• Nem Talált Eredményt

A paraszti osztályharc a két forradalom között

In document tiszatai 1972. DEC. * 26. ÉVF. (Pldal 47-67)

PÖLÖSKEI FERENC

gyok megszabadultak a robottól és dézsmától, s jelentős részük földtulajdonnal rendelkező polgári birtokossá vált. Igaz, a jobbágyfelszabadítás nem a korábbi klasszikus polgári forradalmak útját követte, mert hiszen nem törte szét a nagy-birtokot, s a kárpótlás nélküli jobbágyfelszabadítást sem proklamálta. De a kora-beli Európában elsőként iktatta törvénybe a jobbágyfelszabadítást, s a kárpótlás terhét az államra ruházta. Az állami kárpótlás egyértelmű kimondása, a földdel s egyéb módokon való paraszti önmegváltás elvetése az úrbéri viszonyok terén ki-emeli a magyarországi jobbágyfelszabadítást a hasonló tartalmú kelet-európai rend-szabályok köréből. A jobbágyfelszabadítást tartalmazó törvények tehát eltörölték az úrbéri viszonyokat, s az úrbéres földek a parasztok tulajdonába kerültek. Nem ren-dezték azonban a parasztkézen levő nem úrbéres jellegű földek sorsát, és nyitva hagytak a paraszti földbirtoklással kapcsolatos számos kérdést. (Majorsági zsellér-kérdés, maradvány, szőlő, irtásföldek, kiváltságos kerületek, tagosítások ügye stb.) A volt jobbágycsaládoknak így több mint a fele szántóművelésre alkalmas mező-gazdasági birtokot nélkülözve, a még rendezetlen kérdéstömegek súlyával, de a job-bágyfelszabadítás továbbfejlesztésének reményével ért a polgári korszak hajnalához.

A paraszti mozgalmak a forradalom és a szabadságharc időszakában ezért fő-ként a jobbágyfelszabadítás demokratikus továbbfejlesztésének jegyében indultak.

Egyfelől az úgynevezett vitás földek megszerzésére, másfelől — a nem úrbéres jel-legű kategóriák parasztjai részéről — a fennmaradó feudális jeljel-legű termény- és munkaszolgáltatások megszüntetésére irányultak. A forradalmi fellendülés viszonyai között esetenként találkozunk az úrbéri viszonyok rendezésén túlmutató, a major-sági földek szétosztását követelő tendenciákkal is. Döntően a hazai és a nemzetközi események alakulása, a forradalom menete határozta meg a jelzett paraszti törek-vések sikerét vagy sikertelenségét.

Az európai forradalmi hullám visszaszorulásával, majd a forradalom és szabad-ságharc leverésével azonban — az 1918—1919-es időszak kivételével — csaknem egy évszázadra megszűnt a földkérdés demokratikus megoldásának, a feudális marad-ványok következetes felszámolásának lehetősége. Gyökeresen megváltoztak, kedve-zőtlenebbé váltak a paraszti osztályharc politikai és társadalmi feltételei. A ma-gyarországi tőkés agrárfejlődést nagymértékben befolyásolta a nagybirtok túlsúlyá-nak fennmaradása, a feudális maradványok továbbélése. A tőkés gazdálkodásra való áttérés döntő feltételeinek hiánya miatt Magyarország mezőgazdaságában is a robot és tőkés rendszer jellegzetességeit egyesítő — a Lenin által jellemzett — úgyneve-zett átmeneti, más szóval ledolgozási rendszer honosodott meg. A nagybirtokosok földjeik egy részét részes művelésre vagy különböző szolgáltatások ellenében a parasztok kezére adták. A „ledolgozásnak" így két nagy formáját különböztethetjük meg aszerint, hogy a parasztok a volt földesurak földjeinek megmunkálásában saját gazdasági felszerelésükkel vagy csak kézi erejükkel vettek részt. A nagybirtokosok ugyanakkor tőkés gazdálkodásuk feltételeinek javítása, s földterületük növelése érdekében sürgették a tagosítások, erdő- és legelőelkülönítések végrehajtását. A le-gelő és erdő ugyanis — ahol az elkülönítés a jobbágyfelszabadításig nem történt meg — továbbra is közös maradt a volt földesurak és a volt jobbágyok között.

Rendezésre vártak a szőlő, irtás, maradványföldek, pusztatelkek szerteágazó prob-lémái, s a majorsági zsellérek több százezernyi tömegének sorsa is intézkedést sürgetett.

E tengernyi, a jobbágyfelszabadítás által nyitva hagyott problémakört átfogóan az 1853. március 2-án kiadott császári nyílt parancs, az úgynevezett úrbéri pátens szabályozta. Az úrbéri pátens is elismerte a jobbágyfelszabadítás tényét, s a paraszti földek törzsállománya terén, az úrbéri telkek vonatkozásában a 48-as jobbágyfel-szabadító törvényekhez hasonlóan kimondta az állami kárpótlást. De ezt az elvet már nem alkalmazta a paraszti kézen levő jelentős mennyiségű maradványföldekre, irtásokra, szerződéses zsellérföldekre, a dézsmás szőlőkre. Az irtások és szerződéses zsellérföldek zömét a volt földesuraknak ítélte. A maradványföldek és dézsmás sző-lők megváltásának terhét pedig a parasztságra ruházta, s lehetővé tette a földdel

való megváltást is. Emiatt e földek egy része a későbbiek során ugyancsak a nagy-birtokosok tulajdonába került.

A pátens kötelezővé tette a volt földesurak és jobbágyok között a legelő- és erdő-elkülönítés befejezését. A már végrehajtott erdő-elkülönítéseket pedig lezártnak nyilvá-nította. Megszabta az úrbéri telek után járó legelő és erdő alsó és felső határát.

(A parasztok számára azonban nem írta elő, hogy a nekik jutó határrészeket m i -képpen, egy tagban vagy felparcellázva használják-e?) Az úrbéres házas zsellérek legelő- és erdőilletményét az úrbéri telek járandóságának egynyolcadában állapította meg. Az úgynevezett vitás földek után pedig egyértelműen kirekesztette a parasz-tokat a legelő- és erdőrészesedésből.

Az úrbéri pátens végrehajtása a parasztság további megrövidítését eredmé-nyezte, hiszen a volt jobbágyok és földesurak közötti perekben a jogszabályok alko-tásától,. a bírói és közigazgatási eljárásokig a nagybirtokosok voltak helyzeti előny-ben. Őket támogatta a hatalom, a karhatalom is. Így az úrbéri pátens rendelkezései, és azok végrehajtása során a parasztok kezén még kevesebb föld maradt, mint való-ságosan volt a jobbágykor alkonyán.

Az 1853. évi császári nyílt parancs megjelenése után országossá vált az úrbéri, viszonyok rendezése körüli harc. A paraszti osztályharc antifeudális, demokratikus oldala került ekkor előtérbe. A viták és küzdelmek tárgyát a jobbágyfelszabadító»

törvények és az úrbéri pátens értelmezése, az erdő- és legelőhasználat jellege, mé-retei s az úgynevezett vitás földek ügye képezte. A leghevesebb ellenállást a major-sági zsellérek tanúsították. Tömeges szolgálatmegtagadásaik rugója az általuk hasz-nált földek megszerzésének vágya, illetve függő helyzetük megváltoztatásának szán-déka volt. Gyakran azzal indokolták szolgálatmegtagadásaikat, hogy használt föld-jük nem majorsági, hanem úrbéres jellegű, vagy a földesúrral kötött szerződésük örök időre szóló volt, s az 1853-as úrbéri pátens értelmében ezért a tulajdonukba került. Emellett több helyen szántót, erdőt vagy rétet foglaltak a maguk számára az uradalmi földekből.

Esetenként az úrbéres parasztság és a majorsági zsellérek közös, az úrbérren-dezésen túlmutató, földfoglalásaikat is tanúsítják a források. Így például Arad és-.

Hunyad megyék magyar és román, Pozsony és Nyitra megyék magyar és szlovák, parasztjai több helyütt elfoglalták, majd felosztották a nagybirtokosok földjeit.

A parasztság társadalmi harcának legszélesebb alapjait azonban a tagosítások,, erdő-, és legelőelkülönítések alkották. Egy ideig, az úrbéri törvényszékek felállítá-sáig, viszonylag még csendesek maradtak a falvak, de az 1853-as pátens alapján meginduló nagyarányú tagosításokkal megkezdődött a parasztság hosszú, a kiegye-zési időszakba is belenyúló küzdelme, a tagosítások demokratikus végrehajtásáért..

A parasztság, szemben a nagybirtokosok törekvéseivel, erdő- és legelőrészesedését, az úrbéri pátensben meghatározott maximum szerint kívánta a maga számára biz-tosítani. S tiltakozott a számára rosszabb minőségű földek kihasítása miatt. Sok.

helyen megtámadták és elkergették a határt mérő, a tagosítást végző tisztviselőket, mérnököket, megsemmisítették az új határjelzéseket. Sőt szembeszálltak a hatósá-gokat s a nagybirtokosok érdekeit védő zsandársággal és császári katonasággal is.

A volt földesurak törekvéseivel szemben szinte az egész ország parasztsága m e g -mozdult. De miután a tagosításokat nem egyszerre, hanem az egyes helységekben fokozatosan készítették elő és bonyolították le, a nagybirtokosoknak lehetőségük, nyílt arra, hogy a helyi jellegű parasztmozgalmakat — döntő mértékben a zsandár-ság és a császári katonazsandár-ság kivezénylésével — elszigeteljék. A tagosítások, legelő-és erdőelkülönítlegelő-ések demokratikus végrehajtására, a feudális maradványok gyökeres felszámolására irányuló demokratikus parasztmegmozdulások gyakran összefonódtak:

a nemzeti függetlenséget célzó törekvésekkel. Az osztrák vezető politikusoknak azonban helyenként és átmenetileg sikerült elködösíteniük az osztrák és magyar uralkodó osztályok alapvető érdekazonosságait. A birtokrendezések idején a parasz-tok peres ügyeikben egyes esetekben a császártól kértek és vártak segítséget a nagy-birtokosokkal szemben. Ezeket az illúziókat azonban szétoszlatta az abszolutizmus

47:

valósága, a császári katonaság, a zsandárság és a börtönök. A nemzetiségek köré-ben szélesebb tömegek reménykedtek az udvar segítségéköré-ben. Reményeik azonban ugyancsak gyorsan oszlani kezdtek. Hiszen a császári katonaság, a zsandárság ugyanúgy szétverte a demokratikus szabadságjogokért, az abszolutizmus terheinek megszüntetéséért s a nagyobb földdarabért indított harcukat, mint a magyar ajkú városok, falvak hasonló jellegű mozgalmait. Hasonlóképpen sújtotta őket a katonai megszállás, az abszolutista kormányzás, adókizsákmányolás is.

A magyar és nem magyar paraszti tömegek felfokozódó Habsburg-ellenessége különösen erőssé vált az abszolutizmus 1859—1861-es válsága időszakában. Amíg korábban a paraszti osztályharcban az antifeudális, demokratikus vonások álltak előtérben, most a Habsburg-ellenesség, az abszolutizmus megdöntésének célkitűzése került. Az olasz egységmozgalom megindulása, majd a magyar emigráció tevékeny-ségének megélénkülése kapcsán a parasztság — bízva az abszolutizmus bukásában

— sok helyütt megszakította a tagosítási pereket. A magyarországi kormányzóság írta jelentésében; a parasztokban megerősödött az osztrákellenesség, más hangon beszélnek, mint a múltban, nem akarnak a földesurakkal egyezkedni, semmit nem akarnak tudni a német törvényekről, mert az idők és a körülmények megváltoztak,, mások fognak Magyarországon parancsolni és rövid időn belül minden másképp lesz. Több községben ugyanakkor a parasztság éppen az abszolutizmus válságától remélte birtokrendezési perének demokratikus elintézését. Sok helyen felgyújtották az urasági épületeket, megtagadták az adófizetést, elkergették az osztrák és a Habsburgokat kiszolgáló magyar tisztviselőket, és ú j elöljáróságokat választottak.

A vázolt jelenségekből is szemléletesen világossá. válik, hogy a külpolitikailag elszigetelődő és belső bajokkal is küzdő abszolutizmus ellen a parasztság a leg-különbözőbb formákban szállt síkra. Az 1848—49-es polgári forradalom vezetőereje

— a középbirtokos nemesség — azonban a radikális népi és nemzetiségi mozgal-maktól való félelme miatt fokozatosan távolodott 48 örökségétől, s lemondott egy újabb forradalom és szabadságharc vezetéséről.

Az 1860-as években a magyar középbirtokos nemesség előtt két lehetőség állott.

Vagy a magyar néppel és a nemzetiségekkel köthetett szövetséget, hogy segítségük-kel a függetlenségért s a nemzetiségek jogainak elismertetéséért, a polgári forra-dalom következetes végrehajtásáért induljon harcba, vagy az osztrák uralkodó osz-tályokkal léphetett egyezségre a magyar néppel és nemzetiségekkel szemben. A kö-zépbirtokos nemesség, amint ezt az események bizonyítják, a második utat vá-lasztotta.

Az 1867-es kiegyezés az osztrák és a magyar uralkodó osztályok érdekeinek egyeztetéséből, demokratikus és nemzeti mozgalmakkal szembeni összefogásuk közös törekvéséből született. A nagybirtokosok döntő szerepet nyertek az ú j államhatalom és közigazgatás rendszerében, így nagy befolyásuk volt a kiegyezés korszakába is belenyúló birtokrendezési és egyéb, a jobbágyfelszabadítással kapcsolatos ügyek me-netére. Ezeket is az abszolutizmus pereihez hasonlóan a nagybirtokosok érdekeinek megfelelően, a parasztok rovására zárták le. A magyar kormány irányításával létre-hozott közigazgatási szervek a kiegyezési rendszer gazdasági és politikai megszilár-dítása érdekében pedig gyorsan és kegyetlenül hozzáfogtak az újonnan megnövelt adók behajtásához. A katonai beszállásolások terhét is elsősorban a parasztság viselte, a fiatalokat pedig a közös császári és királyi hadseregbe sorozták. Mindez a parasztság számára az abszolutizmus korát idézte fel.

Az 1867 végén induló alföldi parasztmozgalom a kiegyezéssel szemben álló közép- és kispolgári rétegeket, az értelmiséget tömörítő Szélsőbal-párt által szer-vezett úgyneszer-vezett demokrata köri mozgalom keretein belül indult. Kiterjedt töb-bek között Kecskemétre, Kiskunfélegyházára, Szegedre, Hódmezővásárhelyre, Ma-kóra, Nagykőrösre és más alföldi városokra és falvakra. Vezetője, Asztalos János kecskeméti ügyvéd, számos kiáltványt nyomtatott ki és terjesztett. Ezekben a ki-egyezésellenesség, a közös ügyek bírálata mellett helyet kaptak a parasztság alap-vető társadalmi követelései is, mint például a legelőelosztás demokratikus

végre-hajtása, a városi, községi közigazgatás demokratikus reformja, a szervezkedés sza-badsága, az adóterhek csökkentése. A belügyminiszter végül is 1868 tavaszán utasí-tásokat adott Asztalos felhívásainak elkobzására, szerzőjének és terjesztőinek letar-tóztatására, majd rendelettel betiltotta a demokrata köröket. Az 1890-es években induló agrárszocialista mozgalmakig az Asztalos-mozgalom volt a legnagyobb töme-geket megmozgató és a legnagyobb területre kiterjedő paraszti szervezkedés. Az adott viszonyok között, a kiegyezés megkötése és ezzel a polgári forradalom kor-szakának lezárása után azonban csak fellobbanás lehetett. Ez a fellobbanás azon-ban megmutatta az alföldi szegényparasztság kiegyezésellenességét, azoknak a pa-raszti rétegeknek az erejét, amelyek a történelem későbbi szakaszában már a mun-kásosztállyal együtt harcoltak a 48-as forradalom eredményeinek továbbfejleszté-séért, a polgári demokratikus, majd a szocialista forradalom győzelméért.

Az Asztalos-mozgalom tehát nemcsak lezárása a jobbágykor utótörténetébe illeszkedő paraszti osztályharcnak, hanem egyben előfutára is a századvégi agrár-szocialista mozgalmaknak. Közös vonásaik közül mindenekelőtt az alábbiakat emel-hetjük ki. A nagy tömegű agrárproletariátus részvétele és szervezett heves fellépése a hatóságokkal szemben. A polgári szabadságjogokért, elsősorban az egyesülési és gyülekezési jogért, a szervezkedés szabadságáért való elszánt kiállás, az állami és községi terhek csökkentésének, a munkaalkalmak fokozásának követelése. Az 1868-as alföldi parasztmozgalom így mintegy hidat képezve összeköti az abszolutizmus és a századforduló parasztmozgalmait.

Az 1890-es évek nagy, agrárszocialista mozgalmai természetesen — a már emlí-tett azonosságok mellett — lényeges különbségeket, ú j vonásokat is tartalmaztak.

Az 1891. május 1-i orosházi szegényparasztság szervezett megmozdulása, s az azt követő csendőrsortűz törte meg a monarchia több évtizedes csendjét. Jelezve, hogy visszavonhatatlanul véget ért már Magyarországon a kiegyezés utáni viszony-lag békés, nyugalmi periódus. Az orosházi jeladásra Békés, Csanád, Csongrád me-gyék, a Viharsarok szegényparasztsága — földmunkások, napszámosok, kubikosok — gyorsan felsorakoztak. Orosházán, Békéscsabán, Battonyán, Csorváson, Mezőberény-ben és másutt a szervezkedés szabadságát, bér- és munkafeltételeik javítását, a íeudális szolgáltatások eltörlését, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepének, május elsejének szabad megünneplését követelték. Az elemi erővel feltörő mozgal-makat sok helyen a csendőrség és a katonaság verte szét. A munkásköröket betil-tották, vezetőiket letartóztatták. A hatósági terror ellenére 1894-ben Hódmezővásár-helyen az eddigi megmozdulások méreteit, erejét felülmúló parasztmozgalom bon-takozott ki. A munkáskörnek több ezer tagja volt. Miután a rendőrség elkobozta iratait, könyveit, letartóztatta vezetőjét, Szántó Kovács Jánost, mintegy ötezer em-ber botokat ragadott, felszedte az utcaburkolat köveit, és megostromolta a város-házát. Az események híre nemcsak az országos napilapok és a parlament vita-témájává vált, hanem Európát is bejárta. Engels nemcsak felfigyelt a magyarországi parasztmozgalmakra, hanem megértette azok nagy történelmi jelentőségét is: „Ma-gyarország legutóbbi mozgalmait én is — írta — a legnagyobb érdeklődéssel követ-tem. Magyarországon, mint másutt is, a tőke az egész nemzeti termelést hatalmába keríti. Nem csak ú j ipart teremt, hanem a földművelést is aláveti magának, átala-kítja ősrégi eljárását, tönkreteszi a független földművest, a mezei népességet nagy földbirtokosok, kapitalista bérlők kis csoportjára és vagyontalan proletárok töme-gére választja szét. Hogy milyen haladást tett már a tőke ezen forradalma Ma-gyarországon, azt nem rég láttuk Hódmezővásárhelyen."

Fontos és izgalmas történeti kérdés, hogy az 1890-es évek Európájában miért nem találkozunk hasonló jellegű és méretű parasztmegmozdulásokkal. Milyen ténye-zők tették lehetővé és segítették a széles szegényparaszti tömegeket átfogó meg-mozdulásokat? E tényezők sorában mindenekelőtt a magyarországi gazdasági, tár-sadalmi fejlődés általános és sajátos, az európaival közös, de attól egyes pontokon el is térő sajátosságait kell számba vennünk. E fejlődésrajzon éles kontúrjaival különösen szembetűnő a polgári forradalom 1867-es lezárásának ismert sajátos

for-4 T i s z a t á j 49

mája. A kiegyezés nyomán a kapitalista fejlődés gyorsabb ütemet vett Magyaror-szágon, de továbbra is fennmaradtak a feudális maradványok, a kiegyezés kon-zerválta a feudális eredetű és jellegű nagybirtokrendszert. A nemzeti és nemzeti-ségi kérdés rendezése is sajátosan alakult. Magyarország továbbra is Ausztriától', függő ország maradt, ugyanakkor azonban a kiegyezés biztosította a magyar ural-kodó osztályok gazdasági, politikai hatalmát a monarchia keleti felében. A kiegyezés ezért a társadalmi és nemzeti ellentétek egész sorát nyitotta, illetve erősítette meg.

Mind ennek következtében Magyarország — sajátos fejlődése miatt — közbülső helyet foglalt el Nyugat- és Kelet-Európa között. (Király István kitűnő Ady-köny-vében a költő világirodalmi rangjának alapjait kutatva, Magyarország különleges európai helyét vizsgálva jutott el a közbülső hellyel rokon peremország definícióig.) A nyugati országokban befejeződött már a burzsoázia vezette polgári forradalmak korszaka, keleten, elsősorban Oroszországban az 1890-es években feltűnő gyorsaság-gal érlelődött ugyan, de még nem kezdődött el a munkásosztály vezetését igénylő ú j típusú polgári demokratikus forradalmak korszaka. A kiegyezésből fakadó ellentmondások, az említett' körülmények, a gyorsabban halmozódó társadalmi és n e m -zeti ellentétek már az 1890-es években kezdték aláásni a dualizmus amúgy is gyenge tartóoszlopait.

A kiegyezési rendszer kezdődő válságát az uralkodó osztályok közötti ellenté-tek megerősödése és a szocialista munkásmozgalom fellendülése is jelzi.

Az Orosházáról induló, s az 1890-es évek első felében a Viharsarokra kiterjedő agrárszocialista mozgalmak tehát szervesen illeszkednek 4 dualizmus válságát ké-pező és azt előidéző tényezők közé. Különösen szoros szálak fűződtek a szocialista munkásmozgalom és az „agrárszocialista" mozgalmak között. Az 1890-es évek elején ugyanis a Viharsarok szegényparasztsága a szocialista munkásmozgalomtól, az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párttól kapta a legnagyobb hatású és közvetlen ösztönzést. Nem véletlenül váltották ki e szervezkedések a magyar ural-kodó osztályok félelmét. A dualizmus korának legnagyobb formátumú burzsoá és nagybirtokos politikusa, Tisza István írta: „Nálunk a szocializmus elejétől fogva földosztási törekvésekben nyilvánul, a magyar nép előtt az uradalmak sokkal élőbb képviselői a nagytőkének, mint az ingó vagyon, s ha sikerül őt harcba vinni a tőke ellen, bizony ott támadja meg azt, ahol közelebb éri, s a Zichyeken keresztül jut el a Rotschildokhoz."

Az „agrárszocialista mozgalmak" kirobbanásához — a magyarországi kapitaliz-mus sajátos fejlődése a dualizkapitaliz-mus már említett ellentmondásai mellett — a kapi-talista és feudális kizsákmányolás összefonódása, a viharsarki szegényparasztság helyzetének alakulása is hozzájárult. Itt ugyanis a mezőgazdaság kapitalista fejlő-désének porosz útja mellett fellelhető az amerikai utas fejlődés tendenciája is. Az amerikai utas fejlődés kezdetei még a korábbi századokra, a török hódoltság ko-rára, illetve a török kiűzése utáni időkre nyúlnak vissza. A megváltást kifizető szabad parasztság létrejötte, másrészről a háborúskodások miatt elnéptelenedett szabad földek foglalásának lehetősége a mezőgazdaság amerikai utas kapitalista fejlődésének csíráit hozta létre. E fejlődés eredményeként gyorsabban megindult itt a parasztság felbomlása, nagyobb méreteket öltött a zselléresedési folyamat. Az al-földi óriásfalvak, mezővárosok paraszti tömegeit a latifundiumok közé ékelődve föld nélkül és megfelelő munkaalkalmak híján érte a polgári korszak. Nem véletlenül elsősorban az országnak ezen a részén jelentkeztek már 1848—49-ben az agrárforra-dalom irányába mutató földosztó mozgalmak, s az Alföldön bontakozott ki az 1867—68-as parasztmozgalom is. A kiegyezés után felgyorsuló kapitalista fejlődés azután tovább fokozta a parasztság felbomlását. Mind ennek nagy szerepe volt a Viharsarok XIX. század végi szociális feszültségének kialakulásában. Különösen súlyossá tette a szegényparásztság helyzetét az a körülmény, hogy a kapitalista ki-zsákmányolás formái mellett tovább éltek, sőt erősödtek a feudális jellegű szolgál-tatások a részes művelés területén, az aratási és cséplési munkáknál és másutt.

A termelési technika XIX. század végi átalakulása ugyanakkor csökkentette az

aratás, cséplés idejét, emiatt lényegesen szűkültek a szegényparasztság munkaalkal-mai, nehezebbé váltak életkörülményei.

Az 1890-es évek elején Békés, Csanád, Csongrád megyék agrárproletariátusának mozgalmai tehát a szocialista munkásmozgalommal karöltve jelentkeztek, s bennük a szocialista vonások álltak előtérben. Vezetői a szocialista eszméket valló falusi agrárproletárok voltak. Ezért lényegesen különböztek más, a szocialista munkás-mozgalom ellenlábasaként megjelenő közép-kelet-európai parasztmozgalmaktól.

Az „agrárszocialista mozgalmak" az 1890-es évek második felében területileg kiszélesedtek, és bővült a bennük részt vevők összetétele is. A Várkonyi-mozgalom központja már az ország legelmaradottabb agrárvidékei közé tartozó Szabolcs, Szat-már megye: a Nyírség volt, ahol a latifundiumok szorításában széles körűen és nyers formáikban éltek tovább a szegényparasztság feudális jellegű szolgáltatásai.

A mozgalom hullámai átcsaptak a kárpát-ukránok által is lakott északkeleti me-gyékbe, de csatlakoztak Temes és Torontál megyék magyar és délszláv parasztjai is.

A nyírségi központú mozgalomnak már a birtokos parasztság is részesévé vált, s elő-térbe kerültek benne a demokratikus követelések, mindenekelőtt a földkérdés de-mokratikus. rendezésének programja. Várkonyi István a szociáldemokrata párt tagja-ként kezdte politikai pályáját. Mivel azonban a szociáldemokrata párt nem tette magáévá a parasztság egyik központi követelését — a földosztás gondolatát —, ön-álló útra tért, és 1897-ben megalakította az első önön-álló magyarországi parasztpártot, Független Szocialista Párt néven. Várkonyi a szociáldemokrata párttal való szakítás után végcélként változatlanul a „vagyon és munkaegyenlőség" elvét, végelemzésben tehát a szocializmus megvalósításának programját vallotta, de ismerve a parasztság nagybirtokellenességét és földhöz jutási vágyát, a szocializmushoz vezető út fontos, kikerülhetetlen mérföldkövének tartotta a földosztás megvalósítását. Magyarorszá-gon így össztársadalmi értelemben az érlelődő forradalom alapkérdését, a munkás-paraszt szövetség lényegét elsőként Várkonyi István ismerte fel. Követelte a robot és uzsora eltörlését, a cselédviszony megszüntetését, a progresszív adózást, a száz holdon felüli birtokok államitulajdonba-vételét és ötholdas parcellákba való bérbe-adását a szegényparasztság számára. Nem kívánta tehát a parasztság tulajdonába is juttatni a kisajátított birtoktesteket. Eldöntésre váró vitakérdés, hogy a paraszt-ság földhöz juttatásának ez a formája Várkonyi földosztási programjának korlá-tozottságát jelenti-e, vagy éppenséggel szocialista tartalmának, lényegének a követ-kezménye-e? Az azonban kétségtelen, hogy programja — annak ellenére, hogy az anarchizmus hatását is tükrözte például az államnélküliség és erőszakmentesség for-májában — mozgósította a parasztságot, több helyen hozzáfogtak a földbirtokosok földjeinek parcellázásához. Országossá váltak az aratósztrájkok is. A Várkonyi-moz-galom gyors elterjedése, hevessége megmutatta a birtokos parasztságban rejlő for-radalmi energiákat, amelyre a közeledő polgári demokratikus forradalom számít-hatott.

Az „agrárszocialista mozgalmak" ú j korszak kezdetét jelentették a magyaror-szági parasztmozgalmak történetében. A paraszti mozgalmak találkozását a meg-élénkülő szocialista munkásmozgalommal. Mindez elsősorban a parasztság számára jelentett sokat, hiszen megvilágította előtte egy ú j társadalmi rend perspektíváját és a hozzá vezető utat. De a munkásosztály számára is megmutatta azt a társadalmi erőt, amelyre történelmi hivatásának betöltésében leginkább számíthatott. A mun-kás-paraszt szövetség magyarországi megalapozásában így történelmi jelentőségű események zajlottak az 1890-es években. A századforduló és az azt követő magyar-országi belpolitikai események azt is bizonyítják, hogy e szövetség átmeneti meg-lazulása zsákutcákba vitte á munkáspártokat és a parasztpártokat egyaránt.

Végezetül az „agrárszocialista mozgalmáknák" még egy nagyon lényeges voná-sát említem meg. A magyar uralkodó osztályok egyre inkább eltorzították a 48—

49-es forradalom és szabadságharc, ezen belül Kossuth Lajos nemzeti függetlenségi programját és a nemzetiségekkel kapcsolatos elképzeléseit is. A kiegyezés meg-kötése után egyre' mélyebbre zuhantak a • nemzetiségek erőszakos magyarosítása

4* 51

terén, nacionalizmusuk a dualizmus időszakában folyton erősödött. Ezért különös jelentősége van annak, hogy az agrárszocialista mozgalmakban a magyar és nem magyar népek közösen harcoltak az uralkodó osztályok reakciós, nacionalista poli-tikájával szemben. Az agrárszocialisták — mindenekelőtt Várkonyi István és Szántó Kovács János — a magyar történelem plebejus hagyományai folytatóinak vallották magukat. E hagyományok történeti útját Dózsa, Martinovics, Petőfi, Táncsics nevei jelzik, ezen indultak az agrárszocialisták, s ezt vállalja a századforduló utáni leg-jelentősebb magyarországi demokratikus parasztmozgalom vezetője, Áchim, L. And-rás is. 1906-ban alakült pártjába, a Magyarországi Független Szocialista Paraszt-pártba szinte özönlöttek azok a szegényparaszti rétegek, amelyek az 1890-es években a szervezkedés szabadságát, bér- és munkafeltételeik javítását, majd a földkérdés demokratikus reformját követelték. Áchim parasztpártjának programjai is tükrözik a folytonosságot. Á nagybirtok államosítása, majd bérbeadása a földre szoruló pa-rasztok számára, a progresszív adózás bevezetése, az állandó hadsereg felszámolásá-val egyidejűleg az általános népfelkelés megszervezése, a feudális maradványok el-törlése, a Dózsa-hagyomány ápolása mind az agrárszocialista tradíciók továbbélését példázza.

Politikai pályája, s pártjának rövid, 1906-tól 1911-ig tartó tevékenysége azonban messze túlmutatott az 1890-es évek úgynevezett agrárszocializmusán. Igaz, Áchim lehetőségei is nagyobbak voltak. Hiszen tagja volt Békéscsaba képviselőtestületének, s három ízben országgyűlési képviselőnek is megválasztották.

A népgyűléseken, Békéscsaba képviselőtestületében, lapjában, a Paraszt Újság-ban és a képviselőházÚjság-ban egyaránt az adott társadalmi rend legátfogóbb és leg-következetesebb paraszti kritikáját fogalmazta meg. A helyi közigazgatás demokra-tizálását, a 40 ezer lélekszámú Békéscsaba rendezett tanácsú várossá nyilvánítását az egyik legfontosabb feladatának tekintette. Követelte az 1898-as úgynevezett rab-szolgatörvény eltörlését, az 1907-es cselédtörvény revízióját és ezzel egyidejűleg munkás- és szegényparaszt védő' törvények megalkotását. 1906 júliusában pedig a magyarországi parlament történetében elsőként nyújtotta be a képviselőházban a paraszti rétegek közös érdekeit, a hitbizományok és papi birtokok állami megvál-tását • és parcellázását tartalmazó földosztási javaslatát. A parasztpárt célkitűzései sorában mindvégig ott található az általános, egyenlő, titkos és közvetlen választói

jog biztosítása nemre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül, a progresszív adózás, a főrendi ház eltörlése, az önálló vámterület megvalósítása.

Életének utolsó éveiben pedig jelentősen továbbment a tisztán paraszti prob-lematikán. A századforduló társadalmi rendjének lényegét kevesen fogalmazták meg oly markánsan, mint Áchim András. „Olyan társadalom — írta —, mely csak egye-seknek vagy néhány ezer kiváltságosnak nyújt kényelmes vagyoni és politikai hely-zetet, beteg társadalom... Oly társadalom, mely a munkások millióit részben vagy egészében kizárja a jogok és a nemzeti jövedelem élvezetéből, erkölcstelen, és nem tarthat arra számot, hogy bármely becsületes ember tiszteletben t a r t s a . . . A leendő jogrend, amelyért én harcolok... a munka jogrendje lesz, melyben egyedül az egyén által végzett munkájának jelentősége és valódi értéke fogja megadni a pol-gárnak a maga jelentőségét a társadalomban."

Felismerte, hogy a parasztság felszabadítása csak az adott osztályrenddel szem-ben álló szocialista és demokratikus irányzatok összefogásával lehetséges. E fel-ismerés jegyében ült össze a parasztpárt 1908. évi békéscsabai kongresszusa, ame-lyen a parasztpárti szervezetek küldöttei mellett részt vettek a polgári radikálisok, a polgári demokraták, sőt egyes nemzetiségi politikusok is.

A kongresszus határozata kötelezte a párt vezetőségét arra, hogy lépjen érint-kezésbe az ország valamennyi szocialista, demokratikus és nemzetiségi pártjával.

A szocialista és demokratikus erők összefogásának azonban ekkor még súlyos akadályai voltak. Nemcsak a magyarországi, hanem az egész európai társadalmi-politikai fejlődés bizonyítja, hogy ez az egységfront csak a munkásosztály vezetésé-vel valósulhat meg. Áchim parasztcentrikus egységterve így segíthette ugyan a

In document tiszatai 1972. DEC. * 26. ÉVF. (Pldal 47-67)