RAK, akció, kutatás

A RAK egy meta-módszertan (Dick 2015), amely a kutatást és akciót (beavatkozást) részvételi, demokratikus módon, az elnyomásellenes társadalmi folyamatok elő-mozdítása érdekében kombinálja. Így egy RAK folyamatban tulajdonképpen bármi-lyen társadalomkutatási és/vagy aktivista módszer használható – a folyamat kö-zéppontjában a részvételi elkötelezettségből fakadóan a csoportmunka és megvita-tás állnak (6. ábra).

6. ábra. Példák a részvételi akciókutatásban alkalmazható kutatási és aktivista módszerekre

A RAK elkötelezett a beavatkozás iránt. Talán a RAK-nak ez az a jellemzője, amely a konvencionális társadalomkutatási megközelítés felől értékelve módszertanilag a legproblematikusabb. A beavatkozás (akció) ugyanis (1) megváltoztatja a megfi-gyelendő helyzetet, illetve (2) a megfigyelő érzelmileg elkötelezetté válik, és így sérül a kutató és a kutatás „objektivitása”.

Ugyanakkor a beavatkozást a RAK nemhogy problémásnak ítéli meg, hanem ép-pen ellenkezőleg: az akciókra egyrészt a szereplők által problematikusnak ítélt helyzet megváltoztatásának, másrészt pedig a tudástermelés eszközeiként is tekint egyben (Greenwood 2015).

A RAK szerint: „Nem érthetsz meg igazán egy rendszert (helyzetet), amíg nem próbáltad azt megváltoztatni.” (Dick 2015, 440. o.). Az akciók által a szereplők a megszerzett tudást egy új szempontból vizsgálhatják és érthetik meg, hiszen sem az elmélet nélküli gyakorlat, sem a gyakorlati relevancia (hatás, változtató képes-ség) nélküli elmélet nem teljes. A RAK tehát az empirikus-statisztikai tudás helyett a gyakorlati, cselekvésben létrejövő tudást (és elméletet) részesíti előnyben. A tu-dás működőképessége például annak vonatkozásában, hogy az az érintetteket fel-ruházza a saját életükön való változtatás képességével (azaz a képessé tétel – em-powerment) a RAK-ban a létrehozott tudás (elmélet) érvényességi kritériuma (Friedman–Rogers 2009).

A RAK tudományos minőségével kapcsolatos legfőbb kritikák a megközelítés ak-ció-orientált mivoltához kapcsolódnak (Bodorkós 2010, Bradbury–Huang 2010).

Az egyik ilyen, hogy mivel a RAK-ban adott helyzetekhez keresünk megoldást és magyarázatot, így e magyarázat kontextusfüggő – a RAK így bizonyos értelemben feláldozza az általánosíthatóságot a hasznosíthatóság érdekében. Egyfelől azonban ez nem pusztán a RAK sajátja – az alacsonyabb fokú megbízhatóság és magasabb fokú érvényesség általában is jellemző a kvalitatív társadalomkutatási módsze-rekre. Másfelől a RAK esetében az általánosíthatóság egy másik síkon jelentkezik:

az alkalmazott módszerek más problémákra alkalmazhatók lehetnek – emiatt ki-emelkedően fontos, hogy a kutató a módszertanról részletes leírást adjon.

A másik, akció komponenshez tartozó módszertani kritika az érzelmi elkötelező-déshez, és ebből fakadóan a kiegyensúlyozottság, „kutatói objektivitás” sérülésé-hez kapcsolódik. A részvételi akciókutatók elismerik, hogy a kutatói beavatkozás ténylegesen komoly érzelmi elköteleződést eredményezhet, különösen, hogy ezen sokszor a teljes folyamat fenntarthatósága múlik. Könnyen előfordulhat, hogy ha a kutató résztvevők elhagyják a terepet, akkor a közösség még rosszabb helyzet-ben találja magát, mint a beavatkozás előtt, például mert a RAK folyamata remé-nyeket kelt, de a kutató távozásával a folyamat nem fenntartható (Bodorkós 2010). A szereplők, köztük a kutatók érzelmi elköteleződése emellett azért is kulcs-fontosságú egy hosszabb távú RAK folyamat esetében, mert az hosszú távú, sok-szor önkéntes elköteleződést igényel a szereplők részéről, aminek nagyon maga-sak a szereplőkre eső költségei – ilyen értelemben az érzelmi elköteleződés nem pusztán hozadéka, de (elő)feltétele is a RAK-nak (Flicker 2008, Szombati 2011).

A kutatói érzelmi elköteleződés kapcsán a RAK válasza kettős. Egyfelől a RAK an-nak korábban bemutatott kritikai realista alapállásából következően nem hisz az

„objektív”, értéksemleges társadalomkutatásban – ilyen értelemben a felfedett kutatói beavatkozás és elköteleződés nem problematikusabb, mint amikor az ér-téksemlegesség álarca mögé bújva hozunk meg szintén komoly értékítéleteket hordozó döntéseket egy kutatási folyamattal kapcsolatban (például a vizsgált probléma és módszertan, vagy fenntarthatósági kutatás esetén az alkalmazott pa-radigma vonatkozásában). Másfelől, a részvételi akciókutatók (f)elismerik, hogy

„az akciókutatás alapvető kihívása a mély empátia és politikai elkötelezettség egyedülálló kombinálása a kritikai és reflexív kutatással, amelynek értelmében a kutatónak saját tapasztalataitól is egy lépés távolságot kell tartania” (Levin 2012, 134. o.) Azaz a RAK sikeréhez kutatói oldalról a közösségi aktivizmus és módszer-tani szigor egyensúlyának megtalálása szükséges (Flicker 2008).

A RAK nyíltan értékelkötelezett és akcióorientált jellege következtében azonban a módszertani szigor is másképpen jelenik meg e megközelítésben a konvencioná-lis társadalomkutatási megközelítéshez képest. A konvencionákonvencioná-lis társadalomkuta-tást komoly módszertani szigor jellemzi – vannak olyan tudományterületi (paradig-matikus stb.) szabályok, amelyekhez egy jó megismerési folyamatnak tartania kell magát. E szabályok betartása az, amely a létrejövő tudás jó (tudományos) minő-ségének, érvényesminő-ségének, megbízhatóságának a záloga.

A bevett tudományterületi módszerek alkalmazása a RAK esetében azonban messze nem kizárólagos szempont a létrejövő tudás minőségének megítélésében.

Egyrészt ahogyan említettük, a RAK-ban a létrejövő tudás minőségének elsődleges tesztje a gyakorlati működőképességé, és ilyen értelemben a konvencionális mód-szertani szigorhoz való merev ragaszkodás akár még a RAK tudástermelési sikere ellenében is hathat.

A kommunikációs normák, szokások például alapvetően befolyásolják azt, hogy a konvencionális társadalomkutatási értelemben vett módszertani szigort a RAK-ban mennyiben lehet érvényesíteni anélkül, hogy az a változtatási képesség rová-sára menne (Letiecq-Schmalzbauer 2012, Mullett 2015). A RAK e tekintetben is nagy rugalmasságot követel meg a társadalomkutatóktól (Smith et al. 2010). A konvencionális, standardizált módszertanok precíz alkalmazásáról sokszor le kell mondani, mert az ezekhez való merev ragaszkodás könnyen a RAK kudarcához ve-zethet. A hosszabb távú együttműködés és mély megértés lehetősége érdekében fontos, hogy a kutató igyekezzen a kutatásban részt vevő partnerek „természetes”

közegében mozogni, „természetes” szituációkban részt venni (Smith et al. 2010).

Azaz fontos, hogy a kutató ne legyen túlzottan rámenős az általa kívánatosnak tartott logika (pl. szigorúan szabályozott megfigyelési standardok) „erőltetésé-ben”, ha az idegen a partnerek természetes közegétől. Ez ugyanis a RAK valóságkö-zeli (keeping-it-real) (Smith et al. 2010) jellegének elvesztéséhez, és így alacso-nyabb fokú megértéshez és a szereplők közti bizalom lerombolásához vezethet.

Egy RAK folyamat esetében könnyen előfordul, hogy az egyes érintettek eltérő szándé-kokkal érkeznek abba. Ahogyan azt kifejtettük: a RAK elvei és értékei mentén dolgozó kutató érintetteknek fontos mind a kutatási, mind a részvételi, mind pedig a képessé tételi komponens.

Más érintetteknek azonban könnyen lehetnek ezektől eltérő céljaik, illetve előfordul-hat, hogy a fenti hármasból nem mindegyik fontos számukra. Pataki és szerzőtársai (2011b) korábban már tárgyalt (26. szövegdoboz) Mezőcsáti Kistérségben végzett mun-kájuk kapcsán arról számolnak be, hogy a munkát finanszírozó külföldi alapítványt a mezőgazdaság, a gazdálkodás és természetvédelem céljainak összekapcsolása (a mező-gazdaság átalakítása a biológiai sokféleség megőrzése érdekében), míg egy másik kulcs-fontosságú érintettet, a Kistérségi Irodát pedig a vidékfejlesztési terv elkészítésének és konkrét vidékfejlesztési kezdeményezések finanszírozásának lehetősége érdekelte.

A helyiek aktív részvételét, a részvételi kutatás lefolytatását ebben az esetben a ku-tatókon kívül a többi intézményi érintett nem tartotta fontosnak.

De még ha fontosnak tartjuk a RAK ugyanazon komponensét, motivációink akkor is eltérőek lehetnek. Balázs (2011) az alternatív élelmiszer-hálózatok elősegítése érdeké-ben végzett kooperatív kutatáson keresztül mutatja be ezt a RAK részvételi kompo-nense esetében. A részvétel általánosságban kívánatos lehet (1) normatív értelemben (pl. a demokrácia, demokratikus működés szemszögéből); (2) szubsztantív értelemben a döntések minősége szempontjából (a szakértők és érintettek deliberatív jellegű be-vonása jobb döntéseket eredményez); és (3) instrumentális értelemben (a döntést megelőző részvételi folyamatok legitimitást adnak adott döntéseknek). Balázs (2011) példájában a kutató résztvevők normatív és szubsztantív, míg a civil résztvevők instru-mentális értéket tulajdonítottak a részvételnek.

28. szövegdoboz.

Példa eltérő érintettek eltérő érdekeltségeire RAK folyamatokban

A fentiekből következően a minőségbiztosítás kiemelkedően fontos kritériuma a RAK esetében az átláthatóság (transzparencia). Ahogyan Bradbury-Huang (2010) fogalmaz: ha az akciókutatásban egyetlen szabály van a minőség biztosítására, ak-kor az az, hogy a folyamat során felmerülő választási pontokkal és az ezekkel kap-csolatos döntésekből fakadó korlátokkal kapcsolatban átláthatóak legyünk (lásd még a 24. szövegdobozt).

4.3.3. Részvétel, akció, kutatás, képessé tétel, átalakulás (transzformáció)