A felvidéki magyar katolicizmus önszervez ı désének kezdetei

In document I. A magyar katolikus egyház felvidéki törekvései a Monarchia (Pldal 109-119)

V. Vikariátus vagy apostoli adminisztratúra? Érvek és érdekek az esztergomi érsekség ügyében

V. 1. A felvidéki magyar katolicizmus önszervez ı désének kezdetei

V. Vikariátus vagy apostoli adminisztratúra? Érvek és

áprilisában kénytelen volt inteni ıt, hogy a jövıben tartózkodjék olyan megnyilvánulásoktól, melyek Magyarországgal szemben Csehszlovákiát szolgálják. Az egyházi hatóságok nem politizálhatnak olyan területeken, mint például a „csehszlovák hazafiasság” kérdése, hiszen a hívek összetétele, álláspontja távolról sem egységes e tekintetben. „Az én tekintélyemmel és joghatóságom alatt – írta Osvaldnak kissé indulatosan Csernoch – nem lehet a magyar állameszme ellen állást foglalni. Méltóságod egyéni nézeteit nem bolygatom, de hivatalos állásfoglalásaiban tekintettel kell lennie rám, mindaddig amíg tılem függ. Meg tudom érteni a passzív állásfoglalást, de a velem és irányommal való szembefordulást nem.“295

Medvecký kormányreferens részérıl is nyomás nehezedett Osvaldra. 1920.

augusztus 4-én levelet írt a helynöknek, melyben általánosnak nevezte a vikárius egyházkormányzatával szembeni elégedetlenséget. A kormány és a hívık véleménye szerint – közölte Medvecký – a vikariátus területén az eltelt két év alatt annak ellenére sem történt változás, hogy élén nemzeti meggyızıdéső vezetı áll. Pozsony, Nagyszombat, a kisvárosok és a jövedelmezıbb plébániák mind magyarokkal vagy magyarónokkal vannak betöltve, míg a szlovák nép hőséges papjainak saját országukban, szlovák vikárius vezetése alatt is vándorbothoz kell nyúlniuk. Ezzel a közelmúlt egyik esetére utalt, mikor egy szlovák pap útlevelet kért tıle Amerikába, hogy „puszta életét mentse az éhenhalástól“, melybe az említett körülmények taszították. Felrótta, hogy a vikárius a klerikusokat ellenséges államba küldi tanulni (mármint Magyarországra)

„a szlovák nemzet gyilkosainak kezei közé“, továbbá, hogy az ellenség ünnepét – augusztus 20. – kell megülni, és hogy szlovák papok sínylıdnek megfelelı plébánia nélkül, mert oda Horthy bérencei fészkelték be magukat.296 Határozottan követelte plébániájuktól való megfosztását olyan papoknak, akik szlovák híveik nyelvét nem ismerik (Oltványi, Szili, Szörényi, Blietz), vagy államellenes uszítók (Haiczl, Porubszky, Zachar, Várady, Vašák), és tisztességes elhelyezését arra érdemes szlovák papoknak (Sučan, Moyš, Lipka, Sándorfi, Ballay, Novák).

Osvald válasza az egyház törvényeihez való szigorú ragaszkodását mutatja. Levele rávilágít arra a feszültségre is, ami a kormány és annak szolgálatába szegıdött papok, illetve a kormányzat politikájától a fordulat óta fokozatosan távolodó szlovák katolicizmus között fennállt. Osvald nem tapasztalta az említett „általános elégedetlenséget” a vikariátus területén, csak „jellemtelen papokat” látott, akik a

295 PL Cat. 1. 1920. 2487. sz. 1920. április. Csernoch levele Osvald vikáriusnak.

296 PL Cat. 1. 1920. 2487. Medvecký levele Osvaldnak, 1920. augusztus 4.

„referenshez járnak annak kegyeit keresve”, megkerülve törvényes feljebbvalóikat. İ nem fogja engedni a papok közötti pártoskodást. Az, hogy valaki szlovák – vélekedett – születési adottság, ami önmagában nem érdemel jutalmat, megkülönböztetett javadalmazást. „Az esztergomi érsek az én törvényes ordináriusom, amíg a Szentszék másképp nem rendelkezik. Tiszteletben tartom az egyházi elıírásokat és nem ismerek el forradalmi kivételeket. A törvény útján járok, amely megvéd engem akár a kormány említett általános elégedetlenségétıl is. Máskülönben pedig ha a kormány úgy gondolja, hogy a vikárius és a papság csak az ı akaratának végrehajtója, szolgálója, akkor én nem vagyok megfelelı erre a tisztre, s örömmel távozom. Én a saját egyházi fıhatóságomnak vagyok felelıs, respektálom azt, és ezzel a felelısséggel összhangba tudom hozni a világi hatalom iránti kötelességemet is. Eddig is voltak és ezután is lesznek rosszakaróim, ellenségeim, akik közül egyik sem vádolhat azzal, hogy nem tartanám be az egyházi és világi törvényeket ... Egyes nagyratörı papok legyenek megelégedve szerényebb javadalmukkal, ahogy én is megelégedtem korábban a teplái plébániával, melynél szerényebbet nehéz elképzelni.“297

Medvecký referens, Haiczl Kálmán garamszentbenedeki plébánost az államellenes uszítók csoportjába sorolta, akihez 1919. augusztus 1-jén kopogtatott be a Bars megyei zsupán titkára, egy megfogalmazott lemondó levelet adva át neki. Haiczl tudta, hogy az aláírás megtagadása esetén kiutasítják vagy elhurcolják, ezért aláírta, de lemondását az érsek – akit szeptemberben sikerült felkeresnie – nem fogadta el. 1920-ban négyszer tartottak nála házkutatást, majd októberben letartóztatták, és hat hétig a pozsonyi fogházban, három és fél hónapig a pozsonyi toloncházban ırizték.298 Csak azzal a feltétellel engedték szabadon, ha újra és végérvényesen lemond a plébániájáról. Ennek megtörténte után felkereste Martin Mičura barsi zsupánt, közölve vele, hogy a hercegprímás utasítását fogja bevárni az ügyben. Erre a zsupán lezárta a beszélgetést:

„Az uraknak a hercegprímáshoz semmi közük, teljesen függetlenek vagyunk tıle.“299 Haiczl Csehszlovákia-ellenes tevékenységének vádja nem volt légbıl kapott. Errıl tanúskodik Gyetven, kistapolcsányi káplán visszaemlékezése, amely az iróniát sem nélkülözve írta le saját meghurcolásának történetét egy lefülelt, Rudnay Béla vezetése alatt álló irredenta szervezkedéssel kapcsolatban. Az államellenesnek ítélt papok helyzetének szemléltetése céljával most részletesebben idézem a káplán élményeit.

297 PL Cat. 1. 1920. 2487. Osvald Medveckýnek, 1920. szeptember 8.

298 Haiczl: i. m. 8. p.

299 Haiczl: i. m. 10. p.

Összefoglalója szerint 1920. október 13-án a garamszentbenedeki apátság épületében ültek Haiczl Kálmán plébános vendéglátó asztalánál, ahol mindig „oázisra találtak a cseh impérium szaharájában.” Ott „nyugodtan és bátran szövögethették terveiket, megbeszélhették teendıiket és elsirathatták magyar fájdalmaikat”. Ez a nap különösen izgalmas volt, mivel hírt kaptak róla, hogy irredenta szervezetük vezetıjét, Budapest egykori fıkapitányát, Rudnay Bélát letartóztatták, és vele együtt elfogták a lévai szervezet több emberét is. Tudták, hogy hasonló sors elé nézhetnek, ezért mikor a káplán hazament Kistapolcsányba, elégetett minden iratot, elrejtette a magyar trikolórt, melyek bőnjelként szolgáhattak volna. Másnap plébániájára várta a benedeki plébánost, de mivel késett, telefonon érdeklıdött utána. Az ottani postán viszont már egy csehszlovák csendır válaszolgatott. Hamarosan megtudta, hogy Haiczlt letartóztatták: „A rózsafüzérszemeket sem főzik pontosabban egymás mellé, mint ahogy elfogatásaink történtek. A detektívek kezében ott volt a kész lista, pontos rendszert tartva a letartóztatásoknál.“ Gyetvent október 15-én éjfélkor hurcolták el. „Büszke öntudattal lépdeltem pribékjeim között, mert úgy éreztem nagy valaki lehetek, ha több mint száz csendır van mozgósítva elfogatásomra. Három detektív a töltött revolver ravaszán tartott ujjal, három csendır szuronyt szegezve testemnek kísértek ki a csendes, nyugodt, édes álmát pihenı tót faluból.“ Aranyosmarótra, a kerületi csendırségre vitték, ahol már ott találta egy piszkos, szalmazsákos ágyon az aranyosmaróti káplánt, Hanzlik Jánost is. Mindketten szlovákok voltak, így szlovákul beszélgettek.

Másnap személyvonattal, csendıri kísérettel Pozsonyba szállították ıket. „A felszálló utasok be-bekacsintottak, voltak akik kaján kárörömmel néztek reánk, de ezek Prága vidéki köszörősök lehettek, akik az új csehszlovák állam tartópilléreinek jöttek a Felvidékre, új erkölcsöket, demokratikus szellemet plántálni és busás állami pozíciókat betölteni. Mások könnybelábadt szemei a magyar vér üldöztetését és kálváriajárását látva bennünk, mély sóhajtásokkal szemléltek minket. Ezek a mieink voltak.“ Délben a „Bratislavának csúfolt Pozsony“ állomásán állt meg a vonatuk. A szlovák propagandahivatalba, több órás, szidalmakkal tarkított kihallgatásra vitték ıket. Arra voltak kíváncsiak, ismeri-e Rudnayt, járt-e Léván, kik a megbízható emberei, hogy áll a magyar irredentizmus. Gyetven tagadó, kitérı válaszokat adott, de viszaemlékezésében megjegyezte: „Valójában volt vagy 30 emberem, volt gépfegyverünk is, volt muníciónk, és ki voltak jelölve azok az emberek, akik adott órában elvágják a telefonvezetékeket, s akik lefegyverzik a csendırséget … İk mindent tudtak már, csak a bizonyíték hiányzott ellenem“. Másnap Hanzlikkal együtt a törvényszéki fogházba kerültek egy betörı, és

a volt esztergomi kommunista városparancsnok, Szabó István társaságába. A cella falának írásai között megtalálta Hock János nevét is. Közölték a káplánnal, hogy az ellenük felhozott vád: hazaárulás. „Hazaellenes cselekedetnek minısítették legszebb hazafiúi ténykedésünket, hogy Bars és Hont népét kívántuk visszaszerezni“ – jegyezte meg ironikusan.

A kistapolcsányi káplánt gyakran meglátogatták hívei a börtönben. İk hozták hírül azt is, hogy október 18-án megmozdult érdekében a nép.300 A „magyar hőségérıl ismert Kistapolcsány” és még négy falu népe Aranyosmarótra, a zsupáni hivatalba vonult, ahol a fenyegetı fellépésre az ott talált riadt hivatalnok csak úgy tudta lecsendesíteni ıket, hogy megígérte papjuk szabadon bocsátását. „Ebbıl semmi sem lett, mivel Micsura Márton elıtt olyan veszedelmes ellenségként szerepeltem, akit szabadon bocsátani kockázatos lett volna. Régi ismerısök voltunk mi még a régi választások óta, mikor mint ellenfelek állottunk egymással szemben. Én a falusi káplán, politikai agitációmmal a környék több mint 10 000 szavazatát nyertem meg a Hlinka-féle Néppárt részére.

Budapestrıl kapott utasítás értelmében ezt a pártot kellett gyızelemre vinni, mert ennek a programja egy volt a régi magyar néppárt programjával. Addig Micsura, a cseh zsoldban álló, magyarfaló zsupán a hivatalos közegek mozgósítása dacára is, alig 3 000 szavazatot számlálhatott össze a hivatalos kormánypárt számára.“

Végül a két papi vádlottat bizonyítékok hiányában felmentették, amit Gyetven annak tudott be, hogy a bírósági vádtanács tagjai szinte kizárólag a régi idık emberei voltak. A hatóságok mégsem engedték szabadon, egy pozsonyi toloncházban továbbra is ırizet alatt tartották. Itt érte az alábbi emlékezetes eset: „Elegáns, aranyzsinórzatú, tányérsapkás, nagybajszú rendırtisztviselı nyitott ránk ajtót az ırzésünkkel megbízott rendırrel. Szemei villámlottak, szája szinte habzott mikor megszólalt. Durva hangon tótul így szólt hozzám: - Emlékszel-e? Hirtelenében azt sem tudtam nekem szól-e a kérdés vagy másnak, de amikor ugyanezt kétszer ismételte meg, rám mutatott, s hozzátette: - Többet nem mondok. A mellette levı rendırnek ezt mondta: - Ezt a gazembert már rég fel kellett volna akasztani. Bárcsak rajtam állna! Már magam elıtt láttam a bitófámat, elıtte hóhérként e rendırtisztet, aki nem volt más, mint régi esztergomi kispaptársam, Kohutovics János, akit 1914 januárjában távolítottak el a papnevelıbıl másik három társával, pánszláv érzelmeik miatt. Reám azért haragudott, mert pánszláv mőködésének

300 Salacz Gábor írja, hogy a lakosság több helyütt kiállt papja mellett, így Balázsy József szenici, Zaborovszky Béla eperjesi, Zsebráczky Géza és Feisz Hugolin bártfai papok meghurcolása esetében is.

Salacz: i. m. 10. p.

egyik koronatanúja a vizsgálatnál én voltam. Izgalmas kezdett lenni toloncházi életem, mikor megtudtam, hogy ı Pozsonyban rendırkapitány, és a toloncház is hatáskörébe tartozik. Csak azon csodálkoztam milyen nagylegény lett belılük, s milyen kicsiny gyermekek voltak Esztergomban, s mennyire tagadták szláv érzelmeiket akkor. Nemhogy megköszönte volna jóságomat, hogy én segítettem hozzá ilyen magas álláshoz!“ Gyetven szabadulására 1921. január 29-én került sor, s a káplán visszatért Kistapolcsányba, ahol a nép örömmel látta, hogy az ı „kaplankójuk“ végre megjött. Az öröm nem tartott sokáig, mert márciusban megkapta a kiutasító végzést, melynek értelmében, többhónapos fellebbezési huzavona után, 1922 áprilisában a csendırök áttették a határon.301

Az Esztergom-egyházmegyei papság 1920 augusztusában kapta meg a nagyszombati vikárius 3385. számú rendeletét, amely tilalom alá helyezte Szent István ünnepének megtartását. Ezen a napon sem egyházi beszédet, sem énekes szentmisét nem volt szabad tartani. A rendelet betartását csendırök is ellenırizték. Ugyanebben a körlevélben Osvald figyelmeztette a papságot, hogy a „magyarónság gyanújának elkerülése végett“ vegyes nyelvő községekben a templomban és iskolában tartózkodjanak a magyar beszédek tartásától, és a társadalmi érintkezésben is a szlovák nyelvet használják, „nehogy kellemetlenségeik támadjanak.“ Ezenkívül megtiltotta, hogy Szőz Máriát továbbra is a Magyarok Védıasszonyaként (Patrona Hungariae) hirdessék.

A vikárius intézkedései nagy visszatetszést szültek. A komáromi esperesi kerület papsága tiltakozó levelet küldött Nagyszombatba, közölve, hogy ilyen rendelkezést csak a nemzetiségi fanatizmus és a magyarság izzó győlölete sugallhat. Nemzetiségi győlölködést a vallásba bevinni nem szabad, s a rendeletet a magyar híveknek kihirdetni nem lehet, mert legszentebb vallásos és nemzeti érzelmeit sérti.302 Sajnálkoztak afölött, hogy a vikárius nem volt elég erıs az egyházi kormányzat függetlenségét a politikai nyomással szemben megırizni. A magyar papság a vikárius tilalma ellenére sok helyen tartott énekes szentmisét, amiért csendıri zaklatásban, bírságolásban volt része. Az ünnep magyar jellegét domborította ki, hogy a hívek ezen a napon hagyományos, nemzeti színekkel tarkított ruhákban vettek részt a misén. Egy alkalommal Haiczlt 12 szıgyéni lánnyal együtt – ekkor már itt volt plébános – kísérték be, mert Szent István képét piros és fehér rózsákal díszítették. A lányok bátran helytálltak, s a bíró kérdésére, hogy miért nem tettek a piros és fehér rózsák közé sárgát, röviden azt felelték: mert az nem szép.303

301 PL Felvidéki birtokügyek, 4. doboz. 109 nap a csehszlovák igazságszolgáltatás kezében.

302 PL Cat. D. 511/1920.

303 Haiczl: i. m. 76. p.

1921 augusztusában az egyházmegye területén mőködı járási fıszolgbírák körrendeletet intéztek a plébániahivatalokhoz a következı szöveggel: „A róm. kat.

egyházi ügyek kormánytanácsosának [Medvecký – RK] rendelete alapján felhívom Plébános Urat, hogy az 1921. augusztus 20-i Szent István napnak Szlovenszkó területén való ünneplése tiltva van. Tiltva van bármilyen ünnepélyes misének megtartása és prédikálás. E napon csak közönséges hétköznapi mise tartható. Az ez ellen vétıkkel szemben a rendelet alapján szigorú eljárás fog megindíttatni.“304 A csehszlovák hatóságok erélyesen felléptek tehát a Szent István-kultusszal szemben, melyet a magyar nacionalizmus, a Kárpát-medencei szupremácia-igény kifejezıjének tartottak. Szent István személye magyar történelmi és nemzeti jelkép volt, ezenkívül a térség történelmi egységének szimbóluma, melytıl az új szlovák tudatnak, politikának el kellett határolódni. Helyére Cirill és Metód kultuszát kívánták helyezni.

1919 novemberében a komáromi esperesi kerület tiltakozásánál is nagyobbszabású, Esztergom-egyházmegyés magyar papi megnyilatkozásra került sor. A magyar klérus a sérelmek megtárgyalásának céljával Pozsonyban győlést tartott, ahol Palkovich Viktor gútai esperes vezetésével, „Sérelmeink” címmel emlékiratot szerkesztettek, amit Nagyszombatba terjesztettek fel. A memorandum felszólította a vikáriust, tegyen lépéseket a kormánynál, hogy a fıegyházmegye papsága szabadon érintkezhessék fıpásztorával. Esztergomhoz hőségeskü köti ıket, oda vannak felszentelve, ott van a nyugdíjalapjuk, a szerényebb javadalmazású papok onnan kapják kongruájuk kiegészítését. Most ezek a juttatások is veszélybe kerültek. Az egyházmegye vegyes nyelvő lakossága, papsága évszázadokon át békében élt egymással, de ez a béke most fel lett dúlva. A politika fıpásztori jogokat vindikál magának, nyomást gyakorol a vikáriusra, akit a „tótság számára akar lefoglalni“. Ünnepeket rendel, másokat eltöröl, rendelkezni akar az isteni szolgálat nyelvének megállapítása ügyében, amely közmegelégedésre csak a fıpásztor és a hívek közös megegyezésével oldható meg.

Erıszakkal kiutasít, internál papi személyeket, beavatkozik a szerzetesrendek belügyeibe, autonómiájába, szlovák házfınöknık kinevezését követelve. Javadalmaikból elmozdítani akar beiktatott lelkészeket, meg akarja tiltani a magyar társalgást, féltve attól a szlovák híveket. A komáromi rendırkapitány rendeletet adott ki, hogy katolikus papok számára nem szabad útlevelet kiállítani Magyarországra, s akinek volt, atttól bevonták.

A memorandum összehasonlította a régi magyar viszonyokat is a Csehszlovákián

304 Haiczl: i. m. 10. p.

belüli állapotokkal. A szlovákság eszerint elnyomva sohasem volt. 1867 óta olyan jogokban részesültek, mint a magyarok. Az esztergomi egyházban a szlovákok nemhogy mellıztettek volna, de a 19. század közepén volt idı, mikor a fıkáptalan 20 kanonokja közül csak kettı volt magyar, egy-két németen kívül a többi szlovák. Maga az akkori prímás, Scitovszky is egy szlovák iskolamesternek volt a fia. Mikor a Tanácsköztársaság bukása után Horthy vezetésével a nemzeti csapatok bevonultak Esztergomba, a hercegprímás a palota kapuja elıtt fogadta ıket, s a következıket mondta: „Azzal vádolják a magyarokat, hogy elnyomják a tótokat. Engem is tót anya szült. Szorgalmas voltam, tanultam és dolgoztam és elnyertem Magyarországon a legmagasabb méltóságot.

De lehettem volna bármily szorgalmas, dolgozhattam volna bármennyit, ha a tótokat elnyomják, soha ide nem juthattam volna“. Az emlékirat végül az iskolaügyi sérelmeket, és az egyházi birtokvagyon zárlatát észrevételezte. A tiltakozás aláírói a következı papok voltak: Babics Endre, Bognár Gergely, Brestyák Sándor, Czapalay István, Czenczik János, Czistler István, Csaposs Géza, Csémy Antal, Duffek János, Entresz Ede, Erdıssy István, Ernyei Pál, Gácser József, Gregorovits Lipót, Guba Pál, Gyuricska Péter, Hegyi Jenı, Hladik Ágoston, Janotta Nándor, Józsa Árpád, Károly Lajos, Kaján Endre, Kardhordó István, Kovács József, Kovács Pál, Kıhegyi József, Lázár Károly, Leszkay Sándor, Letocha József, Lipcsey Andor, Lusicza István, Marczy József, Marcinka Imre, Martini Miklós, Martini Károly, Madúrkay Miklós, Martinkovits János, Maszárik Viktor, Mészáros János, Nádai Kálmán, Nádor Imre, Nagy Péter, Német Lajos, Oltványi József, Palkovich Viktor, Pelczer Lipót, Polczer Jenı, Richter János, Sághi Sándor, Saláta Károly, Sankovics László, Simon Lajos, Skadra János, Sólymossy Dezsı, Szecsányi Gyula, Szıke Kázmér, Szép Lajos, Tóth Ignác, Tölgyessy Jenı, Töttössy Miklós, Tyukoss Ev. János, Várady Béla, Vázsonyi József, Wiebermann Károly, Ürge József.305

A hercegprímás a memorandum vétele után – Palkovich küldte el számára – 1920.

március 7-én üzenetet küldött papságához a következı szöveggel: „Amit hőséges papságomról feltételeztem, amit biztosra vettem, abban nem csalódtam. Papságomnak az egyházhoz, az ezeréves esztergomi fıegyházmegyéhez való tántoríthatatlan ragaszkodásáról tanuságot tesznek azok a sérelmek, melyek nemcsak az érseknek, hanem a papságnak és az egész egyházmegyének sérelmei. Több mint egy éve teljesen el vagyok zárva fıegyházmegyémnek legnagyobb részétıl, sem levelet, sem körlevelet oda nem küldhetek, sıt még a directoriumot sem lehetett már 1919-ben és 1920-ban oda küldeni.

305 PL Cat. D. 511/1920. „Sérelmeink“ c. emlékirat

Az érseknek, a káptalannak, a papneveldének birtokai le vannak foglalva. Az én felszerelésemmel, saját igáimmal, gépeimmel, állataimmal, melyekért nagyrészben még tartozom, mővelik az uradalmakat, de nekem egy fillért sem adnak. Esztergommal szemben van a csenkei puszta, s nekem innét a sajátomból egy szem gabonát, egy darab burgonyát, egy pohár tejet nem engednek át, még pénzért sem. Ugyanígy van az esztergomi fıkáptalan, a papnevelde, melyek birtokait szintén lefoglalták úgy, hogy ma nincs is mibıl eltartani a papneveldét. Jólesik ennélfogva fıpásztori szívemnek, hogy papságomnak oly tekintélyes része magáévá tette saját, és a fıegyházmegye sérelmeit, s ámbár nemigen bízom benne, hogy azok orvosoltatnának, legalább okmányilag is meg vannak állapítva, s az okmány a késı utókor elıtt is bizonysága lesz annak, hogy bántak el velünk azok, akik a szabadság nevében jöttek, hogy állítólag elnyomott nemzeteket felszabadítsanak. Közölni kérem amennyire lehet, a papsággal köszönetemet.“306

Medvecký referens nyílt levélben válaszolt a magyar papi emlékirat állításaira.

Palkovichot – nevébıl vonva le a következtetést – szlovák származású renegátnak nevezte, majd felhozta, hogy Csernoch érsek lényegében már méltányolta az új államalakulat teremtette helyzetet azzal, hogy egyházmegyéjének legérdemesebb papját teljhatalmú helyettesévé nevezte ki, ámbár Osvald Richárdot korábban harminc esztendeig hagyták nyomorogni az egyházmegye legszegényebb adminisztratúráján.

Akinek ordináriusra van szüksége – közölte – felkeresheti ıt Nagyszombatban, de ha valaki mégis visszasír Esztergomba, csak azt bizonyítja, hogy fontosabb neki az irredentisztikus fészkelıdés az egyházi jurisdictiónál. A kétmilliónyi szlovák katolikus el tudta szenvedni majd ezer évig tartó alárendeltségét a nyelvüket nem értı hierarchiával szemben, így a magyarok is elviselhetik most a szlovák egyházi vezetést. Szent István ünnepének mellızése kapcsán megjegyezte, hogy a régi állami kapcsolat megszőntével természetes, hogy megszőnt az ok is, ami miatt az egyház az elsı magyar király számára kivételes tiszteletet írna elı. Szlovákia apostolai Szent Cirill és Metód, így mi sem természetesebb, hogy az új államalakulatban e szentek tisztelete fogja elfoglalni a régi állam patrónusának kivételes helyzetét. A magyarok számára itt az alkalom, hogy Cirill és Metód tiszteletével jóvátegyék a múlt hibáit, amikor ıket, mint pánszláv szenteket nyilvánosan becsmérelték, a Katolikus Szemlében legazemberezték, szobraikat a templomokból eltávolították, freskóikat lemeszelték, neveiket még keresztnévként sem tőrték. Rabulisztikának minısítette az arra való hivatkozást, hogy az aláíró papok az

306 PL Cat. D. 511/1920. Csernoch üzenete, 1920. március 7.

esztergomi egyházmegye címére vannak felszentelve. Ez a sajátosság nem jelenthet örök idıkig fennálló dogmatikus tételt, hiszen számtalan példa van az egyháztörténetben az egyházmegyék feldarabolásának, új körülhatárolásának. Eddig a legtöbb városból számőzve volt a szlovák prédikáció és egyházi ének, sok tiszta szlovák plébániára szlovákul nem tudó lelkészt helyezett a sovinizmus, miként például a rozsnyói püspök nem tanult meg egyetlen szlovák szót sem.307 Diákmiséken kezdték a magyar éneklést, Szent István napján pedig a magyar prédikálást tiszta szlovák plébániákon, és folytatták következetesen, míg el nem némult a szlovák szó. Nem tartható fenn tovább az a helyzet, hogy a püspöki stallumokba a többség nyelvét nem ismerı, kultúráját megvetı egyháznagyok kerüljenek, hogy a rendházakat magyar fınökök irányítsák, hogy ezek a házak a pesti rendfınökök parancsára hallgassanak, s szervezzék az államellenes propagandát. Az új ország katolikusai nem tartozhatnak tovább az esztergomi érsekség joghatósága, vagy bármilyen befolyása alá. Az új alaphelyzet e téren adva van az egyértelmő államhatárok útján, s a Szentszék ezt a tényleges állapotot csak szentesítheti.308

Az ugyancsak nyilvánosságra hozott válaszlevelében Palkovich kjelentette, hogy mozgalmuk nem irredentisztikus fészkelıdés, csupán felkiáltás az eltiprási szándékkal szemben. A származására vonatkozó következtetésre így reagált: „olyan mintha én a Referendus úrnak nevébıl azt a következtetést vonnám le, hogy ı a medvékkel áll rokonságban. Közületek való nem vagyok, mert nem vagyok fanatikus.“309

A történelmi Magyarország idealizálásának, illetve a magyar idık démonizálásának mítosza érhetı tetten a két felhevült pap pengeváltásában, amit a régmúlt történelmére vonatkozó eszmecseréjük még inkább kidomborított. A történelmietlen – ennek ellenére azóta is számtalanszor visszaköszönı – toposzok hangoztatása a „ki itt az igazi ıslakos” meddı vitájának eldöntésére szolgáltak: Medvecký szerint a szlovákok (sic!) ısidık óta a területen éltek, s a honfoglalás utáni századokban való betelepülésük csak a Karácsonyi-féle gyepü-teória meséje, ezzel szemben Palkovich azt állította, hogy a morva birodalomhoz a szlovákoknak semmi közük, az általuk lakott terület a 11. századig lakatlan vadon volt.

Csernoch érsek a Felvidéken tapasztaltak miatt ebben az idıben egy külön magyar vikariátus gondolatával foglalkozott. Az 1920. szeptember 1-jén született levelében

307 Adriányi Gábor megállapítása szerint Balás Lajos jól ismerte a nyelvet. Századok, 2003. nyár, Adriányi Gábor könyvismertetıje.

308 Medvecký: Szlovákhon… I. m.

309 PL Cat. D. 511/1920. Palkovich nyílt levele.

Koperniczky Ferencnek, a pozsonyi társaskáptalan310 prépost prelátusának kifejtette, hogy eddig egyházi és politikai okokból aggodalommal viszonyult a tervhez. Nem akarta a fıegyházmegyei kormányzat egységét még jobban megbontani, és félt a nemzetiségi elkülönülés elmélyítésétıl is. A felvidéki helyzet azonban napról napra rosszabb, így ha meg lenne az igazságos megértés a magyarok speciális egyházi szükségletei iránt, akkor már nem zárkózna el ettıl a megoldástól. A vikariátus területének megállapításánál – melyre a jogot magának tartotta fenn – mind a magyarok, mind a szlovákok iránt teljes igazságosságal kell eljárni. A valaha szlovák nyelvő községeket nem lehet a szlovákok közé sorolni, ha most lakossága magyar, viszont az elszlovákosodott magyar községeket sem lehet magyaroknak nyilvánítani. A vikariátus élére Koperniczkyt tartotta megfelelı embernek.311

In document I. A magyar katolikus egyház felvidéki törekvései a Monarchia (Pldal 109-119)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK