Wagyvárad, január 1. Ritka ünnepély s késedel-mes közlés ; ez utóbbinak azonban nem mibennünk rejlik oka, miután mi tudósításunkat arról annak idejében, még pedig két ízben e lapok t. cz. szerkesztőségéhez beküldöt-tük : de, mint hitelesen értesültünk, rendeltetése helyére el nem jutott ; azért újbóli beküldését tárgyérdekesség s dísze tekintetéből el nem mulaszthatok. Egyházi ünnepé-lyeink természete s jellege úgysem olyan mint a profán ritkább események tüneménye , melyek pillanatnyi meg-indulást idéznek elő a szemlélőben : hanem valamint ma-ga az egély, melynek kifolyásai örökök : úgy azok emlé-kének s hatásának is állandónak kell lenni. Ennyit tá-jékozásul. Az új év hajnalhasadtát tehát áldáshozó re-mény rózsa sziliében nézvén, a kisded Jézus körülme-téltetésének üdvárasztó magasztos ünnepén kivül, ns. tholdi M o l n á r Péter apát s latin szertartású székesegyházi éneklőkanonok urnák mint ötven éves áldozárnak arany-mise-ünnepélyében vala szerencsénk részt vehetni. Latin szertartású székesegyházunk vala az ünnepély szentélye, melyet ékesíte még a nagyszámú ajtatoskodó hivek szép koszorúja is. Ns. aranymisés papunk negyvenöt évig mint érdemdús lelkész a lelkipásztorkodás terhe és hősége el-viselése alatt megőszült u g y a n , de erejében el nem gyön-gült, úgy, hogy valamint Istennek ritka kegyelem-ajándo-ka ez, melylyel őt megáldotta : úgy még ritkább oly ép test és lélekkel ily hosszú és dicső életpályát mint ő megfut-hatni. Díszes vala a körülöttei segédlet, mint maga az ün-nepély jelentékeny. Nagyméltóságú kegyes főpásztorunk S z a n i s z l ó Ferencz ur maga méltóztatott a kézvezetői
tisztet végezni ; az érdemes kápta'an minden helyben lakó méltóságos és ft. czímzetes püspök és kanonokai tényleges részt venni óhajtván az aranymisés áldozó tagtársuk eme dicső ünnepélyében s lelki örömében osztozandók, ön-ként ajánlkozva, segédszolgálatukkal megtisztelték s ün-nepélyét emelték. Aranymisés papunk valamint a háladó liymnust, úgy az egész szent misét elérzékenyülve ugyan Isten eme különös kegyelmének ihlettségétől, de iijult erő-vel s tiszta kitartó énekhangon végezé. Szent mise közt a szent evangelium elolvasása után ft. J u n á k István czím-zetes prépost, székesegyházi főesperes s kanonok ur a szó-székre föllépvén, először az ünnep jelentőségéhez alkal-mazkodva a mai napon körülmetéltetett Jézus imádására serkente, azután az ünnepély tárgyára áttérve a papi hi-vatal hatalmát, tisztelet-méltóságát s terhes voltát nép-szerűen fejtegeté. A szent mise végével aranymisés papunk a minden áldások és kegyelmek kútfejét magában rejtő Oltári-szentséggel mindnyájunkra általános áldást adott ; az egyházi ünnepély után pedig fényes mintegy negykét terítékű asztalánál minden rangú és rendű díszes ven-dégkoszorú környezetében, üdvpoharat emelt IX. P i u s pápa ő szentség, s császárunk s apostoli királyunk F e-r e n c z J ó z s e f ő fölségeée-rt, az ue-ralkodóház t a g j a i é e-r t , kézvezető szeretett püspökünkért, kanonoktársaiért, min-den egyházi és világi elöljáróink- s népeikért. Adja Isten, ns. M o l n á r Péter ur, ki ezen ritka ünnepélyét elérhette, ő szent fölségét még számos éveken át ép lelki és testi
állapotban dicsőíthesse. a—.
Nyilt l e v é l . Februar 7-én. (A veresegyházi plébá-nos a bodrog-kereszturi plébáplébá-nosnak.) Kedves öcsém ! öröm-mel olvastam — még csak a mult hetekben — az 1856-ik első félévi ,,Religio" 18-ik számában, a vegyes házasok, kü-lönösen pedig a térítvényesek tárgyában irt értekezésedet.
Örömem egyik oka a z , mert értekezésedből világosan lá-tom, hogy ébren vagy s őrködöl gondviselésedre bízott nyá-jad fölött és hogy lelked egész erejét oda irányzód, misze-rint senki azok közöl el ne veszszen, kiket az Atya rád bi-zott ! Másik oka pedig az, hogy az által nekem is alkalmat s mintegy ösztönt adál e részbeni észrevételem s egyszerű véleményem nyilvánítására.
Mellőzve tehát a nehézségek és visszaélések leírását, melyek a vegyesházasok egy helyről a másikrai költözkö-dése által az egyház kijátszására fölmerülnek, minthogy azokról úgy is, sajnos ! eleget tudunk, azoknak csak orvoslá-sáról akarom véleményemet veled közleni s pedig épen azért, mert az a tiedtől kissé eltér ; de szerintem czélra
ve-<zetőbb.
Minden esetre előre bocsátom azt, hogy én — ha raj-tam állna — a bajt gyökerében akarnám elfojtani ! úgy t. i.
hogy a rosz akarat sehol se találhatna kibúvó ajtócskát az egyház legszentebb czéljának kijátszására. S vájjon lehetséges volna-e az ? kérded talán kedves öcsém ? — oh igen.
Ugyanis, miután a józanabb rész közmegegyező Íté-lete és a concordatum világos értelme szerint i s , az idei s örök boldogság fönséges és üdvös czéljának elérésére, a
pol-gárzat- s egyháznak, mint egymást hőnszerető két testvér-nek, a jó rend föntartásában — mi nélkül nincs élet, nincs boldogság ! — jobbot szorítva, egyet értenie s közremun-kálnia elkerülhetlenül szükséges : a m. ministerium volna fölkérendő, miszerint hatályos rendelete által oda utasítaná a községek elüljáróit, hogy felelősség terhe alatt köte-lességöknek tartanák
1-ör a kebelökből elköltözendőket nem csak addig letartóztatni s a községből el nem bocsátani, míg minden néven nevezendő tartozásaikat, az állam és egyesek részé-re le nem róják s polgári bizonyítványnyal el nem láttat-nak : hanem addig míg egyszersmind az illető lelkipásztor-tól s illetőleg az egyház részéről is magoknak más község-s egyházbani igazolhatáközség-s végett, ki nem veközség-szik a község-szükközség-ségeközség-s bizonyítmány- és okmányokat. — Hogy milyenek legyenek ezen bizonyítmányok, az a lelkipásztor dolga.
2-or pedig a bekebelezésért folyamodókat mindaddig be nem fogadni, míg magokat mind polgárilag, mind cgy-házilag, tehát mindakét hatóságra nézve nem igazolnák.—
Magában értetik, hogy e két fölsőbbi, valóban mind a pol-gári, mind az egyházi államra nézve egyaránt üdvös s csak áldáshozó rendelet , az egész osztrák birodalomba behozan-dó s kihirdetendő lenne a népnek is !
S ime kedves öcsém ! ezen eljárás által hatalmas gát vettetnék, nem csak a térítvényes és nem - térítvényes vegyes házasok fondorkodásának, hanem a törvénytelen házasságok botrányos s a szemtelen vakmerőségig divatoz-ni kezdő áradásának is : mert az affélék a lelkipásztor előt-ti igazolásuk alkalmával okvetlen kelepczébe kerülné-nek stb.
Ezen 2-ik ponthoz még azt a fölhatalmazást is óhaj-tanám az illető elüljáróknak adatni : miszerint jogukban ál-lana azon nagyvárosi úrféléket is kérdőre vonni s a magok igazolására kényszeríteni, kik faluhelyeken szőllőket vesz-nek s csinos borházaikban töltik az év legnagyobb részét s nem ritkán, egyedül csak a megunt házastárs kijátszása mellett, magokkal hurczolt rosz személyekkeli botrányos élet folytatása végett;—miről persze honn mitsem t u d n a k !
— Ez a falu népe között, mely azt világosan latja és tudja, csak az erkölcstelenség ragályos nyavalyáját terjeszti; mert a példa ereje nagy ! Így romlik aztán a falusi nép ! Hát mikor — pedig gyakran — a nagy városból kijön a sok dőzsölő vendég — többnyire férfi — kihivatik a falu szem-revaló nőserege, megzendül a muzsika s elkezdődik a tisz-tesség és szemérem korlátain kivüli olynemü tivornyázás, melyre a jobb érzésű kebelnek lehetetlen el nem szomo-rodni.
Ama fönnebb említett két ministerialis rendelet kö-vetkeztében tehát — ha létre jönnének — nem csak a ki-sebb, hanem a nagyobb községek plébánosa is vehetne tudo-mást minden a kérdésben forgó házasságokról és az azok-ból született gyermekekről, s felölök az egyház szellemé-ben a polgári hatóság közreműködésével intézkedhetnék is ; következésképen a „Pastor debet nosse oves suas" rende-let kivihetőségén is segítve volna. Isten velünk.
G ő c z e József.
B r a s s « » (Erdélyben) február 14-én. Egy ker. bölcs szavaival élve : „Ez élet kijelölt pályakör , pályavezérünk az igazság , futásunk érdeme az erény , pályázásunk díja a boldogság. Az igazság, erény és boldogság három olyatén testvér, melyek az embernek igaz életet, az életnek tart ós kellemet, a kellemnek lélek- s szivünket kielégítő h a t á s t s erőt szereznek." Innét mindenki, ki bennünket pályánkoni haladásra , vagy a haladás ú t j á n keresztényiesen okos sie-tésre lelkesít, elismerésünket érdemli k i , tagadhatlan le-vén , miszerint az embernek e földön se a vallásosság-, se a tudományosságban nincs, nem lehet „non plus ultra"ja.
Aztán az értelem ama vezércsillaga : az igazság, az eszme-csere s nemes vetély által naponkint több oldalról világosul föl előttünk ; miért is bárminő jártasok lennénk hivatásunk vezérszabályaiban : a szükségest, üdvöst, szépet és nagysze-rűt ezerszer is kedves hallanunk... Azért örömtelt kebelből eredett szavaknak hígye t. sz. ur azon tudósítást, misze-rint nálunk f. hó 4—13-áig ismét missió tartatott. P r i n z András Jézus-rendi atya vala missionariusunk, ki a ca-tholicismusnak szellemében fekvő ész-szívgyőző s boldogító igazságairól, tudományos vallásossággal szónokia korunk főtévedései ellen, megfejtvén naponkint délesti 61/2 órakor tartott s népszerüleg szerkesztett beszédeiben, p. o. a hit-beni közönynek ész- és kinyilatkoztatás-ellenes voltát; „a hit és engedelmesség" nélkülözhetlenségét, az ezer meg ezer alakban mutatkozó bűnnek v o l t á t , s főleg azon okfőbőli gonoszságát, mert a kegyelemre annyira hajlandó Isten hatalmas karját sújtásra ingerli'' stb.
Gondolhatja t. szerk. ur ! minő diadalt ünneple far-sang-bálos napjainkban is szent hitünk, mindkétnemü min-den rang- és vallásuakból zsúfolásig levén naponkint telve templomunk. Az igazság hangja főleg ha könnyen folyó s nem erőtetett szónoklatokban mennydörög, az leirhatlan hatalmú ; á t j á r j a a szív rétegeit ; kitisztázza onnét az elfo-gultságot , ki a szenvedélyt és az észnek a franczia szónok-kal azt mondja: „imádj és hallgass." Áldja meg az áldások ura nmgu főpásztorunkat bokros gondjai közepett értünki gondoskodása áldásteljes sikerével, lássa az emberkor lehe-t ő huzamosságaig alehe-tyai buzgalma s fáradalmának minde-nütt dús gyümölcseit. A n d r á s y ,
középtanod, tanár.
I r o d a i n in.
K a 1 1 i « t a.
(Beszély a harmadik századból.)
A katholikus angol irodalom ujabb remek müveinek méltán elhiresült gyűjteményéből*) a hetedik könyv fek-szik előttem, melyről előre is csak anny it mondhatok, mi-szerint megérdemli, hogy kissé terjedelmesebben ismer-tessük meg.
E mü a már eléggé ismeretes Newman-tól van , ki-nek egy könyve már megjelent a fönndicsért
gyüjtemény-") Sammlnng von klassischen W e r k e n der neuern kath. Li-teratur Englands.
—hu 1 3 5 »
ben. A ,Religio' figyelmes olvasói előtt már egyszer éspe-dig méltó dicséretekkel koszorúzva mutattatott be e szerző;
azért elégnek tartjuk jelenleg csak a jóhangzatu nevet em-líteni , hogy ez azonnal kölcsönözzön a műnek f é n y t , melyet ez ujabb könyv kétszerezve vet vissza szerzőjé-nek arczára, azt méginkább megdicsőítendő. E jelen könyv egy elbeszélést tartalmaz a harmadik keresztény szá-zadból , mely magában csak költemény ugyan ; de törté-nelmileg valódi színezettel bír, mely szinezetnek nagy hi-stóriai becse van. Lehet mondani kellemesen előadott ke-resztény régiségtannak. Sokban hasonlít iránya Chateau-briand „Les Martyrs" czímü regényéhez , azon különbség-gel , hogy Newman müvében a színezet mind igaz ; míg Chateaubriand-éban nagyobbrészt költött vagy költőivé varázsolt.
Kár, liogyT rövid ismertetés szűk korlátai közt vagyok kénytelen ama becses képeket bemutatni, melyek oly . nagy történelmi j á r t a s s á g g a l , szépművészeti ügyességgel és ízléssel vannak ecsetelve ! Szabad legyen remélleni, mi-szerint a Szent-István-Társulat, mely Wiseman ,Fabiola'-jával nemzeti irodalmunkat gazdagította , e minden
tekin-tetben becses műre is ráveti szemeit.
*
» *
Elbeszélésünk Afrikába visz á t , mely a harmadik században a szélesen kiterjedt romai birodalomnak egyik legvirágzóbb provinciája volt. Kartbago volt fővárosa, Sicca pedig mintegy középpontját t e v é , mely középpont körül a mi történetünk is forog. Agellius, kivel mindjárt történetünk elején megismerkedünk, egy romai katonának volt idősebb fia ; atyja egykor a secunda italica vitézei közt szolgált ; később Siccában letelepült, megnősült, s végre öregségében kereszténynyé l e t t , mire őt néhány vértanú állhatatossága buzdította legelőször i s , kik Seve-rus császár alatt szenvedtek Karthagóban. 0 egy volt az őrök közöl, kik a vesztőhelyre is kisérék a vértanukat,
Kiállván szolgálati idejét, a császári kormánytól élte hosz-száig birható földbirtokocskát kapott.
E jámbor aggvitéznek igen gonosz neje volt, ki nem emberi hanem valóban ördögi társaságba illett volna ; sőt a nép között eíféle gonosz szellemekkel való társalkodás-ról gyanús is volt. Az öreg Strabo, midőn keresztény lett, örömmel hallotta, miszerint nem köteles házas életét to-vább folytatni vagy megújítani ily gonosz lénynyel ; s így magánosan nyugalom közt élhette le öreg napjait. Midőn egy alkalommal a hivekkel a synaxison (sz. misén) jelen lett volna : megengedtetett neki, hogy az Oltári-szentsé-get magával haza vihesse ; s így az a szerencse j u t o t t
ne-ki , hogy halála előtt a sz. áldozatot magához vehette. A p a p , ki a szent kenet malasztjaiban részesíté, meghallgat-ta gyónását is. Igaz keresztény módon halt meg. Ez mint-egy 236. körül történt ama hosszú béke a l a t t , melynek az egyház még egész Decius üldözéséig örvendett.
Nem folyhatott le e hosszú, mintegy ötven évig tartó béke a nélkül, hogy ez az egyházra jótékony befolyással ne
lett volna; ha nem is annyira mint kellett volna, de még is sok jó gyümölcsöt hozott e béke. A nagy városokban és a tenger vidékein növekedett száma a keresztényeknek és ezek nagy befolyásra vergődtek, mind kereskedés mind pedig családi összeköttetések által. A keresztény név mindemel-lett gyűlöletes volt, s ha a pogányság valamely nagyobb vallásos ünnepélyt tartott, félre kellett huzódniok a keresz-tényeknek, ha valami erőszakot vagy kigunyoltatást szen-vedni nem akartak.
Epen Astarte*) oc smány ünnepét tartá a siccai nép a városkörüli berkekben , midőn Agellius, szolŐ3 kertjében foglalatoskodék a munkások közt. Szemeiről, hajáról s arcz-vonásairól ítélve európainak hinnők őt. Mozdulatai némi bátortalanságot árultak el ; minden öltönye egy vörös tu-nicából állott, melyet félujjak tartottak vállain és egy köte-lék szorított derekához, hossza egész a térdig ért. Lábain csizmákat viselt. Latin nyelven beszélt a foglalkozó rab-szolgákhoz, kik értették őt, de törve feleltek vissza ugyan-azon nyelven. Tovább haladva találkozék Vitricussal, ki ör-vendve üdvözölte őt és fölöttébb csudálkozott, hogy ily élet-re való ífju elvonja magát Astarte ünnepétől s nem jelenik meg a ligetekben kéjekkel áldozni az istennőnek. Az ifjú lelkét szomorú gondolatok fogák el ez alatt. „Bünt lehel e napnak légköre," kiált föl : „Oh bárcsak ne látnám Isten müveit ekként megfertőztettetni." Dal s kürt hangzott időn-kint ki az erdőségből az elszórt társaságokból. A mint alko-nyodni kezdett, tüzeket látott az ember a fák sűrűjéből föl-villámlani s ide s tova járni. A kis ház , melyben Agellius lakott, túl feküdt az erdőbe vezető uton s hazatértében kényszerülve volt e befertőztetett ösvényen is haladni ké-véssé. Alig hogy kilépett az útra, már is egy vad csoportot látott maga előtt, mely az istentelen helyszinéről haza vo-nult. Minden ünnepies volt. Mindegyik valami jelképét viselte a bálványozásnak vagy homlokán vagy karján ; né-melyek ittasok voltak, a társaság nagyobb része nőkből állott.
„Miért nem vettél részt barátocskám az ünnepély-ben ?" kérdé egyik.
„Nem rosz ember," mondá egy másik, „csak a Fúriák csapása sújtotta le. Én tudom, miféle körből való." Egy harmadik és negyedik magával akarta ragadni ; de Agel-lius kisikamlott közölök. Egy nő utána kiáltott : „Oh rút béka ! ismerem már őt. Nem más mint bűvös , apró gyer-mekeket eszik. Nem láttam-e, hogy a jelet csinálta? a bo-szorkány-jelet? Testvérem szinte úgy t e t t , engem elha-gyott az esztelen, hogy közéjök állhasson. így (s ezzel ke-resztet vetett), így tett ő mindig. Ez keresztény ! hogy veszszen el ! ez minket állatokká akar varázsolni."
„Cerberus nyelje el ő t , a vérszopót !" kiálta egy má-sik nő , s követ ragadva füle mellett zúgatá el. Agellius csakhamar eltűnt szemeik elől; de még mindig hallotta mint gyalázzák és átkozzák : „Hol van a szamár, akasztófára
*) Astarte istennő neve a phöniciaiaknál s egyéb kis-ázsiai n é p e k n é l , kik e név alatt a n a g y természetet s különösen a görö-gök Venusát is imádták.