a sporttudományon belül
7.2. A felkészülés alapelvei
7.2.3. A felkészülési alapelvek
7.2.3.1. Az egészség és a személyiség megóvásának elve
A felkészülés legfontosabb alapelve, hogy a naptári4, biológiai5 és edzéskornak6 megfelelő lehető legmagasabb összterhelést úgy biztosítsák, hogy az az egészséget ne károsítsa, azaz a terhelés a szervezet egyetlen rendszerében se okozzon kóros elváltozást.
3 Meghatározása
4 A születéstől eltelt idő években kifejezve.
5 A (valódi) életkor a valóságban létező, de közvetlenül nem mérhető kor, mely a szervezet szöveteinek bioló-giai állapota alapján közelíthető meg, és a versenyteljesítményt a naptári (kronolóbioló-giai) életkornál jelentősebben meghatározza.
6 Az edzéskor az az előképzettséget hordozó, években kifejezett időtartam, amely a rendszeres és folyamatos, legalább heti 2–4-szeri edzés vagy ennek megfelelő, de nem szervezett keretek között zajló mozgásgazdag élet-mód megkezdésétől eltelt.
A személyiség (18. ábra) eltorzulását idejé-ben meg kell akadályozni. Például nem szabad hagy-ni – főleg azokban a sportágakban, ahol a csúcstelje-sítmény-életkor körülbelül a 20. és 30. életév közé esik –, hogy a túl korai eredményközpontú gondol-kodás miatt a gondtalan, gyermekies magatartás már gyermekkorban megszűnjön.
19. ábra
A távlati felkészülés szakaszai azon sportágakban, amelyekben a csúcsteljesítmény-életkor kb. a 20–30. életévek közé esik (Harsányi, 1992)
18. ábra A személyiség összetevői (Guilford, 1964)
7.2.3.2. A távlati felkészülés elve
A távlati felkészülés a teljes sportpályafutás szakasza, amely a rendszeres felkészülés meg-kezdésétől a vesenyzés befejezéséig tart.
Az 1960-1970-es évekre a rendszeres sportolás megkezdésének kora – sportáganként válto-zóan – kb. 7-14 éves korra tevődött át. Ennek következtében a távlati felkészülés két szakasza alakult ki: az utánpótlásedzés és a csúcsteljesítmény-edzés. Ezek követelményeivel számolni szükséges. A távlati felkészülés szakaszait és ezek fő
feladatait a 19. ábrán mutatjuk be. A csúcsteljesít-mény-életkori 4 éves olimpiai felkészülés egyfajta alakulását a 20. ábra tartalmazza.
20. ábra Az edzés sémája a gyorserősportágak négyéves felkészülése folyamán (Verchosanszkij, 1982)
21. ábra
A kiválasztási, felkészítési és szakosítási folyamat összehangolási sémája a 20–30 éves kor közti csúcsteljesítmény-életkorú sportágakban atlétikai versenyteljesítmény-proporciók alapján
(Harsányi, 1992)
7.2.3.4. A felkészülés és életvitel összhangjának elve
A felkészülés kezdetekor az edzés még viszonylag csekély időtartamot igényel. Elég nagy mennyiségű szabadidő áll rendelkezésre. Ez azonban az edzéskor és a teljesítmény növeke-désével egyre szűkül, mert a felkészülés több és több időt és energiát igényel. Erre a szociális környezetet és a sportolót egyaránt fel kell készíteni (22. ábra).
7.2.3.3. A kiválasztás–felkészítés–szakosítás összehangolásának elve
Azzal, hogy a rendszeres sportolás kezdete gyermekkorra tevődött át, újabb feladat jelentkezett:
a kiválasztási, felkészítési és a több versenyszámos sportágakban a szakosodási feladatok össze-hangolást igényeltek. Ennek egyfajta megoldását a 21. ábrán mutatjuk be.
7.2.3.5. A kedvező szociális miliő7 megteremtésének elve
A versenysportbeli felkészülés megkívánja, hogy a sportoló össztársadalmi és közvetlen szociális környezete (család, barátok, az iskola és/vagy munkahely stb.) képviselői verseny-sportbarát, megértő magatartást tanúsítsanak. Ennek kialakulásában is részt kell vennie a felkészítést végző teamnek8.
7.2.3.6. Az optimális9 pszichikai állapot szükségességének elve
Bár a sportbeli felkészülés biológiai alapon nyugszik (Tschiene, 1992), nem nélkülözhető az eredményes felkészüléskor a jó pszichikai állapot sem. Ennek megteremtésére és fenn-tartására ugyanúgy törekedni kell, mint más teljesítmény-összetevők optimalizálására.
7.2.3.7. A felkészülésben közreműködő team tagjai közti bizalom elve
A felkészülésben részt vevő csoportot kezdetben a sportoló és az edző alkotta. Napjainkra e csoport taglétszáma állandóan bővül. Ma már – elsősorban élvonalbeli sportolóknál – sport-vezető, sportorvos, edzőasszisztens, pszichológus, tudományos kutató és fizioterapeuta is alkotja. E bővülés ellenére az uralkodó kapcsolatot a sportoló és edző viszonya mint teljesítménymeghatározó tényező jelenti. E viszony megromlása a teljesítményre és igen sokszor a további csoporttagokkal kialakított kapcsolatra is negatív hatást gyakorol. Ezért a csoporttagok közötti bizalmat állandóan ápolni szükséges.
Az alapvető sportoló-edző viszony a tapasztalatok szerint azzal alakítható bizalommá, ha az edző a sportteljesítmény növelésén túl a sportoló minden problémájával – még spor-ton túli hobbijával is – törődik, foglalkozik, ha képes kialakítani a sportolóban azt az érzést, hogy számára a sportoló ügyei a legfontosabbak.
22. ábra
A szociális és környezeti tényezők változása a sportpályafutás során (Kaminski–Ruoff, 1979)
7 Környezet
8 Csapat
9 A legkedvezőbb
7.2.3.10. A biológiai kornak megfelelő felkészülés elve
Az azonos naptári korú fiatalok biológiai (valódi) életkora között igen nagy eltérések is lehetnek. A 24. ábrán két 13 éves naptári korú és eltérő biológiai életkorú közt 6 éves kü-lönbséget találtak. Ez a különbség a testmagasságnál 16 cm-es, a testtömegnél 33 kg-os el-térést okozott. Közel ilyen mértékű eltérésekkel lehet számolni kondicionális, de sok esetben értelmi, érzelmi területen is. Ez azt jelenti, hogy a két fiatal felkészítésében célszerű a valódi életkornak megfelelő eljárásokat alkalmazni. Ez esetben elkerülhető az alul- vagy túlterhelés.
23. ábra 12 hetes sprint-, majd 12 hetes állóképességi edzés eredményének sematikus ábrázolása 11-13 éves úszóknál (Platonov–Bulatova, 1993)
7.2.3.8. A versenyek által vezérelt edzés elve
Ez az elv azt jelenti, hogy a felkészülés tartalma, terhelése és szervezése olyan lesz, amilyet a bajnoki és versenyrendszer megkövetel. Ha például a gyermekkorúak több sportágban, ver-senyszámban versenyeznek egész éven át, akkor sokoldalú lesz az edzés jellege is. Egy sport-ágban, egy versenyszámban történő versenyzés pedig többnyire egyoldalú edzést eredményez.
7.2.3.9. Az öröklött adottságoknak megfelelő edzés elve
Az edzés hatására bekövetkező teljesítmény-fejlődés abban a esetben lesz nagyobb mértékű, ha az edzés tartalma megfelel az egyén örök-lött adottságainak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a sprintadottságúak vágtateljesítményei sprintedzés hatására fejlődnek nagyobb mér-tékben, az állóképességi adottságok túlsúlyá-val rendelkezők állóképességi teljesítménye az állóképességi edzés hatására lesz magasabb színvonalú (23. ábra).
24. ábra
Két 13 éves naptári korú fiú testalkati eltérései Megnevezés
1 = lassultan fejlődő 2 = gyorsult fejlődésű
7.2.3.11. Az edzéskornak megfelelő felkészülés elve
Az edzéskor többek közt magában foglalja a terhelhetőség mértékét is. A magasabb edzéskorú sportoló nagyobb mértékben terhelhető az alacsonyabb edzéskorúnál. Még akkor is a maga-sabb edzéskorú sportoló terhelhető jobban, ha az alacsonyabb edzéskorú sportoló teljesítménye a magasabb színvonalú. A teljesítmény magasabb színvonala ugyanis sokszor a kiemelkedő öröklött adottságok következtében az alacsonyabb edzéskorú sportolóknál jelentkezhet. Sok esetben tapasztalható, hogy alacsony edzéskorú, de kiváló öröklött tulajdonságokkal rendel-kező sportoló teljesítménye stagnál vagy akár visszaeséssel is reagál a hirtelenül nagy (például heti 1-2 edzésről 5-6-ra történő) edzésterjedelem növelésére. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a felkészülés összterhelését – főleg fiatal, kezdő sportolók esetében – nem a teljesítményhez, hanem a korábbi összterhelés mértékéhez képest lehet a legcélszerűbben növelni.
7.2.3.12. A felkészülés fokozatos specializálásának elve
A fokozatos specializálódás elve azt jelenti, hogy akár a távlati (25. ábra), akár az éves fel-készülést nézzük, a felkészülés tartalmából kisebb szakaszonként egyre magasabbra emel-kedik – az általánoshoz viszonyítva – a speciális képzés hányada.
25. ábra Az általános és speciális képzés arányai
a távlati felkészülés folyamán Bauersfeld–Schröter, 1980 után módosítva
7.2.3.13. Az edzés individualizálásának10 elve
A szervezet minden ingerre, így a mozgásingerre adott válasza is egyénenként eltérő. Ennek következtében a rendszeres sportolás megkezdését követően minél előbb célszerű felderíteni az egyéni sajátosságokat, és a mozgásingereket ezekhez célszerű hozzárendelni. Az edzés individualizálásának egyik legegyszerűbb eljárása az, amikor az erőfejlesztésben a külső terhelés (a testtömegen felül használt teher) mértékét nem a testtömeg arányában, hanem az adott gyakorlatban az egyén által elért maximális teljesítmény hányadában adják meg.
10 Egyedileg sajátos
26. ábra
Az erő viselkedése az edzés gyakorisága és időtartama függvényében (Harre, 1979)
7.2.3.14. A folyamatos, rendszeres felkészülés elve
A folyamatos (a tartósan összefüggő, megszakítás nélküli) és rendszeres (szabályos időkö-zökben ismétlődő, állandó) edzés vezet jobb teljesítményhez. Jól szemlélteti ezt a 26. ábra.
Az edzés abbamaradását követően az addig megszerzett erő színvonala – a megszerzés idő-tartamától és ingergyakoriságtól függően – már néhány hetet követően csökkenni fog. Ezért állíthatja joggal Neumann (1991), hogy a kondicionális képességek nem edzhetők tartalékra.
11 Erőssége
12Jól felkészült sportolóként lehet kezelni a 4-6 éves edzéskorú, heti 5-6 vagy nagyobb gyakorisággal felkészü-lőket.
13 Reggel, ébredés után, felkelés előtt mért érverés (ütés/perc)
14 Érzésvilágból kiinduló, alanyi.
7.2.3.15. A küszöb feletti terjedelmű és intezitású edzés elve
Ha az edzések gyakorisága nem éri el a másnaponkéntit, s emiatt terjedelme alacsony lesz, továbbá, ha az alkalmazott edzésingerek intenzitása11 kezdők esetében a 20%-ot, jól felkészült sportolókat12 tekintve a 70%-ot nem éri el (Folbort, illetve Arndt–Schulz cit. Kereszty, 1964), az edzés nem jár teljesítménynövelő hatással.
7.2.3.16. A pillanatnyi állapotnak megfelelő edzés elve
Az ember fizikai és pszichikai állapotát a külső (például edzés, verseny, mérkőzés, a társa-dalmi környezet tagjaival fennálló viszony) és belső (például láz, influenza stb.) környezet változásai jelentősen befolyásolják, és ennek következtében teljesítőképességét is. E vál-tozásokhoz az edzések terhelését hozzá kell igazítani. A szervezetben lezajló változások az alap- vagy ébredési pulzus13 (27. ábra) értékeinek hullámzása alapján jól nyomon követ-hetők. Részben ilyen objektív mutatók figyelemmel kísérésével, továbbá a sportoló szub-jektív14 véleményének meghallgatásával döntést lehet hozni arról, hogy milyen mértékben terhelhető az adott edzésen.
7.2.3.17. A hullámszerűen,15 fokozatosan16 és lökésszerűen17 növekvő terhelés elve A felkészülés akkor hatékony, ha terhelése fokozatosan, hullámszerűen, azaz időnként pihe-nést biztosítva, majd lökésszerűen és egyre speciálisabban növekszik egy bizonyos, az egyén-nek megfelelő határig (28. ábra).
28. ábra A hullámszerűen, fokozatosan és lökés-szerűen növekvő terhelés sémája
27. ábra
Az alap- vagy ébredési pulzus változása a szervezetet ért hatások függvényében
15 A folyamatnak lökésszerűen emelkedő irányzata
16 Kisebb szakaszonként egyre magasabbra emelkedő
17 Egy vagy több fokozat kihagyásával hirtelen bekövetkező változás
7.2.3.18. Az edzéstartalom változásának elve
Az edzés tartalmának célszerű, a terhelés–pihenés, továbbá a terjedelem és intenzitás válto-zásával összhangban történő módosítása elősegíti a teljesítmény színvonalának emelkedését (12. ábra).
18Csúcsformáról akkor beszélünk, ha a teljesítmény az átlag + egy szórás (¯x + s) érték felett van.
19Célversenynek nevezzük a felkészülési év azon, többnyire 1-3 legfontosabb versenyét, amelyeken csúcsformában az adott év legjobb teljesítményével a lehető legjobb helyezést törekszik elérni a sportoló.
29. ábra
Az edzés terjedelmének és intenzitásának változása magasugrók éves felkészülése folyamán (Tancic, 1981)
7.2.3.19. A felkészülés periodizálásának elve
Elsősorban az egész éves, rendszeres felkészülés kívánja meg az edzés periodizálását, más néven szakaszokra bontását. Ezek a szakaszok adnak keretet a szükséges változtatásokhoz.
E szakaszokra bontás segíti elő azt, hogy a terhelés és tartalom változásának elvét a csúcs-forma18 célversenyre19 időzítéshez meg lehessen valósítani.
7.2.3.20. Az edzésterjedelem és -intenzitás változásának elve
A felkészülés szabályozásának e két hatékony tényezője a tartalmi változásokkal együtt a sportforma alakításának konkrétan megragadható eszközeit jelenti.
Ha nagy az edzés terjedelme, akkor alacsonyabbra szükséges csökkenteni az intenzitást.
Továbbá a sportforma akkor lesz magasabb, ha viszonylag alacsonyabb terjedelem mellett magasabb színvonalú és specifikusabb a felkészülés intenzitása (29. ábra).
7.2.3.21. A folyamatosan ellenőrzött felkészülés elve
A felkészülés eredményét folyamatosan, többféle (technikai, taktikai, pszichikai és kondi-cionális) szempontból, lehetőleg objektív eljárásokkal szükséges ellenőrizni. Az ellenőrzés eredményének megfelelően módosulhat a további felkészülés (30. ábra).
30. ábra
A felkészülés ellenőrzésének sémája
31. ábra Az edzés specifikus hatása (Wilmore–Costill, 1988)
7.2.3.22. Az alkalmazkodás specifitásának elve
A sportbeli alkalmazkodás sajátos. Ezen azt értjük, hogy abban a mozgásfajtában fejlődik a sportoló, amelynek tanulására, gyakorlására módja van, illetve az erőfejlesztő edzés hatá-sára elsősorban az erő (s nem más képesség) színvonala fog javulni (31. ábra).
7.2.3.23. A teljesítményfejlődés alapvető összetevői figyelembevételének elve
A sportteljesítmény fejlődését legnagyobb mértékben: 1. a fejlődés-érés, 2. a pszichomotoros képességek javulása, egyszerűsítve a tanulás és 3. az edzés befolyásolja. Ezek közül a leg-nagyobb hatással a fejlődés-érés jár, s arra célszerű törekedni, hogy a tanulás és edzés a fej-lődés-érés folyamatokat támogassa (32. ábra).
7.2.3.24. Az edzés nélküli teljesítményjavulás elve
Számításba kell venni azt, hogy a fejlődés–érés korában rendszeres edzés nélkül is tapasztal-ható teljesítményfejlődés (33. ábra). Az így elért fejlődés azonban jóval csekélyebb, mintha ezt rendszeres felkészülés is támogatná. E tényeket a teljesítményfejlődés értékelésénél fi-gyelembe kell venni.
7.2.3.25. A növekvő összterheléssel fokozatosan csekélyebb
teljesítményjavulás elve
Az élet- és edzéskorral egyre fokozódó összterhelés mind csekélyebb és cse-kélyebb teljesítményjavulást eredmé-nyez (33. ábra). Sőt, az igen magas színvonalú összterhelés – elsősorban a csúcsteljesítmény-edzés idején – a le-építő folyamatok előtérbe kerülésével és a pszichés telítődés következtében visszaeséssel is járhat.
33. ábra A növekvő összterheléssel arányosan csekélyebb teljesítményjavulás magasugrónők eredményei alapján (Harsányi, 1989)
32. ábra
A komplex sportteljesítmény-javulás alapvető összetevői (fejlődés-érés, tanulás, edzés) hatásai (Martin és mtsai., 1991)