3.3. A vizsgálat eredményei
3.3.1. A hezitációs jelenségek gyakorisága és realizációi
A háromórás spontán beszédben összesen 666 darab hezitálás fordult elő. A férfi ak beszéd-ideje összesen 81′06″; ez alatt 306 hezitálást ejtettek. A nők beszédbeszéd-ideje valamivel hosszabb, 95′12″, ebben az időtartamban összesen 360 hezitálást produkáltak.
A magyarra vonatkozó szakirodalom egy része azt a megállapítást teszi, hogy a férfi ak töb-bet hezitálnak a beszédprodukció során, mint a nők (vö. GOCSÁL 2001; HORVÁTH 2007a); mások ennek ellenkezőjét igazolták (MENYHÁRT 2003) – az eltérés adódhat az adatközlők egyéni jelleg-zetességeiből vagy a szövegtípusból. A nők és a férfi ak beszédét elemezve a jelen korpuszban nincs szignifi káns különbség a percenkénti hezitálások számában a két csoport között (vö. 3.2.
ábra).
A hezitálások percenkénti darabszáma
3.2. ábra
A férfi ak és nők által produkált hezitálások száma percenként (medián és szóródás)
A két nem beszélői által produkált hezitálások átlagos percenkénti darabszáma között mini-mális az eltérés: a nők 3,9-szer hezitáltak percenként, a férfi ak 3,8-szer.
A férfi akra az adatok valamivel nagyobb szóródása jellemző, ami azt jelenti, hogy náluk nagyobbak az egyéni eltérések a hezitálás percenkénti gyakoriságában (minimum: 0,8, ma-ximum: 9,5 hezitálás/perc). A nőknél kisebb a különbség az egyes beszélők között a hezitálás gyakoriságát tekintve (minimum: 1,3, maximum: 6,7 hezitálás/perc).
A gyakoriság tekintetében meglehetősen nagyok az egyéni eltérések. A 20 beszélő át-lagosan 3,8-szer hezitált percenként (minimum: 0,8 hezitálás/perc, maximum: 9,5 hezitálás/
perc). A hezitációs jelenségek gyakorisága nagymértékben egyénfüggő, a legkevesebbet he-zitáló beszélőhöz képest akadt olyan adatközlő, aki egy perc alatt csaknem tízszer annyi kitöltött szünetet produkált. A kevesebbet hezitálók feltehetően más stratégiákat alkalmaz-nak a kitöltött szünetek helyett, például ismétléseket vagy töltelékszavakat.
A háromórányi spontánbeszéd-korpuszban előforduló hezitációs jelenségek sokféle fo-netikai formában realizálódnak. Egy részük egyetlen beszédhangból áll, a kitöltött szünetek közül azonban számos olyan típusra akadt példa, amelyekben a hezitálás időtartama alatt változik a képzési konfi guráció.
A hezitálás legnagyobb arányban (78,5%) semleges magánhangzóként, az ö hangra em-lékeztető sváként realizálódik, ezért hívják a köznyelvben özésnek a jelenséget. Az artiku-láció ilyenkor semleges, a nyelv a szájüreg középső részében helyezkedik el, az ajakállás a labialitás helyett inkább illabiálisnak tekinthető.
A beszélők mintegy 10%-ban a nazális m hangot ejtik hezitálásként különféle időtar-tamban (vö. 3.3. ábra). A m típusú hezitálás kialakulásában nem zárható ki az angol nyelv hatása. Ez a hezitációs jelenség kisebb intenzitású, mint a többi forma, valamint a tiszta m minőséghez képest is kevésbé intenzív. Ez azzal magyarázható, hogy hezitálás funkcióban – csakúgy, mint svá esetében – a beszélő nem törekszik pontos artikulációra. A bilabiális na-zális hezitálás funkcióban azért valósul meg kisebb intenzitással, mert maga a zöngeképzés és a záralkotás is kevésbé intenzív a tiszta mássalhangzó-minőséghez képest.
0 2 4 6 8 10 12
m öm öh ömh höh eh eö
A ritkább hezitációs jelenségek aránya (%)
3.3. ábra
A ritkább hezitációs jelenségek aránya a korpuszban (%)
A svá és a nazális kombinálódása a harmadik leggyakoribb hezitációtípus, előfordulása azonban már csak 10% alatti. Ez a jelenség úgy jön létre, hogy a kitöltött szünet időtarta-mában változik a képzési konfi guráció: a beszélő a semleges magánhangzót ejti, majd zár jön létre a két ajak között – közben folytatódik a zöngeképzés – és a levegő az orrüregen keresztül távozik, ami a bilabiális nazális képzési konfi gurációjának felel meg.
A kitöltött szünetek 2,1%-a úgy realizálódik, hogy a svát egy h-szerű zörejelem követi.
Ebben az esetben is változik a képzési konfi guráció a hezitálás időtartamában.
Csak kétszer fordult elő, hogy a hezitálás ömh hangsorként realizálódott (0,3%).
Egyetlen esetben fordult elő, hogy hezitáláskor a svát két h-szerű zörejelem fogta köz-re. Az első zörejelem intenzitása jóval kisebb, a második intenzívebb zörejösszetevőket tartalmaz.
Szintén egy-egy esetben fordult elő, hogy hezitáláskor nem a semleges magánhangzó, hanem az alsó nyelvállású, palatális, ajakréses e realizálódott a svával, illetve egy h-sze-rű zörejelemmel kombinálva. Ez a magánhangzó több nyelvben is részt vesz a hezitációs jelenségekben. Ennek oka, hogy képzése viszonylag közel áll a svához, mert az ajkak rése-sek, az állkapocs is nyitott szögben van – kevesebb artikulációs energiát igényel a létreho-zása. Valószínűsíthető, hogy a hezitálásban betöltött szerephez az e nagymértékű gyakori-sága is hozzájárul.
A másik esetben a kitöltött szünet időtartamának első egynegyedében az alsó nyelvál-lású, palatális, illabiális magánhangzót jellemző akusztikai paraméterek láthatók a hang-színképen, ezt a magánhangzó-minőséget a többszöri auditív ellenőrzés is megerősítette.
A magánhangzó ezt követően redukálódik és a (glottalizált) semleges magánhangzóra jel-lemző jegyeket mutatja mind spektrografi kusan, mind a hallás alapján.
A jelen vizsgálat 20 adatközlőjének spontán beszéde azt mutatta, hogy a magyarban a hezitáláskor palatális és mediális, illabiális magánhangzók realizálódnak, továbbá meg-jelenhet a bilabiális nazális és a hehezetes elem.
A különféle realizációk gyakoriságának sorrendje megegyezik a két nem beszédében, de az arányokban eltérés tapasztalható. A férfi aknál és a nőknél egyaránt a semleges ma-gánhangzó a leggyakoribb hezitálás, de a férfi aknál nagyobb arányban szerepel ez a forma (85,9%, a nőknél 72,2%). A férfi aknál négyféle hezitálásra találtunk példát (ö, m, öm, öh).
A nők ennél kétszer több fajtát produkáltak, csak náluk fordultak elő az ömh, höh, eh, eö formák. A bilabiális nazális valamivel nagyobb arányú a nők beszédében; az öm pedig há-romszor gyakoribb a nők korpuszában (3.4. ábra).
0
A hezitálás ritkább realizációinak aránya a férfi ak és a nők beszédében