81Alaptörvény tehát ezen beszéd (ami maga az Alaptörvény szövege) által jön létre,

In document Demokrácia és szabadság : filozófiai írások a demokrácia megerősítéséhez (Pldal 81-85)

mintegy a magyarországi emberek beszédcselekvése által.

4. Mi lesz a beszéd eredménye? Újra létrejön a magyar állam, új állam jön létre, új alkotmányos nemzet. A nemzetet jogi és politikai értelemben az itt élő emberek közös akaratukkal, és akaratuk ezen kimondásával hozzák létre.

5. Mivé válik a beszélő e beszéd által? Alkotmányozó polgárrá. Az emberekből azáltal válik polgár, hogy közösen létrehozzák saját alaptörvényüket, és ezért felelős-séget vállalnak.

Véleményem szerint ezt a fogalmi felépülést kellene követnie a szövegnek, így lenne világos, hogy mi történik, ki beszél, ki alkot, és mit alkot. Az is nyilvánvaló, hogy ha ennek megfelelően készítjük a szöveget, a szöveg olyan lesz, hogy minden hazai olvasója úgy érezheti, maga hozza létre ezt a törvényt, többi honfitársával együtt, miközben a tényleges létrehozás a parlamenti aktus. A szöveg tartalmában figyelni kell arra, hogy a moralitás, az emberség alapvető értékei jelenjenek meg benne, mint amire az államot alapítjuk.

néhány szövegezési jAvAslAt

Az alkotmánynak valahogy így kellene kezdődnie: „Mi, Magyarországon élő emberek, hogy létrehozzuk a társadalom egységét, érvényre segítsük az emberi sza-badságot, méltóságot, igazságosságot és elősegítsük a békét, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden ebben az országban élő emberért és az eljövendő generációkért, közös alkotmányozó erőnkkel ezennel újra alkotjuk Magyarország politikai nemzetét, létrehozzuk ezt az Alkotmányt, és kinyilvánítjuk az alábbiakat:”.

Nem javaslom, hogy az Alkotmány ezekkel a szavakkal kezdődjön: „Mi, a magyar nemzet tagjai”, mivel a nemzetet éppen az alkotmányos aktus és ez az Alkotmány nemzi, hozza létre, illetve hozza újra létre, az alkotás, vagyis alkotmányozás értelmé-ben. Nem ajánlható a „nemzet” fogalomnak egyszerű fogalomként mint alkotmányt létrehozóként való alkalmazása, mert akkor túl sok mindent behozunk, ami ehhez a fogalomhoz már kapcsolódik. A „nemzet” ugyanis összetett, sokjelentésű fogalom, ezzel szemben a „Magyarországon élő emberek” kifejezés mindenkire vonatkozik, akik itt élnek, és továbbra is itt akarnak élni. A nemzetet föl lehet fogni biológiai, nyelvi, történeti értelemben, ám itt nem specifikált, hogy milyen értelemben utalunk rá, vagyis mindjárt egy túlságosan is sok összetevővel terhelt és számtalan értelme-zést lehetővé tevő fogalommal indítunk. Mindegyik önálló értelmezés rendkívül sok felhanggal rendelkezik, hiszen a magyar (vagy magyarországi) nép biológiailag nem egységes, ide tartozónak tartják magukat időnként olyanok is, akik nem beszélik még teljesen jól (vagy egyáltalán) a nyelvet, és történetileg sem világos, hogy mire utal ez a fogalom.

Nem a nemzet hozza létre az alkotmányt, hanem a magyar emberek hozzák létre az alkotmányt, és ezen aktusukkal magát a nemzetet, az alkotmányos azaz megalko-tott nemzetet mint saját politikai közösségüket. Nagyon fontos, hogy kimondjuk az első mondatban, mi emberek létrehozzuk ezt az Alkotmányt! A cselekvők az embe-rek, ők ennek az alapító szövegnek az alanyai – más nem tud cselekedni, csak ember

82

– és szándékaikat az alkotmányban, ebben a szövegben dokumentált és benne élő alkotási folyamatban fogalmazzák meg. Az Alapvetés C. cikkében jelenik meg egyébként először az Alkotmány szó, ám az olvasó nem tudhatja: hogy került oda, mikor jött létre? Ezért is kell az első mondatban kimondani, hogy most itt ezennel létrehozzuk az Alkotmányt. Az alkotmányozó szöveg valójában egy tényleges létre-hozás: beszédaktus. Ezzé azonban csak akkor válik, ha ezt ténylegesen önmagán, önmaga erejével megmutatja, és kimondásával, elolvasásával meg is valósítja. Ekkor a beszélők, azaz a cselekvők az itt élő emberek. Azzal, hogy kimondják a magyaror-szági emberek, bizonyos módon és bizonyos körülmények közt létrehozzák az Alkotmányt, ezen alkotmánnyal újraalkotják a nemzetet, és magukat benne mint a nemzet tagjait, a létrehozott alkotmányos nemzetállam polgárait. A szöveg alanyának úgy kell megjelennie, hogy ezt az alkotmányt minden magyar ember hozza létre, és ha elmondja, elolvassa, tényleg rá vonatkozóan létre is jöjjön ez a létrehozási aktus, amely morális és a törvény működése szempontjából folyamatosan, minden elolvasá-sával és hivatkozáelolvasá-sával aktualizálódik – vagyis mindig újra létrejön. Ez a létrejövés természetesen nem jogi, hanem morális jelentőségű. Ha az emberek morálisan saját-juknak érzik az alkotmányt, akkor erős, tartós lesz.

Mindjárt az elején ki kellene mondani a „polgár” szó meghatározását, amely sze-rint arról az emberről van szó, aki létrehozza és fenntartja a szabad és demokratikus politikai struktúrát. Így hangozhatna ez a mondat: „Magyarország polgárai az itt élő emberek, akik létrehozzák az Alkotmányt, és felelősséget vállalnak saját emberségü-kért és az országban élő emberiség iránt.”

A büszkeségek felsorolásán nyilván sokan vitatkoznak. Lehet, hogy nem mindenki érez egyenlő erővel büszkeséget minden felsorolt büszkeséggeneráló tény iránt. Az igazi büszkeséget magunknak és a jövő nemzedéknek éppen az adhat, hogyha sikerül egy békét és igazságosságot teremtő alkotmányt létrehoznunk. A második, harmadik és negyedik helyen felsorolt büszkeséggenerátort például valamennyi környezetünk-ben élő nép is mondja magáról, tehát nem olyan különlegesség, amelyet feltétlenül mint sajátosat emlegetni kellene. Ráadásul, ha a múltunkra hivatkozunk, akkor igaz-ságot kell a múltnak is szolgáltatni. Ha állítjuk, hogy van mire büszkék lennünk, fel kell sorolunk azt is, ami miatt szégyenkezünk, vagy sajnálkozunk. Például ilyen for-mában: „Szégyent érzünk és ezt az érzésünket kifejezzük mindazokért a bűnökért (vagy: sajnáljuk mindazokat a bűnöket), amelyeket az idegen kényszer és elítélendő világpolitikai erők hatása alatt álló, döntési szabadságuktól nagy részben megfosztott nemzetiszocialista és kommunista kormányok az itt élő emberekkel szemben 1944 és 1989 közt elkövettek. A jövő iránti felelősségünket jelen alkotmány azon céljával is kifejezzük, hogy soha hasonló események ezen a földön ne következhessenek be, soha semmiféle diktatúra vagy önkényuralmi rendszer ne alakulhasson ki.

Természetesen fel lehet tenni a kérdést, hogy kell-e ez a rész. Ugyanakkor ha felso-roljuk, mire vagyunk büszkék, és nem említjük a két nemzeti tragédiánkat, akkor egyoldalúnak tűnhet a szöveg, és szükségtelenül erős kritikának tehetjük ki az alap-törvényt. Az 1949-es német alkotmány például ugyan nem említi a szégyent a náciz-mus miatt, de azt sem sorolja föl, hogy a németek mire büszkék – holott nekik is volt, lett volna és lenne mire hivatkozniuk.

83 Megjelenik a szövegben a „nemzeti kultúra” fogalma. Ez azonban kritizálható azzal, hogy a kultúra egyetemes, vagy legalábbis nem politikai fogalom, a nemzet viszont alapvetően az is – jobb lenne itt vagy csak egyszerűen „kultúránk”-at, vagy

„magyar kultúránk”-at írni. Különös tekintettel arra, hogy a nemzet ezen alkotmány-nyal jön létre újra, a kultúra pedig egészen más, mint a nemzet, még ha a kettő nem is elválasztható.

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.” – olvashatjuk a tervezet-ben. Ehelyett inkább azt a formát javasolnám, hogy „Valljuk, hogy az emberi méltó-ság az emberi élet legfőbb értéke.” Az eredeti fogalmazásban szereplő „lét alapja”

ontológiai, lételméleti kifejezés, az emberi méltóság viszont nem az, hanem érték. De ha marad is a mondat, akkor is inkább az „emberi élet alapja” legyen. Az, hogy mi a

„lét”, túlságosan is nehezen eldönthető, és bár az élet sem egyszerű fogalom, de azért ide mégis jobban illik. Javaslom továbbá, hogy a felsorolások közt (ha lesznek ilyen felsorolások) ilyen értékállítások is jelenjenek meg, mint: „Az emberi méltóság tisz-telete és védelme az államhatalom feladata. … Valljuk, hogy az egyéni szabadság az emberi méltóságtól elválaszthatatlan. … Valljuk, hogy az egyéni szabadság elválaszt-hatatlan velejárója az egyéni felelősség önmagunk és embertársaink iránt. … Valljuk, hogy az egyéni szabadság és felelősség az alapja és feltétele az állam működésének, a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak. … Valljuk, hogy együttélésünk alapvető érté-ke az ígéret megtartása, akár személyes, akár közösségi vagy politikai szinten.”

A szövegtervezet következő helyén egyénnek, és nem polgárnak kellene megjelen-nie: „Valljuk, hogy az egyénnek (a „polgárnak” helyett) és az államnak közös célja a békesség, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.” A tervezetben itt fordul elő először a „polgár” szó, de nincs meghatározva. Polgár azáltal lesz az emberből, hogy politikailag vagyis a közösség ügyeiben aktív, és létrehozza – alkot-mányozza – saját politikai közösségét. Az alkotmány kimondhatja, hogy mivel ezt az alkotmányt a magyarországi emberek hozzák létre, ezáltal válnak alkotmányos érte-lemben polgárrá, ahogy ezt második bekezdésnek javasoltam. A polgár azáltal jön létre, hogy szabadon létrehozza ezt az alkotmányt ugyanúgy, ahogy a nemzet, amely szintén ezzel az alkotmányozással születik. A szabadságot nem tudja az állam kitelje-síteni, csak a feltételeket tudja biztosítani. Saját szabadságukat csak az egyének tud-ják kiteljesíteni.

A tervezet szerződést állít „a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között”. Ehelyett inkább a múltban, a jelenben és a jövőben itt élő emberek közt kellene a szerződést megkötni. Az alkotmányt az itt élő emberek hozzák létre, közös akaratukkal. Az alkot-mány cselekvő, létrehozó alanyai az itt élő emberek, nem a nemzet, nem is a jelen magyarjai. Ha bevesszük a jelen magyarjait, akkor ezzel egy újabb cselekvő alany jele-nik meg az itt élő emberek mellett vagy a nép mellett. Ha a magyarokat említjük, akkor megsértjük az itt élő nemzetiségeket. Az alkotmánynak szóhasználatában olyannak kellene lennie, hogy ők is a magukénak érezzék ezt az államalkotást.

„Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.” – áll az alkotmányban, ehelyett az eddigi gondolatme-netnek megfelelően ezt javasolnám: „Mi, Magyarországon élő emberek készek vagyunk ezzel a nyilatkozattal politikai nemzetet alkotni, és ezáltal e nemzet polgá-raivá válni.”

84

A B. cikk (3)-ban ez áll: „A hatalom forrása a nép”. Ehelyett ezt javasolnám: „A hatalom forrása az itt élő emberek, azaz a nép”. A „nép” ugyanis túl általános, nem is lehet forrása a hatalomnak. A sok egyén, az egyedekből álló sokaság (ahol az egye-deken van a hangsúly) lehet csak hatalom forrása. Csak egyéneknek, embereknek van ugyanis szabadsága, felelőssége, akarata, cselekvőképessége. Csak ezek a képessé-gek eredeztethetik a hatalmat. A népnek – ami egy elvont fogalom – nincs szabadsá-ga, felelőssége, akarata. A nép nem is vonható felelősségre! Épp ezért nincs kollektív felelősségre vonás a diktatúrák után sem. A népre alapozva mindig lehetőség van a kollektív felelőtlenség kialakulására. Ha viszont ezt az alkotmányt szövegében az itt élő egyes emberek összességére alapozzuk, akkor arra alapozzuk, hogy mindenki szabad, felelős, akarattal rendelkezik, és ezeket a képességeket az alkotmány létreho-zásában aktiváljuk, és ezáltal minden egyes embertől elvárhatjuk, hogy a saját maga által, a többi emberrel közös alaptörvényt és a belőle fakadó törvényeket betartsa. De a betartatás is könnyebb lesz, hiszen egy közös kimondásra, majdhogynem „eskü”

hangvételű szövegre lehet hivatkozni – ami maga az alkotmány. Ezzel jutunk „az ígéret megtartásának” alapelvéhez, melyet javasoltam bevenni az alapelvek közé.

Természetesen ennek megfelelően a következő tételnek is meg kellene változnia, valahogy így: „Az emberek (vagy polgárok) közös hatalmukat választott képviselőik útján, kivételesen közvetlenül gyakorolják”.

A magyar nyelv védelméről szóló részt be kellene illeszteni valamennyi nép nyelve tiszteletének összefüggésébe, például a következő módon: „Magyarország védi a magyar nyelvet, tiszteletben tartja a hazai nemzetiségek és népcsoportok, valamint más népek vagy embercsoportok nyelvét”. Népeknek, embercsoportoknak van nyel-ve, nemzeteknek nem feltétlenül van egy nyelve. Lehet egy politikai nyelve egy nemzetnek, mint a svájci, ahol a nemzet nyelve inkább egy fogalmi, tehát nem beszélt vagy legalábbis nem népi vagy anyanyelv, miközben több anyanyelv is létezhet mint elismert államnyelv. Javasolható továbbá egy olyan cikk is, mely szerint „Sarkalatos törvény létrehozhat egy központi ügyintéző hivatalt, amelyben az Európai Unió vala-mennyi hivatalos nyelvén lehet magyarországi ügyeket intézni.” Ez jelentős gesztus lenne éppen az EU-elnök Magyarországtól, és példaértékű az egész Unió számára.

A „Szabadság és Felelősség” cikk (1) pontját javasolnám így megváltoztatni: „Az EMBER (az AZ-t nem kell nagybetűvel írni, kivéve, ha hangsúlyozni akarjuk a hatá-rozott névelőt is) sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogai abból erednek, hogy szabad, aki senki más által e szabadságában nem korlátozható mindaddig, amíg ő nem korlátozza mások szabadságát, továbbá a moralitás lehetőségével és felelősség-gel rendelkezik, aki önállóan képes a világban a jót létrehozni, képes önmaga és embertársai javát elősegíteni.”

A VI. cikk (1) pontját a következőképpen ajánlom: A gondolat kifejezése, a lelki-ismereti döntések kimondása vagy azok szerinti cselekvés és e cselekvés kommuni-kálása szabad. A vallás megválasztása és gyakorlása szabad. Az eredeti fogalmazás-ban szereplő gondolatszabadság nem jog, hanem természetes adottság. Legfeljebb a gondolat kifejezése lehet szabad. Ugyanígy a lelkiismeret szabadsága sem függ a jogtól, legfeljebb az, hogy a lelkiismeret szerinti döntéseket kommunikáljuk, vagy aszerint cselekedjünk, és e cselekvést kommunikáljuk. Egy későbbi cikkben az áll, „a pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában”. Túl azon, hogy a népnek

85

In document Demokrácia és szabadság : filozófiai írások a demokrácia megerősítéséhez (Pldal 81-85)