• Nem Talált Eredményt

A komplikált gyász kezelésére vonatkozó bizonyítékok

PSZICHOTERÁPIÁS SZEMPONTJAI

3. A komplikált gyász (CG) kezelése

3.4. A komplikált gyász kezelésére vonatkozó bizonyítékok

3.4.1. Gyógyszeres terápia

A korai kutatások azt sugallták, hogy antidepresszáns – főleg a triciklikus sze-rek – hatékonyan csökkentik a gyásszal összefüggő depresszív tüneteket, bár a gyász indukálta más tünetekre nem fejtenek ki erőteljes hatást. Két tanulmány is arról számol be, hogy az SSRI hatásos lehet gyászban (Hensley, Slonimskiy és Uhlenhuth, 2009; Simon, Th ompson és Pollack, 2007). Paroxetine és nortriptyline is csökkenti komplikált gyász esetén a depresszív tüneteket, de hatásukat termé-szetesen nem lehet leválasztani a párhuzamosan futó pszichoterápia pozitív hatá-sától (Zygmont, Prigerson és Houck, 1998). Az eredmények tükrében azt mond-hatjuk, hogy amennyiben antidepresszánst is kap a gyászoló, a komplikált gyász pszichoterápiájában kedvezőbb kimenetelt érhetünk el (Simon és mtsai, 2008). A benzodiazepine alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok alapján megnő a veszé-lye a gyógyszerdependencia kialakulásának, főleg idős gyászolók körében (Cook, Biyanova és Marshall, 2007; Warner, Metcalfé és King, 2001).

3.4.2. Internet-alapú e-terápia

Az írás évszázadok óta a gyásszal való megküzdés lényeges eleme, a gyász magá-nyában a spontán megfogalmazott naplójegyzetek vigaszt adhatnak. Ugyanakkor a szakember által irányított írás része lehet egy tudatos gyászterápiának is. Az érzelmek megfogalmazása, leírása jótékony hatású a fi zikai és a pszichés állapotra (Frattaroli, 2006). A módszer Pennebaker nevéhez fűződik és egy traumát követő-en a lelki feldolgozást segíti. Négy, egymást követő napon keresztül napi 15 perc-ben a traumával összefüggő érzések, gondolatok leírását kérjük az egyéntől; ennek a lelki munkának a pozitív hatása kontrollcsoporthoz képest mérhető (Smyth és Pennebaker, 2008).

Korunk kommunikációs forradalmát követve elektronikus levélváltással is tö-rekedhetünk a gyászmunka támogatására (van der Houwen, Schut, van den Bout, Stroebe és Stroebe, 2010). Az irányított írás eredményességét négy területen néz-ték a szerzők közvetlenül a terápia befejezésekor, 3 illetve 6 hónappal később, me-lyek a depresszív reakció, gyászreakció – a DSM-V. kritériuma alapján, pozitív

hangulat és az érzelmi üresség, magány. Az első két alkalommal arra kérték a részt-vevőket, hogy koncentráljanak a halál legfájóbb elemére és írják azt le olyan rész-letesen, ahogy csak tudják. Ezután fogalmazzák meg azokat a dolgokat, amelyek a halált követően pozitív változást hoztak. A harmadik és negyedik írásos feladat alatt a kognitív átértelmezés felépítése a cél. A harmadik írás során információt nyújtottak a diszfunkcionális gyász-kogníciókról. Majd megkérték a személyeket, hogy azonosítsák a halállal kapcsolatos segítő és hátráltató gondolataikat, valamint az általuk kiváltott érzelmeiket. Tudatosan törekedjenek arra, hogy az ártalmas gondolatokat segítő, alternatív gondolatokkal váltsák fel. A negyedik alkalom-mal a résztvevők feladata az, hogy írjanak levelet, adjanak konkrét tanácsokat egy elképzelt vagy reális barátnak, aki hasonló gyászon és nehézségeken megy ke-resztül. Építsenek az előző három alkalom tapasztalataira, térjenek ki a negatív gondolatok csapdájára is. Majd az utolsó, az integrációt célzó fázisban a halott számára fogalmaznak meg egy levelet, a jövőre koncentrálva (új célok, a veszteség okozta lelki fejlődés-növekedés, gyászmunkájuk sikerének titka). A pozitív dolgok megfogalmazása hatással van az ön-regulációra; a jövőre való orientálódás hiánya viszont egyértelmű kapcsolatban van a komplikált gyász kialakulásával és fenn-maradásával (Boelen, van den Hout és van den Bout, 2006; O’Connor, Nikoletti, Kristjanson, Loh és Willcock, 2003).

Lange és mtsai (2003) munkásságára alapozva Wagner, Knaevelsrud és Maercker (2005; 2006) kidolgozták a komplikált gyászban szenvedők számára az Internet-alapú e-terápiát. A tapasztalatok szerint leginkább nők veszik igénybe ezt a kezelést, 14-16 hónappal a halált követően. Legtöbben (61%) a gyerme-küket veszítették el, 42%-ban betegség, 23%-ban baleset, 19%-ban öngyilkosság miatt. Jellemző a magas iskolai végzettség, egyharmaduk egyetemet végzett. Az INTERAPY során a terápiás kapcsolatot 5 héten át 10 elektronikus levélváltás je-lenti. A terapeuta egy speciálisan kiképzett pszichológus, aki PTSD és CG esetén alkalmazott írásterápiát sajátította el, kognitív-viselkedésterápiás alapokra helyez-ve. A terapeuta hetente szupervízión vesz részt. A háromfázisú kezelési modell a fájdalmas gondolati tartalmakkal és érzelmekkel való konfrontációt és kognitív át-strukturálást segítő elemeket alkalmaz; a munkafolyamat fontos része az élmények társas megosztása is. Az e-terápiába nem vonható be, aki 18 év alatti, máshol már megkezdett kezelésben részesül, hangulata súlyosan nyomott, magas a pszichózis illetve az öngyilkosság veszélye.

3.4.3. Családterápia komplikált gyász esetén

Hosszú gyakorlati munka előzte meg annak a kezelési modellnek a kifejlesztését, amely a „családcentrikus gyászterápia” nevet kapta (Kissane és mtsai, 2006). Krí-zisben vagy a gyász ideje alatt a családok rendszere lehet jól működő, közepesen funkcionáló illetve diszfunkcionális. A klasszifi káció arra épít, hogy milyen a csa-ládtagok percepciója a család kohéziójáról, kapacitásáról és kifejezőképességéről egy konfl iktussal való megküzdés során. A „támogató” család kohéziója magas és

a konfl iktus megoldása közben jól tolerálják egymás eltérő nézeteit, hatékonyan kommunikálnak. Az így működő családban alacsony a pszichológiai megbetege-dések aránya és nem igényelnek pszichoterápiát. Az „ellenséges” család működésé-re az jellemző, hogy visszatartják a segítséget, a kapcsolatok konfl iktuózusak, ala-csony a kohézió és a kifejezőkészség. A „mogorva, sértődött” típusú családokban néma, elfojtott harag és a segítség utáni vágyakozás a meghatározó. Az „ellenséges”

és a „mogorva” működési stílussal jellemezhető családok diszfunkcionálisak, magas a pszichológiai megbetegedés - főleg a depresszió – aránya. A gyász kezdeti fázisá-ban a családok 30%-ánál diszfunkcionális működésmód azonosítható (Kissane és mtsai, 1996). A családcentrikus gyászterápia lényege, hogy diszfunkcionális csalá-di működés esetén preventív jelleggel alkalmazzuk; ahelyett, hogy a családtagokat külön-külön kezelnénk, egy hatékony kezelési rendszerben nyújtunk számukra segítséget. A terápia eredményesen tudja csökkenteni a szorongást, a depressziót és növelni a szociális készségek szintjét. A családterápia előnye a „mogorva, sértő-dött” típusú családok esetén a legkifejezettebb, a prevencióval meg lehet előzni a patológiás gyászmunkát (Kissane és mtsai, 2006). Az „ellenséges” működési módú családok esetén a pozitív hatás nem ennyire kifejezett, mert a kommunikáció és a konfl iktusmegoldás terén megkövesedett maladaptív minták megváltoztatására a gyászterápia nem képes.

A családcentrikus gyászterápia egy rövid, időtartamában és fókuszában is li-mitált intervenció, amely tipikusan négy-nyolc, 90 perces ülést tartalmaz, 9-18 hónapos időtartam alatt rugalmasan elosztva, a családhoz igazítva. A gyászterápia három fázisra osztható (Kissane és Bloch, 2002):

1. értékelés – 1-2 ülés, amelyben a családi dinamika meghatározása, a munkaterv közös megbeszélése történik;

2. intervenció – rendszerint 2-4 ülés – az előzetesen egyeztetett tervet követve;

3. lezárás – 1-2 ülés – az elért eredmények megerősítése, a terápia lezárásának a feldolgozása.

3.4.4. Kifejezetten a komplikált gyász kezelésére kidolgozott terápiaformák Az egyik leghatékonyabb kezelés a Shear és mtsai (2005) által kifejlesztett komp-likált gyászterápia (CGT). A módszer hatékonyságát vizsgáló tanulmányban 83, komplikált gyásszal küzdő felnőtt CGT-ás és sztenderd interperszonális terápiás (IPT) kezelését hasonlították össze (Shear és mtsai, 2005; Weissman, Markowitz és Klerman, 2000; 2007). A résztvevők mindkét esetben 16 egyéni ülésen vettek részt. CGT esetén gyorsabb és intenzívebb javulást értek el egyrészt a gyász tü-neteinek a csökkentésében, másrészt a munkaképesség, a napi aktivitás és a szo-ciális kapcsolatok kezelésének a javításában (51%, szemben az IPT 28%-ával).

A hatékonyságot a Complicated Grief Inventory-n (Prigerson és mtsai, 1995) elért 20 ≥ pontszám-csökkenéssel fejezték ki. A szerzők külön mérték a Társas Készségek kérdőíven (Mundt, Marks, Shear és Greist, 2002) a szociális viselkedés változását is. Mindkét csoportban kevesebb volt a lemorzsolódás, ha a páciens

antidepresszánst is kapott. CGT esetén a nem-medikalizált résztvevők 42%-a, míg a gyógyszert szedők csupán 9%-a nem fejezte be a terápiát. Az IPT-t ka-pók csoportjában a gyógyszert nem szedők 30%-a, míg a szedők 23%-a esett ki a kezelésből. Két tanulmány is azt bizonyítja, hogy a CGT pozitív hatásai nem korlátozódnak a nyugati társadalmakra (Asukai, Tsuruta és Saito, 2011; Zuckoff és mtsai, 2006).

A módszer kognitív-viselkedésterápiás elemei főként a veszteséggel összefüggő folyamatokkal, a gondolatba betörő emlékekkel és a viselkedéses elkerüléssel fog-lalkoznak. Az interperszonális terápia elemei pedig az újraszerveződésre fókuszál-nak, segítve a páciens kapcsolatépítését és reális új életcélok megtalálását (Stroebe és Schut, 1999). A kezelés 16 ülésből áll, ezek mindegyike 45-60 perces. Minden találkozás strukturált, magába foglalja az előző heti aktivitásoknak az átnézését, illetve a következő találkozásig közösen kitűzött feladatok összeállítását.

A terápiás munka három nagy fázisra osztható. A bevezető szakaszban – ez az első 3 ülést jelenti – egy erős terápiás szövetség megalapozása az elsődleges cél. Emellett fontos az egyén társas kapcsolatainak a megismerése, a CG-ről és magáról a kezelésről alapvető ismeretek nyújtása. A középső fázisban – 4-9. ülésig – a páciens egy sor feladatot teljesít az üléseken és az ülések közötti, önállóan töl-tött időszakokban. A feladatok a gyásszal való szembenézést, az örömök tudatos visszaszerzését célozzák meg. A befejező fázisban – 10-16. ülésig – a páciens és a terapeuta közösen értékeli a megtett utat. Eldöntik, hogyan használhatják fel a megmaradt üléseket arra, hogy egy sikeres munka végén a gyász végső fázisát elérjék. Ez a munkafolyamat leginkább az IPT eszköztárára épít.

3.4.4.1. A kezelés részletes leírása

1. ülés A páciens fogadása után információnyújtás történik a CG-ról, a CGT lényegéről. Figyelmet kell fordítanunk a korai családi kap-csolatok megismerésére, korábbi veszteségek történetére, jelenlegi élethelyzet, stresszorok és megküzdő erőforrások kérdéskörére. Ek-kor ismertetjük a később használt házi feladatokat: gyász-értéke-lő napló, amibe naponta leírja a legnegatívabb és legkevésbé kínzó eseményt, valamint a tervezett aktivitásait, ezek elvégzése közben érzett elégedettséget, örömöt.

2. ülés A gyász-értékelő napló átnézése, a gyász intenzitását kiváltó inge-rek, helyek értékelése, a könnyebb időszakok pozitív tapasztalatainak megbeszélése áll a fókuszban. Arra bátorítjuk a pácienst, hogy gyűjt-se össze azokat a tevékenységeket, amelyek gyűjt-segítenek újraéleszteni az élet örömeit. Egy segítő személy kiválasztását kérjük a pácienstől, akit a következő alkalomra el is tud hozni.

3. ülés Cél a páciens által választott személlyel a kapcsolat erősítése, a kö-tődés újraépítése. A segítő személy a gyászolóról is fontos informá-ciókat nyújt, a halálra adott reakcióit, elkerülő viselkedését, szokásait objektívebben látja. Végül a gyász-értékelő napló átnézése, újabb rövidtávú célok megfogalmazása történik.

4. ülés A CGT lelke a 4. terápiás ülésen kezdődik a halott „imaginatív meg-látogatásával”, gondolatban történő felkeresésével. Ez az imaginatív elem lényegi része a CGT-nek, és – hasonlóan a PTSD vagy tra-uma terápiájához – elnyújtott felidézést jelent (Powers, Halpern, Ferenschak, Gillihan és Foa, 2010). A páciens röviden elmondja annak a történetét, ahogy megtudta a szeretett személy halálát. Ezt magnóra, diktafonra rögzítjük. A hallott történetet a terapeuta is újra elmondja, ezalatt a páciensnek meg kell fi gyelnie, hogy mit érez az egyes részek alatt. Lényeges, hogy a terapeuta támogató jelenlé-te mellett már máshogy refl ektálhat a történjelenlé-tekre. Majd egy másik vizualizációban a páciens elengedi ezt a képet, ezt a történetet. Az ülés végén a páciens azonosítja azokat a nyereségeket, amelyeket ez a nehéz, megterhelő újraélés adott a számára. A következő találko-zásig minden nap újra kell hallgatnia a felvételt.

5. ülés A gyász-értékelő napló átnézését, imaginációt, és az újraszerve-ződéshez fontos elemeket tartalmaz. A pácienst arra kérjük, hogy gyűjtse össze azokat a helyeket, tevékenységeket, amelyeket tudato-san kerül, hogy kivédje a bánatba mélyülést. Majd az imaginációban ezeket engedi közel magához, a terapeuta külső támogatása mellett.

6–9.

ülés

Folyamatos marad a gyásznapló elemzése, az imagináció és az el-kerülő viselkedést kiváltó szituációk vizualizációja is. A meghalt személy pozitív vonásainak, a hozzá fűződő kellemes emlékeknek a megbeszélésével bővítjük a munkát. A páciens feladata, hogy min-den ülésre általa kiválasztott fotókat, emléktárgyakat hozzon be.

10. ülés Strukturált kérdőívekkel dolgozva objektívvé tudjuk tenni az elért eredményeket. A pácienssel közösen elemzik az eddig megtett utat, külön gondot fordítva a hátráltató, gátló tényezőkre. Végül szintén közösen meghatározzák a terápia további fókuszát, feladatát; ez le-het más veszteségek feldolgozása is, beszélgetés vagy szerepjátékok, dramatikus elemek segítségével.

11–16.

ülés

Ebben a szakaszban az imaginatív újraélésre már nincs szükség, de a többi feladat folyamatos marad. A halott személlyel képzeletben történő párbeszéd egy különösen megindító, jelentéstartalmában is gazdag gyakorlat, amelybe a korábbi veszteség átkeretezése tud megtörténni. A terapeuta komoly feladata a lezárás előkészítése.

3. táblázat. Komplikált gyászterápia 16 ülésben (Forrás: Shear, Frank, Houck és Reynolds, 2005)

3.4.5. A komplikált gyász terápiájának másik lehetséges módja

Rosner, Pfoh és Kotoucová (2011) is kifejezetten komplikált gyászban szenvedők ellátására dolgoztak ki egy másik hatékony módszert. Az elért hatékonysági mu-tató 1,21 volt. Maga a kezelés 20-25 ülésből áll. A munkafolyamat 3-5 diagnosz-tikus üléssel indul, az Inventory of Complicated Grief (Prigerson és mtsai, 1995) alkalmazásával a gyászreakció meghatározása valamint az általános szorongás és a komorbid betegségek azonosítása történik. Az első 20 ülés három szakaszra bont-ható: 1. stabilizáció, terápiás szövetség kialakítása, exploráció, a motiváció erősítése;

2. expozíció és kognitív újraszerveződés szakasza; 3. integráció, a lezárás szakasza.

A kognitív-viselkedésterápiás eszköztár mellett a relaxációs technika, a rövid dina-mikus terápia, a családterápia technikái valamint az imagináció is szerepet kap.

1. Terápiás szövetség, stabilizáció szakasza

A felborult életet a stabilitás, biztonság nyújtásával kezdjük újraszervezni – eb-ben fontos szerep jut a napi megszokott rutin újrakezdésének. A megváltozott családi rendszerben újra defi niáljuk a páciens feladatait, szerepeit – praktikus és emocionális szinten is. Tisztázzuk, hogy van-e olyan tevékenység, amit nem szeretne tovább folytatni, ki tudná átvállalni, illetve a rutinból kiesett feladato-kat (betegápolás) milyen, számára pozitív tevékenységekkel lehet pótolni ott-hon és házon kívül. Fényképek, emlékeztetők segítségével idézzük fel a meghalt személy pozitív és negatív tulajdonságait. Genogram készítésével alkalom nyílik a család korábbi veszteségeinek a megbeszélésére, a családra jellemző gyászo-lás megismerésére. Pszicho-edukáció is történik a gyászról, a komplikált gyász kezeléséről.

2. Expozíció és kognitív újraszerveződés szakasza

A pácienst diszfunkcionális kognitív rendszerével, a halálhoz fűződő belső ké-peivel konfrontáljuk, és a munkafolyamat közben kialakult érzelmeit értelmez-zük. Igyekszünk megismerni azt, ami a páciens fejében a halálhoz, a halotthoz kötődik – jelentésadási folyamatát, értelmezéseit, érzelmeit, irreális hiedelmeit.

Foglalkozunk az önvád, szégyen, düh, sajnálat kérdésével.

A diszfunkcionális gondolatok megváltoztatásának három lépése a következő:

Diszfunkcionális gondolatok azonosítása (1.) – a halálhoz fűződő élményeivel kapcsolatban érdemes átgondolni mi az, ami reális történés volt, mi az, amit ő fűzött hozzá és van-e, lehet-e alternatív magyarázat a saját érvelése helyett.

Imaginációban a legnegatívabb emlékkel dolgozunk és leválasztjuk az irreális tartalmakat.

A helyzet megtapasztalása: expozíció (2.) – a páciens imaginációban fenntartja a halálról szóló, letisztult képét és arra kérjük, írja azt le egy kívülálló szemszö-géből, majd kapcsolja a képhez mostani érzelmeit.

Megbocsátás (3.) – az elengedés elfogadása: központi gyakorlata ennek a résznek a „Képzeletbeli séta a sírhoz”. A meghalt személlyel történő dialógus alatt lehetőség van kérdések feltevésére, soha ki-nem-mondott dolgok megbeszé-lésére.

3. Integráció szakasza

A páciens vágyaival, céljaival és terveivel dolgozunk. Hogyan változott az éle-te, hogy képzeli magát 3, 6, 9, 12 hónap múlva? A munkafolyamat zárásaként kreatív módon egyedi „memento”, emléktárgy készítése is történik, kifejezetten a halottnak dedikálva.

Gyászolókkal foglalkozó szakemberként tisztában kell lennünk azzal, hogy min-denki egyéni módon gyászol. A kezelésnek ehhez az egyéni stílushoz, igényekhez kell igazodnia. A terápia célját és tartalmát is állandóan újra kell értelmeznünk – az elért siker értékelését is mindig az indulási háttérhez kell viszonyítanunk.

Irodalom

Asukai, N., Tsuruta, N., Saito, A. (2011). Pilot study on traumatic grief treatment program for Japanese women bereaved by violent death. Journal of Trauma and Stress, 24, 470-473.

Auster, T., Moutier, C., Lanouette, N. (2008). Bereavement and depression:

implications for diagnosis and treatment. Psychiatric Annales, 38, 655-661.

Boelen, P. A., van den Hout, M. A., van den Bout, J. (2006). A cognitive-behavioral conceptualization of complicated grief. Clinical Psychology: Science and Practice, 13, 109-128.

Boelen, P. A., de Keijser, J., van den Hout, M. A., van den Bout, J. (2007). Treatment of complicated grief: A comparison between cognitive-behavioral therapy and supportive counseling. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 75, 277-284.

Boelen, P. A., Prigerson, H. G. (2007). Th e infl uence of symptoms of prolonged grief disorder, depression and anxiety on quality of life among bereaved adults:

a prospective study. European Archives of Psychiatry and Clinical Neuroscience, 257, 444-452.

Boelen, P. A., van den Bout, J. (2008). Complicated grief and uncomplicated grief are distinguishable constructs. Psychiatry Research, 157, 311-314.

Bonanno, G. A., Wortman, C. B., Nesse, R. M. (2004). Prospective patterns of resilience and maladjustment during widowhood. Psychology and Aging, 19, 260-271.

Bowlby, J. (1980). Attachment and loss. Volume 3. Loss: Sadness and depression. Lon-don: Penguin Books.

Clark, A. (2004). Working with grieving adults. Advances in Psychiatric Treatment, 10, 164-170.

Cook, J. M., Biyanova, T., Marshall, R. (2007). Medicating grief with benzodiazepines: physician and patient perspectives. Archives of Internal Medicine, 18, 2006-2007.

Currier, J. M., Neimeyer, R. A., Berman, J. S. (2008). Th e eff ectiveness of psycho-therapeutic interventions for bereaved persons: A comprehensive quantitative review. Psychological Bulletin, 134, 648-661.

Foa, E. B., Dancu, C. V., Hembree, E. A., Jaycox, L. H., Meadows, E. A., Street, G. P. (1999). A comparison of exposure therapy, stress inoculation training and their combination for reducing post-traumatic stress disorder in female assault victims. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 67, 194-200.

Frattaroli, J. (2006). Experimental disclosure and its moderators: a meta-analysis.

Psychological Bulletin, 132, 823-835.

Hawton, K., Simkin, S. (2003). Helping people bereaved by suicide. BMJ, 327, 177-178.

Hensley, P. L., Slonimski, C. K., Uhlenhuth, E. H. (2009). Escitalopram: an open-label study of bereavement-related depression and grief. Journal of Aff ect Disorders, 113, 142-149.

Holmes, J. (2001). Th e search for the secure base. London: Brunner-Routledge Jacobs, S., Hansen, F., Kasl, S., Ostfeld, A., Berkman, L., Kim, L. (1990). Anxiety

disorders during acute bereavement: risk and risk factors. Journal of Clinical Psychiatry, 51, 269-274.

Jordan, J. R., Neimeyer, R. A. (2003). Does grief counseling work? Death Studies, 27, 765-786.

Kang, H., Yoo, Y. (2007). Eff ects of a bereavement intervention program in middle-aged widows in Korea. Archives of Psychiatric Nursing, 21, 132-140.

Kissane, D. W., Bloch, S., Onghena, P., McKenzie, D. P., Snyder, R. D., Dowe, D.

L. (1996). Th e Melbourne Family Grief Study II: psychosocial morbidity and grief in bereaved families. American Journal of Psychiatry, 153, 659-666.

Kissane, D. W., Bloch, S. (2002). Family focused grief therapy: a model of family-centered care during palliative care and bereavement. Buckingham, UK: Open University Press.

Kissane, M. W., McKenzie, M., Bloch, S., Moskowitz, C., McKenzie, D. P. és O’Neill, I. (2006). Family focused grief therapy: a ranfomized, controlled trial in palliative care and bereavement. American Journal of Psychiatry, 163, 1208-1218.

Lange, A., Rietdijk, D., Hudcovicova, M., van den Ven, J. P., Schrieken, B., Emmerkamp, P. M. (2003). Interapy: a controlled randomized trial of the standardized treatment of posttraumatic stress through the internet. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 71, 901-909.

Loebach, J. W. (2012). Complicated grief therapy as a new treatment approach.

Dialogues in Clinical Neuroscience, 14, 159-166.

Marmar, C. R., Horowitz, M. J., Weiss, D. S., Wilner, N. R., Kaltreider, N. B. (1988).

A controlled trial of brief psychotherapy and mutual-help group treatment of conjugal bereavement. American Journal of Psychiatry, 145, 203-209.

Mawson, D., Marks, I. M., Ramm, L., Stern, R. S. (1981). Guided mourning for morbid grief: a controlled trial. British Journal of Psychiatry, 138, 185-193.

McDaid, C., Trowman, R., Golder, S. (2008). Interventions for people bereaved through suicide: systematic review. British Journal of Psychiatry, 193, 438-443.

Middleton, W., Burnett, P., Raphale, B., Martinek, N. (1996). Th e bereavement response: A cluster analysis. Th e British Journal of Psychiatry, 169, 167-171.

Mitchell, A., House, A. (2000). Adjustment to illness, handicap and bereavement.

In Gelder, M. G., Lopez-Ibor, J. J., Andreasson, N. C. (szerk.), New Oxford Textbook of Psychiatry. Oxford: Oxford University Press, 1139-1147.

Miyabayashi, S., Yasuda, I. (2007). Eff ects from loss from suicide, accidents, acute illness and chronic illness on bereaved spouses and parents in Japan: Th eir general health, depressive mood, and grief reaction. Psychiatry and Clinical Neurosciences, 61, 502-508.

Mundt, J. C., Marks, I. M., Shear, M. K., Greist, J. M. (2002). Th e work and social adjustment scale: a simple measure of impairment in functioning. British Jour-nal of Psychiatry, 180, 461-464.

Neimeyer, R. A., Currier, J. M. (2009). Grief therapy: evidence of effi cacy and emerging directions. Current Directions in Psychological Science, 18, 352-356.

O’Connor, M., Nikoletti, S., Kristjanson, L. J., Loh, R., Willcock, B. (2003).

Writing therapy for the bereaved: Evaluation of an intervention. Journal of Palliative Medicine, 6, 195-204.

Onrust, S. A., Cujpers, P. (2006). Mood and anxiety disorders in widowhood: A systematic review. Aging and Mental Health, 10, 327-334.

Parkes, C. M. (1986). Bereavement: Studies of grief in adult life. Harmondsworth:

Penguin Books.

Piper, W. E., McCallum, M., Joyce, A. S., Rosie, J. S., Ogrodniczuk, J. S. (2001).

Patient personality and time-limited group psychotherapy for complicated grief. International Journal of Group Psychotherapy, 51, 525-552.

Powers, M. B., Halpern, J. M., Ferenschak, M. P., Gillihan, S. J., Foa, E. B. (2010).

A meta-analytic review of prolonged exposure for posttraumatic stress disorder.

Clinical Psychology Review, 30, 635-641.

Prigerson, H. G., Maciejewski, P. K., Reynolds, C. F. Bierhals, A. J., Newsom, J. T., Fasiczka, A., Frank, E., Doman, J., Miller, M. (1995). Th e Inventory of Complicated Grief: a scale to measure maladaptive symptoms of loss. Psychiatry Research, 59, 65-79.

Prigerson, H. G., Horowitz, M. J., Aslan, M., Jacobs, S. J., Parkes, C. M., Raphael, B. (2009). Prolonged grief disorder: psychometric validation of criteria proposed for DSM-V and ICD-11. PLoS Medicine, 6, 1-12.

Robinaugh, D. J., Margues, L., Bui, E., Simon, N. M. (2012). Recognizing and treating complicated grief. Current Psychiatry, 11, 30-34.

Rosner, R., Pfoh, G., Kotoucová, M. (2011). Treatment of complicated grief.

European Journal of Psychotraumatology, 2. Letöltés helye: http://www.ejpt.net/

index.php/ejpt/article/view/7995, Letöltés dátuma: 2014. 08. 12.

Rosner, R., Lumbeck, G., Geissner, E. (2011). Evaluation of a group therapy inter-vention for comorbid complicated grief. Psychotherapy Research, 21, 210-218.

Rynearson, E. K., Favell, J., Saindon, C. (2002). Group intervention for bereavement after violent death. Psychiatric Services, 53, 1340-1344.

Schut, H., Stroebe, M. S. (2005). Interventions to enhance adaption to bereavement.

Journal of Palliative Medicine, 8, 5140-5147.

Shear, K., Frank, E., Houck, P. R., Reynolds, C. F., (2005). Treatment of complicated grief: a randomized controlled trial. JAMA, 293, 2601-2608.

Shear, M. K. (2010). Complicated grief treatment: the theory, practice and outcomes. Bereave Care. 29, 10-14.

Shear, M. K., Simon, N., Wall, M. (2011). Complicated grief and related bereavement issues for DSM-5. Depression and Anxiety, 28, 103-117.

Simon, N. M., Pollack, M. H., Fischmann, D. (2005). Complicated grief and its correlates in patients with bipolar disorder. Journal of Clinical Psychiatry, 66, 1105-1110.

Simon, N. M., Th ompson, E. H., Pollack, M. H. (2007). Complicated grief: a case series using escitalopram. American Journal of Psychiatry, 164, 1760-1761.

Simon, N. M., Shear, K. M., Th ompson, E. H. (2007). Th e prevalence and correlates of psychiatric comorbidity in individuals with complicated grief. Comprehensive Psychiatry, 48, 395-399.

Simon, N. M., Shear, M. K., Fagiolini, A., Frank, E., Zalta, A., Th ompson, E. H.

(2008). Impact of concurrent naturalistic pharmacotherapy on psychotherapy of complicated grief. Psychiatry Research, 159, 31-36.

Smyth, J. M., Pennebaker, J. W. (2008). Exploring the boundary conditions of expressive writing: in search of the right recipe. British Journal of Health Psychology, 13, 1-7.

Statisztikai Évkönyv (2013/2014). Szabó I. (Szerk.), Budapest: Központi Statisz-tikai Hivatal.

Stroebe, M., Schut, H. (1999). Th e dual process model of coping with bereavement:

rationale and description. Death Studies, 23, 197-224.

Stroebe, M. S., Folkman, S., Hansson, R. O., Schut, H. (2006). Th e prediction of bereavement outcome: Development of an integrative risk factor framework.

Social Science and Medicine, 63, 2440-2451.

Stroebe, M., Schut, H., Stroebe, W. (2007). Health outcomes of bereavement.

Lancet, 370, 1960-1973.

Szanto, K., Shear, M. K., Houck, P. R. (2006). Indirect self-destructive behavior and overt suicidality in patients with complicated grief. Journal of Clinical Psychiatry, 67, 233-239.

Symington, J., Symington, N. (1996). Th e clinical thinking of Willfred Bion. Lon-don: Routledge.

Wagner, B., Knaevelsrud, C., Maercker, A. (2005). Complicated grief and interned-based treatment for complicated grief: concepts and case study. Journal of Loss and Trauma, 10, 409-432.

Wagner, B., Knaevelsrud, C., Maercker, A. (2006). Internet-based cognitive-behavioural therapy (INTERAPY) for complicated grief: a randomized controlled trial. Death Studies, 30, 429-453.

Van den Houwen, K., Schut, H., van den Bout, J., Stroebe, M., Stroebe, W. (2010).

Th e effi cacy of a brief internet-based self-help intervention for the bereaved.

Behaviour Research and Th erapy, 48, 359-367.

Warner, J., Metcalfé, C., King, M. (2001). Evaluating the use of benzodiazepines following recent bereavement. British Journal of Psychiatry, 178, 36-41.

Weissman, M., Markowitz, J., Klerman, G. (2000). Comprehensive guide to interpersonal psychotherapy for depression. New York: Basic Books.

Weissman, M., Markowitz, J., Klerman, G. (2007). Clinican’s quick guide to interpersonal psychotherapy. New York: Oxford University Press.

Wittouck, C., Van Auteve, S., De Jaegere, E., Portzky, G., van Heeringen, K.

(2011). Th e prevention and treatment of complicated grief: a meta-analysis.

Clinical Psychology Review, 31, 69-78.

Zisook, S., Shuchter, S. R. (2001). Treatment of the depression of bereavement.

American Behavioral Scientist, 5, 782-797.

Zisook, S., Shear, K. (2009). Grief and bereavement: what psychiatrists need to know? World Psychiatry, 8, 67-74.

Zuckoff , A., Shear, K., Frank, E., Daley, D. C., Seligman, K., Silowash, R. (2006).

Treating complicated grief and substance use disorders: a polit study. Journal of Substanse Abuse Treatment, 30, 205-211.

Zygmont, M., Prigerson, H. G., Houck, P. R. (1998). A post hoc comparison of paroxetine and dortriptyline for symptoms of traumatic grief. Journal of Clinical Psychiatry, 5, 241-245.

GYERMEKÜKET ELVESZÍTETT