Rögtön a dolgozat elején hangsúlyozandó a csodaszámba menő események és természetfeletti jelenségek lehetséges meghatározását illető heterogenitás. Míg Julius Obsequens Kr. e. 4. században keletkezett Livius-kivonata még csak ka-talógus formában tudósít a római történelem alakulását meghatározó jelekről, addig Cicero De divinatione című munkája már különféle csoda-kategóriákat kü-lönböztet meg. A kora újkor humanistái által is gyakran forgatott traktátus az alábbi, meglehetősen hasonló jelentésű igékből vezeti le az egyes jelenéseket: ki-nyilvánít (ostendo), jósol (portendo), megmutat (monstro), jövendöl (praedico). Így születnek meg olyan csoda-kategóriák, mint természetfeletti kinyilatkoztatások
1 Michel Foucault, A szavak és a dolgok – A társadalomtudományok archeológiája, ford. Rom-hányi Török Gábor, (Budapest: Osiris Kiadó, 2000), 35–61.
(ostenta), előjelek (portenta), megnyilvánulások (monstra) és csodás események (prodigia).2
Az újszövetségi szövegek csodatételekről beszámoló szakaszai sem követnek egységes terminológiát. A csodaként azonosítható jelenségeket olyan szavak ír-ják le, mint jelek (semeia), csodák (terata), nagy tettek (dunameis), vagy egysze-rűen csak tettek, művek (erga).3 A természet rendjének ellentmondó jelek látszó-lagos egyöntetűsége ellenére, keresztény nézőpontból nagyon is éles különbség lehet az istenséghez köthető csodatételek és a démoni machinációra bekövet-kező anomáliák, megtévesztések között. Az egyik legismertebb, eszkatologikus tartalmat közvetítő evangéliumi igehely az Antikrisztus csodáira hívja fel a fi-gyelmet: „Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék.”4 Nyelvileg tehát nem lehet szétválasztani Istennek és az ördög segítségével mű-ködő hamis prófétáknak a csodatételeit, noha az üdvözülés szempontjából a ket-tő felismerése és elkülönítése mindenképp szükséges.
Érdekes és egyedülálló elméletet dolgozott ki Szent Ágoston, aki a korát jel-lemző pogány vallásosságot bírálva kezdte tanulmányozni a csodás jelenségek természetét. A De Civitate Dei XXI. könyvében a kárhozatról értekezve amellett érvel, hogy a testek természete a feltámadást követően megváltozik (amiként megváltozott a bűnbeesést követően is), és alkalmassá válik arra, hogy az örök tűzben égve a megsemmisülés lehetősége nélkül szenvedjen.5 Azért van szük-ség e dogma részletes magyarázatára, mert a pogányok természetellenesnek tartják, hogy az anyag örökké éghet. Ágoston tehát egy irracionálisnak tűnő hittételt védelmezve jut el a természetben tapasztalható rendkívüli jelenségek megfigyeléséig. Érvelésének kiindulópontja, hogy a természet egésze mint Isten akaratának megnyilvánulása egyetlen hatalmas csoda, s amit rendkívüli jelnek érzékelünk, az pusztán tapasztalatunk hiányosságának következménye. Ebből a nézőpontból a csoda nem a természettel ellentétes, csupán az általunk ismert természettel.
Ágoston szerint háromféle értelemben minősíthetünk csodásnak egy dolgot.
Akik ismerik a természet működésének törvényeit, Isten mindenhatóságát lát-ják benne. Akik nem ismerik elég alaposan a természetet, csodának gondolnak
2 Tóth G. Péter, „Tárgyak, férgek, démonok: Társadalmi válságtünetek és demonológiai diag-nózisok a kora újkori Magyarországon”, Korall 35 (2009): 5–40, 8.
3 Peter Harrison, „Miracles, Early Modern Science, and Rational Religion”, Chruch History 75 (2006): 493–510, 493.
4 Mt 24, 24.
5 Aurelius Augustinus, Sancti Aurelii Augustini episcopi De Civitate Dei Libri XXII, Tom. II, ed.
Bernardus Dombart, Alfonsus Kalb, Bibliotheca Scriptorum Graecorum et Romanorum Teubneriana (Stuttgart–Leipzig, 1981), XXI, 2. Magyar fordítás: Szent Ágoston, Isten városáról, IV. kötet (XVII–XXII. Könyv), ford. Dér Katalin, Heidl György (Budapest: Kairosz Kiadó, 2009).
minden tapasztalatuknak ellentmondó jelenséget. Vannak továbbá azon ritka esetek, mikor Isten valóságos csodák útján tudatja akaratát, ám ezek sem a ter-mészet ellenében (contra naturam) történnek, sokkal inkább a terter-mészeti dol-gok felett vagy mellett (supra naturam, praeter naturam).6 Ágoston határozottan állítja, hogyha egy ismert természetű dolog tulajdonsága megváltozik, az nem feltétlenül természetfeletti jelenség.7 Egyértelmű szándéka az egyházatyának, hogy a látszólagos csodák megkérdőjelezésével a pogányok vallási rituáléit hi-teltelenítse. Nem zárja ki ugyanakkor a lehetőségét annak, hogy a dolgok tulaj-donságai természetfeletti közbenjárásra is megváltozhatnak. Isten csodái mellett a démonok is képesek lehetnek arra, hogy befolyásolják a természetet.8
Azt láthatjuk tehát, hogy mind az evangéliumok, mind Szent Ágoston, el-képzelhetőnek tekintik az isteni és az ördögi csodákat is. Az isteni közbenjárás elválasztása a hamis revelációktól meghatározó motívuma lett a középkor és a kora újkor csodákkal foglalkozó teológiai irodalmának. Többek között Aquinói Szent Tamás tett arra kísérletet, hogy az Istennek tulajdonítható csodákat meg-különböztesse az alacsonyabb rendű spirituális szubsztanciák, a teremtett szel-lemi lények (angyalok, démonok) cselekedeteitől.9 A praeternaturalis kategória bevezetése lehetővé teszi a kizárólag isteni közbenjárásra bekövetkezett csoda-tételek elválasztását egyéb kétes hitelű jelektől, jelenésektől. Ez a különbségtétel erősödött fel a 16. században, mikor a praeternaturalis jellegű csodák egyre gyak-rabban telítődtek mágikus-démonikus tartalommal.10 Az 1550 és 1590 közötti időszakban megjelent csodakatalógusok és prodigium-gyűjtemények rendre igyekeztek különbséget tenni az Isten által tett csodák, illetve az egyéb termé-szeti vagy természeten kívüli jelenségek között.11 Az egyik ilyen gyűjtemény szerzője, Ulisse Aldrovandi az alábbi csodatípusokról ír: a teológia és az egyház dogmája alapján csodának tekinthető jelenségek (miracula), természeti anomá-liák és különleges tünemények (mirabilia), csodás jelek (prodigia), előrejelzések (praesagus), mondai alapú, történeti rejtélyek (mystica).12 Aldrovandi tipológiá-ján érezni Cicero hatását, ugyanakkor a Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás műveiben ismertetett distinkció is foglalkoztatta az itáliai természettudóst.
6 Benedicta Ward, Miracles and the Medieval Mind: Theory, Record and Event, 1000–1215, Middle Ages Series, (Philadelphia: University of Pennsylvania Press, 1987), 3–5., Lorraine Daston and Katharine Park, Wonders and the Order of Nature 1150–1750, (New York: Zone Books, 1998), 39–40.
7 De Civitate Dei, XXI, 8.
8 „Quod non omnia miracula naturalia sint, sed pleraque humano ingenio modificata, pleraque autem daemonum arte composita.” De Civitate Dei, XXI, 6.
9 Lorraine Daston, „Marvelous Facts and Miraculous Evidence in Early Modern Europe”, Critical Inquiry, 18 (1991): 93–124, 97.
10 Uo., 98.
11 Tóth, „Tárgyak, férgek, démonok...”.
12 Uo.
A 16. században egyre hangsúlyosabbá váló eszkatologikus várakozások kedvezően hatottak a csodák, jelek, prodigiumok jelentőségének felértékelődé-sére. A prédikációirodalom kontextusában a különböző természeti és időjárási rendellenességek, társadalmi válságtünetek és a közösségben szaporodó bűnök egyaránt az evangéliumban megjövendölt végidők apokaliptikus jeleiként let-tek értelmezve. Ezzel párhuzamosan váltak népszerűvé (különösen a lutheránus területeken) az ördög megtévesztéseit, hamis csodáit taglaló traktátusok, elmé-lyítve azt a középkorban gyökerező hagyományt, miszerint a csodák és jelené-sek vizsgálatakor figyelembe kell venni többek között a démoni megszállottság és cselszövés eshetőségét is. Mielőtt rátérek annak ismertetésére, hogyan véleke-dett Bornemisza Péter a csodákról, felvázolom azt a jelelméletet, mely elenged-hetetlen a magyar prédikátor beszédeinek elemzéséhez.