakezdés-jellege, a bibliai exodus megvalósulása, az egyházi – Weber szerint:
szektás – presbitérium önkormányzatisága Amerika első Angliából származó lakosaiban erősítette a kisközösségi összetartozás és az autonóm önrendelkezés megőrzésének fontosságát. A sokszínű, de mind Istenben hívő nonkonformista közösség elviselte – persze, nem egyöntetűen – a hitvallások itt-ott eltérő változatait, ha az egyén bizonyos alapnormákat betartott. Nem éppen paradox módon az anglikán, lutheránus, kálvinista, presbiteriánus, baptista, mennonita, kvéker felekezetek – Locke-hoz hasonlóan! – a katolikusokkal voltak a legintoleránsabbak, illetőleg a nem-hívőkkel és a pogánynak számító indiánokkal.
A protestáns minimum konszenzusképes magja a liberális demokrácia játékszabályainak és a hazafias, vallásos, republikánus elkötelezettségnek a megszületését segítette elő. Így a pluralizmus politikai megteremtését oly módon előfeltételezte, hogy emellé az alapvető értékek összekötő kapcsát is kínálta.
Ezzel téve a különben a szétesést elősegítő államon belüli politikai pluralizmust (C. Schmitt) fenntarthatóvá.
Tocqueville szerint „a protestantizmus általában nem annyira az egyenlőség, mint inkább a függetlenség felé viszi az embereket.”202 Az egyenlőség és a szabadság, vagy függetlenség egymással filozófiailag nehezen összeegyeztethető volta az amerikai politikai dilemma örökké tartó érvényességéhez járul hozzá. Az egyenlőség eszméje az amerikai tudatban a politikai és állampolgári jogok egyenlőségét jelenti, és semmiképpen sem vagyoni egalitást. Isten előtti egyenlőség ez, nem evilági. A szabadság elsődleges ennek gyakorlásához, ez az a princípium, amelynek az így felfogott egyenlőség előtt kell járnia (John C. Calhoun).203 A függetlenség és az egyén középpontba állítása felől nézve a plurális társadalom létrejötte könnyen magyarázható. Az ennek alapján működő demokrácia szintén.
Pluralizmus nélkül nincsen demokrácia, a társadalmat alkotó egyének versengő részvétele a demokráciában a pluralizmus nélkül egész egyszerűen nem volna értelmezhető. Mindez azonban nem jelent egyenlőséget, hiszen az egalitarizmus a szabadság megkötésében látja az egyenlőség kieszközlésének akadálytalanná tételét. Tocqueville mégis úgy látja, hogy az egyenlőség és a demokrácia – mégpedig: a
konservative Gruppierungen und Strömungen im Kontext sozialen und kulturellen Wandels. Nomos, Baden-Baden, 1990. 45–56. oldal)
202 TOCQUEVILLE, Alexis de: Az amerikai demokrácia. (1835–40) Ford.: Ádám Péter és ts. Európa, Bp.
1993. 413. oldal
203 Tocqueville egyenesen úgy látta, hogy Amerikában a pénz szeretete ugyanolyan mélyen gyökerezik az emberek lelkében, mint az anyagi egyenlőség utálata. (Uo. 85. oldal)
modern demokrácia, ez fontos! – egylényegű.204 Így fogalmaz: „a társadalmi egyenlőség […] ugyanaz a demokrácia, amely az amerikai társadalomban uralkodik, Európában is gyors lépekkel halad a hatalom meghódítása felé.”205 A demokrácia az ő értelmezésében nem kormányzati rendszer vagy uralmi forma, az állam berendezésének egy módja (az is, persze), hanem a társadalmi egyenlőség felé törekvés politikai formulája.206
Az amerikai politikai diskurzus és rendszer a par excellence demokrácia – ez A demokrácia Amerikában alaphangja. A demokráciával alapvetően szkeptikus Tocqueville értékelésében „a demokrácia minden emberrel elfeledteti az őseit, elrejti előle leszármazottait, és elválasztja kortársaitól; folyton önmaga felé fordítja, és végül teljességgel saját szívének magányába zárja.”207 A demokrácia tehát, mint a társadalmi egyenlőség keresésének politikai objektivációja és rendszere, összefoglalva az énközpontú megítélés, a teljesen szabad vizsgálódás következménye, s távolabbi társadalmi következményeit tekintve individuális – tehát aszociális – viselkedésre vezet, mivel önérdek-követésre, pragmatikus–utilitarista életmódra, a
„nyugtalan becsvágy” által való űzetésre sarkall. Tocqueville mindezeket az egyenlőség irigységet kiváltó hatásából és a demokrácia hagyomány- és tekintély-ellenességéből vezeti le, nem minden ok nélkül.208 Az egyenlőség természetes módon ébreszti fel – mondja – az irigységet és termeli ezzel újjá az emberi elégedetlenséget, veszélybe sodorva a társadalom stabilitását.
Tocqueville a demokrácia egyenlősítő természetéből kiindulva az ilyen rendszerek politikai következményét kétfélének tartja: vagy despotizmusba torkollnak, vagy a közösség fokozatosan szétesik és nem lehet többé társadalomnak nevezni. Amerikában az utóbbi látszik fenyegetni, hiszen a
tömegtársadalom kialakulásával és kontrollálhatatlan belső logikájának gátlások nélküli szabad érvényesülésével az amerikai mítosz alaprétegét árasztja el. Ez pedig az egyén – közösségre is hasznos – teljesítőképességének korlátozása és az amerikai örökség elhalványítása. Másfelől a társadalmat vezető elit eltérése a mítosztól szintén hasonló következményekhez vezet. Toynbee szerint nem csak az fenyeget veszéllyel, ha „a teremtő egyének vagy teremtő kisebbségek” elvesztik a teremtő erejüket, hanem ha „a teremtő kisebbség pusztán uralkodó kisebbséggé korcsosul, és erőszakkal akarja megtartani azt a pozíciót”.209
204 Balázs Zoltán és Molnár Attila Károly kimutatta, hogy Tocqueville nem a modern, rousseaui vagy jakobinus demokráciafogalommal dolgozik, hanem az antik és keresztény értelmezés felől közelít ehhez, s ezért a demokrácia kritikusának tekinthető. (Ld. tanulmányaikat: Szabadság, és/vagy egyenlőség. Tocqueville-tanulmányok. Szerk.: Fülöp Endre és ts. Pol. Fil. Közh. Alap. Bp. 2006.)
205 TOCQUEVILLE, 23. oldal
206 BALÁZS, i.m. 95. oldal és MOLNÁR, i.m. 101. oldal
207 TOCQUEVILLE, 713. oldal
208 Ld. pl. uo. 286. és 639. oldal
209 TOYNBEE: A civilizációk megtorpanásának természete. (1939). In: uő: Válogatott tanulmányok. Ford.:
Mesterházi Márton. Gondolat, Bp. 1971. 125. és 125. oldal
Amerika civilizációja – vélekedésünk szerinti – megtorpanásához a pluralizmus normatív konszenzuális magjának elvesztegetése miatt került igen közel.
A pluralitás konszenusképző értékmag nélkül az ún. „semleges ideológia” – amely coniunctio in adiecto, eképpen mégis ideológia – mezejére csúszik, ahol a relativitás a versengés játékszabályait sem veszi tudomásul. Igaz, hogy a „pluralizmus […] a liberalizmus egyik alapértéke”210 – ám a liberalizmus nem tud vele mit kezdeni. Hiszen nem az amerikai mítosz normái, azaz konszenzusképző értékmag köré szervezi, hanem a szabad verseny, az „ideológiai semlegesség” mentén értelmezi. (A pluralizmus, mint az egyetlen jó megoldás liberális ortodoxiája egyébként is tovább bővíti az önmagában ellentétes elvek sorát.
Kekes szerint: „a liberálisok konzisztens módon nem hivatkozhatnak valamilyen még alapvetőbb értékre, amely a többi fölött áll, ha közben tagadják, hogy létezik ilyen érték, amit a pluralizmus iránti
elkötelezettségük megkövetel tőlük.”211) Értékmentes pluralitás nem létezik az állandóan szétkonvergáló erők összetartatlansága miatt, ezért definiálta Willmoore Kendall úgy az amerikai demokráciát, mint amely a „konszenzusos társadalom” számára határozott – keresztény és konzervatív – értékeket ad, hogy az fennmaradhasson.
A pluralizmus eredete és megőrzése vélekedésünk szerint az amerikai politika egyáltalában vett normális működéséhez szükséges, hiszen a tocquevillei jelzés a szétesést illetően csak akkor marad megvalósulatlan, ha a „republikánus elvek mégis elviselhetővé” teszik a demokráciát (Molnár Attila Károly). Úgy tűnik, ismét az amerikai történeti fejlődés értelmét faggatva, a pluralizmus eredendően polgári–liberális vívmányát a konzervatívoknak kell megvédeniük Amerikában – ezzel a pluralizmust konzervatív értékké tenniük – azzal, hogy erkölcsi elvárását és eredeti értékmagját, az amerikai mítoszt, a
„magkultúrát”, megőrzik.
A mérsékelt felvilágosodás öröksége
De Maîstre, Burke, Metternich, Donoso Cortéz, Pobjedonoszcev és Molnár Tamás, a felvilágosodás megannyi kritikusa, az európai rend – és nem rendszer – megszakadását a felvilágosodás-projekt győzelmében látja, amely kezdetben intellektuális, majd folyamatos kulturális és végezetül hatalmi fölényre jutva, a kontinensen a racionalizmus, az ebből származó polgári–liberális politikai ideológia és a kapitalista tőkés gazdálkodás megteremtését eredményezte. Az amerikai politikai gondolkodás ettől a
210 KEKES, John: A liberalizmus ellen. Ford.: Balázs Zoltán. Európa, Bp. 1999. 297. oldal
211 Uo. 388–389. oldal
láncolattól való eltérése könnyen belátható. A kálvinizmus radikalizálásával és a történelem újrakezdésének vágyával érkező telepesek saját lelkükben hozták át az óceánon a premodernitás meghaladásának kívánalmát – de mást is.
Az amerikai politikai kultúra nem elválasztható az amerikai gondolkodásra erősen ható
felvilágosodás egy meghatározott vonalától.212 Az amerikai forradalom eleve a felvilágosodás örökösének mondható annyiban, hogy a királyi háztól való szabadulás inspirálta, a szabadság és egyenlőség keresése, a független ember–független állam építésének vágya mozgatta, a többségi uralom és a demokratikus önrendelkezés kívánalmával kiegészítve.213
Az amerikai felvilágosodást erősen befolyásolta a vallásos meggyőződés, ami oda hatott – egyéb, például nyelvi megfontolások mellett –, hogy a francia helyett a kora-modernkori skót és angol
felvilágosodást választotta horizontjául. Az empiriokriticizmus racionalista kifutása természetesen a skót morálfilozófiára és az angolszász felvilágosodásra is jellemző, s így ezek is beleesnek az optimista
racionalizmus–racionalista optimizmus keretébe, de mégsem követték a francia felvilágosítók filozófiai és főképpen nem politikai útját. Elég ehhez, hogy Hutcheson ugyan az antropológiai optimizmustól áthatva írta műveit, ám azokban ebbéli felfogását teológiai érveléssel támasztotta alá, és erősen kritizálta a
„társasság” oldaláról Hobbest és Locke-ot.214 A skót felvilágosodás teológiai szókészlete – Ferguson, Thomas Reid lelkész volt –, morálfilozófiai medre és a historizáláshoz való ragaszkodása – Hume, Smith, Millar, Ferguson maguk is történészek – jótékonyan ellensúlyozta az aufklérizmus egészére jellemző humanizmust, az empirikus ismeretelméletből következő természettudományos világfelfogást, továbbá a hitet, hogy a természet, csakúgy, mint a jobbára deista módra felfogott Isten, megismerhető. A skót morálfilozófia és a nyomába lépő angolszász felvilágosodás végül – Horkay Hörcher Ferencet idézve – „a megismerő értelem önkorrekciójára fektetett nagyobb hangsúllyal […] mérsékeltebbnek bizonyult, mint mondjuk az enciklopédisták által képviselt tisztán, már-már mechanisztikusan racionális irányzat.”215
212 MARTIN, Terence: The Instructed Vision: Scottish Common Sense Philosophy and the Origins of American Fiction. Indiana UP, Bloomington. 1961.; CASSARA, E.: The Enlightenment in America. Twane Publ. Boston, 1975.
213 DOUGLAS, E. P.: Rebels and Democrats: The Struggle for Equal Political Rights and Majority Rule During the American Revolution. Univ. of North California Press, Chapel Hill, 1955.; WHITE, M.: The Philosophy of the American Revolution. Oxford UP, New York, 1978.; WOOD, G. S.: The Creation of the American Republic, 1776–1787. Univ. of North California Press, Chapel Hill, 1969.
214 HORKAY HÖRCHER Ferenc: A mérséklet filozófiája a skót felvilágosodásban. [Utószó] In: A skót felvilágosodás. Morálfilozófiai szöveggyűjtemény. Vál., szerk., utószó: Horkay Hörcher Ferenc. Osiris, Bp.
1996. 324. oldal. ld. még tőle: Erény, Szépség, Haszon. 18. századi skót morálfilozófiai paradigmák.; A rendezett társadalom megőrzésének paradigmája. A konzervatív Hume és az arisztotelészi tradíció.; A mérséklet politikája és a konzervativizmus ideológiája. Smith, Burke és a francia forradalom. Mind: uő: A gentleman születése és hanyatlása. Válogatott eszmetörténeti tanulmányok. 1990–2005. Helikon, Bp. 2006.
215 Uo. 300. oldal
Ez tehát a mérsékelt, kiszámítható, ha tetszik: fenntartható, megőrizve fejlesztő felvilágosodás programja volt, amely igenli a modernitást, de óvatosan. Ezzel szemben a felvilágosodás francia programja a modernitás kirobbantása, iránya a jelen folyamatos meghaladása. A lassú reform és a forradalom itt is elválik egymástól. Jellemző, hogy Hume és társai történeti áttekintéseiben dominál ugyan a társadalom és az állam lineárisan haladó irányú elképzelésének paradigmája, de ezt lépcsőzetes
folyamatként fogják fel, s így a haladást egymásra következő elemeken, felhalmozott örökségen felépülő, időbe telő folyamatnak tartják, és a hangsúlyt az utolsó állomás megőrzésére teszik.216
Hume empirista felfogása, utilitarista erkölcsfilozófiája, részéről a morál racionalista
megközelítése a társadalmi pragmatizmust és a hasznossági beállítottságot eredményezi.217 Adam Smith, Hume barátja, a klasszikus közgazdaság atyja, ezt a nézetet viszi tovább a liberális ökonómia
kidolgozásakor és lesz a koramodern angolszász–skót felvilágosodás „kulmináns figurája”.218 A haszonelv és a morál pragmatikus felfogása azonban a skót és az angolszász felvilágosodás szellemét nem téríti el attól, hogy megjelenjék benne az a kívánalom, hogy a társadalom objektíve jó berendezése úgy valósuljon meg, hogy ennek egyensúlyát az egyéni szabadság maximalizálásával egyidejűleg a társas élet
fenntarthatóságát biztosító önmérséklet jelentse.219 Ennek előfeltétele nem kifejezetten a társadalom – radikálisan vett – racionalista megismerésében, kiszámításában lelhető fel, hanem a jogrend
biztosításában, amely miatt a skót–angolszász felvilágosodás – (szokás)jogi–történeti genezisétől nem függetlenül – a tekintélyt biztosító alkotmány univerzális alapfundamentumként való funkcionálását hangsúlyozza.
A felvilágosodás két ága, a korábban keletkezett és módszeresebben, megfontoltabban gondolkodó angolszász–skót, valamint a racionalista és progresszivista francia közötti különbség leginkább a kimenetelük megismerésekor mutatkozott meg. Míg az európai szellemi élet baloldalán a république des lettres, azaz a francia felvilágosítók szereztek dominanciát, addig az angolszász–skót ág gondolatai úgyszólván évszázadok alatt beépültek a brit és az amerikai politikai gondolkodásba. Az előbbi eredménye a francia forradalom lett, utóbbié pedig az amerikai alkotmányozás folyamata. Ahogyan Voltaire, Diderot és d’Holbach filozófiai előkészítő munkája Robespierre és Saint-Just politikai
terrorjában kulminált, úgy állapítható meg Hobbes, de még inkább Ferguson, Adam Smith hagyatékának
216 Uo. 310. oldal
217 HUME, David: Tanulmány az emberi értelemről. (1748–51) és Tanulmány az erkölcs alapelveiről. (1751)
218 SMITH, Adam: A nemzetek gazdaságtana. (1776) Az idézet Irving Kristoltól származik. (KRISTOL, Irving: Adam Smith and the Spirit of Capitalism. [1976] In: uő: Neoconservatism: The Autobiography of an Idea. [2nd ed.] Elephant Papierback, Chicago, 1999.)
219 HORKAY HÖRCHER, 364. oldal. Ld. még bőv.: DICKINSON, H. L.: Liberty and Property: Political Ideology in Eigh-teenth Century Britain. Holmes&Meier, London, 1977.
hasznosítása Washington, Jefferson vagy John Adams és Hamilton alkotmányjogi és államférfiúi
munkásságában. A nagy különbség nem is kifejezetten az antropológiai felfogásban áll – mindkét oldalon voltak optimisták és pesszimisták is –, hanem a kiszámított jövő megtervezésében és ezzel szemben a mérsékelt, óvatos politikai filozófia alapján elgondolt kormányzati cselekvésben.220
Az amerikai Alapító Atyák bármennyire is a felvilágosodás hatása alatt cselekedtek, ennek angolszász–skót koramodern változatának nyelvén beszéltek és ennek megfelelően is gondolkodtak. Az univerzális emberi jogok posztulálása helyett a történetileg kialakult közösségi szabályok és az ezek üledékéből kinyert törvények kodifikálása (amely az alkotmányozás folyamata) mentén cselekedtek.
Helyesen írja Kirk, amikor megjegyzi: „Mind a két korai amerikai párt, a föderalisták és a republikánusok is, olyanok vezetése alatt álltak, akik az angol–amerikai jogtudományon nevelkedtek és annak kifejezéseit használták – sokkal inkább ezt, mintsem a metafizikai spekulációkét.”221 A korai amerikai politikai
gondolkodás Hannah Arendt szavaival a „józan értelem” fényénél dolgozó „józan realizmus” volt, amely a keresztény hagyomány el nem vetése miatt tudta, hogy az ember a bűn állapotában van és ezért mindig romlott marad, intézményei pedig állandóan tökéletlenek lesznek. Ezért az emberi világot, közelebbről a társadalmat és az államot abszurdum volna tökéletesíteni, viszont lassú biztonságosabbá tételüket nem szabad elmulasztani. Ehhez adott gondolkodási és szemantikai mintákat a mérséklet angolszász–skót koramodern felvilágosodás.
Alkotmányos, liberálkonzervatív köztársaság
Tocqueville szkepticizmusa a társadalom tagjait atomizáló, az egyéneket izoláló demokráciáról és az angolszász–skót felvilágosodás antropológiai optimizmusa igencsak távol áll egymástól, hacsak nem közelítjük őket azzal, hogy a társadalmi szokások és hagyományok jogi összefoglalása kialakíthat egy olyan keretet, amely sem a közösségellenes szabadságot, sem pedig az egyéni szabadság korlátozását nem engedi meg. Ez volna a perszonalista konstitúcionalizmus vékony pallója, amelyen az Alapító Atyák is
220 KRISTOL: Adam Smith and the Spirit of Capitalism.
221 KIRK, Russell: Prospects for Conservatives. Gateway Ed. Chicago, 1956. 29. oldal
közlekedtek. Az Amerikai Alkotmány arra tett kísérlet, hogy ezt a középutat normatív, kodifikált jogi rendszerbe foglalja. Kétség kívül áll, hogy az ókonzervatívok számára az alkotmányozás aktusa éppenséggel az emberi tervezés racionalizmusát és a jogegyenlősítés liberális konstitucionalista
programját jelenti, de ha Scruton fent idézett soraira visszaemlékszünk, akkor az amerikai alkotmányos köztársaságot a közösségi hagyományokat és szokásokat – netalántán előítéleteket (Burke) és
tapasztalatokat (Oakeshott) – biztonságot adó keretbe összefoglaló államnak tekinthetjük.
Minthogy az Amerikai Egyesült Államok létrejöttekor a premodern berendezkedés vagy annak maradékai is hiányoztak, így a lockei társadalmi szerződés tulajdonképpeni megvalósítása az alkotmány megszövegezésével nem a modernitás előtti viszonyok megtagadását/meghaladását jelentette.222 Ám, mivel erre a politikai aktusra még 1789 előtt került sor, ezért a francia forradalom színtiszta racionalista–
liberális és későbbi jakobinus tendenciája is hiányzott belőle. A társadalom pluralista felfogása, az egyénnek ennek centrumába helyezése, az állam és az egyház szeparációja, ezek következtében a civil társadalomnak a hatalom tulajdonosául való megtétele – a modernitás politikai elveiként – kiválóan azonosítható Amerika politikai gondolkodásában.223 Az viszont, hogy az ennek jogi keret adó alkotmány nem a rousseaui népszuverenitás, hanem a lockei szerződéselmélet némi konzervatív korrekciója szerint alakult, szintén sok mindent jelent.
Az emberi szabadságjogoknak a vallási toleranciából való magyarázása, az új és jobb
megteremtendő társadalom feltételeiben az azt megalkotók közös, diszkusszív módon való megegyezése és az univerzális erkölcs létezésének feltételezése Locke-tól ered, aki a klasszikus liberalizmus J. S. Mill melletti főalakja.224 A puritán Locke liberalizmusa a plurális, egyénközpontú, de a többségi uralom megvalósításán alapuló társadalom racionalista programját adja, amelyhez a jövő optimista hitén alapuló politikai ontológia szolgáltatja a politikafilozófiai hátteret.225 A politikai liberalizmus ugyanis az
optimizmuson és a racionalizmuson alapul.226 Az amerikai mítosz politikai következményeinek tárgyalásakor már beszámoltunk arról, hogy azok között szintén megtaláltuk a jövőorientált
időszemléletet, a társadalom tökéletesíthetőségének hitét és a morális, s ezzel az emberjogi univerzalitás
222 Amerika politikai gondolkodásának lockeiánus gyökereire is ld.: SZABÓ Máté: „Az” amerikai politikai tradíció. Az észak-amerikai politikai gondolkodás a 17–18. században. In: Világosság, 1982. 8–9. szám.
223 MOLNÁR Tamás: A modernség politikai elvei. Európa, Bp. 1998.
224 LOCKE, John: Két értekezés a kormányzatról. (1680) és Értekezés az emberi értelemről. (1680); BAYER József: A politikai gondolkodás története. Osiris, Bp. 2003. 123–128. oldal; DUNN, John: Locke. Ford.:
Pálosfalvi Tamás. Atlantisz, Bp. 1992.
225 KENDALL, Willmoore: John Locke and the Doctrine of Majority Rule. Univ. of Illionis Press, Urbana, 1959.
226 OAKESHOTT, A politikai racionalizmus. (1947–48) In: uő: A politikai racionalizmus. Szerk.: Molnár Attila Károly. Új Mandátum, Bp. 2001.; GRAY, John: Liberalizmus. Ford.: Nagy László Ábel. Tanulmány, Pécs, 1996.; MOLNÁR Tamás: Liberális hegemónia. Ford.: Gábor Zsuzsa. Kairosz, Bp. 2001.
gondolatát. A lockei formula azonban itt kiegészül a vallásosság konszenzusképző elemével, a helyi és sokszínű társadalom tiszteletben tartásával, az egyenlőtlenség anyagi megvalósulásának ki nem zárásával.
Azaz igaz, hogy az amerikai politikai gondolkodás, sőt „a mindenkori amerikai társadalmi és gazdasági viszonyok, az amerikaiak gondolkodásmódja oly mértékben megfelel a liberális ideológiával szemben támasztott követelményeknek, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyugodt lélekkel nevezhető a liberalizmus mintaországának”;227 ám mégis meg kell jegyezni, hogy ez a liberalizmus nem telítődik számos, az ideológia kontinentális gyakorlatában bevett elemmel. Az amerikai liberalizmus például csak az amerikanizmus keretében képzelhető el, s ezzel rögtön vallásos, a nemzeti identitáshoz kapcsolható elem társul hozzá – „Isten választott népéről” (Jefferson) lévén szó –; az amerikai politikai gondolkodás
liberalizmusa a világrend racionalitása helyett a Gondviselés sorsszerűségét vallja; s noha az intézmények és az emberek tökéletesedése megjelenik benne, de mégis az intézményi folytonosság, a berendezkedés stabilitása révén képzeli el ennek elérését és nem a progresszió folyamatos erőszakával.
A lockei szerződéselv hobbesitól eltérő volta ott ragadható meg igazán, hogy a természeti állapot tételezését továbbra is fenntartva azt nem a háború, hanem a béke állapotának gondolja, amelyet a morál tart kontroll alatt és az emberek méltányos viselkedése (íme: az antropológiai optimizmus!). Az állam létrehozása önkéntesen történt – folytatja Locke –, mégpedig a magántulajdon megvédése és a társadalomellenesség megfékezése érdekében. „Az a nagy és fő cél tehát, amiért az emberek államokká egyesülnek, és kormányzatnak vetik alá magukat, a tulajdonuk megvédése” – írja Locke.228 Az
egyenlőtlenség veszélyes megnövekedésének megakadályozása hívja életre tehát az önkéntes elhatározást, hogy a közösség létrehozza az államot, amely lényegében az addigi jó szokásaik – a pozitívnak tekintett természetes állapot – törvényi megformálása révén gyakorolja autoritását.
Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (1776) határozottan a Teremtő által adott egyenlő jogokra hivatkozik és a kormányok létrejöttét a következőkkel magyarázza, kiegészítve a lockeiánus
gondolatmenetet az intézményi struktúra konzervatív megközelítésével:
227 LÉVAI Csaba: Az amerikai liberalizmus alakváltozásai az amerikai történelemben és történetírásban. In:
Múltunk, 1998. 3–4. szám, 261. oldal (Kiemelés az eredetiben.) [A szerző tanulmányának bővebben kifejtett változata is olvasható: A republikanizmus-vita. Vita az amerikai forradalom eszmetörténeti hátteréről.
L’Harmattan, Bp. 2003.] Az amerikai történelem liberális felfogására, az alapítás aktusának liberális befolyásoltságára felhasználtuk: HARTZ, Louis: The Liberal Tradition in America: An Interpretation of American Political Thought since the Revolution. Harcourt B. J. New York, 1983.
228 LOCKE, John: Értekezés a polgári kormányzat igazi hatásköréről és céljairól. (1680) Ford.: Endreffy Zoltán. Gondolat, Bp. 1986. 126. oldal
Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa, vagy eltörölje és új kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát és jobban elősegíti boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt. […] Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora […] azt bizonyítja, hogy a népet zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és kötelessége, hogy az ilyen kormányzat igáját levesse és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjon.229
A lockei szerződéselv kipróbálásának semmi nem szabott határt Amerikában: nem volt feudalizmus, vallási üldözés, nem volt királyság és államegyház, nem volt nemesség és rangkülönbség, a gazdasági szűkösség évszázadokig (!) ismeretlen volt. Kezdettől fogva jogilag egyenlő és szabad emberek éltek az észak-amerikai térben, akik meg is kötötték a szerződést. A lockei szerződéskötésnek megfelelően az alkotmány a törvényhozó, végrehajtó és föderatív hatalom lockei hármasát emelte normatív erőre; az állam és az egyház szétválasztása már történeti okból is eleve adott volt230 – viszont a szabadság- és nem egyenlőség-elvű demokrácia, valamint a biztonságos fejlődés és az értékmenti – s nem értékmentes – nemzeti élet közösségének kívánalma konzervatív karakter (is) adott ennek. De az amerikai történelem kutatói által az alkotmányozás folyamatában vezérlő eszméül beállított lockei szerződéskötés előtt is létezett már Amerikában ennek gyakorlata. 1638-ban ugyanis a Connecticut-i telepesek Alapszabályt fogalmaztak meg, amelyet már ekkor, tehát Locke írása előtt évtizedekkel számos hasonló aktus követett.231 Ez a dokumentum demokratikus alkotmányként definiálható, amelyet nem a természeti állapot absztrakciója ihletett, hanem a reális élettapasztalat, és ennek igyekezett jogi keretet biztosítani a kialakult közösség, amikor saját maga számára szabályokat állapított meg.
Az amerikai forradalom és az alkotmányozás eszméi között tehát ott találjuk a liberalizmust, annak minden ontológiai és politikafilozófiai előzményével (és következményével), de a konzerváló attitűd
229 A Kontinentális Kongresszus Függetlenségi Nyilatkozata. Philadelphia, 1776. július 4. In:
Szöveggyűjtemény az Amerikai Egyesült Államok történetéhez. 1620–1980. Szerk.: Bődy Pál–Urbán Aladár. Ford.: Gál Zoltán és ts. Dialóg Campus, Bp.–Pécs, 2001. 112. oldal [A továbbiakban: SzGy.]
230 LÉVAI, 261–263. oldal
231 HUNTINGTON, 82. oldal