• Nem Talált Eredményt

A felszabadulás utáni politikai átrétegződés kérdéséhez

In document Fiatal történészek írásai (Pldal 68-79)

VIDA ISTVÁN

A felszabadulás utáni politikai

hagyhatta el az országot. A Vörös Hadsereg elől azonban jelentős számban menekül-tek el, h a n e m is m i n d e n esetben nyugatra, h a n e m csak az ország másik, bizton-ságosabbnak vélt részébe.

A felszabadulás u t á n a hagyományos uralkodó osztályok fennmaradásáról a régi értelemben alig beszélhetünk. A nagybirtokos osztály n e m létezett többé. A z itthon maradt arisztokraták s egyéb rang nélküli földbirtokosok a földosztás u t á n 100 kh-ra zsugorodott b i r t o k u k b ó l egy ideig fenntarthatták m a g u k a t , hamarosán azonban kénytelenek voltak más foglalkozást, megélhetést keresni, sokan az iparban, vagy a kereskedelmi-pénzügyi életben próbáltak elhelyezkedni, de n e m kevesen a társa-d a l m i élet perifériájára kerülve, korábbi vagyonuk m a r a társa-d v á n y a i t élték fel. Politikai súlyuk, befolyásuk csak nagyon áttételesen érvényesült, az események alakulásába gyakorlatilag m á r n e m tudtak beleszólni. Érdekeik képviseletét később a katolikus klérus p r ó b á l t a átvenni.

A nagyburzsoázia reorganizációja az ország felszabadulásával párhuzamosan megkezdődött. M á r 1945 f e b r u á r j á b a n Budapesten ú j j á a l a k u l t a k a vezető tőkés érdekképviseleti szervek, a G Y O S Z és a TEBE, áprilisban m u n k á h o z látott a Pénz-intézeti Központ, s rövidesen hírt adott magáról a B a n k á r Szövetség is. Április—

május f o l y a m á n újjáválasztották a legnagyobb b a n k o k igazgatóságait, és sorra tar-tották közgyűléseiket a k ü l ö n b ö z ő részvénytársaságok. M ű k ö d n i kezdett a tőzsde.

A korabeli — főként a GYOSZ-hoz közelálló — sajtó rendszeresen beszámolt az elhurcolt vagy elmenekült bankárok, gyárosok, tőkés szakemberek hazaérkezéséről.

Ha a nagyburzsoázia teljes újjászerveződéséről n e m is beszélhetünk, a nagytőke vezérkara ú j j á a l a k u l t , amelyben hangadóvá, a Horthy-rendszerben kevéssé kompro-mittálódott, nyugatbarát, az előző irányadó- köröknél valamivel liberálisabb Ull-mann—Perényi csoport lett, amely zömmel a leggazdagabb finánctőkés bank, a Hitelbank és érdekeltségei vezetőit tömörítette.

A m a g y a r finánctőke j ó z a n a b b körei m á r a h á b o r ú alatt többé-kevésbé fel-ismerték, hogy a náci Németország katonai leverése u t á n Európa-szerte, így n á l u n k is, jelentős balratolódás megy m a j d végbe, a Horthy-rendszer széthullik, s olyan új politikai erők lépnek a színre, amelyek komoly társadalmi, gazdasági, politikai és szociális reformokat fognak megvalósítani. B á r n e m készültek fel eléggé a háború után bekövetkező ú j helyzetre, pontosabban m á s következett be, m i n t a m i t vártak, úgy tűnik, igyekeztek t a n u l n i a politikai és katonai csődből, a n n á l is i n k á b b , mert maguk is k á r á t látták. Későbbi magatartásukból kikövetkeztethető, hogy a Horthy-rendszerből liberálisabb, nyugati típusú nagypolgári demokrácia felé keresték a ki-utat, belátván, Hogy a gazdasági és szociális, de politikai téren is, engedményeket kell tenni a dolgozó osztályok számára, hogy megelőzhessék radikalizálódásukat, egy társadalmi forradalom kibontakozását. A z 1944 őszén, 1945 tavaszán kialakult általános politikai helyzet s a m ú l t t ó l való elszakadás igénye teszi érthetővé, hogy a vezető tőkés csoportok a kényszerű alkalmazkodáson túlmenően m a g u k is meg-próbáltak lépést tartani a társadalmi fejlődéssel. A nagytőke támogatta a fasizmus m a r a d v á n y a i n a k felszámolását, a háborús és népellenes bűnösök felelősségre voná-sát, a zsidótörvények eltörlését, az imrédista, nyilas és más szélsőjobboldali pártok és csoportok félreállítását. A bankok és részvénytársaságok igazgatóságából sorra kitették a németek és Szálasiék által odaültetett „szakembereket", s k i b u k t a t t á k az

„Aladárokat", a zsidótörvények a l a p j á n zsíros állásokhoz juttatott személyeket. Igaz:

a nagytőke a földreform végrehajtását nyíltan n e m támogatta, de — s az adott viszonyok között ez számított — sem 1945 április—májusában, sem később nem emelt szót ellene, legfeljebb a gyors és radikális végrehajtást kárhoztatta.

A háborús pusztulás felszámolása, az ország újjáépítése a nagyburzsoáziának is érdekében állott. A G Y O S Z és a TEBE, maga is akarta a rendszeres gazdasági élet beindítását, a pénz- és áruforgalom helyreállítását, az infláció megállítását. Kény-telen-kelletlen, de elfogadta a tőke munkásellenőrzésének szerveit, az üzemi bizott-ságokat, s legfeljebb arra törekedett, hogy azok a vállalkozás és a tulajdonjog kér-désébe n e szóljanak bele. Tudomásul vette a szakszervezetek megnövekedett gazda-sági-politikai szerepét is.

A nagypolgárság igazi, nagy g o n d j á t bevallottan az képezte, hogy a t á r s a d a l o m demokratizálódásával párhuzamosan, hogyan a k a d á l y o z h a t n á meg a n é p t ö m e g e k for-radalmasodását, 1919 megismétlődését, azt, hogy ú j r a a munkásosztály k e r ü l j ö n ha-talomra. Lehetőségei azonban nagyon korlátozottak voltak: közvetlen párt-politikai érdekképviselettel n e m rendelkezett, szövetségeseit elvesztette, gazdasági ereje meg-fogyatkozott, mindehhez párosult a politikai perspektíva, az ország t o v á b b i balra-tolódása keitette bizonytalansága. Régi hagyományait követve, k ö z v e t l e n ü l n e m vett részt a politikai életben. Kezdetben — elszigetelten — köréből k i i n d u l ó a n is v o l t a k kísérletek ö n á l l ó polgári p á r t létrehozására, de a konzervatív politikai p l a t f o r m , a baloldali erők nyomása és n e m utolsósorban a K i s g a z d a p á r t leszerelő t a k t i k á j a m i a t t ezek hamarosan kudarcba fulladtak. A nagyburzsoázia a Függetlenségi Frontot, m i n t politikai realitást elfogadta, és arra törekedett, hogy a koalíción b e l ü l építse k i had-állásait. B á r a K o m m u n i s t a Pártot kivéve v a l a m e n n y i politikai pártot igyekezett támogatni, a legnagyobb támogatást szinte a kezdetektől fogva a K i s g a z d a p á r t n a k nyújtotta, amellyel kapcsolatai m á r a 30-as években k i a l a k u l t a k , és a h á b o r ú a l a t t elmélyültek. E p á r t n a k j ó n é h á n y olyan vezetője volt, a k i t szoros szálak f ű z t e k a nagytőkéhez. A felszabadulás u t á n számos gyáros, b a n k á r , nagykereskedő, v a l a m i n t tőkés érdekképviseleti vezető lépett b e a p á r t b a , s v á l l a l t k ü l ö n b ö z ő f u n k c i ó k a t ; többen nemzetgyűlési m a n d á t u m o t is kaptak. A választások során a kisgazdapártiak komoly pénzügyi segítségben részesültek. A személyi összefonódáson t ú l sokkal lényegesebbek voltak azok a politikai kapcsolatok, amelyek a Független Kisgazda-párt burzsoá jobbszárnya és a finánctőke között k i a l a k u l t a k .

Jelentős változások zajlottak le az uralkodó osztályok alsóbb régiója, az úgy-nevezett „keresztény úri középosztály" összetételében, társadalmi-politikai elhelyez-kedésében is. B á r e társadalmi réteg a két h á b o r ú között -sem volt egységes, m á r akkor is k ü l ö n b ö z ő eredetű, foglalkozású csoportokból állt, amelyeket csak az á l l a m i -politikai életben betöltött megkülönböztetett szerepük, a közös „osztálytudat", az úri-dzsentroid szellemiség, s a hasonló politikai célok és törekvések tartották össze, most szinte' elemeire bomlott szét. A legsúlyosabb csapások az e kategóriában vezető szerepet játszó dzsentri-katonatiszti-államhivatalnoki réteget érték. A horthysta had-sereg katonai vereségével a kasztszerűen elzárkózó, zömében n é m e t b a r á t tisztikar sorsa pecsételődött meg. A régi közigazgatás széthullásával az á l l a m i b ü r o k r á c i a ' felsőbb, a nagytőkével és nagybirtokkal szorosan összefonódó, a legfontosabb á l l a m i és közéleti tisztségeket kézben tartó rétege esett szét. Felmorzsolódott a l e t ű n t rend-szerben számottevő csendőrség és rendőrség is. A földreform a középbirtokosság anyagi bázisát számolta fel. A „keresztény burzsoázia", amely j o b b á r a a hadiipar-ban és a hírszolgálat terén tevékenykedett, s n e m képviselt megelőzően sem k o m o l y gazdasági erőt, a háborús pusztulással vagyonát vesztette, vagy h a üzemei, gyár-telepei meg is maradtak, azok a fegyverszüneti egyezmény értelmében az ú j demok-ratikus á l l a m , illetve a politikai p á r t o k tulajdonába kerültek.

A z „úri középosztály" a felszabadulás u t á n n e m regenerálódhatott olyan körül-határolható társadalmi képződményként, mint ahogy a h á b o r ú előtt létezett. A n é p i hatalom erőszakszervezetei k ö z ü l a rendőrség, főként a politikai rendőrség ú j , de-mokratikus alapon, s szinte kezdettől fogva a K o m m u n i s t a P á r t i r á n y í t á s á v a l ala-k u l t ú j j á . A hadsereg létszáma n e m volt jelentős (sőt ala-később személyi á l l o m á n y a tovább csökkent), s a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szigorú ellenőrzése a l a t t állt.

A polgári közigazgatás helyreállításával, a központi h a t a l o m kiépülésével az á l l a m i bürokrácia középső és alsó rétege volt az, a m e l y 1945 nyarára többé-kevésbé régi összetételében újjászerveződött. A z „úri középosztály" határai elmosódottabbá vál-tak, társadalmi összetétele átalakult, a körébe tartozók tábora leszűkült.

A z „úri középosztály" a felszabadulás u t á n m i n d anyagilag, m i n d politikailag súlyos válságba jutott. Elvesztette korábbi kitüntetett társadalmi-politikai helyzetét, h a t a l m á t és u r a l m á t mások felett. Rendkívül súlyos presztízsvereség érte, a köz-hangulat ellene fordult, a politikai pártok, a sajtó és m á s demokratikus f ó r u m o k nyíltan szóvá tették háborús felelősségét, kétségbe v o n t á k alkalmasságát a p o l i t i k a i vezető szerepre, félreállítását, háttérbe szorítását követelték. A demokratikus

rend-őrség számos, az ő fogalmaik szerinti „tisztességes ú r i embert" tartóztatott le és állíttatott népbíróság elé, vagy internáltatott. A közigazgatás megtisztítása, demok-ratizálása érdekében felállított igazoló bizottságokat joggal saját léte ellen i r á n y u l ó támadásnak fogta fel. E bizottságok a nyilas, imrédista, és más fasiszta, németbarát elemek egy részének eltávolításával tovább bomlasztották e társadalmi réteget.

Ezen túlmenően azonban n e m t u d t á k betölteni feladatukat, az ú j , népi h a t a l o m m a l összhangban levő közigazgatás megteremtését. K u d a r c u k b a n nemcsak a demokra-tikus kormányzati hatalom viszonylagos gyengesége, a politikai kényszerítő eszközök elégtelensége játszottak közre, h a n e m a köztisztviselői — alkalmazotti réteg — sike-res önvédelme is. E körökben a h á b o r ú előtt is erőteljes volt a szolidaritás tudata, a kölcsönös lekötelezettség és összetartás, az „uram-bátyám" viszony. A veszélyez-tetettség érzése mozgásba hozta a régi reflexeket: n e m szolgáltattak k i egymásra terhelő adatokat, elhallgatták egymás viselt dolgait, mentették, a m i menthető volt a régi világból.

A z „úri középosztály" válságában, rossz közérzetében n e m kis szerepet játszott az is, hogy eszmei-politikai beállítottsága, gondolkodásmódja és a népi demokrácia valósága között nagy volt a kontraszt, amely az idő m ú l t á v a l nem csökkent, h a n e m még nőtt is. E társadalmi csoportok alig szimpatizáltak az ú j politikai rendszerrel, továbbra is a letűnt konzervatív ellenforradalmi diktatúra hívei m a r a d t a k . Jobb-oldaliságuk, a „keresztény-nemzeti" eszmerendszerhez, a régi vallási-etikai normák-hoz való ragaszkodásuk alig változott. Tovább élt sajátos „osztálytudatuk", hittek abban, hogy az ú j helyzet ellenére az „úri középosztály" lesz ismét a nemzetfenn-tartó erő, a „szilárd pont", amelyre m a j d a különböző politikai irányzatok építkez-nek. Kevéssé változott „ ú r i " mentalitásuk: a felül levők iránti lojalitás, s az alul levők megvetése; a dolgozó osztályokhoz alig kerültek közelebb.

M i n d a z o n á l t a l az ú j társadalmi-politikai viszonyok, a demokrácia légköre n e m m a r a d t a k hatás n é l k ü l e társadalmi rétegre sem. A z idegenkedés, a kívülállás, a passzivitás ellenére 1945 nyarán—őszén lassan megindult soraikban a politikai pola-rizálódás, az ú j körülményekhez való alkalmazkodás. A m í g e társadalmi réteg nagy része a h á b o r ú t megelőzően a szélsőjobboldali törekvések, német típusú fasiszta dik-tatúra támogatója volt, most a polgári demokrácia felé fordult, s a nyugati hatal-makra függesztette tekintetét. Szekfű G y u l a k i t ű n ő politikai érzékkel m á r 1945 augusztusában felfigyelt erre a folyamatra. „Ebben a helyzetben furcsa m ó d o n sza-porodik a polgári demokrácia híveinek száma — írta a Világ hasábjain. — N e m is kell ezt magyarázni. Elég arra r á m u t a t n i , hogyan követelik az »angol m i n t á j ú « demokráciát olyanok, a k i k még Kállay. korában nem tudtak eléggé utálkozni a

»rohadt angol demokrácián«." D e u t a l h a t n á n k azokra a kísérletekre, amelyek a

„keresztény nemzeti demokrácia" f o g a l m á n a k átértelmezésére irányultak, kimutat-ván, hogy az t a r t a l m á t tekintve v a l ó j á b a n a nyugati demokráciának felel meg.

A régi rendszertől való eltávolodás, a „liberalizálódás", noha nem jelentett azonnali szakítást a retrográd, fasiszta eszmeiséggel, csak az „úri középosztály" vékony réte-gét érintette, s egészében ekkor még alárendelt szerepet játszott, mégis nagyon jelentős folyamat volt. Ez a pozitív tendencia jelentette az „átállás" kezdetét.

A z „úri középosztály" meghasonlottsága sok tekintetben magyarázza közéleti magatartását is. 1945 nyaráig passzivitásba vonult, politikai pártokhoz alig csatla-kozott, kerülte az állásfoglalást, a szakszervezeti szervezkedéstől — m i u t á n körében annak alig volt h a g y o m á n y a — távol tartotta magát. Aktivizálódósának első komo-lyabb jele 1945 nyarán—őszén a köztisztviselői és alkalmazotti szakszervezetekbe való beáramlása volt. A politikai pártokhoz való csatlakozás csak a választások alatt és u t á n lendült fel. A z e társadalmi rétegekhez tartozók, elsősorban az á l l a m i tisztviselők, többségükben a Kisgazdapártot pártfogolták, rá a d t á k szavazatukat, benne bíztak.

A z értelmiség (mérnökök, pedagógusok, orvosok, művészek, írók, ügyvédek, papok stb.) a két háború között az „úri középosztályhoz" tartozandónak tartotta magát, ahhoz igyekezett hasonulni, a n n a k eszményeit, életfelfogását próbálta kö-vetni. Tisztelte a hatalmat, és vágyott arra, hogy maga is tekintéllyel, címmel,

rang-gal rendelkezzék. Dzsentri-polgári, kispolgári eredete, h a g y o m á n y a i , politikai el-zárkózottsága m i a t t nem érzett közösséget a dolgozó emberekkel, a m ű s z a k i a k a t kivéve, a termelés, az ipar és a mezőgazdaság p r o b l é m á i mélyebben n e m érdekelték.

A lázadás gondolata, b á r m i f é l e határozottabb cselekvés vagy tiltakozás t á v o l á l l t tőle, n e m pusztán lojális, h a n e m sok esetben hűséges is volt a f e n n á l l ó rendszerhez.

Ugyanakkor számos kérdésben — i n k á b b érzelmileg, m i n t tettekben — szemben is állt a Horthy-rezsim gazdasági-politikai berendezkedésével. „ A kapitalizmus, m i n t társadalmi jelenség — Szekfű G y u l a tanúsága szerint — n e m volt népszerű és n e m örvendett tiszteletnek a m a g y a r értelmiségiek körébén." Nemcsak azért n e m , m e r t m i n t á l l a m i alkalmazásban levők m a g u k is kiszolgáltatottjaivá v á l t a k , s nemegyszer saját b ő r ü k ö n tapasztalhatták negatívumait, főként a m u n k a n é l k ü l i s é g fenyegető rémét, az á l l a n d ó létbizonytalanságot, hanem azért sem, m e r t v é g ü l is n e m huny-hattak szemet a társadalom óriási belső ellentmondásai, az ország kétségbeejtő gaz-dasági helyzete, a dolgozó osztályok, elsősorban a falusi szegénység h a l l a t l a n nyo-m o r a felett. A z értelnyo-miség a 30-as évek nyo-második felében egyre i n k á b b felisnyo-merte a változások szükségességét, bizonyos társadalmi, gazdasági reformok életbe léptetésé-nek elkerülhetetlenségét. Sokan közülük, még a vallásos neveltetésben részesült kon-zervatívabbak is, világosan látták, hogy a társadalmi b a j o k f ő okozója a nagybirtok-rendszer, amelyet valamiképpen mielőbb fel kell számolni, a n é l k ü l persze, hogy egy jövendőbeli földosztásról k i a l a k u l t elképzelésük lett volna, vagy n y í l t a n k i m e r t e k volna á l l n i a korban oly gyakran felmerült földreformtervek b á r m e l y i k e mellett.

A magyar értelmiség hagyományai, sajátos történeti szerepe következtében fejlett etnikai tudattal és gazdag nemzetiérzelem-világgal rendelkezett, amelyet az ural-kodó nacionalista irányzatok is tápláltak. Számos egyéb tényező mellett e nemzeti beállítottsága, a magyarság önállóságának féltése lassan szembefordította német-barát jobb- és szélsőjobboldali áramlatokkal és a n á c i Németország behatolási kí-sérleteivel. B á r a németek gyors katonai sikerei sok szellemi foglalkozású embert megzavartak, Teleki P á l miniszterelnök halála, a Szovjetunió megtámadása, s külö-nösen Sztálingrád után, rohamosan csökkenni kezdett a hitlerizmus győzelmében bízók tábora. A függetlenségi és ellenállási m o z g a l o m b a n viszonylag kevés értelmi-ségi vett tevőlegesen részt, hallgatólagosan azonban j ó v a l többen t á m o g a t t á k a há-ború mielőbbi befejezéséért, az ellenforradalmi rendszer demokratizálásáért folyta-tott küzdelmet. A német megszállás, a brutális zsidóüldözés, m a j d a nyilasok rém-u r a l m a és esztelen vérengzései komoly megpróbáltatások elé állították őket; egy generáció kapott egész életre szóló fájdalmas és lelkiismeret-furdalásokkal teli lec-két a szellem embereinek felelősségéről.

A felszabadulás u t á n a m a g y a r intelligencia körében r e n d k í v ü l bonyolult, na-gyon ellentmondásos átalakulási folyamat i n d u l t meg. A t u d o m á n y o s és k u l t u r á l i s élet n é h á n y elmenekült németbarát vezetőjétől, s a szándékosan félreállóktól el-tekintve, az értelmiség jelentős hányada, legtöbbször tudatos megfontolás n é l k ü l , felelősségérzetből, hivatástudatból, az életösztöntől h a j t v a , vagy egyszerűen csak azért, mert szükség volt m u n k á j á r a , bekapcsolódott az ország újjáépítésébe, az üze-mek, gyárak, iskolák, kórházak, utak, vasutak helyreállításába, egyszóval az élet újjászervezésébe. Mindez azonban nem vezetett a u t o m a t i k u s a n gondolkodásának, be-állítottságának átalakulásához, i n k á b b az „átállás" kibontakozásához teremtett ked-vező alapot. A nem túl széles k ö r ű haladó értelmiséget leszámítva, a szellemi fog-lalkozásúak nagy része a letűnt világban gyökerező gondolkodásmódja, szemlélete következtében az első hónapokban idegenkedve állt az ú j demokratikus rendszer előtt, nehezen követte a politikai fejlődés ütemét, kevéssé értette és alig tudott el-igazodni az ú j viszonyok között. Jobboldali "radikalizmusa, r o m a n t i k u s antikapita-lizmusa sajátos módon azonban megkönnyítette alkalmazkodását. A nagybirtokok szétosztását helyeselte, a nagytőke gazdasági és politikai h a t a l m á n a k korlátozása m i a t t n e m voltak fenntartásai, s megértette a m u n k á s s á g n a k a termelés i r á n y í t á s á b a való nagyobb beleszólásra vonatkozó igényét. A z értelmiség n e m utasította el az ú j politikai rendszert olyan mereven, m i n t az „úri középosztályhoz" tartozó rétegek, s a demokratikus erők támogatásával gyorsabban talált magára. A felszabadulás

u t á n az értelmiség elvált az „úri középosztálytól", s elindult azon az úton, hogy megtalálja ö n m a g á t .

K o m m u n i s t á k , szociáldemokraták, s más, az ellenállási mozgalomban részt vett haladó gondolkodású emberek kezdeményezésére a front átvonulása u t á n n y o m b a n megkezdődött az értelmiségiek szervezkedése. A vezető demokratikus pártokban sorra a l a k u l t a k a k ü l ö n b ö z ő mérnök-, tanár-, orvos-, ügyvédcsoportok, s megkez-dődött az értelmiségi szakszervezetek ú j j á a l a k í t á s a is. A két nagy értelmiségi réteg politikai orientációjában kezdettől fogva árnyalatnyi különbségek m u t a t k o z t a k : a műszakiak helyzetüknél, érdekeiknél, s kisebb részben politikai beállítottságuknál fogva a munkáspártokhoz, többnyire az SZDP-hez csatlakoztak, míg a h u m á n vég-zettségűek jobban polarizálódtak, s nagyobb arányban támogatták a Kisgazdapártot.

A n n a k ellenére, hogy egyre szélesebb köröket érintett a politikai átalakulás forga-taga, mégis 1945 nyarán m é g az jellemezte az értelmiség többségének magatartását, hogy távol tartotta m a g á t a közélettől, pártokba n e m lépett be. Egy, az M K P Szak-szervezeti Osztályának k ü l d ö t t jelentés adatai szerint, amelyet J a k a b Miklós hozott nyilvánosságra, 1945. július 1-én a szakszervezetekbe szervezett budapesti műszaki intelligencia 60,7%-a egyetlen pártba sem lépett be, m í g a m a r a d é k a k k é n t oszlott meg, hogy 8,5% az MKP-hoz, 24% az SZDP-hez, 5,1% az FKGP-hez, 0,8% az NPP-hez tartozott. Ez az arány többé-kevésbé a műszakiak egészére is vonatkoztatható, figyelembe véve, hogy a kisgazdapárti m é r n ö k ö k és technikusok h á n y a d a valószínű-leg valamivel nagyobb lehetett, mert k ö z ü l ü k kevesebben iratkoztak be a szakszer-vezetbe. Hasonlóképpen viselkedett a h u m á n értelmiség nagy része is. A politikai polarizáció folyamata szélesebb körben csak 1945—1946 f o r d u l ó j á n bontakozott ki.

A kisiparos-kiskereskedő réteg létszáma 1938-hoz képest, a h á b o r ú alatt át-meneti felfutás után, valamelyest csökkent, bár így is több m i n t 250 ezres tömeget tett ki. Társadalmi elhelyezkedése azonban lényegileg n e m változott. A történeti irodalom ezt a társadalmi réteget elég sommásan a fasiszta törekvések társadalmi bázisához sorolta. Jóllehet n e m tagadható a kisiparosok, kereskedők, kocsmárosok stb. részvétele a fasiszta m o z g a l m a k b a n , egészében ez a minősítés aligha helytálló.

A városi, v a l a m i n t falusi, de n e m mezőgazdasági m u n k á t végző kispolgárság a fel-szabadulás u t á n sajátos, ellentmondásos politikai arculatot mutatott. Létfeltételeinél, kisárutermelő m i v o l t á n á l fogva polgári mentalitást és törekvést képviselt, életmód-ban, életformában — s n e m kis részben eszményekben is — a polgárságot követte.

Ugyanakkor a kisiparosok jelentékeny h á n y a d a — önállósulása előtt szervezett mun-kás volt, h a rövid ideig is, de szocialista nevelésben részesült, amelynek hatása nem maradt észrevétlen. E társadalmi réteg aktív szerepet játszott az 1945 tavaszán ki-bontakozó népmozgalomban, a falvakban, kisvárosokban sok helyütt k ö z ü l ü k került ki a politizálok köre; tevékenyen részt vettek a különböző népi bizottságok, állam-hatalmi és államigazgatási szervek m u n k á j á b a n . Politikai elhelyezkedésük talán meglepő lehet: főként vidéken többségük a Szociáldemokrata P á r t b a lépett be, sokan csatlakoztak a Kisgazdapárthoz is, m í g a k o m m u n i s t á k befolyása körükben messze elmaradt a m á s i k m u n k á s p á r t h o z képest.

A hagyományos osztályrend felbomlása, az ellenforradalmi rendszer terrorisz-tikus elnyomó apparátusának megsemmisítése, a politikai élet demokratizálása, s legfőképpen a földreform a parasztság számára ú j korszak beköszöntét jelentette, amely megteremtette társadalmi-politikai felemelkedésének lehetőségét. A feudális eredetű nagybirtokrendszer felszámolása megváltoztatta a parasztságnak a magyar társadalomban való elhelyezkedését, s jelentősen átalakította belső szerkezetét.

A földosztás során 642 342 személy kapott átlag 5,1 kat. hold terjedelmű földet, k ö z ü l ü k 585 ezer (a juttatottak 85%-a) volt cseléd, mezőgazdasági munkás, törpe-birtokos. A szélső kategóriák lecsökkentek: a gazdagparasztság össznépességen belüli aránya 1941-hez képest 3,5%-ról 2%-ra esett vissza, az agrárproletárok m a j d két-milliós táborából alig hatszázezer maradt. A szegényparasztság létszáma valamelyest növekedett, leginkább azonban — éppen a juttatások n y o m á n — a kis- és közép-parasztság erősödött meg: az 5—25 holdas földművesek létszáma egymillióról m a j d 2,5 millióra emelkedett, s az össznépességből v a l ó részesedése 12,1%-ról 27,1%-ra 71

ugrott fel. A vitathatatlanul érvényesülő nivellálódás ellenére a paraszti osztály-struktúrában azonban n e m lebecsülendő polarizáltság m a r a d t : jóllehet jelentősen visszaesett az agrárszegénység aránya, m é g m i n d i g igen magasan a l a k u l t , a sze-gényparasztok (1—5 holdasok), a földreformból k i m a r a d t mezőgazdasági m u n k á s o k és a 0—1 holdasok létszáma m é g 1949-ben is m a j d k é t m i l l i ó t tett ki. M i n d e z azt jelentette, hogy a háború előtti h á r o m m i l l i ó koldusból — n é m i túlzással — m é g m i n d i g m a r a d t kettő, a m i n e m kis gondot okozott a n é p i d e m o k r a t i k u s rendszer számára. A parasztság társadalmi súlya — a felszabadulás u t á n , s ez is a f ö l d r e f o r m hatása — jelentősen megemelkedett, a korábbi 29,8%-ról 42,4%-ra nőtt az a r á n y a az összlakosságon belül.

A társadalmi előbbrejutását, egyéni boldogulását eltorlaszoló nagybirtokrendszer felszámolása, az ország megváltozott közlégköre, s a falusi viszonyok gyökeres át-rendeződése nagy hatást gyakorolt a parasztság politikai nézeteire, g o n d o l k o d á s á r a ; az ú j tapasztalatok átalakították politikai arculatát, ú j vonásokkal gazdagították, s egyben módosították a régi árnyalatokat, elhomályosították a k o r á b b i különbségeket.

A tőkés gazdagparasztság, b á r továbbra is jelentős gazdasági erőt képviselt, társadalmi súlyának csökkenésével politikai befolyásából is veszített. N á l u n k koráb-b a n sem volt olyan konzervatív, erősen reakciós gazdaparaszti réteg, m i n t pl. Orosz-országban a 20-as évek elején. A gőgös, lefelé elzárkózó „basaparaszt", s a l o j á l i s , az urakhoz dörgölődző nagygazda mellett az alföldi mezővárosokban és f a l v a k b a n szép számmal éltek polgári öntudattal rendelkező, ellenzéki mentalitású, az 1848-as polgári demokratikus és függetlenségi hagyományokat őrző és á p o l ó nagy parasztok is. A gazdagparasztság k ü l ö n b ö z ő típusai a felszabadulás u t á n is f e n n m a r a d t a k , de a köztük levő politikai és mentalitásbeli különbségek lassan jelentőségüket vesztet-ték. A volt kormánypárti, virilis s az ellenforradalmi rendszerhez lojális n a g y g a z d a réteg b i z a l m a t l a n u l fogadta az 1944. őszi fordulatot, s várakozó álláspontra helyez-kedett. Azok, akiktől háborús vagy népellenes magatartásuk m i a t t elkobozták bir-tokukat, vagy a földhiány következtében a rendelet engedte h a t á r o n túl is i g é n y b e vették, az első perctől kezdve a n é p h a t a l o m ellenségeivé lettek. A z ellenzéki m ú l t t a l rendelkező gazdagparaszti csoportok azonban kezdetben helyeselték a t á r s a d a l o m demokratikus átépítését, támogatták nagybirtokok felosztását, vagy legalábbis nyíl-tan n e m emeltek szót ellene. Egy részük az állami-politikai élet újjászervezésébe is bekapcsolódott, 1945 nyarától kezdve azonban a gazdagparasztságra egyre n a g y o b b terheket rakó á l l a m i gazdaságpolitika kibontakozásával p á r h u z a m o s a n e csoportok is lassan ellenzékbe vonultak.

A létszámában megnövekedett, m a j d két és fél milliós tömeget kitevő kis- és középparaszti tábor politikai arculata szintén sok tekintetben megváltozott, össze-tettebb, bonyolultabb lett. A hagyományos kisgazdaréteg (az 5-től kb. 35—40 holdig) két h á b o r ú között kitermelt m a g á b ó l egy nem t ú l széles, m ű v e l t , olvasott, a köz-ügyek iránt érdeklődő vezető garnitúrát, amely nemcsak a paraszti gazdasági szer-vezetekben, intézményekben játszott példaadó szerepet, h a n e m az ellenzéki paraszt-mozgalomban is tevékenyen közreműködött. Ez a paraszti aktivista gárda, rendsze-rint az anyagilag függetlenebbek, valamivel nagyobb s z á m ú szimpatizáns rétegre támaszkodott, míg a többség, távol állt, sőt öntudatosan távol m a r a d t a p o l i t i k á t ó l , állásfoglalásai s a választásokon leadott szavazatai n e m fejezték k i meggyőződését, mert magatartását nemegyszer a helyi hatalmi viszonyok, és saját személyi vagy gazdasági függősége determinálták.

A kis- és középparasztság döntő hányada n e m sok közösséget érzett az ellen-forradalmi rendszerrel, gyűlölte az úri világot, amely s z á m á r a a n a g y b i r t o k nyo-masztó túlsúlyát, a magas b a n k k a m a t o k a t , megélhetési és értékesítési nehézségeket jelentette, s a csendőrt, a rendőrt, a végrehajtót, a h a t a l o m n a k v a l ó teljes kiszolgál-tatottságot. E társadalmi réteg mindezek ellenére mégsem volt radikális, s oktalan-ság lenne azt kérni tőle számon, hogy miért n e m jutott el a Horthy-rezsim meg-döntésének felismeréséig. „Több jog a népnek s nagyobb f a l a t kenyér" — e jelszóban foglalódott össze mindaz, a m i t kívántak. A kis és középparasztság m a g a -tartását nem kevésbé befolyásolta a f a l u s t r u k t ú r á j á b a n elfoglalt helyzete is: a 72

„gazda ö n t u d a t " a nagygazdákhoz húzta, de ugyanakkor néhány kisebb csoportjától eltekintve, különösen a D u n á n t ú l o n , patriarchális érzésekkel viseltetett a szegények iránt, és sok esetben együttműködött velük, még politikai kérdésekben is. A szociál-demokrata munkásmozgalomhoz, s a munkássághoz való viszonyában nagy szerepet játszottak politikai előítéletei, az 1918—19-es történelmi tapasztalatok hibás értel-mezése, amelyet korábban az uralkodó osztályok szándékosan tápláltak. E n n e k elle-nére, főként a h á b o r ú alatt, e rétegek tisztábban látói körében is m e g i n d u l t a közeledés a munkásmozgalomhoz. A „.keresztény nemzeti" ideológia egyes csoport-j a i t érintette, de tartósan n e m tudott behatolni soraiba.

A felszabadulás u t á n a földosztás következtében olyan szegényparaszti, kis-paraszti rétegek kérültek jelentős számban á középparasztság soraiba, amelyek sok tekintetben más politikai és emberi mentalitást képviseltek, m i n t a régi kisgazdák.

Ez utóbbiak m a g u k is változtak, s így az egész középparaszti réteg progresszív vonásai erősödtek meg. Növekedett a politikai öntudatai rendelkezők száma, zsugo-rodott a félrevonulók gárdája, szinte az egész réteg vált cselekvő erővé. A z 1945 tavaszi népmozgalmakban a falusi középrétegek képviselői komoly szerepet játszot-tak, s hatalmas m u n k á t végeztek. Nagy hozzáértéssel, népi bölcseléssel és igazság-érzettel intézték a k ü l ö n b ö z ő helyi szervekben, nemzeti bizottságokban a községek és mezővárosok mindennapos ügyeit, legyen az akár a tavaszi mezőgazdasági mun-k á mun-k megindítása, amun-kár a ház, a termés, vagy egyéb ingóságomun-k vagyonvédelménemun-k biztosítása, vagy éppen a régóta gyűlölt reakciós jegyző eltávolítása.

A földreform u t á n a kis- és középparasztság vált a parasztság létszámában, tár-sadalmi súlyában legnagyobb rétegévé. Viszonylag jelentős gazdasági erőforrásokkal rendelkezett. H a talán nem is tekinthető a falu meghatározó politikai f i g u r á j á n a k

— a társadalom demokratizálásának, a néphatalom kiépítésének és megszilárdításá-n a k sikere függött politikai magatartásától. A kis- és középparasztság az ú j demok-ratikus rendet m a g á é n a k érezte, és érthető, h a sokat várt tőle. Nemcsak j o b b meg-élhetést, magasabb életszínvonalat, társadalmi és kulturális felemelkedése feltételei-nek megteremtését remélte, de határozott politikai igényei is voltak: beleszólást k í v á n t nemcsak a falu, h a n e m az ország sorsának az intézésébe is. Társadalmi ideál-j á t egy olyan paraszti (kispolgári) demokrácia képezte, amelyben a parasztság, elsősorban természetesen a tulajdonos parasztság gazdasági-politikai vezető szerepe érvényesül, s m i n d a nagyburzsoázia, m i n d a munkásosztály alávetik m a g u k a t a parasztság irányításának.

A kis- és középparasztság társadalmi elhelyezkedésével nagyjában összhangban levő politikai pozíciót foglalt el az ú j körülmények között. Elutasította a régi nagy-birtokos-nagytőkés ú r i világ restaurációját, támogatta a népi demokráciát, s a koalí-ciós párt-politikai konstrukciót, de n e m szimpatizált a szocializmussal. Egy jelentős része — főleg a régi gazdák — az első perctől kezdve b i z a l m a t l a n u l fogadták a K o m m u n i s t a P á r t megjelenését és aktív közéleti szerepét, s rossz szemmel nézték a munkás-paraszt szövetség gondolatát népszerűsítő Nemzeti Parasztpártot, amely szorosan együttműködött a k o m m u n i s t á k k a l . A z SZDP-t vidéken sok helyen „ipa-ros"-pártnak tekintették. A hatalmas paraszti réteg a Kisgazdapártot vallotta párt-jának, amelyet ellenzéki m ú l t j a m i a t t demokratikus paraszti szervezetnek vélt, s olyan erőnek, amely képes megvalósítani a paraszti demokráciát, és megvédeni újonnan kapott vagy régebben szerzett tulajdonát az esetleges forradalmi törek-vésekkel szemben. A tulajdonos ösztönök és beidegződések megakadályozták, hogy az e réteghez tartozók zöme a k o m m u n i s t a politika iránt megértőbb legyen. Ugyan-akkor természetesen n e m kevesen voltak közöttük olyan egykori szegény- és közép-parasztok, a k i k beléptek a baloldali pártokba, s csatlakoztak az MKP-hoz vagy az NPP-hez.

A hagyományos osztályrend felbomlása, s a földosztás a szegényparasztság éle-tében hozta a legnagyobb változást. A nagybirtokos rendszer eltakarítása elsősorban az agrárszegénység cselekedete volt: a 2400 földigénylő bizottságban m a j d 30 000 ember m ű k ö d ö t t közre, többségükben falusi szegények. A földhöz jutás azonban önmagában még n e m j á r a korábbi életforma gyökeres átalakulásával. A z ú j g a z d á k

In document Fiatal történészek írásai (Pldal 68-79)