A kartalista pénzelmélet, a pénz és az adószedés

A kartalisták elvetik a metallista elmélet azon kiindulását, hogy a pénz értéke az érctar­

talmából vagy az aranyfedezetéből származna. Ez az elmélet a pénzt nem csere értékkel rendelkező egyfajta árunak tekinti, és nem is a csereeszköz­funkcióját hangsúlyozza,

hanem a fizetésieszköz­ és nyilvántartási funkcióját. A metallista elméletben a piaci funkció a meghatározó: az államnak nincsen jelentős megkülönböztető szerepe sem a pénz létrejöttében, sem annak funkcióiban. A kartalista elmélet ezzel szemben bár­

milyen jellegű „fizetési eszköz” általánosan elfogadott pénzként való megjelenését egyenesen abból eredezteti, hogy az állam előírja: bizonyos kötelezettségeket ebben a pénzben kötelesek számontartani az emberek, valamint a szervezetek, és e kötelezett­

ségeket kizárólag ezzel a valutával fizessék meg az államnak. Ez a gondolat egyébként már a legkorábbi pénzformációkkal kapcsolatban felmerült. Az időszámításunk előtti VII. századra tehető az első fémpénz megjelenése. Érdekes módon Kínában is ekkor jelent meg a fémpénz funkcióját betöltő bronzöntvény, és Indiában is erre az időszakra tehető a fémpénz felbukkanása, de itt most a kis­ázsiai Lydiában az elektrum (arany és ezüst természetben is előforduló ötvözete) anyagú érmeveretek elterjedésére hivatko­

zunk (Graeber 2011: 212). Az elektrumveretet a katonák fizetésére használták, és mivel ebben írták elő az adófizetést is, hamar elterjedt az árucsere­forgalomban fizetőesz­

közként. Például a király a háborút úgy finanszírozza, hogy a katonáinak fémpénzt ad, majd az alattvalókra adót vet ki, előírva, hogy mindenki köteles egy fémpénzt befizetni a kincstárba. Ettől a fémpénz azonnal forgalomképessé válik, az adófizetők igyekeznek áruért cserébe beszerezni azt.

Ezzel egy időben azt is meghatározza a király, hogy egy pénz mennyit ér áruban.

A fém egyik oldalára veretett jel éppen ezt az értékmeghatározást szolgálja. Graeber (2011) és Gierson (1977) egyaránt meggyőződéssel említik e hipotézist. Graeber (2011:

212) felveti a kérdést, mi vehette rá az uralkodókat arra, hogy az adószedésre koráb­

ban jól bevált módszert, a helytartó vagy a templom különféle jelhordozókon követett nyilvántartását (ld. agyagtáblák) erre a költségesebb technológiára cseréljék. A korábbi pénzfunkciókat jól betöltő társadalmi szervezet inkább egy adósságokat, hitelnyújtást és ­törlesztést nyilvántartó regiszter volt, és így a mai számlapénzhez hasonlított annyi­

ban, hogy maga önálló értékkel nem rendelkezett. Miért cserélődik ez le önálló fém­

értéket tartalmazó veretre, amelynek az előállítása nyilvánvalóan többe kerül, mint az agyagtábla elkészítése?

Graeber (2011) szerint az önálló értékkel rendelkező pénzt használó metallista pénz rendszerek és az önálló értékkel nem rendelkező kartalista pénzrendszerek a tör­

ténelemben ciklikusan váltakozva jelentek meg. Azon korszakok, amelyeket kiterjedt konfliktusok, háborúk jellemeztek, az önálló értékkel rendelkező pénz elterjedésének időszakai voltak, köszönhetően a gyengülő központi hatalomba vetett bizalom csökke­

nésének.

3.2.1. A pénz fogalma

Itt lenne az alkalom, hogy rátérjünk a pénz fogalmának definiálására, de ezzel a lehe­

tőséggel most nem élünk. Ehelyett idézzük Stephanie Bellt, aki a pénz fogalma kapcsán annak definiálatlanságára világít rá:

„Végül is mi a pénz – mértékegység (numeraire), csereeszköz, értékmegőrző, fizetési eszköz, nyilvántartási egység, a vagyon mértéke, egyszerű adósság, a reciprocitáson ala­

puló altruizmus késleltetett formája, a felhalmozás hivatkozási pontja, egy intézmény vagy ezek valamilyen kombinációja?”²² (Bell 2001: 150).

E felsorolás valószínűleg minden lényeges elemet említ azok közül, amelyek szá­

munkra most fontosak. Ez a lista a pénz időtlen jellemzőit tartalmazza. (A pénz karak­

terisztikus jegyei a történelem során számos változáson mentek át.) Mint minden fel­

sorolással, ezzel kapcsolatban is felvethető, hogy nem teljes körű; Bell összefoglalója azonban elég jó számunkra. Akkor is, ha nem tekinthető definíciónak, bár sok szem­

pontból jól határoz meg fontos jegyeket.

3.2.2. A metallista és a kartalista pénzelmélet megjelenése a klasszikusoknál Nem ok nélkül jött divatba, hogy minden valamirevaló közgazdasági kérdés vizsgálatát Adam Smith írásainál kezdjük. Aki olvasta őt, legyint, hogy az nem a pénzzel foglal­

kozik. Nekünk meg úgy tűnik, ahogy most lapozgatjuk, hogy igazából mással nem is foglalkozik. Például felveti, hogy miért van az, hogy pénzért mindig könnyű árut venni, de áruért pénzt venni nem (Smith 1940 [1776]: 429–430). Smith ugyanitt fejti ki azt a néze tét is, hogy a kormányok azon igyekezete, hogy a pénzmennyiség növekedési üteme fölött őrködjenek, soha nem volt annyira szükségtelen, mint a papírpénz meg­

jelenését követően. A jól szabályozott papírpénzrendszer a hitelezésen és a kereske ­ dők egymás közötti elszámolási rendszerén keresztül kényelmesen megoldja ezt a fel­

adatot.²³

22 „After all, what is money – a numeraire, a medium of exchange, a store of value, a means of payment, a unit of account, a measure of wealth, a simple debt, a delayed form of reciprocal altruism, a reference point in accumulation, an institution, or some combination of these?”

23 „Ha hiányoznak az élelmiszerek, a népnek éheznie kell. De mikor a pénz hiányzik, a cserekereske­

delem elfoglalhatja helyét, ha mindjárt jókora kényelmetlenséggel jár is ez. Az adásvétel hitelre úgy, hogy az üzletemberek tartozásaikat egymás közt egyszer egy hónapban vagy egyszer egy évben ki­

egyenlítik, már kevesebb kényelmetlenséggel jár. Jól szabályozott papírpénzforgalom nemcsak hogy minden kényel met len ség nélkül látja el a piacot, hanem sok esetben némi előnnyel is jár. A kormány beavatkozása tehát sohasem volt olyan felesleges, mint mikor arra irányult, hogy az országban lévő pénzmennyiséget megőrizze, illetőleg növelje” (Smith 1776: 1940).

3.2.3. A pénz kartalista felfogása a közgazdaságtanban

A pénz kartalista felfogása megjelenik például Adam Smithnél: „Ha valahol a fejedelem olyan törvényt hozna, hogy az őt megillető adók egy részét egy bizonyosfajta papír­

pénzben kell fizetni, ezzel ezt a papírpénzt bizonyos értékkel ruházná fel akkor is, ha a majdani visszavásárlás, illetve beváltás időpontja kizárólag a saját tetszésétől lenne függővé téve” (Smith 1992 [1776]: 329, idézi Bell 2001: 154).

A kartalista pénzelmélet általános kifejtését Knapp (1924) adta meg. Bell (2001) úgy összegzi Knapp bonyolult érvelésének lényegét, hogy az adófizetésre és az állami hivatalokban végzett szolgáltatások ellenértékének kifizetésére használt pénz törvényi megválasztásánál annak semmilyen fémmel kapcsolatos jellemzője nem játszik szere­

pet, így az elmélet a metallista pénzelmélet cáfolataként jelenik meg. A pénz tehát azért válik általánosan elfogadott fizetési eszközzé, mert ezzel teljesíteni tudják az állam felé fennálló kötelezettségeiket. Az állam által fizetés céljára deklarált jegy²⁴ a pénzjegy. Az állam aranypénzben is szedhetne adót, de ekkor meg kell mondania, hogy az aranyat hogyan számítja be, hány forintot ér egy egységnyi arany. Vagy ha e célra aranyérmét bocsát ki, akkor ezt az átváltást jelzi a rá nyomtatott számjellel. A pénz értékét azonban ebben az esetben sem a fémtartalom, hanem az erre nyomott szám fogja meghatározni, függetlenül az érme súlyától vagy a fém összetételétől. Az érme (pénz) értékét tehát nem a fém, hanem az állam (az uralkodó, Adam Smithnél a herceg) határozza meg, amikor azt forgalomba hozza, nyomtatja, vagy meghatározza annak a fizetési forgalmi értékét. Az állam határozza meg a fizetési eszközt, ami egyben megadja a számbavételi módot, a könyvelési egységet is.

3.3. A pénz és a számvitel

A gazdasági elszámolásokban (könyvelésben) magától értetődik, hogy minden egyes tranzakciót tükörképváltozásként regisztrálnak valamely érintett gazdasági szereplő pénzügyi kimutatásának eszköz- vagy forrásoldalán. Amikor az állam pénzt teremt, adósságot vállal. Amikor az állam bért fizet vagy terméket vásárol, e kiadását adósság kibocsátásával finanszírozza. Csak úgy tud adósságot vállalni, ha van valaki, aki elfo­

gadja az adósságpapírját (államkötvényét, papírpénzét). Vagyis ennek értékkel kell ren­

delkeznie, amit az adófizetés ebben a pénznemben való befizetésének kötelezettsége ad.

Az egyén azt a jegyet tekinti pénznek, amelyet fel tud használni az állammal szembeni kötelezettségeinek kiegyenlítésére. Az ilyen jegyet mindenki fel tudja erre használni,

24 A kartalista szó eredete a latin charta szóra vezethető vissza, ami lényegében papírt jelent. Bell (2001:

155) idézi Knapp (1924: 31) érvelését, hogy a ruhatárban a kabátra kapott ruhatárjegy értékét az adja, hogy a kabát visszaadására vonatkozó ígérvényt testesíti meg.

így az általánosan elfogadott fizetési eszköz is egyben. A magánszektor elfogadja az állam adósságjegyét, azt a saját könyveiben eszköznek tekinti, amiből adót (adósságot) fizethet. Az állam könyveiben ugyanez a pénz adósság, egy kötelezettség arra, hogy a kibocsátott pénzt az állam visszaveszi, például elfogadja adófizetési kötelezettség tel­

jesítésére.

3.3.1. A pénz a kibocsátó eladósodása és a jövedelemcentralizáció eszköze

Ahhoz, hogy az általa kibocsátott adósságot megtestesítő papírt széles körben értékkel rendelkező fizetőeszköznek tekintsék, elég annyit tennie az államnak, hogy ebben írja elő az állam irányában fennálló kötelezettségek teljesítését. Ez gyakorlatilag nem más, mint hogy elismeri a saját adósságát. A pénz értéke tehát semmilyen kapcsolatban nin­

csen semmiféle „fedezettel” vagy bármiféle magától való belső pénzértékjellemzővel;

pusztán abból is levezethető, hogy az állam vállalja: elfogadja a feléje fennálló fizeté­

si kötelezettségek teljesítésére. A kartalista pénzfelfogás legfontosabb jellemzője, hogy a fizetési funkciók mellett a pénz alkalmas a számviteli funkció ellátására azáltal, hogy a mérleg mindkét oldalán megjelenik.²⁵ A pénz ilyen értelemben azt testesíti meg, hogy az egyik fél beleegyezik abba, hogy egy másik fél adósságát a portfóliójában tartsa. Az én pénzem az állam adóssága (Wray 1998).

3.3.2. Az állam döntő szerepet játszhat, de nem szükséges feltétel

Foley (1987) rávilágított arra, hogy bárki teremthet pénzt adósságvállalással, de ehhez az is szükséges, hogy az elfogadói oldal az így teremtett pénzt a fizetési forgalomban elfogadja. Ahhoz, hogy az általam kibocsátott adósság pénz lehessen, elengedhetetlen, hogy az adósságomat elfogadják mások. A posta, amikor bélyeget bocsát ki, adósságot, később teljesítendő kötelezettséget vállal arra, hogy a bélyeggel ellátott küldeményt el­

juttatja a címzetthez. Ez a bélyeg innentől értékkel rendelkezik; a tulajdonosa számára ez kartalista értelemben egy fizetési eszköz, még akkor is, ha csupán a postai szolgálta­

25 A metallista elmélet szerint a pénznek értékkel történő felruházásához az szükséges, hogy azt kollektí­

ven mindenki elfogadja csereeszközként. Ez a pénzfogalom csak az eszközoldalt érinti, de nem jelent egyszerre fizetési eszközt és kötelezettséget. Bár, ha az érmére egyébként a névértéket jelző számot vernek, ami azt jelzi, hogy a pénzt verő kibocsátó kötelezettséget vállal annak ilyen névértéken történő elfogadására az irányában fennálló kötelezettségek teljesítésére, akkor megjelenik az eszközoldal mel­

lett a mérleg másik lába, a kötelezettségoldal is. Ez azonban nem a pénz érctartalmából ered. Sőt ekkor az értékmeghatározás már elszakadhat az érctartalomtól, és azt a névérték és a kibocsátó elfogadási kötelezettsége határozza meg. Ez az elszakadás addig fokozódhat, hogy a papírpénznek már semmiféle érc­ vagy önmagában való belső értéktartalma nincsen. Sőt még az sem szükséges a kötelezvény pénz­

ként való működéséhez, hogy arra bármiféle átválthatóságot garantálna az állam azon kívül, hogy a felé fennálló kötelezettségek teljesítésére elfogadja.

tásért fennálló fizetési kötelezettségét tudja vele teljesíteni. Mivel bélyeggel nem lehet adót fizetni, a bélyeg nem válhat általános fizetési eszközzé.