A KÖVETSÉGEK SZEMÉLYI APPARÁTUSA

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ (Page 153-163)

X/1. A BUDAPESTI SZOVJET KÖVETSÉG APPARÁTUSÁNAK KIFORMÁLÓDÁSA

Mint említettük, a Rómában kötött megállapodás értelmében 1934. július 1-ig a magyar és szovjet kormánynak egy harmadik országba akkreditált diplomatáját kellett kineveznie ideiglenesen Moszkvába, illetve Budapestre. A Politikai Iroda már egy hónappal a megegyezés után, március 5-én jóváhagyta Adolf Markovics Petrovszkij bécsi követ kinevezését a budapesti posztra.580 A jelölésében a fő szempontot a magyar és az osztrák főváros földrajzi közelsége játszotta, hiszen Bécsből szükség esetén a leggyorsabban és a legkisebb anyagi ráfordítással lehetett Budapestre utazni, de egyáltalán, akkoriban a Szovjetuniónak – a prágai kereskedelmi kirendeltségét leszámítva – a Magyarországgal szomszédos államok egyikében sem létezett még képviselete.581 Ráadásul, mint már említettük, a legtöbb politikai háttéranyagot Bécsben készítették el Magyarországról, és ebből fakadóan az ott szolgáló szovjet diplomaták lehettek a legfelkészültebbek és legtájékozottabbak a „magyar ügyeket” tekintve. Az 1887-ben született Petrovszkij személyéről annyit tudunk, hogy 1922–1924 között a külügyi népbiztos titkáraként kezdte pályafutását, majd 1930-ig a tallinni (revali) követséget vezette, s 1933 márciusában dezignálták a bécsi követség élére.

Petrovszkij budapesti kinevezésében a személyén keresztül sikerült összekötni a kellemest a hasznossal, ugyanis a Külügyi Népbiztosság azon kevés diplomatája közé tartozott, akiknek a korábbi pályafutásuk során lehetőségük nyílt a folyamatos tájékozódásra a magyarországi viszonyok felől. Az észt fővárosban ugyanis egy állomáshelyen tartózkodott Jungerthtel. Petrovszkij az ő személyén keresztül kiváló informátorra lelt. A magyar diplomata megkereséseire nyilván számos alkalommal nyújtott neki kimerítő tájékoztatást a szovjet állam belpolitikájáról, külpolitikájáról, gazdasági életéről, s cserébe információt nyerhetett tőle a magyar–szovjet viszony aktuális kérdéseiről. A diplomáciai „etikett”

megkövetelte ezt a kölcsönösséget, a Petrovszkij által adott tájékoztatásért cserébe Jungerthnek is illett informálnia szovjet partnerét. 582 Petrovszkijnak később, bécsi misszióvezetőként már hivatalából fakadóan kellett figyelemmel követnie a szomszédos országban zajló eseményeket.

A megbízólevelét a kormányzónak 1934. április 9-én átadó Petrovszkij további tevékenységéről magyarországi követi minőségében nem sokat tudunk, több mint egyhetes, áprilisi budapesti látogatásának tapasztalatait is mindössze egyetlen jelentésben foglalta össze.583 Ezután valószínűleg többé nem is utazott a magyar fővárosba, hiszen az állandó követ kijelölésére a Norvégiából átirányított Alekszandr Artyemjevics Bekzadjan személyében már augusztus 5-én sor került.584 Az örmény származású, 1879-ben született diplomata 1920-ban lépett diplomáciai pályára. 1920–1921-ben az egyik legtekintélyesebb és legbefolyásosabb örmény bolsevik politikus, Szovjet–Örményország külügyi népbiztosa.

1922–1926 között a berlini szovjet kereskedelmi kirendeltség vezető beosztású tisztviselőjeként nemcsak diplomáciai, hanem később is jól kamatoztatható gazdasági tapasztalatokra tehetett szert. Ezután egészen 1930-ig a Kaukázusontúli Szocialista Föderatív

580 Az OK(B)P KB Politikai Iroda ülésének jegyzőkönyve. 1934. márc. 5. RGASZPI, f. 17. op. 3. gy. 940. l. 32.

581 Kresztyinszkij előterjesztése Sztálinnak. 1934. márc. 2. AVP RF, f. 010. op. 13. p. 81. gy. 1. l. 59.

582 Jungerth kézírásos naplófeljegyzéseiben találunk utalást a Petrovszkijjal folytatott beszélgetésekre. Ld.

Jungerth naplóbejegyzése. 1926. nov. 28. PSZL, 972. f., 4. ő. e., 297–298. fol.

583 Petrovszkij 1934. április 18-i jelentését budapesti tartózkodásáról ld. DVP SZSZSZR, 1971. 266–270.

584 Az OK(b)P KB Politikai Iroda ülésének jegyzőkönyve. 1934. aug. 5. RGASZPI, f. 17. op. 3. gy. 949. l. 19.

Szovjet Köztársaság Népbiztosai Tanácsának helyettes elnöke, illetve a kaukázusi szovjet állam kereskedelmi népbiztosa, majd budapesti kinevezéséig az oslói szovjet követség első számú diplomatája.

Noha Bekzadjannak korábban nem voltak kapcsolatai a magyar politikával, és nem rendelkezett a Magyarországra vonatkozó speciális ismeretekkel, budapesti beilleszkedését és tevékenységét elvben több apró momentum is elősegíthette. Mindenek előtt azt említenénk meg, hogy örmény származása révén maga is tisztában volt a Közép- és Kelet-Európát megosztó nemzeti problémák jelentőségével és súlyával. Az 1935-1936 során elküldött jelentéseiből kitűnik, hogy megértéssel viszonyult a magyar nemzet Trianonnal kapcsolatos érzékenységéhez, illetve világosan látta a magyar külpolitikának a világháború utáni területi rendezésből fakadó motivációit. (Antal István, a Miniszterelnökség Sajtóosztályának vezetője jóval az események után papírra vetett emlékirataiban úgy tudja, hogy a magyar kormány a majdani szovjet követ személyével kapcsolatban nemcsak azt az ígéretet akarta kicsikarni, hogy az illető nem lesz egykori magyar állampolgár, hanem azt is, hogy nem lesz zsidó, amit a szovjetek akceptáltak.)585

Eleinte úgy tűnhetett, hogy a hivatali háttérerő sem fog hiányozni, hiszen kiváló személyes kapcsolatokat ápolt Nyikolaj Nyikolajevics Kresztyinszkij külügyi népbiztos-helyettessel. A Külügyi Népbiztosságon belül a közép-európai országokkal egyetemben a Magyarországgal kapcsolatos kurrens ügyek szakmai koordinálása is a 2. Nyugati Osztály illetékességi körébe tartozott. Az osztályon belül minden egyes országnak, vagy kisebb ország-csoportoknak saját referense volt. Ezekre a posztokra általában egy-egy alacsonyabb beosztású hivatalnokot tettek. A szervezeti egység élén 1932-től egészen 1937 nyarán bekövetkezett letartóztatásáig David Grigorjevics Stern állt, ugyanakkor az osztály munkájának hivatali felügyeletét Kresztyinszkij látta el. Kresztyinszkij már nem sokkal az 1917. évi októberi forradalom után vezető pozícióba került, ugyanis 1918 és 1921 között Szovjet–Oroszország pénzügyi népbiztosa, illetve a párt Központi Biztosságának titkára lett.

1921-ben kinevezték a szovjet diplomácia szempontjából stratégiai külszolgálati posztnak minősülő berlini diplomáciai képviselet (majd 1922-től követség) élére, ahonnan 1930-ban rendelték vissza Moszkvába. Ott egészen letartóztatásáig, 1937-ig, a külügyi népbiztos első helyetteseként dolgozott.586 Ismeretsége Bekzadjannal régi időkre tekintett vissza, hiszen pont abban az időben állt a berlini szovjet politikai misszió élén, amikor Bekzadjan az ottani szovjet kereskedelmi kirendeltségen dolgozott.

Az új követ végül 1934. december 19-én érkezett a magyar fővárosba. A Keleti pályaudvaron nemcsak újságírók és fotósok hada fogadta, hanem a legsürgősebb előkészítő munkálatok elvégzése végett már néhány nappal korábban Budapestre érkezett Szemjon Mihajlovics Mirnij első titkár és Mihail Szavjolovics Saprov (eredetileg Sapiro) másodtitkár.

Előbbiről annyit tudunk, hogy 1933-ban a Külügyi Népbiztosság 1. Nyugati Osztályának vezetője volt, majd rövid ideig együtt dolgozott Bekzadjannal a norvég fővárosban.

Feltételezhető továbbá, hogy ő nemcsak diplomáciai szolgálatot teljesített, hanem a belügyi elhárításért felelős állambiztonsági rendőrség, a GPU rezidenseként „belügyi” feladatkört ellátva – más szovjet külképviseletekhez hasonlóan – a követség munkatársai közötti személyi viszonyokról, a követségi alkalmazottak külföldi állampolgárokhoz fűződő baráti kapcsolatairól igyekezett adatokat gyűjteni.587 Utóbbi korábban a Külügyi Népbiztosság központi apparátusában dolgozott, ahol igen tehetséges és ambiciózus munkatársnak tartották, így viszonylag fiatalon foglalhatta el első külszolgálati állomáshelyét, a budapesti

585ANTAL, 2004. 243.

586 Kresztyinszkij életrajzát magyarul ld. BÉLÁDI László–KRAUSZ Tamás: Életrajzok a bolsevizmus történetéből.

Budapest, 1987. 263–264.

587 Az OK(b)P KB Szervezési Irodája ülésének jegyzőkönyve. 1934. nov. 2. RGASZPI, f. 17. op. 114. gy. 573. l.

5.

követséget.588 A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint mind az első titkár, mind a másodtitkár jelentős mértékben kivette a részét a diplomáciai háttérmunka megszervezéséből.

Míg a követ reprezentálta a szovjet diplomáciát a protokolláris alkalmakkor és ő képviselte Moszkva fő politikai irányvonalát a magyar vezetők előtt, addig az első- és másodtitkár a hagyományos munkamegosztás értelmében a magyar belpolitikára vonatkozó információkat gyűjtötte, s megpróbálta kialakítani és kibővíteni a követség kapcsolatrendszerét politikai tényezőkkel és polgári személyekkel (például gazdasági szakemberekkel és értelmiségiekkel) egyaránt. Ezen kívül a konzuli teendők ellátása is másodtitkár feladatkörébe tartozott.

Bekzadjan még karácsony előtt, december 23-án átadhatta megbízólevelét Horthynak.589 Már budapesti tartózkodásának elején szembesült azzal, hogy a magyar-szovjet viszony megrekedt a normalizált kapcsolattartás szintjén, ezért megpróbált erőfeszítéseket tenni annak javítása érdekében, s ennek szükségességéről feletteseit is igyekezett meggyőzni.

Elképzelése szerint a politikai kapcsolatok hűvösségét a kulturális kapcsolatok élénkítésével és a kereskedelmi forgalom növelésével és lehetett volna áttörni. A kulturális kapcsolatok erősítését olyan „offenzív felvilágosító munkával” szerette volna elérni, amelynek segítségével megismertethették volna a magyar közvéleményt a Szovjetunió kulturális életével, és a bolsevik rendszer idején elért technikai, tudományos vívmányokkal (művészeti kiállítások szervezése, szovjet tudósok meghívása a magyarországi tudományos konferenciákra).

Bekzadjan már az egyik legkorábbi jelentésében elpanaszolta, hogy a hozzájuk forduló nagyszámú magyar üzletembert kénytelenek a bécsi kereskedelmi képviseletre utalni.590 A kereskedelmi összeköttetés helyi koordinálása érdekében ezért elengedhetetlennek tartotta volna – az 1924. évi berlini tárgyalások során éppen szovjet részről szorgalmazott – kereskedelmi kirendeltség megnyitását Budapesten, vagy a Külkereskedelmi Népbiztosság egy szakemberének delegálását a követségre.591 A magyar–szovjet kereskedelmi forgalom intézményi irányításának áthelyezése Budapestre, vagy legalább egy kereskedelemügyi szakember ottani állomásoztatása a kölcsönösség elve alapján is indokoltnak tűnhetett, mert először a magyar kormányzati gazdasági szervek vetették fel puhatolózó jelleggel, hogy kereskedelmi attasét szeretnének kinevezni a moszkvai magyar követségre.592 Kresztyinszkij azonban pesszimizmusának adott hangot a magyar–szovjet kereskedelmi kapcsolatok perspektíváit illetően, s kifejtette, hogy valószínűleg nem kerül sor az önálló budapesti kereskedelmi képviselet megnyitására.593

Ugyancsak sikertelenül jártak a budapesti követ az irányú próbálkozásai, hogy a TASZSZ a Magyarországról származó friss információk gyorsabb átadása és közzététele érdekében önálló tudósítói irodát nyisson Budapesten. A szovjet távirati ügynökség legközelebbi levelezője a szomszédos Ausztriában működött, s az otthoni közvéleményt a magyarországi eseményekről szóló hírekkel, tudósításokkal közvetett módon, Bécsből látták el. Bekzadjan Kresztyinszkij közbenjárását kérte annak érdekében, hogy a TASZSZ delegáljon egy speciális levelezőt Budapestre a közvetlen információk beszerzésére és továbbítására. Lehetségesnek vélte azt is, hogy kettős megbízatással jelöljék ki a magyar fővárosba a bécsi iroda vezetőjét, Ilja Csernyjakot, amihez maga Csernyjak is ragaszkodott.594 Emellett 1935 márciusának elején Kozma Miklós, frissen kinevezett belügyminiszter, egyben a legfontosabb hírközlő szervek (MTI, Magyar Rádió) elnöke előtt s felvetette, hogy a két

588 Az OK(b)P KB Szervezési Irodája ülésének jegyzőkönyve. 1934. okt. 25. Uo. gy. 571. l. 74.

589 Bekzadjan jelentése Kresztyinszkijnek. 1935. jan. 26. AVP RF, f. 010. op. 10. p. 50. gy. 32. l. 3–12.

590 Bekzadjan jelentése Kresztyinszkijnek. 1935. febr. 16. Uo. 13–17.

591 Bekzadjan levele Kresztyinszkijnek. 1935. máj. 8. Uo. gy. 39. l. 23.

592 Mirnij feljegyzése a Bornemissza Félix-szel, a Külkereskedelmi Hivatal hajózásügyi referensével folytatott beszélgetéséről. 1935. febr. 7. Uo. gy. 33. l. 31–32.

593 Kresztyinszkij távirata Bekzadjannak. 1935. febr. 26. Uo. gy. 39. l. 12.

594 Bekzadjan jelentése Kresztyinszkijnek. 1935. jan. 26. Uo. gy. 32. l. 3–12.

ország hírügynökségének vezetősége kössön egy táviratcsere-egyezményt, amit Kozma elutasított.595 Hamarosan arról is megbizonyosodhatott, hogy a szovjet vezetés sem áll mögötte ebben a szándékában. Nemhogy önálló tudósító kinevezését nem tartották célszerűnek Moszkvában, de hiábavalónak vélték a bécsi tudósító kettős megbízatását is. Az inkább kifogásnak érezhető indoklás valószínűleg Bekzadjant is meglepte: „[Csernyjak – S.

A.] Budapestre történő akkreditálása a TASZSZ képviselőjeként majd ürügyet nyújthat a magyar távirati ügynökségnek arra, hogy saját tudósítót küldjön Moszkvába. Ez egyáltalán nem áll érdekünkben. Valószínűleg egy irántunk ellenséges érzületű ember jön majd, aki nem különösebben baráti hangvételű információt fog hazaküldeni, de a jelenlegi helyzettel ellentétben, ezt az információt az állandó tudósító-szemtanú tekintélye fogja hitelesíteni”.596

A Magyarországról származó katonapolitikai információ megszerzésében nélkülözhetetlen önálló katonai attaséi poszt is betöltetlen maradt. A katonai attasék kölcsönös kinevezését egyébként szintén Budapest kezdeményezte. Kresztyinszkij úgy vélte, hogy hozzájárulhatnak a magyar katonai attasé kinevezéséhez, de nem sok haszonnal járna, ha Magyarországra önálló szovjet katonai attasét küldenének.597 Kliment Vorosilov hadügyi népbiztos egyetértett Kresztyinszkij álláspontjával, és nem emelt kifogást egy moszkvai magyar katonai attasé akkreditálásával szemben. Ő maga is úgy nyilatkozott, hogy nem érdemes Magyarországra önálló szovjet katonai képviselőt irányítani, célszerűbbnek tartotta inkább a már Bulgáriában tartózkodó attasé megbízását a magyarországi események figyelésével.598 Budapesti katonai diplomáciai körökben később egyébként is úgy vélték, hogy a magyar fél eleve megelégszik azzal, ha a Vörös Hadsereg vezérkari főnöksége nem él a kölcsönösség elvével, s nem küld Budapestre önálló attasét, hanem megbízza ezzel az egyik szomszédos országban állomásozó szovjet katonai attasét. Az 1935. május 16-i csehszlovák–

szovjet kölcsönös segítségnyújtási egyezmény ugyanis kisebbfajta pánikot keltett a magyar hadvezetés körében, s Budapesten arról terjedtek el hírek, hogy a csehszlovák–szovjet együttműködés nyomán Csehszlovákiának a magyar határral szomszédos övezeteiben szovjet légi bázisokat telepítenek.599

Mindezek alapján hamar világossá vált, hogy a budapesti szovjet misszió összetétele csonka, tevékenységi köre pedig szűkített lesz. Ezek a reakciók a szovjet diplomaták szemében minduntalan a követség csökkentett rangját, s az ott folyó munka – más kelet-európai képviseletekéhez viszonyítva is – csekély szerepét, valamint a Külügyi Népbiztosság részéről megnyilvánuló mellőzöttséget jelezték. Az elhanyagoltság érzését a helyszínen lévők számára olyan szélsőségesnek érződő rendelkezések is fokozták, mint a szakképzett technikai személyzet gyakori visszarendelése, vagy az előléptetések iránti kilátástalanság. Így például a

595 Bekzadjan jelentése Kresztyinszkijnek. 1935. márc. 7. Uo. l. 23–29.

596 Kresztyinszkij távirata Bekzadjannak. 1935. máj. 17. Uo. gy. 38. l. 17. A budapesti TASZSZ tudósítói irodáját csak jóval később, 1940. február 7-én hozták létre. A szovjet távirati iroda első budapesti tudósítója Andrej Liszin lett. Jakov Havenszon, a TASZSZ elnökének távirata Liszinnek. 1940. nov. 1. GARF, f. 4459. op.

11. gy. 1138. l. 721.

597 Kresztyinszkij átirata Kliment Vorosilov honvédelmi népbiztosnak. 1935. ápr. 13. Uo. gy. 37. l. 1. Ld. még

PASTOR, 1992. 13–14.

598 Vorosilov átirata Kresztyinszkijnek. 1935. ápr. 15. AVP RF, f. 010. op. 10. p. 50. g. 37. l. 2.

599 Saprov feljegyzése a Gürtan Kami budapesti török katonai attaséval folytatott beszélgetéséről. 1935. nov. 4.

AVP RF, f. 077. op. 15. p. 106. gy. 1. l. 75. A szovjet katonai vezetés végül nem a szófiai, hanem a berlini katonai attasét, Alekszandr Grigorjevics Orlov hadseregtábornokot jelölte volna Budapestre kettős megbízatással. Magyar források szerint erre is csak jóval később, 1937 januárjában került sor. Ld. Jungerth számjel-távirata Kányának. 1937. jan. 26. MOL, K 74, 6. cs., 1937/I. t. (Moszkva – bejövő számjel); A Honvédelmi Minisztérium VI/2. osztályának aktafeljegyzése a Honvédelmi Minisztérium Elnöki B. osztálya számára. 1937. febr. 15. HL (Hadtörténelmi Levéltár), HM Elnöki B. osztály, 2661. cs., 6572/1927. sz. A Szovjetunió első állandó budapesti katonai attaséját 1940. június 26-án nevezték ki Nyikolaj Grigorjevics Ljahtyerov személyében. Orlov és Ljahtyerov rövid életrajzát ld. LOTA, Vlagyimir: Szekretnij front Generalnovo staba. Knyiga o voennoj razvedke 1940–1942. Moszkva, 2005. 133–134, 138–139.

követség számjelezőjét, Lia Altmant, moszkvai utasítás alapján rövid idő után át kellett volna irányítani egy másik állomáshelyre, „munkájának elégtelen terheltsége” miatt. A számjel-táviratok megfejtésére és sifrírozására a konzuli teendőkkel is megbízott, s alaposan túlterhelt Saprov másodtitkárt szemelték ki. Bekzadjan vitatta a döntés jogosságát, azzal érvelve, hogy csak 1935 júliusának két hetében Altmannak 32 táviratot kellett elküldenie, s ezzel a speciális ismereteket és nagy odafigyelést igénylő feladattal maguk nem tudnának megbirkózni. Kérte a külügyi vezetést, hogy halassza el a számjeles augusztus 20-i hatályú áthelyezését, legalább addig, amíg a követségi másodtitkár elsajátítja a számjelkulcs használatát, amit a szabadságolások és helyettesítések miatt maga Saprov is – akinek ez egyébként eredetileg egyáltalán nem tartozott a munkakörébe – csak október végére vállalt volna.600

Ugyancsak nagy tanulságokkal szolgált Mirnij követségi első titkár előléptetési kérelme követségi tanácsossá. A budapesti szovjet képviselet részéről érkező kezdeményezéseket (a képviselet bővítése, a kereskedelmi forgalom regenerálása Magyarországgal, stb.) félresöprő Kresztyinszkij ezt arra hivatkozva utasította vissza, hogy Budapesten még azoknak az országoknak a képviseletei sem neveztek ki tanácsosi rangban diplomatát, amelyek a Szovjetuniónál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a Magyarországgal fennálló kapcsolataiknak. Ezt azzal is nyomatékosítani kívánta, hogy a diplomáciai kölcsönösség elve sem engedi, mivel Magyarország, amely tudvalevőleg kisállam, nem nevezett ki követségi tanácsost az egyik nagyhatalom fővárosában, Moszkvában működő követségére.601

Bekzadjan Kresztyinszkijjel szemben támasztott elvárásai, és a kettejük közötti kiváló személyes viszonyra alapozott várakozásai tehát nem igazolódtak, hiszen a felettese rendre megvétózta a kezdeményezéseit. A helyszínen tartózkodva nyilván másként szemlélte a helyzetet, mint a távoli Moszkvában dolgozó külügyi vezetők, és a politikai kapcsolatok elégtelensége ellenére, amellyel maga is tisztában volt, lehetőséget látott arra, hogy némi hangsúlyeltolással ne maradjanak terméketlenek a két ország közti diplomáciai kapcsolatok.

Úgy érezte, hogy a külügyi népbiztos-helyettes megmerevedett álláspontja nem segíti elő a kibontakozást, ezért 1935. május 8-án egy személyes hangvételű levéllel fordult hozzá, melyben kétségbeesetten kifejtette, hogy mivel Moszkvában még a kereskedelmi, és a kulturális kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit sem támogatták, teljesen kilátástalan budapesti küldetésük.602

Budapest a szűk karrierlehetőségek mellett kényelmetlen posztnak is számított, ami abból fakadt, hogy az eleve kis létszámú szovjet kolónia tagjainak, a magyar hatóságok és a szovjetellenes érzelmekkel túlfűtött magyar lakosság részéről állandó zaklatásoktól kellett tartania. A Budapesten való megtelepedés évéről készített követségi összefoglaló megállapította, hogy a személyzet hivatalosan ott tartózkodó képviselőin kívül mindössze öt szovjet állampolgárt tartottak nyilván, a két országba irányuló turisztikai forgalom rendkívül gyér, s szovjet állampolgárok turista céllal egyáltalán nem érkeznek Magyarországra. Az Ausztriából Magyarországon keresztül utazó szovjet állampolgárok számára csak azzal a kikötéssel adták ki az átutazóvízumot, ha az illető magyar területen nem száll le a vonatról. A Magyarországra, mint cél-országba érkező szovjet honosoknak a határon történő átutazás után 24 órán belül jelentkezniük kellett a legközelebbi rendőrőrsön, kötelező regisztráció végett.

Ez a szolgálati útlevéllel érkező követségi alkalmazottakra is érvényes volt. Az ilyen esetek mindegyikében a forgatókönyv szinte azonos volt: miután a követség alkalmazottai megkapták obligát pecsétjüket a rendőrségen, a követség hivatalos jegyzékben tiltakozott, mire a magyar Külügyminisztérium bocsánatot kért. A gyakori szovjet tiltakozások nyomán a magyar hatóságok ígéretet tettek arra, hogy megszüntetik ezt a nyíltan diszkriminatív eljárást.

600 Bekzadjan távirata Kresztyinszkijnek. 1935. júl. 26. AVP RF, f. 010. op. 10. p. 50. gy. 39. l. 36–41.

601 Kresztyinszkij távirata Mirnijnek. 1936. máj. 17. AVP RF, f. 010. op. 11. p. 68. gy. 30. l. 22–23.

602 Bekzadjan levele Kresztyinszkijnek. 1935. máj. 8. AVP RF, f. 010. op. 10. p. 50. gy. 39. l. 23.

Ez azonban nem történt meg, csak az intézkedés jellegén változtattak úgy, hogy a szovjet állampolgároknak már a moszkvai magyar követségen, vízumuk kiadásakor beütötték a regisztrációs kötelezettségre felhívó pecsétet, illetőleg kiosztottak egy címlistát a regisztrációs helyekről.603

A magyar hatóságok más jellegű – s nem a kölcsönösség elve alapján nyugvó – intézkedéseket is foganatosítottak, nyilván a kommunista propaganda kivédése érdekében.

Gyakran előfordult például, hogy a magyar vámszervek indokolatlanul vizsgálták át a szovjet követség címére érkező csomagokat, áruszállítmányokat, ami azért volt kirívó, mert más államok külképviseleteivel szemben nem alkalmaztak hasonló eljárást. Mirnij moszkvai utasításra szóvá tette ezeket a kisebbfajta atrocitásokat Förstner Pálnak, a Külügyminisztérium Protokoll Osztálya vezetőjének. A magyar diplomata elmondta, hogy a kölcsönösség elve alapján kivételeznek a Szovjetunióval, mivel tudomásuk szerint a szovjet hatóságok is minden egyes alkalommal átvizsgálják a Jungerth részére érkező szállítmányokat, így a magyar vámhatóságnak a törvények szellemében válaszlépéseket kellett foganatosítania. A szovjet diplomata arra hivatkozott, hogy ez a Szovjetunióban nem számít diszkriminációnak, hiszen minden egyes misszió számára érkező csomagot átvizsgálnak, illetve a magyar vámügyi jogszabályok csak a követségek részére érkező küldemények illetéke alóli felszabadítás tekintetében írnak elő kölcsönösséget.604

A Budapesti Rendőr Főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya emellett állandó megfigyelés alatt tartotta a követség épületét. A követség bejáratától nem messze állandóan egy rendőrnyomozó posztolt, aki az alkalmazottak szinte minden egyes rezdülését percről-percre pontosan feljegyezte. Akkurátus nyilvántartást vezettek továbbá a követségre gyakran bejáró, s azzal szoros kapcsolatokat kiépítő magyar üzletemberekről vagy neves társadalmi személyekről, politikusokról. Néhány utcasarokkal arrébb igazoltatták a konzulátusról kijövő magyar állampolgárságú „gyanús egyéneket”, akik jobbára egyszerű emberek voltak, s személyes ügyeiket (munkavállalás, vízumkérelmek, rokonlátogatás, stb.) intézték a konzulátuson. A megfigyeléseikről heti rendszerességgel jelentést tettek feletteseiknek. A követség magas beosztású diplomatáit, így a követet, a feleségét, az első és másodtitkárt szinte mindenhová „elkísérte” egy nyomozó.605

Igyekeztek a követségi épületbe is „őrszemeket” juttatni, akik kifigyelve a követség belső életét, megbízható információkat adhattak az ottani hangulatról, az alkalmazottak közti viszonyokról, az irattár vagy éppen a számjel-író használatáról. Nem sokkal a misszió megtelepedése után a csehszlovák követség tanácsosa, František Černy elmondta, hogy még a

„legártatlanabb” hivatali papírokat sem meri a saját dolgozószobájában, a saját íróasztalán hagyni, inkább hazaviszi magával, mert ellenkező esetben könnyen eltűnhetnek onnan.606 Úgy tűnik, hogy Bekzadjan nem vette komolyan a figyelmeztetést. A magyar titkosrendőri jelentések közt több olyanra is bukkantunk, amelyekben követségi dokumentumok sikeres kijuttatásáról van szó, az egyik jelentésben nyíltan közölték, hogy a kicsempészett cirill betűs iratot a követ íróasztaláról szerezték be. A fennmaradt források alapján nyilvánvaló, hogy a rendőrség „belső emberét” a magyar honosságú technikai személyzet (főleg takarítók) között rejtette el. A követség megfigyeléséről általában heti, de néha gyakoribb rendszerességgel elkészített beszámolók mindezek alapján páratlan forrásnak tekinthetők, hiszen a követség munkatársai közötti személyi viszonyokra, a követségen dolgozók mindennapjaira is következtethetünk belőlük.

603 A budapesti szovjet konzulátus éves beszámolója. 1936. jan. 25. AVP RF, f. 010. op. 11. p. 68. gy. 30. l. 31-41. 604 Mirnij jelentése Sternnek. 1935. nov. 25. AVP RF, f. 010. op. 10. p. 50. gy. 38. l. 8–9.

605 A rendőri megfigyelésekről készített feljegyzések megtalálhatók: MOL, K 64, 67. cs.,1936/24. t.

606 Mirnij feljegyzése a František Černyvel folytatott beszélgetéséről. 1935. febr. 15. AVP RF, f. 010. op. 10. p.

50. gy. 33. l. 37.

A követségi épület és az alkalmazottak megfigyeléséről természetesen az épületen belül is tudtak. A követség megtelepedése után egy ideig az Imperial Autókereskedelmi Rt.

nevű budapesti cég által üzemeltetett bérgarázsban tárolta a szolgálati gépkocsikat. Ekkor kerültek kapcsolatba a cég társtulajdonosával, az időközben magyar honosságot szerzett lengyel származású, Danyiel Mickevics egykori orosz állampolgárral, akit a magyar politikai rendőrség feltételezései szerint a ”követség bizalmi szolgálatokra is fel szokott használni, ő figyeli a követség magyar személyzetét szabadnapjuk alkalmával, kivel érintkeznek, erről jelentést tesz.”607

A hatósági diszkrimináció mellett a budapesti szovjet követség történetében ebben az időszakban gyakran előfordultak a követségen dolgozók kedélyeit felbolygató szovjetellenes megmozdulások. Több alkalommal, amikor a magyar érdekekkel ellentétes, vagy csak annak látszó politikai esemény játszódott le a nemzetközi porondon, amelyben a Szovjetunió érintett volt, tüntetések zajlottak a követség előtt. Így volt ez például a spanyol polgárháború kirobbanásakor, hazai kommunistagyanús összeesküvések leleplezésekor, és számos más esetben. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez félelmet váltott volna ki a követségi alkalmazottak körében, hiszen a nyugati államokban ezeknél sokkal súlyosabb incidensek is előfordultak szovjet külképviseletekkel, szovjet diplomatákkal szemben az 1920-as, 1930-as években, mégis komoly feszültségérzést szült az ott dolgozók körében.608 Így nem volt véletlen, hogy az épületvásárlás során Bekzadjan mérvadó szempontként tartotta szem előtt, hogy a majdani épület szeparáltabb, nehezebben megközelíthető helyen legyen.609 Ezt az is indokolttá tette volna, hogy a hasonló tömegrendezvények idején a nagy számú rendőri erőket nem is mindig a követség biztosítására vezényelték ki, hanem a kommunista szervezetek esetleges ellentüntetésének megakadályozására.610

A budapesti szovjet konzulátus a megnyitása (1935. március 11.) első napjától kezdve az egyik leglátogatottabb fővárosi misszióvá vált, amelyet különféle ügyekben rengeteg érdeklődő keresett fel. A konzulátus éves beszámolójában megtalálható, hogy számítások szerint a konzulátus működésének első tíz hónapjában körülbelül hatezren fordultak meg ott.

Ez az első hónapokban, átlagban 50–60 embert jelentett naponta, majd a hullám lecsengésével, az időszak vége felé körülbelül 40–45 személyt. Ezek döntő hányada időközben magyar honosságot nyert orosz származású hadifogoly, illetve a hadifogolycsere-egyezmények révén hazakerült magyar állampolgár volt, akiknek orosz származású házastársa révén rokonai voltak a Szovjetunióban. Szintén nagy létszámú csoportot képeztek az 1905–

1906. évi pogromok után Besszarábiából az Osztrák–Magyar Monarchiába menekült egykori orosz állampolgárok, illetve a Magyarországon letelepedett, hazatérni kívánó fehér emigránsok. Ugyancsak feltűnő volt azoknak a magyar munkásoknak a száma, akik a jobb megélhetés reményében munkát szerettek volna vállalni a Szovjetunióban. A szovjet dokumentumokból az is kiderül, hogy a pozitív látogatottsági mutatóhoz a magyar szervek is hozzájárultak, akik kötelező regisztráció végett karhatalmi segítséggel küldték a szovjet követségre az egykori orosz állampolgárságú tömegeket.611 A magyar fővárosban a konzuli teendők így viszonylag nagy terheléssel jártak. Általában véve meg is állapíthatjuk, hogy a Külügyi Népbiztosságon belül Budapest nem volt túlságosan népszerű poszt, hiszen aránylag sok munkával, sok feszültséggel járó, de csekély előmeneteli lehetőséget biztosító és alacsony produktivitást kínáló állomáshelynek számított.

607 Rendőri jelentés a szovjet követségről. 1936. okt. 24. MOL, K 64, 67. cs., 1936/24. t., 17–18. fol.

608 Ennek néhány példáját ld. SISKIN, 2002. 277–278, 283–284, 295–297.

609 Rendőri jelentés a szovjet követségről. 1936. aug. 6. MOL, K 64, 67. cs., 1936/24. t., 24–25. fol.

610 Ua. 1936. okt. 10. Uo. 20. fol.

611 A budapesti szovjet konzulátus éves beszámolója. 1936. jan. 25. AVP RF, f. 010. op. 11. p. 68. gy. 30. l. 31–

41.

Végül a budapesti szovjet kolónia apropóján érdemes felhívni a figyelmet egy általános érvényű, minden egyes külképviseletre jellemző problémára. Az idegen környezetben dolgozó, nem a helyi viszonyok közt nevelkedett, s emiatt sebezhetőbb kis létszámú közösségeknél eleve jelentkezett egy erőteljes kohézió, összetartozási tudat és összetartási igény. Ráadásul, a moszkvai állami- és pártszervek igyekeztek fokozottabban összefogni, és ideológiailag tovább képezni a külföldön szolgálatot teljesítő szovjet tisztviselőket és fizikai dolgozókat egyaránt. Erre elsősorban azért volt szükség, hogy elejét vegyék az idegen politikai hatások túlzott érvényesülésének és elterjedésének a körükben, hiszen nem egy esetben fordult elő, hogy szovjet diplomaták megszöktek állomáshelyüktől, vagy politikai menedékjogot kértek a tartózkodási helyük illetékes állami hatóságaitól. Ezt a külügyi alkalmazottak egy sajátos ambivalenciaként is megélhették, hiszen az azonos kulturális gyökerek, anyanyelv, és szokásrendszer okán, illetve a munkájuk bizalmas jellege miatt, ahol csak lehetett, igyekeztek összetartani, szorosabb együttélésük ugyanakkor óhatatlanul is súrlódásokat okozott, s a felszínre hozta a személyi jellemvonásból, az egyéni temperamentumból fakadó ellentéteket, amelyek számtalan esetben kicsinyes vitákig fajultak.

Persze a kisközösség tagjai nem zárkózhattak „elefántcsonttoronyba”, hiszen a mindennapok során kénytelenek voltak kapcsolatba lépni a külvilággal is, például vásárlásnál, helyi közlekedésnél, szabadidő eltöltésekor.612

X/2. A MOSZKVAI MAGYAR KÖVETSÉG SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELE

Jungerthet saját bevallása szerint a török fővárosba is azért nevezték ki, hogy előkészíthesse a magyar–szovjet viszony normalizálását, ami ezen a poszton a török diplomácia 1920-as évekbeli – már bemutatott – közvetítési kísérletei miatt sokkal előnyösebbnek tűnt.613 Ez egyáltalán nem zárható ki, hiszen még Ankarából is átvezényelték Rómába, hogy ott a magyar–szovjet tárgyalásokat vezesse magyar részről. Noha kézírásos naplófeljegyzéseinek tanúsága szerint a moszkvai követi posztra a Külügyminisztériumban más nevek is felmerültek (például Velics Lászlóé),614 és Kánya meghagyta számára a választás lehetőségét, hogy Ankarában maradhasson, 1934. március 31-én végül mégis az ő kinevezése mellett döntöttek, egyelőre kettős megbízatással, ankarai tisztségének meghagyása mellett.

Megbízólevelét 1934. április 26-án adta át Mihail Kalinyinnak, a kollektív államfői testület, a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottsága elnökének.615 Első moszkvai tartózkodását sikerült úgy időzíteni, hogy a diplomáciai testület többi tagjával együtt nézhette végig a hatalmas katonai parádéval egybekötött május 1-i felvonulást. Később, 1935-ben, a magyar követség felállításával egyetemben végleges követté is dezignálták.

A Moszkvába érkező magyar diplomaták közül rajta kívül meg kell említeni mindenek előtt Cindric Egon előbb követségi első titkár, majd követségi tanácsos nevét, aki 1931-től 1934-ig a helsinki követség tanácsosaként Jungerth közvetlen beosztottja volt, tehát a kettejük

612 Bejzadjant 1937. november 15-én Moszkvába rendelték, és soha többé nem térhetett vissza Budapestre. A. K.

Poljakov, a budapesti követség szakszervezeti bizalmijának jelentése az OK(b)P KB Határon Túli Pártszervek osztályának. 1938. márc. 27. RGASZPI, f. 17. op. 36. gy. 468. l. 24. Bekzadjant – feltehetőleg 1938 nyarán, – több diplomata sorstársával egyetemben, a Külügyi Népbiztosság állományán is végigsöprő tisztogatások során kivégezték. Lubjanka. Sztalin i Glavnoje upravlenyije goszbezopasznosztyi NKVD 1937-1938. Szoszt.

HAUSZTOV, V. Ny.–NAUMOV, V. P.–PLOTNYIKOVA, Ny. Sz. Moszkva, 2004. (Lubjanka, 2004.) 396–398, 540–

544.

613 DVP SZSZSZR, 1971. 41-43. Jungerth 1944 végén, 1945 lején legépelt önéletrajzi jegyzetében is azt vallotta, hogy ankarai kinevezése a Szovjetunióra vonatkozó különleges ismereteivel függ össze. JUNGERTH-ARNÓTHY

Mihály: Curriculum vitae. PSZL, 972. f., 9. ő.e., 102–111. fol.

614JUNGERTH, 1989. 104.

615 Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez 1918-1945. Szerk. PRITZ Pál. Budapest, 1995. (PRITZ, 1995/b.) 452–453.

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ (Page 153-163)

Related documents