2. A jelentés általános kérdései
2.3. A jelentésszerkezet
Az eddigi részekből már egyértelművé vált, hogy a jelentés főképp tapasztala-tokból összeálló fogalmi szerkezet: a világ jelenségei fogalmakban, kategóriák-ban rendeződnek el a megismerés során. A jelentés mindig összetett szerkezet, amely alszerkezetekből áll. A szemantikai alszerkezetek a megismert entitások (dolgok, folyamatok, minőségek, viszonyok) elvonatkoztatott tulajdonságainak konceptuális elrendeződései. A dolgot megnevező nyelvi kifejezések (például a főnevek) számos elvont tulajdonságot hálózatban tartalmaznak. A viszonyt (relációt) kifejező nyelvi kifejezések (például az igék, melléknevek, igekötők, esetragok) jelentése jellegzetesen két fi gura viszonyán alapul.
Például a fa főnév dolgot jelöl, fi zikai tárgyat. A fa nevű fi zikai (és biológiai) tárgynak számos tulajdonsága rendeződik el a fa jelentésszerkezetében, mind-egyik egy-egy kognitív tartományban. A fának jellegzetes alakja (körvonala) van, szerkezete, anyaga, mérete, színe, funkciója, esztétikuma és további össze-tevői mind egy-egy kognitív tartományban profi lálódnak. Ezek az alszerkezetek egy teljes struktúrában jelentésszerkezetet, komplex mátrixot alkotnak.
A -ban, -ben inesszívuszrag a fogalmát reprezentálja, két fogalmi összetevő viszonyával. A két összetevő két dolog, két entitás, sematikus fi gura, amely a határozórag jelentésében sematikusan jelenik meg. Az egyik fi gura egy dolog, fi zikai tárgy, ami valahol, egy körülhatárolt térben van. A másik fi gura egy körülhatárolt tér, amelybe dolgok férnek, és amelynek a határa egy ponton átjárható.
3. ábra A -ban/-ben határozórag jelentésszerkezetének sematikus ábrája
2.3.1. A jelentésszerkezet dinamikus jellemzői
A jelentésszerkezet a mindenkori feldolgozásnak kitett dinamikus hálózat, nem véglegesen rögzített szerkezet, hiszen a mindenkori beszélő és hallgató a jelen-tést hozzáigazítja a kontextushoz. A jelentésszerkezet különböző mértékű vál-tozékonyságát több tényező alakítja. 66
66 Lásd Langacker (2008: 55–91).
Centralitás szempontjából az összetett jelentésszerkezet alszerkezetei eltérő jelentőségűek. Ez a hierarchikus különbség részben szövegkörnyezet és beszéd-helyzet függvénye, részben azonban ezektől függetlenül is érvényesül. Egyes tulajdonságokat képviselő alszerkezetek fontosabbak lehetnek, mint mások.
Például a fogalmában és a kutya főnév jelentésében a prototipikus és viszonylag állandó körvonal (alak, Gestalt) tulajdonság és alszerkezet fontosabb, mint a változékony szín. Egyes tulajdonságok centralitása tehát meghatározó egy jelentésszerkezetben, míg kevésbé fontos tulajdonságok csak részben járul-nak hozzá a komplex mátrixhoz. A dolgok referenciális állandósága alakítja a jelentésszerkezet centralitási jellemzőit: az állandóbb dolgok fogalmi szerke-zetében állandóbbak a központi elemek.
A feltűnőség eltérő mértéke és módja szintén a dinamikus konstruálás eljárása szinonim jellegű konvencionális jelentésszerkezetekben. A jelentésszerkezet egyes alszerkezetei különbözőképpen válhatnak feltűnővé, kerülhetnek valamely hierarchia élére, például elsődleges tartományként. Így például az ikra és a kaviár lényegében azonos fogalom jelölője, jelentésszerkezetükben azonban más kognitív tartomány lesz az elsődleges, a feltűnő: az ikra esetében a szapo-rodás, a kaviár esetében az emberi élvezeti táplálkozás kerül előtérbe.
A fogalmi (szemantikai) hatókör szintén fontos tényező a szemantikai konst-ruálásban.67 A megismerő ember a dolgokat és eseményeket más dolgokhoz és eseményekhez viszonyítva dolgozza fel, azokhoz a fogalmakhoz képest, ame-lyekkel rendszeresen együtt fordulnak elő, amelyek az adott fogalom megszokott fogalmi környezetét, vagyis fogalmi hatókörét adják a beszélők számára.
(40) Fáj a feje.
A (40) mondatban említett fej testrészt (többek között) az egész test részeként dolgozza fel a beszélő és a hallgató. A fej testrészt általában önálló fi zikai tárgy-ként konceptualizálják a beszélők, a háttérben számontartva egy rész–egész szerkezetet is: a fej része a teljes emberi testnek. A fej közvetlen fogalmi hatóköre a test. Éppígy az ujjperc közvetlen fogalmi hatóköre az ujj, az ujj fogalmi ható-köre a kéz, a kéz fogalmi hatóható-köre a kar, a kar fogalmi hatóható-köre a törzs, a törzs fogalmi hatóköre a test. Hasonlóképpen egy rokonsági megnevezést nem a teljes rokonság hálózatában ért meg valamely beszélő és hallgató, hanem a közvetlen környezetben:
(41) Zsuzsának öt nagynénje van.
A hatókörnek három fő eleme van. A teljes hatókör a fi gyelem előterébe helye-zett fogalomnak a teljes tartalma, a tágabban és állandóan vagy alkalmilag társított fogalmakkal együtt. A közvetlen hatókör az előhívott fogalom
közvet-67 Lásd Langacker (1987: 118–120, 1999b, 2008: 62–közvet-67).
lenül releváns része, a színen lévő fogalmi régió, a fi gyelem általános helye, egy egyedi beszédhelyzetben. A profi l a közvetlen hatókörön belül a fi gyelemirá-nyítás specifi kus fókusza.
A fogalom közvetlen hatóköre a , profi lja a (14) példában a fej testrész fájó része. A közvetlen hatóköre a , , teljes ható-köre a . Az igével kifejezett folyamatok szemantikájában is érvényesül fogalmi hatókör. A megy ige közvetlen hatóköre a , amely időben hatá-rolatlan, közvetlen fogalmi hatókörén belül nincsen kezdőpont vagy végpont.
Az elmegy ige temporális hatóköre határolt, kezdőpontja időben és térben sema-tikusan jelölve van.
A hatókör dinamikusan alakul a főnév és az ige jelentésében annak függvé-nyében, hogy a mondatbeli, konstrukcióbeli tényezők mekkora szerkezetben maradnak profi lálva, meddig terjed ki a funkcionális érvényességük (pl. az aspektus, a metafora mondatbeli szerepe esetében).
A perspektíva (a nézőpontszerkezet) jelentős mértékben hozzájárul a jelen-tések szövegkörnyezethez igazításához (erről l. a 2.2.3. A nézőpont című feje-zetet).
2.3.2. Típus és megvalósulás
Egy nyelvi kifejezés általános, dekontextualizált, kifejtő leírásában a szó típus-jelentése, a prototipikus jelentésszerkezet részletezhető. Ez a típusjelentés kon-textusban különböző mértékű igazodásokkal, módosulásokkal valósul meg.
A jelentésszerkezet dinamikus jellege lehetővé teszi a kontextushoz és a szö-vegkörnyezethez igazítást. A hozzáigazítás egyik nélkülözhetetlen művelete a típus példánnyá alakítása, a típus kontextusbeli megvalósulása.
Egy szó, főképp egy alapszófajú szó, például főnév, ige jelentésszerkezete teljes egészében általában nem tud előhívódni egy szövegben, kognitív (főképp emlékezeti) korlátok miatt a hálózatnak általában csak egy része aktiválódik.
A kontextus a konstruálás során befolyásolja a fi gyelem irányulását. A beszélő a teljes jelentésszerkezetből arra a jelentésösszetevőre (vagy jelentésösszetevőkre) irányítja a fi gyelmet, amely az adott szövegvilágban a szándékának megfelelő.
Például az asztal vagy az alma főnév jelentésszerkezete összetett, amelyből egy-egy nyelvi interakcióban csak egyes részek kerülnek a fi gyelem középpont-jába (ez az aktív zóna). (42)-ben az asztal, (43)-ben az alma főnév jelentésének különböző részei profi lálódnak ((42a): asztallap, (42b): az asztallap alatti tér;
(43a): az alma külső felülete, (43b): az alma húsa).
(42) a. A asztalra teszi a könyvet.
b. Az asztal alá tolja a széket.
(43) a. Almát hámoz.
b. Almát eszik.
Típus és megvalósulás viszonya dinamikusan érvényesül egy kategória példá-nyainak fokozat szerinti besorolásánál vagy poliszém jelentések elkülönítésénél.
Egy főnév vagy egy ige szemantikai tartalma önmagában egy típust jelöl, egy entitástípust. A típusmegjelöléssel lehetővé válik egy sor entitás azonosítása, amely entitások az adott kategóriába tartoznak a prototípuselv alapján. A típus-megjelölésnek különféle specifi kációs szintjei vannak. Az alma főnév éppúgy típust (kategóriát) jelöl, mint a zöld alma, jóllehet ez utóbbi egy kisebb típus.
A megvalósult példány mindig feltételez egy megvalósulási tartományt. Ez a tartomány olyan közvetlenebb fogalmi közeg, amelyben bizonyos alaptulaj-donságok érvényesülnek: fi zikai dolgok esetében például a tér, az alak, folya-matok esetében az idő. Egy megvalósulásnak mindig meghatározott helye van a megvalósulási tartományban. E viszony is a fogalmi és szemantikai konstru-álás tényezője.
Egy nominális (főnévi csoport, határozatlan vagy határozott teljes főnév) a típusnak egy megvalósulását, példányát jelöli (függetlenül annak számossá-gától, granuláltságától). Egy számot, személyt, igeidőt és módot, határozottságot jelölő véges ige (a mondat lényegi összetevője) szintén egy típus megvalósulását jelöli. A megvalósulás funkciója az, hogy valamely entitást (dolgot vagy folya-matot) azonosítva megnevezzen, és ezáltal erre az entitásra irányítsa a pillanat-nyi fi gyelmet valamely nyelvi reprezentációban. A típus megvalósulásának alakítója a kontextus, fő művelete az episztemikus lehorgonyzás (l. 6.1. Az elemi mondat jelentésének alapszerkezete).