A magyarországi sporttehetség-gondozás szervezeti keretei

In document Edzéstudomány (Pldal 81-84)

a sporttudományon belül

8.7. A sporttehetség-kutatás története

8.7.3. A magyarországi sporttehetség-gondozás szervezeti keretei

A hazai sporttehetség-gondozás az újkori sportélet kialakulásától kezdődően a II. világhá-ború végéig a középiskolákban és a sportegyesületek egy részében folyt (Csanádi, 1970).

A kultuszminiszter az 1920-as évektől külön utasításban írta elő minden alsó- és középfokú intézet igazgatójának a tehetségesek – köztük a sporttehetségek – azonosítását, felfedezésük felettes szervezetnek történő jelentését, gondozásuk elősegítését.

Az 1950-es évek a fordulópont előkészítését jelentették a hazai sporttehetség-kutatás szervezeti keretei tekintetében. Ugyanis a rendszeres sportbeli felkészülés megkezdésének életkora a 15 éves és fiatalabb életkorra tevődött át. A külföldi példák nyomán megismert gyermek- és ifjúsági sportiskolai rendszer bevezetése látszott a legészszerűbbnek. Erre 1957-től lehetőség is nyílott. Majd 1963-tól az állam kialakította az Utánpótlás-nevelés Egy-séges Rendszerét (UPER). E rendszer 1963-as és 1970-es tényezőit Csanádi (1970) nyomán a 48. ábrán mutatjuk be. E rendszer alapvető eleme a sportiskola volt.

A magyar sportiskolák (SI) olyan sportegyesület-szerű szervezetek voltak (1990-ig), amelyek többségükben csak gyermek-, serdülő- és néhány esetben ifjúsági korúak felké-szítését vállalták azzal, hogy végzős növendékeiket – előzetesen megkötött szerződésnek megfelelően – átadják egy idősebb sportolókat is foglalkoztató egyesületnek (SE). Később SI csak ott működhetett, ahol legalább egy oktatási intézményben testnevelési osztályok is alakultak. A testnevelési osztályokban a heti kétórás testneveléssel szemben heti 3–5 test-nevelési órája volt a tanulóknak. A hatéves korban ide kiválasztott gyermekek 6–10 éves koruk közt délután úgynevezett tanórán kívüli sport foglalkozáson sokoldalú általános képzést is kaptak, 10 éves koruk után pedig az SI szakosztályainak edzésein vettek részt.

Az OTSH25 (1981) jelentése (49. ábra) szerint az UPER résztvevőinek kb. 70%-a a SI-kban készült fel. Az UPER elvitathatatlan érdeme volt, hogy hozzájárult:

• a sporttehetség-kutatáshoz, -azonosításhoz, -gondozáshoz,

• a korszerű utánpótlásedzés elméletének és gyakorlatának elterjesztéséhez,

• a szervezett tehetségkutatás, -gondozás szük sé gességének elfogadtatásához, és

• számtalan hibával terhelve, de a nemzetközi konkurencia többségénél hatékonyabb utánpótlás-nevelést biztosított.

48. ábra

Az utánpótlás-nevelés egységes rendszerének szervezeti formái és versenyrendszere (Csanádi, 1970)

49. ábra

A magyar versenysport utánpótlásának szervezeti felépítése (OTSH, 1981)

25 Országos Testnevelési és Sporthivatal

Hátrányaiként említhető meg, hogy:

• az SI-k az SE-kkel szemben sok esetben külön szervezetként ellenérdekeltként mű-ködtek, ugyanis a csúcsteljesítmény-életkori teljesítményekben legtöbbször nem voltak érdekeltek,

• a kiválasztást – 6 éves korban – túlnyomórészt ugyancsak olyan szervezetekre ( iskolákra) bízta, amelyek nem voltak érdekeltek a csúcsteljesítmény-életkori telje-sítmény növelésében,

• a kiválasztási mutatók értékelésénél nem vette figyelembe a biológiai (valódi) és edzéskort és a várható felnőttkori testmagasságot sem, s ez nagyszámú hamis pozitív döntéshez (tehetségesnek prognosztizált alkalmatlanok kiválasztásához) ve-zetett (38. ábra). Ezt azonban nem ismerte el, hanem a helytelen döntéseket szinte kizárólag a korai specializáció terhére írta,

• amikor kívülállók (Laki–Maxin, 1984) elemezték a rendszer egyik elemének, a test-nevelés tagozatos képzésnek az eredményét, akkor arra a következtetésre jutottak, hogy a versenysport és az általánosan képző iskola céljai az iskolán belül nem bizo-nyultak összeegyeztethetőnek. Ezért végső következtetésük az volt, hogy a verseny-sport utánpótlásának biztosítását iskolán kívülre kell vinni, és vissza kell helyezni az adekvát szervezetébe, a sportegyesületbe, azonban az UPER ezt elutasította.

Az UPER az 1980-as évek közepére kezdeti pozitív hatásait és lendületét vesztette. Ezt bi-zonyítja az is, hogy a rendszer egyes alkotóelemei beszűkültek, illetve egyedül maradtak (2. táblázat). Ezt a visszaesést erősítette meg Morvay (1987) is. E tendenciát a két integrált utánpótlás-nevelési szervezet megalakítása sem akadályozta meg. Integrált utánpótlás-ne-velési intézményen oktatási intézmény és sportiskola egyesített szervezetkénti működését értjük. Tevékenységük értékelésére valamennyi (sportszakmai, oktatási-nevelési, szervezési, gazdasági stb.) összetevőre kitérően külső elemzők még nem kerítettek sort.

2. táblázat

A magyarországi sporttehetség-gondozás szervezeti keretei az 1960–80-as években

1 Oktatási intézmény és sportiskola egy szervezeti egységkénti működése.

2 Felmérő, kiválasztó, foglalkoztató rendszer egyik eleme a motorosan átlagon felüli 10–12 évesek sokoldalú általános képzéséhez.

Szervezeti egységek 1962 1974 1979 1984 1987

Sportegyesületek (db) 4092 3915 3860 3263

Egyesületi sportiskolák (db) 0027 17 54 Beolvadtak

a sportegyesületekbe

Városi sportiskolák (db) 14 13 4 4

Sportági sportiskolák (db) 37 ? Beolvadtak az SE-ekbe

Integrált utánpótlás-nevelési

szervezetek1 (db) 01 2

Edzésközpontok az FKF2-rendszerben 0146

A felmérő, kiválasztó, foglalkoztató (FKF) rendszert az állam támogatásával 1984/85-től (Baksa–Iglói–Ódor, 1986, és Gallik, 1987) vezették be. Azt tűzték ki célul, hogy az ország valamennyi III. osztályosát motorosan tesztelik (felmérik), az átlagon felülieket kiszűrik, és 10–12 éves koruk közt ún. edzésközpontokban, valamely szervezethez (iskola, SE stb.) kapcsolódó egységben sokoldalú általános képzéssel felkészítik (foglalkoztatják) a 12 éves kori sportágválasztásra. Ennek a rendszernek az előnye, hogy:

• az első olyan törekvés Magyarországon, amely a teljes népességben kívánta keresni a kiemelkedő motoros adottságúakat,

• gondoskodni kívánt az átlagon felüli adottságúak – már elfogadható – heti három-szori gyakorisággal folyó felkészítéséről,

• ébren tartotta az utánpótlás-nevelés fontosságának eszméjét, és

• az 1990-es években már sportágspecifikus szűrést és képzést is lehetővé tett.

Hátrányaiként említhető meg, hogy

• a kiválasztást és foglalkoztatást a csúcsteljesítény-életkori nemzetközi élvonalbeli teljesítményekben többségében nem érdekeltekre bízta,

• a kiválasztási mutatók értékelésénél figyelmen kívül hagyta a biológiai (valódi) és edzéskor a várható felnőttkori testmagasság és testalkattípus szerepét,

• mivel nem sportágra történt a kiválasztás, nem számolhatott a gyermekek, szülők és sportági szövetségek egyértelmű érdeklődésével, és

• nem munkálták ki a sportágválasztás kritériumait. S bár már több mint húsz éve üzemel e rendszer, hatékonyságának objektív vizsgálatával nem találkozhattunk.

Az 1990-es évektől az UPER-hoz hasonló utánpótlás-nevelési rendszer nem működik.

A korábbi rendszerek maradványai nem átfogó rendszert alkotó elemekkel (sportosztályok, él sportolói tagozatok stb.) bővültek. A magyar versenysport 1988–1990 közötti közel 20%-os mennyiségi visszaesésével és az utánpótlás-nevelés szétesésével szemben az ifjúsági Európa- és világbajnokságokon a magyar sportolók relatív eredményessége 1991-ben 13–52%-kal nőtt (50. ábra). Ennek oka az, hogy a nemzetközi élvonalbeli sportteljesítmények előké-szítésében (az utánpótlás-nevelésben) elkövetett hibák következményei csak kb. 5-10 év múlva – késleltetetten – jelentkeznek.

In document Edzéstudomány (Pldal 81-84)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK