A 20. század első évtizedéig a külön fejlődési utat bejáró, a társadalmi és mo-bilizációs csatornákat sikerrel alkalmazó, gyorsan asszimilálódó városi (polgári, munkás) és a nyelvi, kulturális hagyományait még őrző paraszti lakosságból álló magyarországi németek – eltekintve az erdélyi szászoktól és a bácskai/bánsági sváboktól – nemzetiségpolitikai szempontból lényegében passzívak voltak. Az említett kivételektől eltekintve nem alakultak ki politikai és gazdasági érdekkép-viseleti szerveik sem. Ebben az időszakban nem beszélhetünk még magyarországi németekről mint közösségről, a német identitást kohéziós elvként felismerő és azt felhasználó társadalmi csoportról. Az első világháború végétől kezdve fogalma-zódnak csak meg hangsúlyosan az ilyen irányba mutató elképzelések.1
1923. július 15-én Jakob Bleyer tényleges vezetésével megalakult a Magyaror-szági Német Népművelődési Egyesület (MNNE). A hivatalosan 1924-től működő MNNE alapszabálya értelmében szigorúan kulturális egyesületként funkcionált, és a kormányzat fennállása egész ideje alatt folyamatos kontroll alatt tartotta. Az egyesület elnökét, gratz gusztávot és a vezetőség felét is a kormány delegálta, s így természetesen Bethlen István (majd utódai) bizalmi emberei nemcsak rá-látással rendelkeztek az organizáció belső ügyeire, hanem szükség esetén befo-lyásolhatták is a döntéseket. Bleyernek, aki a szervezet ügyvezetője, és egyben motorja volt, az volt a fő célkitűzése, hogy a kisebbségi kérdés iránt fogékony sze-mélyek aktivitására épülő helyi szervezetek alapításával olyan hálózatot hozzon létre elsősorban a falusi német lakosság körében, amelyre támaszkodva a német kisebbség idővel egységes, érdekeit képviselni tudó társadalmi csoportként jelen-het meg.2 Bleyer credója az volt, hogy a magyarországi németek eltérő etnikai (német) és nemzeti (magyar) identitása probléma nélkül összeegyeztethető
egy-1 A folyamat geneziséről lásd Bellér Béla: Az ellenforradalom nemzetiségi politikájának kiala-kulása. Budapest, 1975.
2 Bleyer nemzetiségi koncepciójáról lásd Fata Márta: Bleyer Jakab nemzetiségi koncepciója és politikája (1917–1933) Regio, 1994. 1. sz. 175–190; Tilkovszky Loránt: A Bleyer-portré problema-tikus vonatkozásai Történelmi Szemle, 1993. 3–4. sz. 259–276; Seewann: Das ungarndeutschtum...
i. m. 111.
mással.3 Irányítása alatt a szervezet főleg kulturális és oktatási igényeket fogalma-zott meg a kormányokkal, a közigazgatással és az egyházakkal szemben.4 Nem törekedhetett az MNNE politikai reprezentációra, ezért 1931-ig csupán a német kisebbség kulturális egyesületeinek szabad működését, s mindenekelőtt a haté-kony nemzetiségi oktatás intézményi hátterének megteremtését kívánta elérni.5 A magyar kormányok bizalmatlansága, a közigazgatás és az iskolák túlnyomó részét fenntartó egyházak ellenállása miatt azonban nem tudott komoly ered-ményeket felmutatni, annak ellenére sem, hogy a német kormánynál gyakran in-terveniált, külső politikai nyomásgyakorlást kérve, s elvileg a magyar kormány is hajlott a nemzetiségi oktatás erősítésére.6 A német kormányzati illetékesek ugyan rendre felhívták magyar tárgyalópartnereik figyelmét arra, hogy a német kisebb-ség magyarországi helyzetét nem tartják kielégítőnek, de az ügyet valójában alá-rendelték az államközi – mindenekelőtt gazdasági – kapcsolatok alakulásának.
A magyar kormányok pedig tartották magukat ahhoz az elképzeléshez, hogy a né-met kisebbség helyzete belügy, aminek rendezésére egyébként komoly erőfeszí-téseket tesznek.7 A helyzet miatt egyre elégedetlenebb és csalódott Bleyer ezért 1931-ben létrehozta a bizalmi embereire épülő Német Munkaközösséget (Deutsche Arbeitsgemeinschaft), amely többek között már egy német politikai párt meg-alakulásában is gondolkodott. A Munkaközösség jórészt maga által kinevelt s németországi ösztöndíjakkal is támogatott fiatal értelmiségiekből állt. Ezen keresztül akarta megújítani a magyarországi németek érdekképviseletét célul ki-tűző politikáját.8 1933. december 5-én bekövetkezett halála után azonban belső válságba sodródott az egyesület. A hatalmi harcok eredményeként végül a ma-gyar kormány támogatását élvező, ahhoz lojális gratz-csoport szerezte meg az
3 Jakob Bleyer: zur Einführung. Deutsch-Ungarische Heimatsblätter, 1929. 1. sz. 2–3.
4 Az 1929/30-as tanévben a német kisebbségi tannyelvi elemi népiskolákból 291 volt c típusú (magyar oktatási nyelv, a németet csak idegen nyelvként tanították), 119 B típusú volt (a tantárgyak felét németül, másik felét magyarul tartották), és 49 számított csupán valódi nemzetiségi oktatási intézménynek, ahol a tantárgyakat németül adták elő. Norbert Spannenberger: A magyarországi Volksbund Berlin és Budapest között. Budapest, 2005. 84.
5 Bleyert többször is képviselővé választották, de nem az általa vezetett szervezet reprezentán-saként, hanem a kormánypárt jelöltjeként.
6 Az MNNE működéséről, Bleyer politikai aktivitásáról, a német és magyar kormányok ma-gyarországi németekkel szemben alkalmazott politikájáról lásd Tilkovszy Loránt: Németország és a magyar nemzetiségi politika. Történelmi Szemle, 1980. 1. sz; Tilkovszky Loránt: Német nemzetiség – magyar hazafiság. Tanulmányok a magyarországi németség történelméből. pécs, 1997.
7 Bethlen István is szükségesnek tartotta a tényleges nemzetiségi oktatási intézmények szá-mának növelését, de az egyházak ellenállása miatt nem ért el jelentős eredményt. Néhány év múlva gömbös gyula elhatározta a B típusú oktatás bevezetését a németek által lakott településeken. A fo-lyamat az ő halála után gyorsult fel, felemás eredménnyel. 1941-ben pedig a kormányzat elhatározta, hogy a rendelkezésre álló statisztikai adatok figyelembevételével megvalósítja az érintett települése-ken a valódi (A típusú) nemzetiségi oktatást. A kérdésről lásd lentebb.
8 Seewann: Das ungarndeutschtum... i. m. 112. Bleyer útkereséséről lásd Loránt Tilkovszky:
Die Entfaltung der Krise der deutschen Bewegung in ungarn 1930–1932. Acta Historica Acadimiae Scientiarum Hungaricae, 1980. 26. sz. 105–165.
MNNE vezetését, miután gratz a radikális csoportot a harmincas évek közepén kizáratta a szervezetből Franz Basch nemzetgyalázási perének ürügyén. A ki-zártak Népinémet Bajtársak (volksdeutsche Kameradschaft) néven Basch körül önálló szervezkedésbe kezdtek, s lényegében ez a csoport lett a magja az 1938-ban megalakult volksbundnak.9
A volksbund vezetője, Franz Basch számára a Bleyer által a húszas években vallott „Deutsch-ungartum-koncepció” már kiindulásában is problematikusnak számított. ő kezdettől fogva inkább „magyarországi németekről” beszélt, s a kö-zösség Magyarországhoz való kötődését szívesebben írta le a Heimatliebe (haza-szeretet) kifejezéssel.10 Számára az elsőrendű kérdés valójában az volt, hogy miként lehet németként élni Magyarországon. ugyanakkor azonban a németek Magyaror-szág iránti lojalitásának szükségességét egyáltalán nem kérdőjelezte meg. A társa-dalmi, kulturális és politikai emancipáció megvalósításának eszközét és a német-ség megmaradásának esélyét az asszimiláció megállításában, a disszimilációban és a népcsoport autonóm önkormányzatának megvalósításában látta – szorosan támaszkodva a Harmadik Birodalom politikai segítségére, és igazodva a Németor-szágban kidolgozott kisebbségpolitikai irányelvekhez.11 A volksbund tehát 1938-ban alapvetően emancipációs programmal indult, és egészen 1940 végéig még inkább a Weimari Köztársaság idején érvényes „népiségpolitika” (volkstumspolitik) ta-laján állt, s még nem volt teljesen megfertőzve a fajbiológiai és vérségi alapokon nyugvó nemzetiszocialista népközösség (volksgemeinschaft) gondolatától.
Magyarország a második bécsi döntés ellentételezéseként írta alá 1940-ben a bécsi népcsoportegyezményt, amely a volksbundot immár a magyarországi németek kizárólagos szervezetének ismerte el.12 A kezdeti német világháborús
19 A fordulatokkal teli időszakról lásd Loránt Tilkovszky: Teufelkreis. Die Minderheitenfrage in den deutsch-ungarischen Beziehungen 1933–1938. Budapest, 1989; Bellér Béla: A Volksbildungsverein-tól a Volksbundig. A magyarországi németek története 1933–1938. Budapest, 2002.
10 gerhard Seewann–Norbert Spannenberger (Hrsg.): Akten des Volksgerichtsprozesses gegen Franz A. Basch. München, 1999. XLvIII.
11 Látsd Seewann: Das ungarndeutschtum... i. m. 112–113.
12 A volksbund történetéről két fontos, egymástól eltérő alapállású monográfia is született.
Til kovszky Loránt 1978-ban publikált munkája a szervezetben a Harmadik Birodalom „ötödik had-oszlopát” látta, míg Spannenberger Norbert 2005-ös könyvében egy olyan organizációt ábrázolt, amely folyamatosan változott. volt kulturális szervezet, a német kisebbség emancipációs mozgalma, és az NSDAp mintájára felépített nemzetiszocialista népcsoportszervezet, amely Berlin és Budapest között folyamatosan őrlődött, s tevékenysége ezért eleve kudarcra volt ítélve. Tilkovszky Loránt:
Ez volt a Volksbund: A német népcsoport-politika és Magyarország: 1938–1945. Budapest, 1978;
Spannenberger: A magyarországi... i. m. A két mű mellett olyan tanulmányok, ill. könyvfejezetek is napvilágot láttak, amelyek a szervezetről kialakított kép finomításához komolyan hozzájárultak.
Aschauer: i. m; Seewann: Das ungarndeutschtum... i. m. 107–128; Norbert Spannenberger–József vonyó: rezeption der nationalsozialistischen Ideologie in ungarn und in der deutschen volksgruppe.
In: Mariana Hausleitner–Harald roth: Der Einfluss von Faschismus und Nationalsozialismus auf Minderheiten in Ostmittel- und Südosteuropa. München, 2006. 237–251; Knipl István: A volksbund-tól a Waffen SS-ig. (A volksbund helyi szervezetei és a Waffen SS katonák császártöltés, Hajós és Nemesnádudvar községekben) In: Bács-Kiskun Megye Múltjából XIX. Kecskemét, 2004. 1–25.
sikerek, valamint az a tény, hogy Németország immár nyíltan is védhatalomként lépett fel a kisebbségi kérdésben, eleve nagyobb, még ha továbbra is meglehető-sen korlátozott játékteret biztosított a magyarországi németek központi szervei-nek, akik ezt igyekeztek is kihasználni, és rendkívül agilisan láttak hozzá a helyi csoportok megalakításának és felfuttatásának. 1941-től a szervezet már egyértel-műen a nemzetiszocialista népcsoportpolitika irányelveinek jegyében működött.
részben átvette a náci jelképeket, ideológiai szólamokat, és lényegében leképezte az NSDAp szervezeti felépítését. ugyanakkor a volksbund nem vált állammá az államban, mivel a magyar kormányok továbbra is igyekeztek tevékenységét és ak-tivitását, amennyire csak lehetett, megnehezíteni, kordában tartani. Nem is be-szélve arról, hogy a Harmadik Birodalom a legfontosabb kérdésekről lényegében közvetlenül a magyar állammal egyeztetett, gyakran a volksbund vezetőinek feje felett.
Kétségtelen, hogy a volksbund a magyarországi németség sokkal nagyobb ré-szét tudta mozgósítani, mint az MNNE valaha is fennállása során. Mindez azon-ban nem jelenti azt, hogy sikerült volna a teljes érintett lakosságot megszólíta-nia.13 A világháború során pedig saját bázisából is sokan elfordultak tőle, vagy egyenesen szembehelyezkedtek vele. Ennek több oka is volt: egyrészt 1939-től kezdve a német lakosság folyamatosan attól rettegett, hogy megvalósul a kitele-pítése (Heim ins Reich), és el kell hagynia szülőföldjét, másrészt pedig a szerve-zet részt vett a Waffen SS toborzóakcióinak és az 1944-es kötelező sorozásnak a propagálásában, valamint a háború végén a szovjet csapatok előrenyomulásával párhuzamosan a kiürítés megszervezésében.