A disszertációban bemutatott elméleti és empirikus vizsgálódások során a hatékonyság egy gyakran előforduló fogalom, amit ebben a fejezetben szeretnék alaposabban körüljárni. A 2. fejezetben bemutatott történettípusok szerint ismertetem, hogy melyik altípus esetében miként definiálhatjuk a hatékonyságot, és hogyan tehető ez a paraméter mérhetővé. A következő beszédhelyzetek hatékonyságára hozok nyelvi példákat a továbbiakban:
1. Hatékony hétköznapi történetmondás 2. Hatékony nem terápiás célú mesemondás 3. Hatékony terápiás célú mesemondás
5.1. A hatékony hétköznapi történetmondás sajátosságai
A történetmondás főkategóriába a hétköznapi történetmondást és a mesemondást soroltam. A hétköznapi történetmondás kategória esetén azokra az interakciós helyzetekre gondolhatunk, amelyekben egy mindennapi beszélgetés során olyan narratívák hangzanak el, amelyek főként hétköznapi, valós személyekről szólnak, hétköznapi eseményekre fókuszálnak.
Ez esetben attól tesszük függővé a hatékonyságot, hogy a történetmondónak milyen szándékai vannak a történet átadásával. Amennyiben osztenzív-következtetéses kommunikációként
52
tekintünk egy hétköznapi történetmondásra épülő kommunikációs helyzetre, akkor azt mondhatjuk, hogy a történetmondó az általa elmondott történettel mind a maga, mind a hallgatósága számára kölcsönösen nyilvánvalóvá tette azon szándékát, hogy a történet átadásával nyilvánvalóvá vagy még nyilvánvalóbbá akart tenni a hallgatóság számára egy I
feltevéshalmazt. Figyeljük meg az A1) beszélgetést, amely egy szerda délután hangzik el anya és a gyermeke között hazafelé az autóban.
A1)
Anya: Kicsim, milyen volt a napod?
Lány: Semmi különös. Magyarból dogát írtunk. Matekból sok a házi. Az angol meg elmaradt.
Az anya kommunikatív és informatív szándékkal is rendelkezik, a Kicsim megszólítással magára irányítja lánya figyelmét. Az anya nyilvánvalóvá teszi lánya számára informatív szándékát, vagyis kommunikál vele. A lány felel a kérdésre, ő is nyilvánvalóvá teszi informatív szándékát. Ezt követi egy hétköznapi történetmondási helyzet: a lány nyilvánvalóvá akarja tenni az anya számára, hogy melyek voltak az iskolában töltött délelőtt számára legfontosabb eseményei. Ezen a példán keresztül szeretném bemutatni azt, hogy az ilyen típusú történetmondási helyzetek hatékonysága a hallgatóság megértésének mértékében mérhető.
Tehát ha az édesanya figyelt a lánya által elmondottakra, és megértette a hallottakat, akkor teljesült a lánya kommunikatív és informatív szándéka is. Az ilyen típusú történetmondási helyzetek hatékonyságát a fontosabb tartalmi elemekre való visszakérdezéssel lehetne lemérni, ugyanis itt a hatékonyság mércéje az, hogy a közvetíteni kívánt I feltevéshalmazt milyen mértékben sikerült átadni. Ha például az anya csak az átadni kívánt információk egy részére emlékszik, és például este visszakérdez a délután elmondottakra (A2), a fentiekben leírt hétköznapi történetmondás kategóriájába sorolható megnyilatkozások hatékonyságának alacsonyabb szintjéről bizonyosodhatunk meg.
53 A2)
Anya: Sok házit kaptál?
Lány: Anya, de hiszen délután már mondtam. Matekból feladták a fél munkafüzetet!
A hétköznapi történetmondási szituációknak van egy olyan sajátos esete, amikor a kommunikációs partner manipulatív szándékkal kíván átadni egy történetet. A következőkben Németh T. (2013) Intenciók és nézőpontok a nyelvhasználatban című tanulmányában a manipulatív nyelvhasználat során megfigyelhető szándékok leírására támaszkodom. A következő példával (A3) szeretném szemléltetni, mikor tekinthetünk hatékonynak egy manipulatív szándékkal átadott hétköznapi történetmondásra épülő viselkedésformát.
A3)
Férj: Mit terveztél a hétvégére?
Feleség: Ne is mondd! Rengeteg a dolgom. Képzeld, a főnököm bejött pénteken 3-kor az irodába, lerakott egy nagy stóc papírt az asztalra, és azt mondta, hétfő reggelre gépeljem le. Gondolhatod! Nem tudtam mást tenni, hazahoztam. És még ott a házimunka is. Bárcsak valaki tudna segíteni.
Férj: Mutasd meg az anyagot. Este, ha lesz egy kis időm, begépelek pár oldalt.
A feleség manipulatív célú (részben) történetmondásra épülő kommunikációja a férj irányába akkor lesz sikeres, ha a férj felismeri a feleség informatív szándékát, feldolgozza a közölni szándékolt I feltevéshalmazt, és arra a következtetésre jut, hogy a felesége kívánságának teljesülése érdekében besegít neki este a munkában. Ugyanakkor fontos, hogy a férj a feleség manipulatív szándékát ne ismerje fel, azaz arra ne jöjjön rá, hogy a feleség éppen e cél elérése érdekében akarta őt befolyásolni. A hatékony manipulatív célú történetmondás esetében maga a manipulatív szándék rejtve marad.
5.2. A hatékony nem terápiás célú mesemondás sajátosságai
A nem terápiás célú mesemondás kategóriába, ahogy azt a korábbiakban láthattuk, például az olyan hagyományos óvodai, iskolai mesemondást soroltam, amelynek megtervezése során a foglalkozást vezető nem nevez meg semmilyen terápiás célt, nem alkalmaz konkrét meseterápiás módszert. Ebbe a kategóriába soroltam például az esti mesemondást is, illetve az olyan közösség előtti mesemondást, melynél a mesemondó nem rendelkezik terápiás céllal,
54
főként a közönség szórakoztatását, gyönyörködtetését szeretné elérni. Mikor tekinthetjük ezekben a helyzetekben hatékonynak a történetmondó kommunikációját?
A hatékonyság mérését attól tenném függővé, hogy milyen mértékben sikerült elérnie az általa a történetmondással kitűzött célt. Az első esetben, amikor iskolában vagy óvodában mesélnek a gyermeknek, alkalmazható például a hétköznapi történetmondáshoz hasonlóan a tartalmi elemekre való visszakérdezéses technika, hiszen az ilyen típusú mesemondás egyik fontos ismérve a tudás, az ismeretek átadása. Ezt a hatékonyságmérést alkalmaztam én is a disszertáció 6. fejezetében bemutatott kísérletek esetében is. Ha a történetmondó képes volt magára irányítani és fenntartani a történethallgatók figyelmét, és megvalósítani saját informatív szándékát, akkor hatékonynak mondhatjuk a történetmondást.
Az esti mese olvasása nagymértékben eltér ettől a típusú mesemondástól, hiszen ott a szülők célja leginkább nem a kulturálisan releváns tudás átadása, hanem egy olyan mentális állapot elérése, amely segít egy kicsit lelassulni, befelé figyelni és ráhangolni a gyerekeket az éjszakai pihenésre. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy ez esetben is olyan meséket olvasnak fel, vagy mondanak el a szülők, melyek értékes tudástartalmakat őriznek, csak ennél a beszédhelyzetnél máson van a történetmondás céljának fókusza. Visszakanyarodva az óvodai mesemondáshoz, ugyanez érvényes akkor is, amikor az óvodapedagógus nem külön foglalkozás keretében, vagy játékidőben mesél a gyermekeknek, hanem a délutáni alvást megelőzően. Ezek a típusú mesemondások akkor hatékonyak, ha a gyermekek lelassulnak, kicsit megpihennek, vagy akár el is alszanak a mesének köszönhetően. Az ilyen típusú mesemondást más típusú viselkedésformákkal, ingerekkel kíséri a mesemondó, mint amikor a tartalmi elemekre akarja ráirányítani a gyermek figyelmét.
A gyönyörködtetést szolgáló mesemondás esetén az elsődleges cél a transzállapot elérése, így annál hatékonyabbnak tekinthetjük az ilyen típusú kommunikációt, minél több mesehallgató kerül intenzív fókuszált figyelmi állapotba. Az ilyen típusú történetmondás hatékonyságát leginkább agyi képalkotó eljárásokkal, illetve különböző biomarkerek mérésével lehetne igazolni, ezek hiányában viszont a külső szemlélő számára is látható fizikai és viselkedéses jelek megfigyelése áll rendelkezésre mint módszer. (Ezekről a 4. fejezetben részletesen számot adtam.)
A történetmondás hatékonyságával kapcsolatban azonban arra is érdemes kitérni, hogy nem mindegy, hogy kinek mondja az adott mesélő a történetet. A történethallgatási transz jelensége kapcsán is említettem, hogy nem minden mesehallgató fogékony egyformán magára a transzállapotra, más-más előzményekkel érkeznek ugyanis egy ilyen történetmondási helyzetbe, tehát a történetmondás mint helyzet sikeressége magán a történethallgatón is múlik.
55
A transzállapot elérése nemcsak a gyönyörködtetést célzó mesemondás esetén nagyon hasznos, hanem az azt megelőző kategóriák esetében is, de ezekben az esetekben nem ezt tekintjük fő célnak. A transzállapottal járó belső képalkotási folyamatok beindulása segíti a gyermekeket később a tartalmi elemek felidézésében is, az elalvás előtti mesemondás esetén pedig, ha sikerül elérni az említett relaxált állapotot, akkor azt a gyermek tekintetében egy átmeneti lépésnek tekinthetjük az elalvás felé, amelynél azonban a figyelem koncentrált intenzív formája egy idő után elvész. A mesemondó figyelve a gyermek jelzéseit saját viselkedéses válaszaival is elősegíti, például az egyre halkabb mesemondással és az egyre kevésbé intenzív hangsúlyozással.
5.3. A hatékony terápiás célú mesemondás sajátosságai
A terápiás célú mesemondás kategóriájába azokat a történetmondási helyzeteket sorolom, amikor a mesemondó terápiás céllal, valamilyen konkrét terápiás módszert alkalmazva mond mesét. A (főként) népmesék átadására épülő Metamorphoses Meseterápiás Módszerben (Boldizsár, 2010) a történetmondást akkor tekinthetjük hatékonynak, ha a terapeuta képes olyan történetet találni, amely pontosan illeszkedik az adott csoport vagy kliens élethelyzetéhez, problémájához, és azt sikerül olyan formában átadnia az egyén vagy a közösség számára, hogy ők azt fel tudják használni saját életük jobbá, „rendezettebbé” tételére. Boldizsár a következőképpen fogalmazza meg, mit ért Rend alatt:
A népmesék „egységes és egylényegű világképéhez” tartozik például az a tudás, hogy létezik a világ megtapasztalásának és megélésének egy olyan módja, amelyben „Rend” van:
nincsenek ellentmondások a tapasztalás, a tudás és a gyakorlati megvalósítás között. Az alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozások egyik célja épp e „Rend” megtapasztalása (Boldizsár 2019,15).
A terápia lényegének részletesebb leírására a 7.2.1. fejezetben kerül sor, ezen a ponton azonban a hatékonyság megértése miatt, annyit még szükséges elöljáróban megosztanom a módszerről, hogy a mesékre mint sorvezetőkre és javítókulcsokra tekint, melyekben a hős és a történet az a mérce, amellyel összehasonlítja a mesehallgató saját gondolkodását és cselekedeteit (Boldizsár, 2010, 2019). Akkor tekinthetjük a relevanciaelméleti terminológiát segítségül hívva hatékonynak a terápiás célú történetmondást, ha az egyes narratívák befogadásakor a történetet hallgató személy úgy érzi, megéri mentális erőfeszítést fektetnie a történet feldolgozásába, és képes megtalálni a narratíva bizonyos elemeinek saját életére vonatkoztatott, optimálisan releváns értelmezését. A módszertani leírásokban gyakran előkerülő állítás, hogy a csoportokon
56
és az egyéni foglalkozásokon nem egyfajta szimbólumfejtésről van szó, hanem mindenkinek magának kell megfogalmaznia azokat a metaforikus, mégis saját élethelyzetére vonatkoztatottan nagyon konkrét állításokat, mint hogy mit jelent számára például az élet vize vagy a táltos paripa. Ennek az optimálisan releváns jelentésnek a megtalálása nehezen mérhető ugyan, de a terapeuta számára jelzésértékűek a kliens mesefeldolgozást kísérő viselkedéses válaszai, amelyekből következtethet arra, hol tart a történet feldolgozásában az adott személy.
A hatékony történetmondási és feldolgozási stratégiával bíró terapeuta úgy képes kísérni a terápiás folyamat során az egyént, hogy nyitva hagyja számára az értelmezés lehetőségét. A hatékony terápiás történetmondási stratégia esetén (is) megfigyelhető a történethallgatási transz állapota a klienseken, ami a módszer szempontjából különösen fontos tényező. Ennél a típusú történetmondási helyzetnél is meg kell említenem, hogy nem mindenki egyformán fogékony magára a történethallgatási transz állapotára, valamint az ilyen típusú metaszintű értelmezésekre. Ennek ellenére sok pozitív példát találhatunk az esettanulmányok között, amikor olyan személyek esetében is sikerült hatékony történetmondási és feldolgozási stratégiával a személyiségfejlesztés szolgálatába állítani a meséket, amikor kezdetben az alany hozzáállása vagy előzményei miatt nehézségek akadtak. Arra, hogy miként érdemes az egyes korcsoportok esetén mesélni, ha a történetmondó szeretné elérni a kitűzött terápiás célt, valamint arra, hogy a terápiás történetmondás során hogyan alakul az egyén számára egy adott nyelvi elem jelentése a 7.2.2. és a 9. fejezetben visszatérünk.
5.4. Kitekintés: A hatékony történetmondás mint értékteremtő tényező
A hatékony történetmondás tipológiájának bemutatását követően egy olyan határterületre is szeretnék kitérni, ahol a történetmondás hatékonyságának mérése egészen konkrétan számszerűsíthető, mégpedig egy cég bevételének mutatóival. Carmine Gallo (2016) kommunikációs szakember Storytelling című könyvében végig amellett érvel, és annak illusztrálására hoz példákat, hogy a hatékony kommunikáció alapját az üzleti életben is a történetek képezik. Ebben a megközelítésben a storytelling azt jelenti, hogy „egy elképzelést narratívába öntünk, hogy tájékoztassunk, megvilágítsunk és ihletet adjunk. A Storytelling a történetekről szól, amelyeket azért mondunk, hogy előmozdítsuk karrierünket, felépítsünk egy vállalkozást, támogatókat szerezzünk egy ötletünkhöz és álmainkat átültessük a valóságba”
(Gallo, 2016, 15). Ebben az üzleti kommunikációs perspektívában a hatékony történetmondás egyik fontos alapját korábbi neurológiai kutatások eredményeire alapozva az érzelmek kiváltásában lehetne meghatározni. A kiváló történetmondó, legyen az cégvezető vagy
57
politikus, akkor tudja igazán átültetni saját gondolatait, eszméit, ötleteit a hallgatóság fejébe, ha egy történetbe ágyazza azt, amihez érzelmileg is tudnak kapcsolódni a történetet hallgatók.
Gallo magát az ötletet egy metaforával élve a 21. század valutájának nevezi, ugyanis szerinte az információs korban, a tudásgazdaságban minden ember annyit ér, amennyit az ötletei érnek.
Ezen gondolatmenetet folytatva érkezünk el ahhoz a ponthoz, hogy ebben a szemléletben is megkíséreljük definiálni, hogy mi is valójában a történet? A történetre az üzleti világ és a gazdaság perspektívájából úgy tekinthetünk, mint egy eszközre, mely az ötletek átadását segíti.
Györffy Kinga, az első magyar nyelvű storytellingről szóló könyv írója is, mint eszközre hivatkozik magára a történetre, mely a legkézenfekvőbb és legerősebb módszer arra, hogy a hallgatósággal kapcsolatot teremtsünk, majd azt elmélyítsük (Györffy, 2015, 108). A történetekben mindig találkozhatunk valamilyen konfliktussal, amelynek a történet végén van feloldása is. Ez a struktúra segíti a beszélőt abban, hogy élményeit hatékonyan tudja emlékezetes történetekké formálni.10 Szvetelszky Zsuzsanna a következőképpen fogalmazza meg, hogy milyen haszna lehet egy jó történetnek: kapcsolatot hoz létre, élményt teremt, terápiás hatású, segíti a befogadást, nagyobb hatást érünk el általa, meghatározza helyünket a világban, inspirál, ösztönöz, emlékezetessé tesz és tanulságul szolgál (2017, 38–39). Ennél a történetmondási típusnál is elengedhetetlen, hogy a történetmondó figyeljen az által elmondott szövegen túl az előadásmódjára is. Györffy a következő eszközök használatát javasolja, ha valaki egy magával ragadó előadást szeretne tartani (2015, 173–189):
1. Tartsuk ki az 5 másodperces csendet!
2. Használjuk a hangunkat!
3. Az odapillantások helyett teremtsünk kapcsolatot!
4. Többet mosolyogjunk!
5. Szabadítsuk fel a kezünket – és bízzunk benne!
Minden altémát részletesen kifejt a szerző, de a dolgozat fő vizsgálati kérdéskörének szempontjából, ami igazán lényeges, már ebben a felsorolásban is előkerül. A kiváló és emlékezetes történeteket mindig megfelelő nonverbális jelzésekkel kell, hogy kísérje a történetmondó. Mind Gallo, mind Györffy könyvében temérdek példát találunk hazai és nemzetközi hatékony történetmondási stratégiákra olyan ismert „történetmondóktól”, mint
10 Az üzleti szempontból jól elmondott történetek jellegzetességeinek részletes kifejtése szétfeszítené a disszertáció elméleti határait, ezért ettől eltekintek. Erről bővebb összefoglaló többek között Gallo (2016, 309–319) és Györffy (2015, 105–191) írásaiban olvasható.
58
például Steve Jobs, Richard Branson, Sheryl Sandberg vagy Oprah Winfrey. Mind képesek voltak történeteik által hatni az emberekre, formálni gondolkodásmódjukat, meggyőzni őket valamiről és a történeteik által versenyelőnyt biztosítani maguknak.
6. A történetmondási szituációban megjelenő osztenzív stimulusokra vonatkozó