2.5.1. Filoxéra
A filoxéra vagy szőlőgyökértetű (Viteus vitifoliae Fitch.) rendszertani besorolása: Rovarok osztálya (Insecta), Félfedelesszárnyúak rendje (Hemiptera), Törpetetvek (Phylloxeridae).
A kártevő bemutatását és kártételének történeti következményeit LEHOCZKY és REICHART (1968) ismerteti. A kártevő Amerikából, valószínűleg 'Izabella' fajta vesszőin került be Európába. Franciaországban az 1860-as években tűnt fel, hazánkban 1875-ben Pancsován regisztrálták először. A rovar a hajszálgyökerekre telepedve szívogatja a növényi nedveket, ahol kisebb-nagyobb (néhol ököl nagyságú) gubacsokat idéz elő, amelyek a növény pusztulását okozzák. A kártevő elleni védelemben döntő szerepe volt a kártevőre rezisztenciát mutató észak-amerikai Vitis fajokból nemesített alanyoknak, valamint a homoki területek termesztésbevonásának. Itt érdemes megjegyezni, hogy a homok immunitása nem kémiai, hanem fizikai, mivel a kártevő járatai beomlanak (MÁTÉ, 2002).
Mintegy 30 év alatt a filoxéra elpusztította Európa csaknem összes kötött talajon létesített ültetvényét, és ezzel együtt szőlőkultúráját. Hazánkban a termőszőlők mintegy 2/3 része esett áldozatul. A kártevő terjedése ellen azokban a községekben, ahol megjelent sürgős óvintézkedéseket tettek. Betiltották (a szőlőfürt kivételével) a szőlőnövény bármely részének kivitelét. 1897-ig 666 820 kh szőlőből 391 217 kh pusztult el, ebben benne volt
szinte az összes kötött talajra telepített szőlőültetvény (ORTUTAY, 1979). A V. vinifera L.
fajtákhoz hasonlóan a V. sylvestris C.C. Gmel. gyökere is érzékeny a filoxéra kártételére, ennek következtében a természetes állományok egy része áldozatul esett a kártevőnek, kivételt képeznek ez alól azok az élőhelyek, melyek ártéri területen találhatóak, mivel a filoxéra nem bírja a tartós vízborítottságot (ARNOLD és mts., 2005).
2.5.2. A kivadulásra hajlamos szőlőfajok mint természetes kompetitorok
TERPÓ (1989) kultúrszökevényeknek (ergazielipophytonok) nevezi azokat a fajokat, melyek a termesztésből kivadulva, esetenként a termesztett területek felhagyása után, visszatérnek eredeti élőhelyükre, vagy zavart területekre. A fajok egy része csak átmeneti megtelepedésre képes, míg más taxonok állandó maradásúnak bizonyulnak. A termesztésből kivadult szubspontán fajok közül, hazánkban a leggyakrabban a Vitis riparia Michx., Vitis labrusca L., valamint a Vitis rupestris Schee. fordul elő. Ezek a taxonok egyben kultúrszökevényeknek is tekinthetőek hiszen ezek, illetve ezek szelektált egyedei a legelterjedtebb alanyfajtáink is egyben. Itt kell megemlítenem, hogy nemcsak a Vitis sylvestris C.C. Gmel. és Vitis vinifera L. botanikai megítélése zavaros, de egyéb szőlőfajok taxonómiája sem egységes. TUTIN és mts. (1968) a Vitis riparia Michx.-t, mint a Vitis vulpina L. hasonnevét említik. Ennek ellentmondva az USDA (United States Department of Agriculture) pont fordítva, a Vitis riparia Michx. hasonneveként említi a V.
vulpina L.-t. A következő szerzők pedig nem is tesznek említést a Vitis vulpina L. fajról:
VIALA és VERMOREL (1901), továbbá SELTENSPERGER (1911), valamint BABO és MACH (1923).
TERPÓ (1988) azon a véleményen van, hogy a Vitis vulpina L. fajnak két típuspéldánya van, az egyik herbárium egy V. cordifolia Michx., amire „V. vulpina” név van írva Linné kézírásával és a Linné Társaság tulajdonában van. A másik példány melyről Michaux leírta a V. riparia-t Párizsban a Francia Nemzeti Múzeumban található. FACSAR és UDVARDY (2006) a következők szerint foglalja össze a két faj viszonyát: a fajt Linné
„Vitis vulpina” néven írta le, majd ezt Michaux írta „felül”. Később a V. vulpina L.
kultúrformáit nevezték V. riparia Michx.-nek. CZIMBER (2000) külön ismerteti a Vitis vulpina L. és a Vitis riparia Michx. tulajdonságait, valamint ez utóbbi direkttermő hibridjeit. A fentiekből kitűnik, hogy taxonómiai szempontból nem lehet döntést hozni a névhasználatról, ezért én a továbbiakban a Vitis riparia Michx. nevet használom.
Az említett fajok (Vitis riparia Michx., Vitis labrusca L., valamint a Vitis rupestris Schee.) a filoxéravész idején kerültek használatba. Rendkívül jó adaptációs képességük, jó filoxéra, esetenként jó lisztharmat, és peronoszpóra ellenállóságuk (1. táblázat) az, ami miatt az alanyhasználatban elterjedtek, és többek között ezek a tulajdonságaik azok, amik miatt ezek a fajok kiszorítják a Vitis sylvestris C.C. Gmel.-t természetes élőhelyéről.
TERPÓ (1988) véleménye szerint a kultúrszökevények jelentik a legnagyobb veszélyt az őshonos „vadszőlő” állományokra. A Vitis vinifera L-t nem tekinti veszélyforrásnak, mivel terjedését a felhagyott szőlőskertekből elhanyagolhatónak tekinti. DOBROSI és mts.
(1993) az árterek romló állapotának ismertetése során szintén kitérnek rá, hogy az idegen Vitis fajok háttérbe szorítják az őshonos növényeket.
FACSAR és UDVARDY (2006) összefoglalja az invazív amerikai Vitis fajok Magyarországra kerülésének és elterjedésének lehetőségeit. Véleményük szerint a Vitis labrusca L. a XVII. században, a Vitis riparia Michx. valamivel korábban került Európába.
A kivadulásra hajlamos szőlőket három forrásból eredeztetik:
• A XIX. században importált magtételekből, melyeket alanyhasználat céljából hozattak Európába, majd hazánkba. Azért rendeltek magokat, mert abban az időben szürkerothadás miatt betiltották a vesszőbehozatalt.
• Második forrás a Szőlőrekonstrukció idején elterjedt V. riparia Michx. alanyként való felhasználása.
• Mindezek mellett jelentős kivadulási lehetőséget hordoztak magukban az alkalmatlan alanykombinációk miatt felhagyott ültetvények.
1. táblázat: A kivadulásra hajlamos, vad és termesztett szőlőfajok ellenállóképessége a leggyakoribb betegségekkel szemben (BÉNYEI, LŐRINCZ, SZ. NAGY, 1999 nyomán módosítva).
Faj Ellenállóképesség
filoxéra peronoszpóra lisztharmat
Vitis riparia Michx. jó jó jó
Vitis rupestris Schee. közepes kiváló kiváló
Vitis vinifera L. nincs általánosan gyenge általánosan gyenge Vitis sylvestris C.C. Gmel. nincs közepes közepes
Az említett fajok mellett gyakoriak a V. riparia Michx. és V. sylvestris C.C. Gmel.
valamint az egyéb fajok természetes úton keletkezett hibridjei is, melyeket részletesen TERPÓ (1988) ismertet:
• Vitis × rathayana TERPÓ sp. nov. (Vitis sylvestris C.C. Gmel. × Vitis vulpina L.)
◦ var. rathayana (nothovar.) - Budapest, Háros-sziget
◦ var. kárpátiána TERPÓ var. nov. (nothovar) – Budapest, Háros-sziget, Szentendre, Pap-sziget
• Vitis × kozmae TEPRÓ sp. nov. (Vitis sylvestris C.C. Gmel. × Vitis vinifera L.)
◦ var. kozmae (nothovar) – Szentlőrinc, Baranyamegye
◦ var. Zemplenica TERPÓ var. nov. (nothovar)
• Vitis andrasovszkyana TERPÓ sp. Nov. (Vitis vinifera L. × Vitis vulpina L. subsp.
riparia (Michx.) TERPÓ.
TERPÓ ugyanebben a munkájában említést tesz további hibridekről, melyek a fent említett kereszteződések további keresztbeporzása útján jöhettek létre. Az egyes hibridcsoportok morfológiai jellemzését TERPÓ (1988) részletesen elvégezte, én itt eltekintek tőle.
FRANKEL (1974) megállapítása szerint, csak olyan populációk és biológiai közösségek tudnak önmagukban, külső (emberi) segítség nélkül megújulni, melyek élőhelye megfelelő méretű. Ezzel egybevágóan a fent említett szerzők egyhangúan megállapítják, hogy a V.
sylvestris C.C. Gmel. faj megőrzésének leghatékonyabb módja az élőhelyek védelme és az invazív fajok terjedésének megállítása.