A globalizáció hatása a regionális folyamatokra

tényezők mellett jelentős a politikai és kulturális tényezők szerepe, de magában foglalja az intézményeket és a civil társadalomban gyökerező tradíciókat is. A globalizáció meg-erősödésével párhuzamosan bizonyos területeken megerősödik a regionalizmus. Van-e összefüggés a két folyamat között?¹¹⁸

117 Keating 1998, 71. p.

118 Lange felmérése a gazdasági globalizációnak az integrációra és a regionalizmusra gyakorolt hatását vizs-gálta. Az empirikus kutatás során mintául egy unitárius (Egyesült Királyság) és egy regionalizált államot (Spanyolország) választott. Arra a megállapításra jutott, hogy a politikai regionalizmus fejlődését a nem-zeti, a regionális, a történelmi és a politikai, intézményi tényezők befolyásolják. Az európai integráció elősegítette ezt a fejlődést? A galíciaiak pl. elítélték a spanyol kormányt, amiért az feláldozta a regionális gazdaság fejlődéséhez szükséges szektorokat – bírálva ezzel az integráció folyamatát. A katalán üzleti kö-rök képviselői az integrációról már jóval pozitívabb képpel rendelkeznek. Az Egyesült Királyságban a regionális különbség az európai strukturális politikához kötődik, ami többek között abban is jelentkezik, hogy a kelta periféria üzleti képviselői jóval pozitívabb Európa-képpel rendelkeznek.

Az európaizáció regionalizmusra gyakorolt hatása szintén eltérő eredményeket jelent. Az interjúk alapján az európai intézmények szerepének megítélése további eltéréseket mutat. Pl. a spanyol üzleti körök kép-viselői a szupranacionális szintet jóval több kompetenciával ruházzák fel mint a britek. Ez lehet egyrészt az európaiság iránti kötődés, másrészt jelentheti a kompetenciák különböző szintek közötti elosztásának egy regionalizált államban kialakult gyakorlatának elfogadottságát, amely az EU mint többszintű politikai rendszer működésének, az európai intézmények hatalmának növelését is tolerálja.

A kérdőív a politikai kompetenciák (pl. adózás, környezetvédelem stb.) kérdésében regionális, nemzeti és szupranacionális szintet határoz meg. Az egyes politikai területek megfelelő szintjének kiválasztásánál a spa-nyolok 2–3 szintet jelöltek meg, míg a brit üzleti körök képviselői közül csupán néhány megkérdezett jelölt meg néhány területet. A megkérdezett walesi és skót válaszadók közül azok választottak egy vagy több szintet a hatáskörök elosztására, akik a devolúció mellett érveltek. A felmérés készítője kettős következtetésre jutott:

1. A spanyol regionalizált állam képviselői jóval pozitívabban viszonyulnak az Európai Unióhoz, mint az Egyesült Királyság képviselői, akik számára az államiság értelmezése nem teszi lehetővé a regionális rend-szer preferenciáját. A regionális szemlélet, a vertikális hatalommegosztás elfogadása a szupranacionális szintű kormányzás elfogadását is jelenti egyben. A brit centralista szemléletmód ezt nem teszi lehetővé.

A globalizáció regionalizmusra gyakorolt hatása leglátványosabban a gazdasági szfé-rában jelentkezik. A nemzeti kereskedelem, a nemzeti befektetések társadalmi következ-ménye többé nem internacionális (nemzetek közötti), hanem transznacionális (nemzetek feletti) jelleget ölt.¹¹⁹

1. A régiók a decentralizáció folyamatának és a társadalmi mozgalmak megerősödé-sének jelentenek területi keretet.

2. A piacokért és a befektetésekért folytatott verseny a régiókon belüli versenyből régiók közötti versennyé alakul át. A régiók mint az új rendszer új szereplői jelentkeznek ebben a folyamatban.

A gazdasági globalizáció azonban nem lett volna elegendő a regionális autonómia vagy függetlenség megfogalmazásához. Olyan tényezők, mint a regionális identitás léte vagy a politikai kultúra szintén jelentős szerepet játszanak a kialakulásában. A „kulturális globalizáció” meghatározó a nemzeti közösségre, amely a nyelvi, oktatási és bizonyos ér-tékrendbeli egységesítésre törekedve a modern nacionalizmus kialakítását tette lehetővé.

A nemzeti identitást az állam saját legitimációs céljára használja.¹²⁰ A globalizáció politi-kai és kulturális következményei miatt a nemzetállam diffúz támogatottsága csökken.¹²¹ A gazdasági életben bekövetkezett változások a globalizáció hatására megerősíthetik a regionális autonómia kialakítására irányuló törekvéseket. A regionalizmus támogatott-sága azonban nem magyarázható csupán gazdasági tényekkel amellett, hogy a gazda-sági globalizáció új lehetőségeket kínál. A regionális fejlesztési stratégiák a regionális globalizációt azokban az országokban segítik elő, ahol a regionális politikai hagyomá-nyok különböznek a nemzetitől. A források, a gazdasági stratégia, az intézményi és poli-tikai struktúra lényegesek az erők koncentrálásához. Azok a régiók, amelyek csak erőtlen válaszadásra képesek, nem tudják felvenni a versenyt a gazdaságilag legfejlettebb régiók-kal (pl. Galícia, Dél-Olaszország).

2. Az EU mint politikai rendszerrel kapcsolatos pozitív tapasztalat az üzleti élet képviselőit meggyőz-te a központosított Nagy-Britanniában arról, hogy bizonyos problémák többszintű kezelése funkcionális előnyökkel jár. Az EU mint többszintű rendszer felfogása a tradicionális szuverenitás értelmezését segíti legyőzni, amennyiben az intézményi fejlődés európai szinten a regionalizáció folyamatát támogatja.

A regionális intézmények fontossága az európai politikák alakításában a strukturális politikához kötődik.

Katalónia és Galícia esetében a regionális kormány jelentősége az európai pénzügyi forrásokhoz fűződik, a galíciaiak véleménye szerint azonban a strukturális programok menedzselése hatékonyabb lenne, ha ebben nem Madrid töltené be a meghatározó szerepet. A legnagyobb különbség a regionális intézmények vonatkozá-sában jelentkezik. A regionális intézmények által betöltendő szerep megítélése eltérő. A megkérdezett vezetők olyan szektorokat képviselnek, amelyekben a gazdasági integráció negatív következménye érezhető, a nemzeti kormányok általi képviselet elégtelen. A már létező és a jövőbeni regionális kormányok véleményük szerint jobban betöltik ezt a szerepet. Az üzleti körök az endogén regionális érdekek képviselete mellett érvelnek.

Az Európai Unió mint külső támogató erő két aspektusban merül fel: a regionalizmus kevésbé fenyegető erő, amióta a piaci fragmentáció jelentősége csökken. Ezzel magyarázható, hogy az üzleti körök még akkor is, ha ellenezték is a devolúciót Nagy-Britanniában, 1977-ben már nem folytattak kampányt ellene.

A nemzeti szuverenitás hagyományos eszméjének a többszintű kormányzással való helyettesítése növeli a lehetőségét annak, hogy a politikai decentralizáció követelése támogatva lesz. Ennélfogva a szubszidiaritás és a partnerség nemcsak mint szolgáltatás, hanem az európai politikai szféra meghatározásának és megér-tésének új szabályaként is támogatásra kerül. Lásd bővebben: lange 1999.

119 Ray 1987, 389–393. p.

120 Lásd bővebben: featheRstone 1994.

121 lindbeRg – scheingold 1970, 123. p.

Az Európai Unió Maastricht után keretül szolgál egy új és a korábbitól eltérő poli-tikai és gazdasági rend kialakítására, amelyben az autoritás fragmentált, a szuverenitás megosztott, a hangsúly a szubnacionális politikai terek tevékenységi területeire és a pár-beszéd szerepére helyeződik. A globalizáció politikai és kulturális következményei miatt a nemzetállam diffúz támogatottsága csökken.¹²² A változások a központi kormányok nemzetközi környezete, azaz a változó nemzetközi piac, a megerősödő európai rendszer hatására valósulnak meg. Az állam hatalma erodálódik a piac törvényei által, a privatizá-ció és a dereguláprivatizá-ció válasz a globális tőkének és a neoliberális ideológiának. Az állami szuverenitás átértékelődik. A korábbi nemzetállami szuverenitásra épülő kormányzati rendszer átalakul, miközben a régiók megerősödése megy végbe Európa-szerte politikai és döntéshozói értelemben egyaránt.

1. sz. ábra. Az állam és a régiók

Forrás: M. Keating: The New Regionalism in Wester Europe. 1998, 77. p.

122 lindbeRg – scheingold 1970, 123. p.

Európai szinten nincsen olyan szereplő, amely pótolná a nemzetállamok gazdasági irányító tevékenységét. Brüsszel nem rendelkezik hatalommal a szolgáltatások felett, és sok vonatkozásban függ a nemzetállamok együttműködési készségétől. A szubszidiarritás elvének alkalmazása azonban átértékeli a nemzetállamok szerepét a döntéshozatali folya-matban. A nemzetállamok alkudozásra kényszerülnek mindkét irányban, az európai és regionális (valamint helyi) szint képviselőivel egyaránt.

Azokban az országokban, ahol a regionális szint gyenge vagy hiányzik, a nemzeti szintnek többé-kevésbé sikerült megvédenie szerepét. Ennek eszközei: a minisztériumok-kal való kapcsolattartás, a szubnacionális kormányok kényszerítése vagy a Közösség re-gionális politikája útján való beavatkozásának megkérdőjelezése.

Azok az országok, amelyek erős régiókkal rendelkeznek, felkészültek az Európai Unió strukturális politikájának megvalósítására, a helyi érdekek közvetítésére és a kü-lönböző érdekeltségű partnerek közötti koordinációra, illetve a központi intézmények-kel való kapcsolattartásra, érdeintézmények-keltek lettek a regionális politika fejlesztésében. A régiók politikai támogatásukról biztosították a központi kormányt. Ellentételezésül lehetőséget kaptak az állami politikában való képviseletre, részesültek az állami támogatásokból. Az állam szinte védelmet nyújtott a régióknak. A globalizáció, az európai integráció és a pia-ci fejlődés hatására a régiók megerősödtek, és a globális rend önálló szereplőivé váltak.

A „régiók Európája” mint politikai koncepció sajátos történelmi és politikai körülmé-nyek között alakult ki Európában. Egyrészt az európai integráció folyamatának változásai, másrészt az 1980-as évek közepétől bekövetkező új irány, a regionális politika közösségi szakpolitikák közé kerülése, valamint a legtöbb nyugat-európai országban megfigyelhető decentralizáció hívta létre.¹²³ Az 1990-es évekre már egyre inkább erősősödött a felisme-rés, hogy a jövő Európája a régiók Európája lesz.¹²⁴

Az intézményi struktúra szintén meghatározza a regionális válasz minőségét. A kata-lán kormány aktív szerepe az üzleti élet európai színtérre való bevitelében erre kiváló pél-da. A kormány stratégiája az üzleti élet számos képviselőjét meggyőzte a regionális kor-mány fontosságáról. Az ellenpélda az Egyesült Királyság, amelynek központi korkor-mánya (1979–1997) biztosította a lobbizási csatornákat, s ezzel – a változó gazdasági környezet ellenére – a regionális aktoroknak nyújtott támogatással egy időre sikeresen gátolta a devolúció folyamatát. A kormányzat intézkedései következtében a regionális fejlesztési ügynökségek és a regionális fejlesztési tanácsok, valamint a regionális kormányzati hi-vatalok hatalma jelentősen megnőtt, és az országos hatáskörű szervek regionális irodái is megerősödtek. Elkészültek a különböző területfejlesztési stratégiák, és a központi kor-mányzat elkezdte jobban figyelembe venni a regionális sajátosságokat.¹²⁵

123 1982-ben Michael Keating és Barry Jones rávilágított a régiók és az európai integráció folyamata között fennálló szoros kapcsolatra. 1995-ben megjelent M. Keating és B. Jones az Európai Unió és régiók c.

könyve (Jones–Keating: The European Union and the Regions. Oxford University Press, Oxford, 1995.), amely már az EU 12 tagállamában zajló decentralizáció folyamatára hívta fel a figyelmet. A szerzők folya-matosan napirenden tartották a régiók fontosságát, szerepük elismerését az EU intézményi struktúrájában.

In: boRRás-alomaR – chRistiansen – RodRigez-Pose 1994, 1–3. p.

124 Az országhatárokon át- és túllépő régiók a fejlődés, a kooperáció és a nemzetköziesedés új irányát, lehető-ségét és megoldását jelentik. A regionális szint szerepének és fontosságának felismerése nagy jelentőségű az EU demokratikus deficitjének leküzdése, a szerves kapcsolódás és a területfejlesztés szempontjából.

Lásd bővebben: szilágyi 1996, 104–107. p.

125 foRgácsnédR oRosz 2002, 407. p.

Ha a változó gazdasági környezetben az intézményi struktúra nem tudja kielégí-tően megvédeni a globalizáció által előidézett bizonytalanságot, pl. Skóciában a re-gionális strukturális támogatások visszavonását, akkor az megfelelő bázist jelenthet a regionalizmus fejlődésére. A konzervatív kormányzás idején (1979–1997) a skót érdek-szövetségek érdekeinek semmibevétele a globalizáció motorját jelentette, ami megerősí-tette a skót parlament létrehozásának támogatói bázisát.

A globalizáció regionális gazdasági következményei mellett lényeges a politikai. Eu-rópában a regionális politika domináns szereplője az állam volt a II. világháborút követő időszaktól egészen az 1980-as évek végéig. A regionális politika működtetése az állam feladata volt. A régiók az állami támogatásokért fejében politikai támogatásukról biztosí-tották a központi kormányt, amely ellenében sokszor lehetőséget kaptak az állami politi-kában való képviseletre. Az állam szinte védelmet nyújtott a régióknak. A globalizáció, az európai integráció és a piaci fejlődés hatására a régiók megerősödtek, és a globális rend önálló szereplőivé váltak.

Az 1970-es években a világgazdasági válságot követően bekövetkezett struktúravál-tás korlátozta az államok fejlesztési forrásokat újraelosztó szerepét. Az állam beavatkozá-sa jelentősen átalakult, ennek ideológiai alapját a neoliberális gazdaságpolitika határozta meg. A Közösség tagállamainak egy részében a regionális politika állami kiadásait jelen-tősen csökkentették (Belgium, Írország, Hollandia).

A világgazdasági válság okozta változások másik jelensége volt, hogy az állam gaz-daságfejlesztésre szánt támogatásai csökkentek, helyette a tőke számára vonzó üzleti környezet fejlesztése lett a cél, amely az infrastruktúra modernizációját, az információs hálózatok kiépítését és a humánerőforrás képzését jelentette.

A gazdasági folyamatok eredményeképpen az 1970-es évektől megfigyelhető szaba-dabb tőkemozgás következtében a regionális egyenlőtlenségek növekedése következté-ben a hagyományos állami beavatkozás már sok esetkövetkezté-ben elégtelennek bizonyult az új problémák kezelésére, ezért számos szakpolitika regionális és helyi szintre kerülése, a régiók és a helyi önkormányzatok folyamatos funkcióbővülése ment végbe Nyugat-Eu-rópa országaiban.

A szubnacionális szintek megerősödésével a kormányzás bonyolulttá és ellen-őrizhetetlenné válik a központi kormányzat szintjén. A kialakuló mesterséges régiók – szemben Európa történeti régióival – nem organikus fejlődés következtében jönnek létre. A regionális „önkormányzás” új típusú intézményrendszer keretében valósul meg a partnerségi viszonyok kialakítása és a partnerek döntéshozatalba való bekapcsolása révén.¹²⁶

Az új paradigma feltételezi a helyi és regionális részvételt és ellenőrzést, amely idővel elvezet a demokratikus gyakorlat új modelljének kialakulásához, a többszintű kormány-záshoz.¹²⁷ A többszintű kormányzás új struktúraként fogható fel, amelyben a szuvereni-tás alkotmányos alapjai változatlanok maradhatnak, és a tagállamok továbbra is alapvető

126 ágh 2007, 16. p.

127 A többszintű kormányzás gyökerei a neofunkcionalizmus kialakulásáig vezethetők vissza, amely értelmé-ben az EU-ban egy új politikaalkotási folyamat van kialakulóban, amelyértelmé-ben a központi kormányok szerepe megmarad, de már nem rendelkeznek a döntéshozás monopóliumával. A döntéshozás felelősségében a központi kormányok a Bizottsággal és a regionális, valamint a helyi szereplőkkel osztoznak. In: hooghe– Keating 1994, 375–376. p.

egységeket képeznek. A döntéshozatali kompetenciák különböző integrációs szintek kö-zött oszlanak meg.

A vertikális partnerség a szupranacionális, a nemzeti, a regionális és a helyi partnersé-gek koordinációját és szintek közötti együttműködést jelent. A döntések nem pusztán ad-minisztratív és technikai döntések, hanem demokratikus folyamat eredményei. A bizalom garantált a helyi szintű, széles bázison nyugvó társadalmi párbeszéddel, amely nemcsak a választott képviselők bevonását jelenti, hanem a gazdasági és szociális partnerek, a non-profit szektor képviselőinek a részvételét is.

A horizontális partnerségek keretében a regionális önkormányzatoknak a konzultáci-ók mellett és azokkal párhuzamosan ki kell alakítaniuk a régió adottságainak megfelelő egyeztetési mechanizmusokat a kamarákkal, a szociális partnerekkel, az érdekképvi-seleti és civil szervezetekkel. Egy régió komplex gazdasági- és társadalomfejlesztési céljainak megfogalmazásához a régió szellemi alkotóműhelyeinek tevőleges részvétele szükséges, lényeges a régióban működő kulturális, oktatási és képzési centrumokra való támaszkodás.

A partnerségek működtetéséhez szükséges intézményekre vonatkozóan a régiók által kidolgozott dokumentumok adnak útmutatást. Ezek a Közösségi Charta a regionalizációról (1988), a Nyilatkozat a regionalizmusról Európában (1986), a Regionális Önkormányza-tok Európai Chartája tervezete (1997), valamint a Regionális Demokrácia Európai Char-tája tervezete (2008).

VI.3. AZ EURóPAI KÖZÖSSéG SZEREPE