• Nem Talált Eredményt

ALKAMI VERS A SZOCIALIZMUS ÁLLÁSÁRÓL IGNOTUSNAK

In document JÓZSEF ATTILA. (Pldal 123-149)

JÓZSEF ATTILA ,

66. ALKAMI VERS A SZOCIALIZMUS ÁLLÁSÁRÓL IGNOTUSNAK

Fák közt, virág közt ülök egy padon.

Kotyogok mint elhagyott csalnak,

5 sok lágy levegő locsolgat

-a sz-ab-adság n-agy csendjét h-allg-atom.

S valami furcsa módon nyitott szemmel érzem, hogy testként folytatódom

10 a külső világban -nem a fűben, a fákban, hanem az egészben.

2

Ahogy fölvetem boldog szememet, mind följebb oszlanak az egek

15 s egyszerre elém suhannak itt gólyákként lengő szavaid, te hamvadthajú öreg.

106

a homály pamutlombjai ingnak.

50 S mi várjuk, hogy mikor lesz látható reszketésű

bennünk az első csillag.

67. ESZMÉLET

I.

Földtől eloldja az eget

a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek

kipörögnek a napvilágra;

s a levegőben semmi pára, képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend

108

IV.

Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ,.

szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát harmatos szénre konokon.

VI. -csilló véletlen szálaiból

törvényt szőtt a mult szövőszéke 5 és megint fölnéztem az égre

álmaim gőzei alól

s láttam, a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol.

VIII.

Fülelt a csend - egyet ütött.

Fölkereshctnéd ifjúságod;

nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot imbolygott göndör mosolygása.

5 Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém -ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény.

110

XII.

Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy' szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben.

5 Így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok

s én állok minden fülke-fényben, én könyöklök és hallgatok.

68. ANYA

Az őszi eső szürke kontya arcomba lóg zilálva, bontva.

Harmadik napja sírja, mondja, mint tébolyult anya motyogja

s - mert csecsre vágyom - rám meredve ; Reátaláltam gyermekemre,

aludj el, édes kedvesem, te, csitt, csitt, kicsikém, tente, tente

69. ŐSZ

112

A fán a levelek lassan lengenek.

Már mind görbe, sárga s fonnyadt, puha.

5 Egy hallgatag madár köztük föl-le jár, mintha kalitkája

volna a fa

Ó, kedves, ránk tekint,

10 zeng az ősz megint.

Eső mormog s rá a nép nyomora . A szomszédban szegény mészároslegény

1s ajkán sír, mint árva, egy furulya .

A Medvetánc külső címlapja

70. A FÁN A I,EVELEK ...

A fán a levelek lassan lengenek.

Már mind görbe, sárga, s konnyadt, puha.

5 Egy hallgatag madár köztük föl-le jár.

Mintha kalitkája volna a fa.

f gy csinál lelkem is.

10 Jár-kel bennem is, ágról-ágra lépked

egy némaság.

Szállhatnék - nem merek.

Meghajlik, remeg

1s a galy, vár és lépked a némaság.

71. MAMA

114

Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva.

Nyikorgó kosárral ölében,

ment a padlásra, ment serényen.

5 Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam.

Hagyja a dagadt ruhát ·másra.

Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,

10 nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő most látom, milyen óriás ő

-15 szürke haja lebben az égen,

kékítőt old az ég vizében.

72. SZAPP ANOSv1Z

fm, - a híis udvar téglakocka vörösén előbb meglapul,

majd óvatosan, ágra-bogra oszolván előrenyomul

s a szappanosvíz, de megtorpan s kis kék fején hol ott, hol itt, szinte meglátni láthatatlan,

reszkető, apró csápjait, amint az akadályt leméri.

10 Fel-alá futkos, mint a rab.

A szappanosvizet eléri a halál és továbbhalad.

Most még rázza habos sörényét, szine reszket, mint ideges

1s állatok bőre. Sárga fény ég zöld-kék testén, melyet az est hamvas ujjával nem talál már.

Nem lesz. De amig ott remeg, semmicske borzongása átjár,

20 az én furakvó lelkemet is megrezegteti vergődése,

én is szállnék s szállna az ág, a ház, a szalma, felhő és e sok egymáshoz kötött világ!

73. SZÁMVET:ru;

116

Ettem-ittam fekete, undok mocskot és csípős trágyalevet ; ember vakmerőbb nem lehet.

Ám eddig sohasem voltam boldog.

s Ebben a megváltott világban egy pillanatom nem volt nemes ; sem langyos, édes, kellemes, mint disznónak a pocsolyában.

Engem sunyiságra oktat

10 az erkölcs. (Rólad is ezt hiszem.) Huszonnyolc éve éhezem.

Rajtam már csak a fegyver foghat.

Ezért ülnek oly sötét dolgok, oly hatalmak a szívemen,

1s hogy szorong lágy arcú kédvesem, ha ránézek ; pedig mosolygok.

Komor ég alatt üldögélek, mint hajléktalan a híd alatt.

Mindentől fölmentem magamat,

20 mert nem lesz utolsó ítélet.

74. FALU

Mint egy tányér krumplipaprikás, lassan gőzölög lusta,

Smaragd Buddha-szobrok harmatos gyepben a békák.

118 elhangzott volna csengve.

35 F'ontolni lehet, nem hallani. meg-megrebbentik az elaludt

árnyú fűszálat.

75. ISZONYAT

Egy kislány, gondolkodva mélyen, ül a sarokban félszegen.

Csak ketten élnek az alkóvban,

10 kiket vágy éltet s gyűlölet.

Bundás kutyával, megkopottan, Rákóczi-árny az ágy felett.

120 vagy sírjon véghetetlenül;

haragja rázza. A tej följön kis gyomrából s ajkára ül.

45 Akárha most született vol~a, oly vörös; fején az erek,

mint pondrók, másznak vonagolva ; lába nagyujja megmered.

Üvölt és hápog; szopna s retteg.

so Inyével a homályba kap.

Csak mikor istenek születtek,

szülőkben kélt ily iszonyat.

lágyan szól ki a hasadékon :

122

De nyomja nagy magánya itt benn, kín löki - játsszék odakint.

95 Ismét fölsír a gyermek s minden

elölről kezdődik megint.

76. (MAGAD EMftSZTŐ .)

Magad emésztő, szikár alak!

:B:n megbántottalak.

Botot faragtál, ábrákkal tele, Beszélt a nyele,

tüntető menete elvonult, a· lomb lehullt

s a fájdalom ágai benned, :m mint mindenkiben, elkövesednek

az aláomló évek, évadok, rétegek, szintek és tagok óriási nyomása alatt.

124

Akár egy halom hasított fa,

35 hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát,

találkoztunk. Kalapot emeltem, talán nyeltem,

köszöntem és te I

55 csodálkozva vettél észre.

S még ottan

egy pillanatig szórakozottan

eltünődtem - hiszen lehetnénk jóbarátok, együtt mehetnénk eo a kávéházba s teát kavarva utalván a tapasztalatra, indulatom messze ragadna,

te -· hozzátéve : »Szivedre ne vedd«

leintenél, mint az öregebb,

10 mint az apám

s én bosszankodnék, de nem mondanám.

1935

77. (MI EMBEREK .)

Mi emberek, sötét erők, érezzük, napjaink letelnek.

S ha érezzük, a vég előtt, mint dögöt légy, a világ ellep.

s Eszmék északi fénye mellett mért őriznők hát az időt?

Miért piszkálnánk hunyt szerelmet?

nn fölgyujtom a temetőt.

*

Most már nem tudom, mit tegyek,

10 öljek-e, vagy olvassak ponyvát.

Ösztöneim az életet,

bármily kegyetlen, meg nem űnnák.

Jobb szeretik a uzsonnát, mint én a tűnő felleget,

1s egy lány mosolyát, mint a munkát én és a tündér képzelet

*

Szépen beszélsz! Fogalmad űgy világít, mint ott kinn a nyers tél s .igazad van! De most aludj,

20 ma éheztél és nem kerestél, egész nap űj világra lestél.

*

78. (A KÖVEZETEN .)

128

A kövezeten kis csatak hunyorgott, niegszállták a várost az árnyak

s a sok veréb, mely fölcsipogva forgott, némán, erősen markolta az ágat,

s mert jobban ragaszkodik, aki alszik, mint az éber, ki tovaszállni kész, az emberek, a villamosok, taxik sürögtek, mint ~z ösztön meg az ész.

Egy kapu alatt egy lányt csókoltam szájon

10 s a többi nép közt elvegyültem én, majd kiváltam, hogy azután kiváljon sok gondom közül ez a költemény.

Már megformálta lassú tünődésem,

hogy állati búm értelmes emberi

1s bánat, amely magát e tündöklésben hirdetményekben is fölismeri.

In document JÓZSEF ATTILA. (Pldal 123-149)