A hímző- és csipkemintakönyvek kutatási lehetőségei

In document Írásbeliség és szóbeliség irodalma – újrahasznosítva (Pldal 47-50)

A hímző- és csipkemintakönyvek kutatási lehetőségei

A mintakönyvek Európa nagy részén használatban voltak a kora újkorban, kü-lönböző kézimunkákhoz gyűjtötték össze a mintákat, és tették elérhetővé a nagy-közönség számára.¹ Leggyakoribb változatuk a textilkészítés valamely típusához nyújt ötleteket, ahogyan az az Arthur Lotz által összegyűjtött hímző- és csipkeké-szítő mintakönyvek bibliográfiájából is kitűnik.² Ezek a kiadványok gyakran már címükben is az erényes nőket jelölik ki célközönségnek,³ és az ajánlásokból is – amennyiben a nyomtatvány rendelkezik vele – kiderül, hogy nem titkolt szándé-kuk a nőket megóvni a bűnöktől, az erénytelenségtől. Területileg és időben nem ugyanúgy terjedtek el, jelenlétük eltérő volt olasz vagy német területeken, és a fe-lekezeti szempontoknak is lehetett jelentősége. Hiszen ahogyan a templombelsők jelentős eltérést mutatnak díszítettséget illetően a protestánsok és a katolikusok esetében, úgy az ennek a térnek a berendezéséhez tartozó textíliák is – különösen mivel a katolikusoknál a liturgiai előírás megköti ezek szín- és mintavilágát.

Eddig viszont sem a szakirodalomban, sem az általam áttekintett mintakönyvek előszavaiban nem találtam utalást arra, hogy felekezetileg megkülönböztetnék

¹ Az első ismert kéziratos mintakönyvről, valamint a nyomtatott mintakönyvek 16. századi megjelenéséről, majd 18. századi elterjedésükről a polgárság körében is ld. Leonie von Wilc-kens,Ein Modelbuch von 1517 aus dem Nürnberger Clarenkloster = Anzeiger des Germanischen Nationalmuseums, Nürnberg, 1967, 27–29.; Jean Loubier,Ein venetianisches Modelbuch vom Jahre 1559 in einem kursächsischen Einbande. Mit 2 Mustertafeln und einem farbigen Kunstblatt, Zeitschrift für Bücherfreunde. Monatshefte für Bibliophilie und verwandte Interessen, hg. v.

Fedor von Zobelitz, 1(1897/1898), I, Bielfeld und Leipzig, Verlag von Velhagen & Klasing, 86.;

László Emőke,Magyar reneszánsz és barokk hímzések. Vászonalapú úrihímzések(az Iparmű-vészeti Múzeum gyűjteményei, II.), Bp., IparműIparmű-vészeti Múzeum, 2001.

² Bibliographie der Modelbücher, hg. v. Arthur Lotz, Stuttgart, Anton Hiersemann, 1963.

³ ld. például Johann Siebmacher,New Modelbuch, Basel, 1596 (?); Johann Siebmacher,Schön neues Modelbuch, Nürnberg, 1597; Jacob Foillet,New Modelbuch, Mümpelgarten, 1598.

célközönségüket,⁴ ahogyan arra sem tesznek javaslatot, hogy az elkészült tex-tília milyen funkcióba kerüljön, esetleg templomi használatra adományozzák-e.

A mintakönyvekből tehát csak a hímzések és csipkék elkészítésével kapcsolatban kapunk útmutatást: az előszavak e tevékenységet leggyakrabban az erényesség kontextusában értelmezik.

A mintakönyvek feltételezhető eltérései és specifikusságai ellenére azonban az is megállapítható, hogy a különböző régiókban egy időszakban készült textíliák alig térnek el egymástól, hiszen a mintakönyvekkel ugyanazok vagy nagyon hasonló minták terjedtek el nagy területen. Nemcsak a mintakönyvek elhaszná-lódásának mértékét, hanem népszerűségüket is bizonyítja, hogy a 16. századtól újra és újra kiadták őket, átdolgozva, frissítve a mintakészletet, így ezek a nyom-tatványok képesek voltak aktualizálódni.

A textília készítése elsődlegesen az erényesség kontextusában értelmezhető, ezt pedig nemcsak a tevékenységgel járó hagyomány (lásd Pénelopé, Lucretia) indokolja, hanem a mintakönyveknek ezeket a történeteket felhasználó dedikációi is. Az ajánlásokban tetten érhető egy implicit megkülönböztetés, amely a saját készítésű textília esetében érvényesíti az erényesség fogalmát. Ez azért is lénye-ges, mert a textilkészítésnek több formája létezett. Egyrészről fedheti egymást a textília készítője és az a név vagy monogram, amelyik rákerült az adott darabra, ebben az esetben magányos foglalatosságról van szó. Ugyanakkor közösségben is megvalósulhatott a tevékenység, amennyiben a textíliát egy hímzőműhelyben állították elő, ekkor a folyamat a hímzett monogram tulajdonosának vezetésével vagy részvételével történt. Elképzelhető, hogy megrendelésre készült a textília, ekkor a létrehozója nem azonos azzal, akinek a neve rákerült. Ezek a formák az erényesség megnyilvánulása mellett a kegyességgyakorlás kontextusát is bevon-ják az értelmezésbe.

A kegyesség azonban nemcsak a készítésben, hanem a használatban is meg-nyilvánulhatott, amennyiben egy textília nem a háztartásba került, hanem ado-mányként a templomba, bár ez a két lehetőség nem válik el egymástól feltétle-nül, hiszen a protestánsoknál több esetben egy világi célra szánt darab később bekerülhetett adományként a templom terébe. Ennek egyik magyarázata, hogy a protestánsoknál liturgiai előírások nem befolyásolták a minta- és színvilágot,⁵ inkább a hagyomány erejével érdemes számot vetni. Amennyiben templomi ado-mányról van szó, a felajánlás gesztusában is tetten érhető a kegyességgyakor-lás, amely azonban nem elválasztható a családi- és önreprezentációtól, valamint

Beck 1648-as mintakönyvében (Martin Eugen Beck, Musterblätter für kirchliche Stickerei, Leipzig, 1648) azonban árulkodó, hogy a minták között szerepel egy Krisztus fej is, valamint a feltűnő díszítettség, gazdag és részletes ornamentika valószínűvé teszi, hogy katolikusok hasz-nálták ezeket az ábrázolásokat. Ennél biztosabb támpontunk egyelőre nincs a mintakönyvek felekezeti használatára vonatkozóan.

S. Lackovits Emőke,A győrszemerei református egyház úrasztali kendői, Néprajzi Értesítő, 1994, 23.

a példaadástól, egyháztámogatástól sem. A gyülekezet értelmezésében kegyes-séggyakorlássá válhat a használat, vagyis a templom terében betöltött funkció azért lehet kegyességi gesztus, mert a hívek úgy tekintenek rá. A textília attól függetlenül, hogy saját készítésű-e, végül az adományozó nevével (és általában egy bibliai idézettel) került a liturgikus közegbe, így megjelenítette az egyént és családját, követendő példaként szolgált, és mindez kegyességi gesztusként volt érthető. Viszont a textília készítése és az ehhez tanácsul szolgáló mintakönyvek a kegyességgyakorlást nem, csak az erényesség fogalmát használják, így magát a tevékenységet is egyértelműen ebben az értelmezési keretben jelölik ki. Az alábbiakban tehát az erényesség kérdésére koncentrálok.

Az ajánlásokból világosan kiderül, hogy egy asszony mikor tekintheti magát erényesnek. Ezt az állítást az általam vizsgált mintakönyv-korpuszra alapozva fogalmazom meg. Feltárásom alapvetően a Bécsben fellelhető anyag egy részét jelenti,⁶ illetve az online elérhető mintakönyveket, így jelen írásban csak német és olasz nyelvű kiadványokat vizsgálok alaposabban.⁷ Ez a korpusz relevánsnak te-kinthető, hiszen Arthur Lotz bibliográfiája alapján kimondható, hogy mintaköny-veket legnagyobb számban német és olasz területen adtak ki. Itáliában Velence volt a kiadás központja, míg Németországban több város is kiemelkedett e téren (Augsburg, Frankfurt am Main stb.). Jóval kisebb számban nyomtattak hasonló gyűjteményeket Hollandiában és Angliában, a francia példányok pedig nagyrészt a németek másolatai.⁸ Alfred Lichtwak tanulmánya szerint Peter Quentel 1527-es mintakönyvének volt a legjelentősebb hatása – nemcsak Németországban ért meg több kiadást, hanem megjelent Franciaországban és Hollandiában is, ismerete tetten érhető Zoppino és Tagliente mintáin és a címlapján.⁹ Arra vonatkozó adatot

Ez az Österreichische Nationalbibliothekban és az Österreichisches Museum für angewandte Kunst könyvtárában fellelhető nyomtatványokat jelenti.

Kiadásuk sorrendjében az áttekintett mintakönyvek a következők: Peter Quentell,Eyn new kunstlich Boich, Köln, 1527; Christian Egenolff,Modelbuch, Frankfurt am Main, 1527; Niccolo Zoppino,Esemplario di Lavori, Velence, 1530; Giovanni Antonio Tagliente,Esemplario Nu-ova, Velence, 1531; Heinrich Steyner,Ein New Modelbuch, Augsburg, 1534; Peter Quentell, Ein new kunstlich Modelbuch, Köln, 1536; Niccolo Zoppino,Gli Universali dei Belli Recami, Velence, 1537; Domenico de Sera,Opera Noua, Velence, 1546; Giovanni Andrea Vavassaro, Opera Nova Universali, Velence, 1546; Matteo Pagano,Ornamento delle belle & virtuose Donne, Velence, 1554; Giovanni Ostatus,La Vera Perfettione del Disegno, Velence, 1561; Giovanni Ostatus,La Vera Perfettione del Disegno, Velence, 1567; Johann Siebmacher,New Modelbuch, Basel, 1596 (?); Johann Sibmacher,Schön neues Modelbuch, Nürnberg, 1597; Johann Siebma-cher,Schön neues Modelbuch, Nürnberg, 1597; Foillet,i. m.; Wilhelm Hoffmann,Gantz new Modelbuch, Frankfurt am Main, 1607; Andreas Bretschneider,Neu Modelbuch, Leipzig, 1619;

Sigismund Latomus,Schön neues Modelbuch, Frankfurt am Main, 1622; Martin Eugen Beck, Musterblätter für kirchliche Stickerei, Leipzig, 1648.

Loubier,i. m., 87.

Alfred Lichtwark,Das Modelbuch des Peter Quentel = Gesammelte Studien zur Kunstgeschichte, eine Festgabe zum 4. Mai. 1885 für Anton Springer, Verlag von E. A. Seemann, Leipzig, 1885, 149–150.

eddig nem találtam, hogy valamelyik magyarországi főúri asszony tulajdonában lett volna mintakönyv, ami nem is csoda, hiszen forrásként alapvetően a könyv-tárjegyzékekre támaszkodhatunk, amelyek azonban nem tartalmazták ezeket a kiadványokat.¹⁰ A mintakönyvek magyarországi hatását, alkalmazását tekintve, a nyelvismeret, a peregrinációs útvonalak és a mesterlegények célállomásai miatt a német (közvetlenül utánuk pedig az olasz) nyomtatványok befolyása lehetett a legjelentősebb. Magyarországi vonatkozásban az is tudható, hogy a Budán működő varrók céhe körében a német és velencei kiadványok voltak jelen leg-nagyobb számban a 16. századtól, de olasz hímzéseket már a 15. században is ismertek Magyarországon.¹¹

A fent ismertetett korpuszon belül Ostatus 1561-es, Johann Siebmacher 1597-es, Jacob Foillet 1598-as és Andreas Bretschneider 1619-es kiadványaival foglalkozom részletesebben, ugyanis az általam vizsgált mintakönyvek közül e négy kiadvány rendelkezik ajánlással. A dedikáció és címlap alapján kiderül, hogy milyennek rajzolják meg az erényes nőt és ez hogyan érvényesül szöveg és kép relációjában.

Az ajánlások – leszámítva Siebmacher mintakönyvét – mindig a patrónához, illetve az általa megjelenített erényes nőkhöz szólnak.

In document Írásbeliség és szóbeliség irodalma – újrahasznosítva (Pldal 47-50)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK