A Magyar Tudós Társaság mint a romantikus-liberális tudományosság

Jól ismert tény, hogy a magyar nagyurak is jelentős tudományos és mecénási szerepet vállaltak a széles értelemben vett nyelvújító mozgalomban. Kevésbé közismert azonban, hogy a göttingai egyetem mennyire népszerű volt a magyar nemesség körében.

Dümmerth Dezső kimutatja, hogy 1734 és 1831 között 67 magyar főnemes és birtokos nemes tanult Göttingában,⁶⁰ a Telekiek, a Bethlenek, a Wesselényiek, a Kemények, a Rhédeyek, a Podmaniczkyak, a Prónayak, a Zeykek, a Bánffyak és a Zay-család tagjai közül.⁶¹

60 Dümmerth Dezső mutatta ki, hogy míg 1734 és 1767 között mindössze 42 magyar tanult a göttingai egyetemen, 1767 és 1808 között az itt tanuló magyar diákok száma majdnem meghétszereződik, és 1819-ig az egyetemnek további 133 magyar hallgatója van. A statisztikákkal korrelál mind Magyarország, mind az egyetem története. Az előbbit illetően II. József türelmi rendeletét kell megemlítenünk, az utóbbival kapcsolatban viszont egyértelmű, hogy Göttingában ekkortájt tanítanak a leghíresebb professzorok. 1819 után – különféle okokból – a göttingai egyetem hanyatlásnak indul.

Göttingában tanult többek között Rát Mátyás (1749–1810) 1773 és 1777 között. Hazatérte után 1799-ben alapítja meg mestere, Karl Wilhelm Ludwig Heyse (1797–1855) (l. még 5. fejezet) koncepciója alapján az első magyar nyelvű folyóiratot, a Magyar Hírmondót.

Rát példaképe és kollégája lesz Barczafalvi Szabó Dávidnak (1755/1757–1828) – akit Békés Vera a nyelvújító mozgalom első teoretikusának, a romantikus-liberális paradigma túl korán érkezett előfutárá-nak tart (Békés 1985: 15–18; 1997a: 107–112; Bodrogi 2005: 76–77) és aki Aranka Györggyel (l.

4.4.8.fejezet) nagyjából egy időben fejti ki nyilvános nyelvújító tevékenységét – 1791-ben töltött egy évet Göttingában. Tanulmányútja után, 1792-től Sárospatakon, a kor leghaladóbb szellemiségű főiskoláján tanított 1805-ig. Ismeretes, hogy ekkoriban itt tanul a reformnemzedék számos jeles alakja, ám egyelőre nincs felderítve, hogy vajon Barczafalvi hatott-e nyelv- és tudományfelfogásuk alakulására. Az viszont bizonyos, hogy a korabeli ifjúság többek között az ő népszerű – bár inkább hírhedt, mint híres – 1787-es Szigvart-fordításán nőtt fel.

A göttingai évek formálták a nyelvszemléletét Kis Jánosnak (1770–1846), Gyarmathi Sámuelnek (1751–1830), aki nemcsak diákként, de gróf Bethlen Elek barátjaként és mentoraként is járt Göttingában, valamint Kőrösi Csoma Sándornak (1787–1842). Itt szerzett 1792-ben oklevelet Budai Ézsaiás (1766–

1841), aki hazatéve a debreceni főiskolán a történelem, a görög és a római irodalom tanára lett, majd 1817-ben ugyancsak Göttingában „hittudori” oklevelet nyert.

A Teleki-családban nagy hagyománya volt a göttingai egyetem látogatásának. Az I., koronaőr Teleki József (1738–1796) fia, Teleki László gróf (1764–1821, ezen a néven az I.) 1784-ben Cornides Dániel⁶⁰ (1737–1787) – személyi titkára és jó barátja – felügyelete alatt tanult Göttingában. Erdélyi hivatalosko-dása idején részt vett az Aranka György szellemi vezetésével létrejött Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság munkájában. A XIX. század elején ő is egy magyar tudós társaság létesítésén fáradozott, s ő volt a magyar tudományos és szépirodalmi művek jutalmazására létesített Marczibányi-alapítvány egyik véd-nöke is. Az ő fia, Teleki József (1790–1855, ezen a néven a II.) 1812-től két éven át folytatott Göttingá-ban tanulmányokat.

A pesti egyetem tanárai közül nemcsak Cornides Dávid tanult Göttingában, hanem Schwartner Márton (1759–1823), akit – Cornides utódjaként – a diplomatika és a heraldika tanárává, valamint az egyetem könyvtárosává neveztek ki, valamint Schedius Lajos (1768–1847), aki az egyetem esztétika professzora lett.

Érdemes még megemlíteni, hogy göttingai diák volt a híres Bolyai Farkas (1775–1856), Carl Friedrich Gauss (1777–1855) levelezőtársa, valamint Gauss tanítványa, Tittel Péter Pál (1789–1831) csillagász, 1825-től a Gellért-hegyi Csillagda igazgatója lett, ahol nagy társasági élet folyt, itt jöttek össze rendszeresen a magyar szellemi élet jeles alakjai. Tittelt 1830-ban a Tudós Társaság – a matematikusok között elsőként – rendes tagjává választja. Ebben a minőségében vállalja a matematikai fogalmak magyar nyelvű jegyzékének elkészítését.

61 Ezzel szemben a jénai egyetemen 334 év alatt mindössze 81 magyar nemes fordult meg, közöttük azonban alig akad ismert, kiemelkedő név (Dümmerth 1961: 355).

A Magyar Tudós Társaság megalapítása és megszervezése azonban elsősorban Széchenyi István (1791–1860) és Teleki József (1790–1855) nevéhez fűződik.

Széchenyi István nem tanult ugyan Göttingában, angliai utazásai során azonban éppen azt a szellemiséget tette magáévá, mely Göttingát megtermékenyítette (l.

Dümmerth 1961: 351). Széchenyi az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen birtokainak egy évi jövedelmét felajánlva alapította meg a Magyar Tudományos Akadémia elődjét, a Magyar Tudós Társaságot.⁶² Szinnyei József az alapítás 100. évfordulóján a következő szavakkal emlékezik az MTA elődjére, a Magyar Tudós Társaságra:

„1825. november 3-án a megvalósulás stádiumába lépett a Magyar Tudós Társaság, amelyért a lánglelkű Révai Miklós annyit küzdött, írásban és nyomtatásban terjesztve az eszmét, levelezgetve írótársaival, ide-oda utazgatva, hogy a befolyásos és gazdag urak között pártfogókat és adakozókat keressen, folyamodványokat intézve a kormányhatóságokhoz és személyesen kérve magának az uralkodónak kegyes pártfogását is. Révai legfőképpen a magyar nyelv szabályozásának és fejlesztésének ügyét hordta a szívén, és az ő tudós társaságának is az lett volna első és főföladata. Óhajtásával és törekvésével nem állott magában; benne volt az korának szellemében és átöröklődött a következő nemzedékre is. Abban az emléke-zetes november 3-i kerületi ülésben is sok lelkes szó hangzott el a magyar nyelvnek nemcsak terjesztéséről vagyis jogaiba való beiktatásáról, hanem műveléséről is, és Széchenyi István gróf az ő nagy nemzeti ajándékát szintén oly intézet fölállítására ajánlotta föl, »amely a magyar nyelvet kifejti, amely azzal segíti honnosinknak magyarokká neveltetését.« (M. T. Akad. Évk. I. 48.)” (Szinnyei 1926: 14).

Teleki József 1826 tavaszán a pozsonyi országgyűlésen⁶³ az édesapja, Teleki László által megalapozott családi könyvtárat ajánlotta fel a létesítendő tudós társaság javára.

Meglátása szerint azért, hogy „…a nemzeti nyelv előmozdítására és ez által a tudomá-nyok művelésére felállítandó és… szervezendő Tudós Társaság a maga feladatának a rábízottakban óhajtott eredménnyel meg tudjon felelni… elsősorban pedig nagyobb könyvgyűjteményekkel látandó el” (idézi Körmendy–Mázi 2005: 225). Teleki József a könyvtárat – számos külföldi tudós társaság zártkörű könyvtárával ellentétben – „a haza minden polgárának” használatára szánta, tehát nyilvános tudományos közkönyvtárat kívánt létesíteni.

62 Megjegyzésre érdemes, hogy Széchenyi István édesapja, Széchényi Ferenc (1754–1820) 1802-ben a magyar nemzetnek ajándékozta könyv-, kézirat-, metszet- és érmegyűjteményét. A nádor előterjesztésére a rendek az 1807. évi országgyűlésen kimondták, hogy elfogadják és oltalmukba veszik nagyszerű aján-dékát, a már valóságosan létező és működő Országos Könyvtárat, s úgy tekintik ezt, mint a létesítendő Nemzeti Múzeum alapját. Széchényi Ferenc (1754–1820) többek között 1787–1788-ban Göttingában tanulmányozta a Leibniz által bevezetett gyűjtőmódszerrel gyarapított, az ő rendezésében felállított minta könyvtárat.

63 Már a II. József halála (1790) után összehívott első rendi országgyűlés tudományi bizottsága felvette a programjába, hogy a katonai és képzőművészeti akadémián kívül egy tudományos akadémiát is szükséges lenne alapítani. Ezt tárgyalta újra többek között az 1825-ben kezdődő országgyűlés.

A nádor 1827-ben őt kérte fel A magyar tudós társaság alaprajza és rend-szabásai kidolgozására kinevezett bizottság elnökének. Az alapítás 1827-ben nyert királyi szentesítést: „Az 1827. évi XI. törvénycikk is »a honni nyelv kimívelésére felállítandó tudós társaságról vagyis magyar akadémiáról« szól és bevezetésében azt mondja, hogy »a Karoknak és Rendeknek gondosságok a honni nyelvnek nemcsak terjesztésére, de egyszersmind annak minden tudományok s mesterségek nemeiben lehető kimíveltetésére is« van intézve” (Szinnyei 1926: 14; vö. Tolnai 1912: 1–2).

R. Várkonyi Ágnes szép szavakkal jellemzi az Akadémia munkáját indulásának időszakában:

„A Magyar Tudós Társaság történelmi korszakváltás idején kezdte meg munkáját.

Roppant feladatok előtt állt. Fórumot teremteni a tudománynak, tudományt adni a nemzetnek, tudományos központot építeni az országnak, amikor még nincs magyar tudomány, nincs polgári nemzet és nincs független ország. Hogy mindez meglegyen, célja is, meg létfeltétele is a Magyar Tudós Társaságnak, vagyis önmaga feltételeit is meg kell teremtenie, miközben minden mozgásban van körülötte, átalakulóban a társadalmi rend, az állami berendezkedés, és a tudományok s a társadalmi tudat világában is hatalmas változások zajlanak le. Hol verjen gyökeret? A régi meg-csontosodott világ már nem, a születő új polgári világ pedig még nem alkalmas talaj a meggyökeresedésre. Idő minderre pedig alig több mint másfél évtized. Pontosan annyi, amennyi idő alatt felnövekszik egy elmaradott, szegény és az önálló politikai cselekvés lehetőségeitől elzárt ország, hogy megpróbálja megvalósítani mindazt, amit ebben az időben a polgárosodás kifejez, amit a polgári átalakulás kíván. Utakat, vasutakat, városokat, szociális gondoskodást, népoktatást, népképviseleti ország-gyűlést, jobbágyfelszabadítást, jogegyenlőséget, polgári nemzetet, nemzeti politikát, nemzeti önállóságot – egyszóval forradalmat és szabadságharcot. Évszázadok változását magába sűrítő korszak, az ország addigi történelmének legdinamikusabb ideje. A Magyar Tudós Társaság tehát rendkívül kedvező, gazdag lehetőségű kor-szakban indul, hogy megvalósítsa önmagát” (R. Várkonyi 1975: 31).

Fontos megértenünk – a CzF. tudományosságának feltárása érdekében is – hogy az 1820-as évekre a Göttingából „hazahozott” tudományos paradigma válik uralkodóvá a magyar tudományosságban. A göttingai paradigmát a tudományosság szempontjait illetően Békés Vera könyve alapján a 2.4. fejezetben mutattam be. Ezen a ponton azonban – a tudomány szempontjain túl, de azokkal szerves összefüggésben értelmez-hetően – érdemes néhány szót szólni az urbanitás-elven alapuló tudósetikáról, illetve ehhez kapcsolódóan a göttingai paradigma által elfogadottnak tekintett érvelésről is:

„Az urbanitás álláspontján a vitatkozó felek még a leghevesebb polémiák során sem vonják kétségbe egymás tudományos kompetenciáját, szóláshoz való jogát avagy morális tisztességét. Sőt éppen ellenkezőleg: morális megítélés alá csakis olyan törekvés esik, amely – különösen a nyelv dolgában – megsértve a »győzzön a jobb!«

elvét, túl merészen és önkényesen, általános törvényt akar szabni, valamely kizárólagos igazság nevében. Fogékonyság és türelem az eltérő nézetekkel, a szokat-lan elméletekkel és nyelvi ötletekkel szemben; ám határozott fellépés az önkény vagy a kényszer bármiféle megnyilvánulásával szemben” (Békés 1997a: 129).⁶⁴ Az Akadémia működésének első időszakában ebben a szellemben végzi nyelvújító és egyéb tudományos tevékenységét, mindvégig vállalva a felelősséget az egész nemzettel szemben.

A Tudós Társaság tagjai ez időben arisztokraták, főpapok, nemesek, valamint az ő köreikben tevékenykedő értelmiségiek, illetve a különböző egyházak kiváló képzés-ben részesült papjai, illetve tanárai voltak. Fontos azonban Szontagh Gusztáv megjegy-zése az intézményben uralkodó demokratizmusról, mely biztosította, hogy a tagok ne a születés, hanem az érdem jogán kerüljenek felvételre (l. R. Várkonyi 1975: 31).

Az alakulást követő másfél évtized alatt a feudális Magyarország e jellegzetes figuráiban megnyilvánuló tudóst fokozatosan felváltotta egy új, polgári tudósnemzedék.

Az Akadémia húszas, harmincas éveikben járó fiatalokat vett fel – főleg a többi fiatal (például az 1831-ben bekerült Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc) ajánlása alapján – tagjai közé, akik „[v]ilágpolgárok és patrióták az akkori korszak legnemesebb értelmében” (R. Várkonyi 1975: 32). Ez azt jelenti, hogy a korabeli nemzetközi tudomá-nyosság színvonalán állnak ugyan, azonban hazájukkal szemben kötelezték el magukat.

Néhány jól ismert név: Kőrösi Csoma Sándor, Horváth Mihály, Vajda Péter, Fényes Elek, Eötvös József, Trefort Ágoston, Erdélyi János, Hunfalvy Pál, Vachott Sándor.

Hamarosan ezek a fiatalok ragadták magukhoz a kezdeményezést. Tudatosan építették kapcsolatrendszerüket az európai akadémiákkal, tudósokkal. Sokan külföldi akadémiák, tudós társaságok tagjai voltak, illetve jeles külföldi tudósokat választottak meg

64 Megszívlelendőnek találom e tekintetben Sándor Klára sorait: „A könyv [ti. Békés 1997a] legmegfon-tolandóbb üzenetének mégis a göttingai tudáseszmény bemutatását tartom — mert ettől a tudáseszmény-től sokat tanulhatunk. Megtanulhatjuk például azt, hogy nemcsak a tudománytörténet vak filozófia nélkül, hanem a "szaktudományos" tevékenység is botladozik tudománytörténet és filozófia nélkül. A elődök föl-kutatására és a más területekkel való rokonság (affinitás) fölismerésére nem a bálványimádás vagy a frak-ciózás okán van szükség, hanem saját tárgyunk jobb megismerése, megszerzett tudásunk finomítása és ellenőrzése érdekében — bármelyik tudományos iskolához tartozunk is. Ettől persze az általános, nagy vakság, amelyben kedvenc elefántunkat tapogatjuk, nem fog megszűnni, de legalább nem feledkezünk meg róla, hogy e vakság létezik, tudni fogjuk, hogy a nekünk jutott rész nem azonos a teljes elefánttal, és nemcsak tudomásul vesszük, hogy az elefántot mások is tapogatják, hanem ismereteinket is igyekszünk megosztani egymással — ha valóban az elefántot akarjuk megismerni. S ha valóban meg akarjuk ismerni”

(Sándor 1994: 606).

beli tagnak.⁶⁵ Emellett 1834-ben útjára indították az enciklopédikus jellegű Tudomány-tárat, amely évente két alkalommal jelent meg, s feladata az aktuális európai és észak-amerikai tudományos eredmények közvetítése volt, elsősorban tartalmi kivonatok – tehát nem bírálatok – formájában.⁶⁶

Vörösmarty úgy vélte, hogy a Társaság tagjai kevesen vannak, ezért legfeljebb a nyelvújításra futja energiájukból.⁶⁷ Tudjuk azonban, hogy a nemzetiség védelme ekkor a nyelv platformjára volt visszaszorítva, ezért a nyelvújítás kezdettől fogva a nemzeti megújulás és a polgári átalakulás jegyében zajlott. Amikor Széchenyi István megértette, hogy a tudományos művelődés nem fogja megakadályozni a forradalmat, sőt épp azt készíti elő, minden erejével azért küzdött, hogy az Akadémia valóban csak mint nyelv-művelő társaság működjön (erről bővebben R. Várkonyi 1975: 34).