JÓZSEF ATTILA ,
66. ALKAMI VERS A SZOCIALIZMUS ÁLLÁSÁRÓL IGNOTUSNAK
Fák közt, virág közt ülök egy padon.
Kotyogok mint elhagyott csalnak,
5 sok lágy levegő locsolgat
-a sz-ab-adság n-agy csendjét h-allg-atom.
S valami furcsa módon nyitott szemmel érzem, hogy testként folytatódom
10 a külső világban -nem a fűben, a fákban, hanem az egészben.
2
Ahogy fölvetem boldog szememet, mind följebb oszlanak az egek
15 s egyszerre elém suhannak itt gólyákként lengő szavaid, te hamvadthajú öreg.
106
a homály pamutlombjai ingnak.
50 S mi várjuk, hogy mikor lesz látható reszketésű
bennünk az első csillag.
67. ESZMÉLET
I.
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
s a levegőben semmi pára, képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend
108
IV.
Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ,.
szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát harmatos szénre konokon.
VI. -csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke 5 és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol.
VIII.
Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshctnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot imbolygott göndör mosolygása.
5 Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém -ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény.
110
XII.
Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy' szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben.
5 Így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben, én könyöklök és hallgatok.
68. ANYA
Az őszi eső szürke kontya arcomba lóg zilálva, bontva.
Harmadik napja sírja, mondja, mint tébolyult anya motyogja
s - mert csecsre vágyom - rám meredve ; Reátaláltam gyermekemre,
aludj el, édes kedvesem, te, csitt, csitt, kicsikém, tente, tente
69. ŐSZ
112
A fán a levelek lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga s fonnyadt, puha.
5 Egy hallgatag madár köztük föl-le jár, mintha kalitkája
volna a fa
Ó, kedves, ránk tekint,
10 zeng az ősz megint.
Eső mormog s rá a nép nyomora . A szomszédban szegény mészároslegény
1s ajkán sír, mint árva, egy furulya .
A Medvetánc külső címlapja
70. A FÁN A I,EVELEK ...
A fán a levelek lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga, s konnyadt, puha.
5 Egy hallgatag madár köztük föl-le jár.
Mintha kalitkája volna a fa.
f gy csinál lelkem is.
10 Jár-kel bennem is, ágról-ágra lépked
egy némaság.
Szállhatnék - nem merek.
Meghajlik, remeg
1s a galy, vár és lépked a némaság.
71. MAMA
114
Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
5 Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát ·másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
10 nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő most látom, milyen óriás ő
-15 szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
72. SZAPP ANOSv1Z
fm, - a híis udvar téglakocka vörösén előbb meglapul,
majd óvatosan, ágra-bogra oszolván előrenyomul
s a szappanosvíz, de megtorpan s kis kék fején hol ott, hol itt, szinte meglátni láthatatlan,
reszkető, apró csápjait, amint az akadályt leméri.
10 Fel-alá futkos, mint a rab.
A szappanosvizet eléri a halál és továbbhalad.
Most még rázza habos sörényét, szine reszket, mint ideges
1s állatok bőre. Sárga fény ég zöld-kék testén, melyet az est hamvas ujjával nem talál már.
Nem lesz. De amig ott remeg, semmicske borzongása átjár,
20 az én furakvó lelkemet is megrezegteti vergődése,
én is szállnék s szállna az ág, a ház, a szalma, felhő és e sok egymáshoz kötött világ!
73. SZÁMVET:ru;
116
Ettem-ittam fekete, undok mocskot és csípős trágyalevet ; ember vakmerőbb nem lehet.
Ám eddig sohasem voltam boldog.
s Ebben a megváltott világban egy pillanatom nem volt nemes ; sem langyos, édes, kellemes, mint disznónak a pocsolyában.
Engem sunyiságra oktat
10 az erkölcs. (Rólad is ezt hiszem.) Huszonnyolc éve éhezem.
Rajtam már csak a fegyver foghat.
Ezért ülnek oly sötét dolgok, oly hatalmak a szívemen,
1s hogy szorong lágy arcú kédvesem, ha ránézek ; pedig mosolygok.
Komor ég alatt üldögélek, mint hajléktalan a híd alatt.
Mindentől fölmentem magamat,
20 mert nem lesz utolsó ítélet.
74. FALU
Mint egy tányér krumplipaprikás, lassan gőzölög lusta,
Smaragd Buddha-szobrok harmatos gyepben a békák.
118 elhangzott volna csengve.
35 F'ontolni lehet, nem hallani. meg-megrebbentik az elaludt
árnyú fűszálat.
75. ISZONYAT
Egy kislány, gondolkodva mélyen, ül a sarokban félszegen.
Csak ketten élnek az alkóvban,
10 kiket vágy éltet s gyűlölet.
Bundás kutyával, megkopottan, Rákóczi-árny az ágy felett.
120 vagy sírjon véghetetlenül;
haragja rázza. A tej följön kis gyomrából s ajkára ül.
45 Akárha most született vol~a, oly vörös; fején az erek,
mint pondrók, másznak vonagolva ; lába nagyujja megmered.
Üvölt és hápog; szopna s retteg.
so Inyével a homályba kap.
Csak mikor istenek születtek,
szülőkben kélt ily iszonyat.
lágyan szól ki a hasadékon :
122
De nyomja nagy magánya itt benn, kín löki - játsszék odakint.
95 Ismét fölsír a gyermek s minden
elölről kezdődik megint.
76. (MAGAD EMftSZTŐ .)
Magad emésztő, szikár alak!
:B:n megbántottalak.
Botot faragtál, ábrákkal tele, Beszélt a nyele,
tüntető menete elvonult, a· lomb lehullt
s a fájdalom ágai benned, :m mint mindenkiben, elkövesednek
az aláomló évek, évadok, rétegek, szintek és tagok óriási nyomása alatt.
124
Akár egy halom hasított fa,
35 hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát,
találkoztunk. Kalapot emeltem, talán nyeltem,
köszöntem és te I
55 csodálkozva vettél észre.
S még ottan
egy pillanatig szórakozottan
eltünődtem - hiszen lehetnénk jóbarátok, együtt mehetnénk eo a kávéházba s teát kavarva utalván a tapasztalatra, indulatom messze ragadna,
te -· hozzátéve : »Szivedre ne vedd«
leintenél, mint az öregebb,
10 mint az apám
s én bosszankodnék, de nem mondanám.
1935
77. (MI EMBEREK .)
Mi emberek, sötét erők, érezzük, napjaink letelnek.
S ha érezzük, a vég előtt, mint dögöt légy, a világ ellep.
s Eszmék északi fénye mellett mért őriznők hát az időt?
Miért piszkálnánk hunyt szerelmet?
nn fölgyujtom a temetőt.
*
Most már nem tudom, mit tegyek,
10 öljek-e, vagy olvassak ponyvát.
Ösztöneim az életet,
bármily kegyetlen, meg nem űnnák.
Jobb szeretik a bő uzsonnát, mint én a tűnő felleget,
1s egy lány mosolyát, mint a munkát én és a tündér képzelet
*
Szépen beszélsz! Fogalmad űgy világít, mint ott kinn a nyers tél s .igazad van! De most aludj,
20 ma éheztél és nem kerestél, egész nap űj világra lestél.
*
78. (A KÖVEZETEN .)
128
A kövezeten kis csatak hunyorgott, niegszállták a várost az árnyak
s a sok veréb, mely fölcsipogva forgott, némán, erősen markolta az ágat,
s mert jobban ragaszkodik, aki alszik, mint az éber, ki tovaszállni kész, az emberek, a villamosok, taxik sürögtek, mint ~z ösztön meg az ész.
Egy kapu alatt egy lányt csókoltam szájon
10 s a többi nép közt elvegyültem én, majd kiváltam, hogy azután kiváljon sok gondom közül ez a költemény.
Már megformálta lassú tünődésem,
hogy állati búm értelmes emberi
1s bánat, amely magát e tündöklésben hirdetményekben is fölismeri.