A bútoriparral kapcsolatos hazai szakirodalom – más ipari, szolgáltatási területekhez viszonyítva – meglehetősen gazdag, de az alágazatról alkotott kép nem egységes. Ahány szerző, ahány interjúalany, szinte annyi vélemény. A külföldi szakirodalom is vegyes képet mutat. A leírt gondolatokat és a szóban elhangzottakat a dolgozat rendszerezte, kiemelve a fontosnak ítélt jellemzőket, és lehetőség szerint a diagnosztika mellett a terápiára is tett utalást.
A szakirodalom értékelése két alfejezetben kerül rövid bemutatásra. A hazai és nemzetközi rész szétbontását nem pusztán a nyelvi különbözőség indokolta, hanem terjedelme, minősége, naprakészsége és hozzáférhetősége. A téma azonosságán túl azonban további közös vonások is föllelhetők: hasonló gondok, adekvát megoldási módok. Globalizálódó világunk egyre kevéssé tartja nemzeti keretek között a bútorgyártást, a kereskedelmet, de még a szakirodalmat sem.
2. 1. A hazai szakirodalom
A magyar bútorgyártásról szóló szakirodalom két jól elkülöníthető csoportra osztható. Az egyik a történeti rész, annak is XIX. századig terjedő szakasza. Nincs a kérdéskörről összefoglaló könyv sem műszaki, sem kultúrtörténeti, sem gazdasági megközelítésben.
Ugyanakkor számos folyóiratcikk, könyvfejezet foglakozik egyes aspektusával, részkérdéseivel. Ez azt jelenti, hogy széleskörű irodalma van egy-egy tématerületnek – csak éppen sok helyről kell felkutatni.
Nagyon lelkiismeretes az alágazat általános múltjának feldolgozása. Mind az európai bútorgyártás, mind a népi bútorgyártásra vonatkozóan számos színvonalas könyvfejezet, cikk, tanulmány (a téma két nagy ismerője: Homér és Kaesz) - került publikálásra, az ezekből való válogatást kizárólag a terjedelmi korlát fékezte. Stílusuk élvezetessége, az ismeretanyag rendszerezettsége nemcsak az olvasónak öröm, a kutató számára követendő példa lehet.
A korábbi idők bútorgyártásának prezentálásánál szinte valamennyi szerző munkájában érezni lehetett a bútorok szeretetét, a szakma iránti tiszteletet. A témának fáradságot nem kímélve utánajártak, s lehető leggazdagabb irodalmat készítették el. Esetenként a hozzáférés jelentett csak gondot.
A XX. század, különösen napjaink bútorgyártása igen részletesen, számos kiváló szerző tollából feldolgozott. Hovatovább a bőség zavara okozza a problémát, miképp lehet valamennyi fontos adatot, értékelést figyelembe venni.
A modern bútoripar pedig még másfélszáz éves történettel sem rendelkezik, így a téma egésze szinte napjaink története. Az iparszerű termelés megindulásával a szakirodalom terjedelme is meglódul, a korábbi céhszabályzat, céhlevél, céhnapló vagy káptalan szűkszavú följegyzése helyett mind sűrűbben megjelennek a részletes leírások, nemcsak egy-egy termékre, hanem már üzemszerű szervezetre, gyártási technológiára, ritkábban az alágazat egészére, sőt nemzetközi kitekintésre vonatkozóan is.
A dolgozat készítése szempontjából kifejezetten hasznos, hogy az iparágról alkotott vélemény nem egységes. Ahány szerző, ahány interjúalany, szinte ugyanannyi ítélet és vélekedés. Így lehetőség adódott a különféle szempontok figyelembevételére, a szelektálásra. Az utóbbinál a tárgyilagosság, a fontosság, a használhatóság és az információtartalom jelentette az elsődlegességet.
A könyvek mellett gazdag a folyóirat-állomány és az utolsó pár évre vonatkozóan pedig megjelent az elektromos irodalom is. Sopron és Budapest könyvtárain, antikváriumain túl az internet jelentette a harmadik írott forrást. Örvendetes, hogy a bútorgyártásban is mind többen felismerik – gyártók, kereskedők, kutatók, szakmai szervezetek stb. – az információ hatalmi szerepét, terjesztésének és megszerzésének fontosságát, így az utolsó évtized történései nyomon követhetők. A szakmai szövetségek, érdekképviseletek, a gyártók és kerekedők egyre nagyobb számban mutatkoznak be a világhálón. Ezek zöme kereskedelmi jellegű, üzleti kapcsolatot építő információt tartalmaz.
A bútoros szakma – beleértve a kereskedelmet is - a nyolcvanas-kilencvenes években nem élte aranykorát. Ez szakirodalmán is meglátszik. A pénzhiány nem csupán a gyártásban
jelenthet lemaradást az élvonaltól, hanem a kutatásban és fejlesztésben is, így a szakirodalmi leképezés is ezt tükrözi, még akkor is, ha a hosszan tartó válság a folyóirat-publikációk lendületességét kevéssé érintette.
Az alágazat tényleges helyzetének megismeréséhez nagyban hozzájárultak a beszélgetések.
Bár a személyi vélemények többsége az egyén és annak termelő vagy kereskedelmi üzeme szemüvegén nézi a világot, nagyon sok információval, véleménnyel segítették a dolgozat elkészültét. Ez is szakirodalom.
A bútorgyártás terjedelmes és gazdag műszaki szakirodalma nem párosul ugyanolyan gazdaságival. Amíg az egyes munkafolyamatok, technikák, technológiák leírása bőséges és szinte számtalan helyen megtalálható, addig a bútorgyártás egészére vonatkozó, alágazati szintű gazdasági szempontok figyelembe vételével készült szakirodalom már lényegesen szerényebb, nemcsak a korábbi időszakokban, napjainkban is. Oka egyszerű: a minisztériumok már nem gazdái a témának, a szakmai szövetségek pedig a tagdíjakból ezt nem tudják finanszírozni.
Nincs az alágazatról még megközelítő adatbázis sem. A kicsiket – 5 fő alatti üzemeket - KSH szinten se tartják nyilván, ilyen jellegű információk feldolgozásából születő műhelytanulmányoknak még gondolatával sem foglalkoznak. Az 5 és 20 fő közötti vállalkozásokról készül ugyan adatsor, de ez reprezentatív mintavétellel történik, s a kitöltő habitusa és véletlenszerű szakmai hozzáértése dönti el az adatsor használhatóságát. Nem sikerül részletes anyaghoz jutni ágazati bontásban sem (hát még alágazati szinten!) a szürke és fekete gazdaságra vonatkozóan, amely a magyar bútorgyártásban és -kereskedelemben karakterisztikusan megjelenik. Az egyéni személyes vélemények adnak ugyan egy sajátos képet, de nem föltétlen tökéletes visszatükrözői a valóságnak. A probléma pedig létezik, még akkor is, ha esetleg nem foglalkoznak vele.
2. 2. A külföldi szakirodalom
A külföldi szakirodalom lényegesen terjedelmesebb, mint a hazai, de a nagy mennyisége ellenére minősége vegyes képet mutat. A 10 milliós Magyarország méreteiben nem
hasonlítható a 60 milliós Franciaországhoz, Olaszországhoz, különösen nem a közel 90 milliós Németországhoz, vagy a tudományos életben mindenütt használt angolhoz. Viszont:
az ország kicsiségéhez képest szakirodalmunk gazdag, s erre büszkék lehetünk.
A nagy európai nyelveken könyvtárnyi a bútorgyártással kapcsolatos anyag. A nemzetközi összehasonlítás ezért az Európai Unión túl csak a magyar bútor-külkereskedelem legfontosabb partnereit vette vizsgálat alá, így csupán a három legnagyobbat: Németországot, Ausztriát és Olaszországot. A német és olasz nyelvű szakirodalmon kívül a nemzetközi trendek vizsgálatához az angol nyelvű anyagokra volt még szükség, illetve a történeti résznél a latinra. A poliglottizmust kifejezetten kerülendő, a dolgozatban más nyelven készült anyagok nem kerültek fölhasználásra, még akkor sem, ha azok is igencsak bőségesen léteznek, legalábbis a kutatómunka orosz, portugál, spanyol és skandináv stb. nyelvterületekre történő kiruccanásai egyértelműen ezt támasztják alá. A lehetőség szerint a külföldi anyagok magyar változata, fordítása szerepel a dolgozatban.
Mind Sopron, mind Budapest nemzetközi bútorgyártással és kereskedelemmel kapcsolatos szakirodalma szegényes. Sem a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, sem a Gazdasági Minisztériumban, sem a KSH-ban, se egyetlen nyilvános könyvtárban nem áll rendelkezésre friss, 2000–re vagy 2001-re vonatkozó külföldi bútorstatisztika, pedig az adatsorok többsége az interneten már hosszú ideje rajta van, s csak jogosultság – s persze pekuniális viszonyok – kérdése lenne a hozzáférhetőség. Nem jobb a helyzet a múltra vonatkozóan sem: a Brockhaus=Lexikonban említett idegen nyelvű, bútor témájú alapmunkák egyikét sem lehetett magyar közkönyvtárakban föllelni. Viszont a Központi Antikváriumban és a Honterusban (mindkettő: Budapest, V. Múzeum krt.) használható régi anyagokat lehetett összeszedni.
Az internet nagy szabadságot ad a bútorszakma mindennapjainak megismeréséhez. Nemcsak a statisztikai hivatalok, hanem az érdekképviseleti szervezetek, a gyártók és a kereskedők is fölteszik magukat a világhálóra, így az elérhetőség lényegesen egyszerűbb. A tanulmányban kiválasztott fontosabb országok mindegyikének gazdag a bútorral kapcsolatos irodalma, bár egy részük nem publikus. Például: a kereskedelmi és iparkamarák, a szakmai szövetségek az adatbázisba ugyanúgy jogosultság-igazolást kérnek, mint a már említett statisztikusok. Sokan szelektálnak: az adatok egy töredéke nyilvános, afféle kedvcsinálónak, s a többiért pedig fizetni kell.
Hasonló a helyzet az Európai Unió adatainak elérhetőségével. Bár a Brüsszeli Bizottság alágazati tanulmányokkal nem kényezteti el a kutatókat, az Európai Bútorszövetség viszont csak e témával foglalkozik, tehát végül is rendelkezésre áll a források nagy része.
A nagy internet-adatmennyiség erős szelektálást igényel: jellegéből adódóan nagyon sok a kereskedelmi hirdetés, kevés a valós szakmai tartalom, a kutató számára használható adat.
Viszont számos tudományos cikk, szakmai összefoglaló is fölkerül a netre - érintetlenül.
Minőségük vegyes: vannak jól értékesíthető, kritikusan megírt anyagok, színvonalas, átfogó elemzések, és természetesen olyanok is, amelyeknek még információtartalma is alig van.
Ezért a forrásmunkák fölsorolásánál csak egy szerény, a dolgozat szempontjából a jobban használható töredék került említésre.
Mind a hazai, mind a külföldi szakirodalom felhasználásánál vezérelv volt, hogy a tanulmány a leírt gondolatokat és a szóban elhangzottakat rendszerezze, kiemelje a fontosnak ítélt jellemzőket, és lehetőség szerint a pontos diagnosztika mellett a megvalósítható terápiára is tegyen konkrét javaslatot vagy legalább utalást.