A klaszterek sikerességének alapfeltételei, a klaszterek fenntarthatósága

A klaszterek sikeres működése mögött számos kulcsfontosságú tényező áll. Vannak olyan alapfeltételek, amelyek nagy része a legtöbb klaszter esetében azonosítható. Andersson és szerzőtársai a Klaszterpolitikák Fehér Könyvében az alábbi hét kulcstényezőt emelte (ANDERSSON,T. et al. 2004):

1. A földrajzi koncentráció már a kezdetektől a klaszterek fogalmának központi elemeként szerepelt. Napjainkban ugyan egyre több megközelítés megkérdőjelezi a fizikai közelség fontosságát, azonban mind az olyan kemény tényezők, mint a külső méretgazdaságosság, mind az olyan puha tényezők, mint a társadalmi tőke és a tanulási folyamatok is azt indokolják, hogy a földrajzi közelség még mindig a klaszter koncepció egyik fontos tényezője maradjon.

2. Specializáció: A klaszterek szakterületüket tekintve jellemzően egy olyan alaptevékenység köré koncentrálódnak, amelyhez minden szereplő tud kapcsolódni. Persze a specializáció jellege nem feltétlenül korlátozódik egy ágazatra, sőt az alaptevékenység köré épülve gyakran alakulnak ki szektoron átívelő együttműködések a klaszterekben.

27

3. Változatos összetétel: A klaszterek nem csak cégekből állnak, de az együttműködésbe bevonódnak a legfontosabb tudományos szereplők, egyetemek, kutatóintézetek, kapcsolódó szövetségek, hatóságok, pénzügyi intézmények is.

4. Verseny és együttműködés: Az egymással bizonyos területeken együttműködő és más területeken versengő vállalkozások közötti kapcsolatok adják a klaszter dinamikáját. Az együttműködésből és információcseréből származó előnyök meghaladják az ezek kapcsán felmerült költségeket. A versenyhelyzet pedig jobb teljesítmény elérésére ösztönzi a szereplőket.

5. Kritikus tömeg: Annak érdekében, hogy kialakuljon a klaszter hatékony működéséhez szükséges belső dinamika, a klaszterben szereplő szervezetek számának el kell érnie egy bizonyos kritikus tömeget.

6. A klaszter életciklus: A klaszterek nem ideiglenes rövid távú jelenségek, hanem hosszú távú perspektívát kínálnak az együttműködésre, így az idő múlásával van egyfajta irányuk és belső stabilitásuk és az életciklusukat tekintve is több fejlődési szakaszon haladnak keresztül.

7. Innováció: Az együttműködések révén elérhető technológiai, szervezeti változások, innovációt ösztönző tényezők nagy jelentőséggel bírnak a klaszterek által kínált előnyök megteremtésében.

A fenti lista tekinthető talán az egyik legszélesebb körűnek a tényezők számát tekintve, más szerzők is nagyjából hasonló eredményekre jutottak a vizsgálataik során.

Izsák és szerzőtársai (2016) a Smart guide to cluster policy c. dokumentumban a fentiekhez hasonlóan, a kritikus tömeg, a kapcsolódó iparágak jelenléte, a helyi, lokális tényezők, továbbá a kapcsolatok és bizalom fontosságára hívták fel a figyelmet (IZSAK,K. et al. 2016).

Ketels 2017-es munkájában is a kapcsolódó iparágak és méretgazdaságosság, földrajzi közelség, együttműködés, valamint a kritikus tömeg fontosságát emelte ki, mint a klaszterek kulcsdimenzióit (KETELS,C. 2017). Egy Horváth és szerzőtársai által 2013-ban összeállított magyarországi klasztereket vizsgáló tanulmány a fenti tényezőkön túl még a profi klasztermenedzsment szerepét emelte ki, mint a sikerességhez szükséges alapfeltételt HORVÁTH,M. et al. 2013).

A fentieken túl a klaszterek sikeressége szempontjából fontos a klaszterek hosszú távú pénzügyi stabilitása és fenntarthatósága. A klaszterek működése ugyanis általában jelentős költségekkel jár, melyek közül az egyik legjelentősebb tétel a külön erre a célra szakosodott klasztermenedzsment fenntartása, működtetése. A klasztermenedzsment szervezet költségei között értjük a béreket, szakértői díjakat, adminisztratív és marketing költségeket, továbbá a klaszteren belüli rendezvények, találkozók megszervezésének, lebonyolításával kapcsolatos kiadások. Ezen felül nyilván plusz kiadást jelent egy-egy célirányos képzés vagy tanácsadás, továbbá a nemzetközi szakmai vásárokon, kiállításokon való megjelenés is.

A klaszter költségeinek finanszírozása jellemzően az alábbi forrásokból valósul meg:

 A klasztertagok által fizetendő egyszeri vagy rendszeres pénzügyi hozzájárulásokból, ami jellemzően éves tagdíjat jelent.

 Szolgáltatási díjakból származó bevételek, melyek a klaszter által külső szervezetek számára nyújtott szolgáltatások ellenértékét jelenti.

 Külső források bevonása, melyek általában valamilyen pályázati forrást jelentenek.

Ezek a bevételi források változatás formákban jelennek meg a klasztereknél, de összességében elmondható, hogy a klaszterek nagy része még nagyobb részt külső pályázati forrásokból finanszírozzák a tevékenységüket és csak kisebb mértékben jelennek meg a szolgáltatási bevételek a bevételi források között. Egy 2013-ban lefolytatott klaszteres felmérés alapján a klaszterek finanszírozásában a külső források (nemzetközi, nemzeti és regionális/lokális források) aránya 54 %, míg a külső szolgáltatásokból származó bevételek

28

csak 8 %-ot, a tagdíjakból származó bevételek pedig 26 %-ot tesznek ki (KETELS,C. et al 2013).

A klasztertagok által fizetendő tagdíj nagysága klaszterenként változó és számos esetben akár klasztertagonként is eltérő lehet, illeszkedve annak méretéhez, vagy szervezeti formájához. A klaszter finanszírozása szempontjából a klaszter összetételének és ezen belül is a nagyvállalatoknak fontos szerepe van, hiszen sokszor ők biztosítják a működéshez szükséges források nagy részét. A klaszterek hosszú távú finanszírozása és fenntarthatósága szempontjából fontos, hogy a tagdíj mértéke megfelelően legyen meghatározva és arányban álljon azokkal az anyagi és nem anyagi természetű előnyökkel, amelyekhez cserébe jutnak tagok. A túl magas tagdíj elriaszthatja a kis -és középvállalkozásokat, azonban egyfajta eszközként is szolgálhat, a kizárólag a pályázati források iránt érdeklődő, vagy inaktív klasztertagok kiszűrésére. A túl alacsony tagdíj veszélye viszont, hogy nem biztosítja a klaszter működtetésével kapcsolatos költségeket (SZANYI,M.2008).

A fenntarthatóság szempontjából fontos bevételi lehetőséget jelentenek a klasztereknek a klasztermenedzsment által a külső piaci szereplők számára nyújtott szolgáltatások. Ehhez azonban egy felkészült, jól képzett menedzsmentre van szükség, akik nem csak a saját klasztertagjaik számára képesek értéket közvetíteni, de piacképes, eladható tudással is rendelkeznek. A klaszterek szempontjából nyilvánvalóan ez a finanszírozási forma lenne a legideálisabb, azonban a fent felsorolt források közül talán ez az egyik legnehezebben megszerezhető. Magyarországon erre csak nagyon kevés jól működő példát találunk (HORVÁTH,M. et al. 2013).

A klaszterek finanszírozási szerkezetében, főként Magyarországon az elmúlt években nagyon nagy arányt képviseltek a külső, európai uniós és állami támogatások. Ez azonban több szempontból is aggályos. Egyrészről mivel nem biztosítja, hogy csak olyan klaszterek jöjjenek létre, amelyek hosszú távon, piaci körülmények között is megállják a helyüket, kvázi piactorzító hatásuk van. Másrészről pedig ezek a források végesek, tehát a kizárólag a pályázati pénzeknek köszönhetően létrejött és működő klaszterek, nagy valószínűséggel nagyon hamar megszűnnek vagy passzívvá válnak a források elmaradásával. A legfontosabb szempont tehát, hogy olyan tagösszetételt, működési struktúrát és finanszírozási szerkezetet alakítsanak ki maguknak a klaszterek, amelyekkel hosszú távon nem csak fennmaradni, de akár fejlődni is tudnak.

Az európai uniós támogatási rendszerében már felismerték a pénzügyi források piactorzító jellegét és egyre inkább előtérbe kerültek a nem anyagi jellegű ösztönzők, a klaszterek részére nyújtott tanácsadások, képzések, egyéb szolgáltatások. Ezek közvetlenül nehezen számszerűsíthetőek, mégis hatékonyan elő tudják mozdítani egy klaszter versenyképességét, de nyilván csak azokét, akik a támogatások nélkül is megállnák a piaci környezetben a helyüket (MEIER ZU KÖCKER,G.– MÜLLER,L.2015).

A klaszterek sikeres működéséhez és önfenntartóvá válásához szükség van egy minimális taglétszámra, vagy kritikus tömegre, amely biztosítja az együttműködésből származó előnyök hatékony kihasználását és a klaszter további fejlődését. Szanyi (2008) úgy véli, hogy Magyarországon a klasztereknek a működésüket 3 éven belül a külső támogatások folyamatos csökkentése mellett, a klasztertagdíjakból és a szolgáltatási díjakból kellene fedezniük, melyhez a klasztereknek el kell érniük a finanszírozási szempontból is fontos kritikus tömeget.

Ez a kritikus tömeg számos klaszterspecifikus tényezőtől függ és akár a különböző ágazatokban is eltérő lehet (SZANYI,M. 2008).

Lukács (2013) kutatásaiban szintén arra kereste a választ, hogy hogyan válhatnának hosszú távon fenntarthatóvá a klaszterek és hogy mekkora egy adott klaszter „kritikus tömege”

vagyis mi az a „legkisebb fenntartható klaszter-méret, amely legelőször biztosítja a térbeli

29

közelségből és a szereplők megfelelő számából adódó hozadékok (pozitív extern hatások és dinamikus agglomerációs előnyök) megjelenését” (LUKÁCS,A.2013, 10. oldal)

Munkája során kidolgozott egy klaszter-fenntarthatósági modellt, amely a Magyarországon működő klaszter-kezdeményezések kritikus tömegének beazonosítására alkalmazható, és amely gazdaság-matematikai modell összekapcsolja a klaszterek legfontosabb sikertényezőt, köztük a finanszírozási struktúrát, a klaszter méretét és fenntarthatóságát.

A modell szerint a klaszter finanszírozási szempontból akkor tekinthető hosszú távon fenntarthatónak, ha teljesül az alábbi feltétel:

J∙( mI - t_J - s_J )+ 𝐼 ∙ (mI - t_I )≤ g ∙ 𝑀̅ ∙ Pr (j_g, i_g) ahol,

J: a klaszterben működő produktív tagok I: a klaszterben működő improduktív tagok m_I : Az improduktív tagok éves forrásigénye m_J: A produktív tagok éves forrásigénye t_J : A produktív tagok éves tagdíjának nagysága tI : Az improduktív tagok éves tagdíjának nagysága s_J : A szolgáltatásnyújtásból realizált jövedelmek nagysága

g: A klaszteren belül alakult projektcsapatok száma A projektcsapatokban j_g és i_g produktív és

improduktív klasztertag vesz részt

𝑀̅ : A pályázatíró csoportok által éves szinten átlagosan elnyert pénzösszeg

Pr (j_g, i_g): Annak a valószínűsége, hogy az egyes csapatok mekkora eséllyel nyernek az általuk benyújtott pályázattal.

Modelljében a fentiekhez hasonlóan a legfontosabb bevételi forrásként a tagdíjak, pályázati források és a külső szolgáltatásnyújtásból származó jövedelmek jelennek meg. Véleménye szerint a magyarországi klaszterek nagy része túlságosan függ a külső forrásoktól, a közös K+F+I tevékenységük nem eléggé hatékony és nem rendelkeznek azzal a klaszter taglétszámmal és szerkezettel, ami biztosítaná a klaszter hosszú távú fenntarthatóságát (LUKÁCS,A.2013).

A klaszterek sikerességét és hosszú távú fenntarthatóságát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy van néhány olyan tényező, amelyek nem minden esetben jelentenek garanciát a klaszterek eredményes működéséhez, de jelenlétük alapvetően szükséges a klaszterek működéséhez.

Ilyen alapfeltételek a földrajzi közelség, a klaszterek megfelelő és változatos összetétele, a tagok közötti együttműködési dinamika és kölcsönös bizalom kialakulása, a közös szakmai háttér és célok és az ezt támogató professzionális menedzsment háttér megléte. Ezen alapfeltételeken túl még a sikeresség kulcsát jelenthetik a klaszteren belül megvalósuló innovációs tevékenységek és a hosszú pénzügyi távú fenntarthatóságot biztosító anyagi források megléte.

30