Az a tudományos tapasztalat, hogy előítéletesség-mentes társadalom nem létezik.
Korábban sem volt ilyen, s prognosztizálható: soha nem is fog megvalósulni hasonló.
CHARLES LAMB szavait kölcsön véve azt mondhatjuk, hogy minden egyes ember egy előítélet-nyaláb (idézi ALLPORT 1999: 29). Azonban fontos azt is leszögezni, hogy „az előítélet nem vélemény” (CSEPELI 2008: 1).
Az előítéletességet mérő kutatások arra keresik a választ, hogy mi az oka az előítélet jelenlétének, illetve kialakulásának, továbbá hogy az mely kisebbségeket érintően és milyen arányban van jelen az egyes társadalmakban, és hogy ennek a gyökerei mennyire vannak mélyen. Nem elhanyagolható kérdés azonfelül, hogy miképpen teremthető egy kevésbé előítéletes, s a mássággal, a más kultúrákkal elfogadóbb társadalom, hiszen ez mindannyiunk közös felelőssége, ugyanakkor érdeke lenne.
Magam most annak a feltérképezését tartom a leglényegesebbnek, hogy vajon milyen módon hozhatnánk létre toleránsabb többségi társadalmat a stilisztika, a nyelv eszközeivel, egyszersmind a nyelvhasználat érzékenyítő finomságaival.
Nem árt hangsúlyozni, hogy az előítéletesség természete kettős: egyaránt lehet pozitív és negatív irányú is. Ám mivel többnyire negatív előítéletességgel lehet találkozni, amikor előítéletes viselkedésről beszélünk, jórészt annak a negatív formájára gondolunk.
A jelenség körülírására számos meghatározás született, amelyek közül a leginkább ismert és használt ALLPORT-tól származik. Az ő megfogalmazásában „az előítélet valamely személlyel szemben érzett idegenkedő vagy ellenséges attitűd, melynek alapja pusztán annyiban van, hogy az illető személy egy adott csoporthoz tartozik, és ennek következtében feltételezzük róla, hogy a csoportnak tulajdonított negatív tulajdonságokkal ő is rendelkezik” (ALLPORT 1999: 36).
Egy másik közkeletű, ARONSON-tól származó definíció szerint az előítélet
„ellenséges vagy negatív attitűd valamilyen csoporttal szemben – olyan attitűd, amely téves vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul” (TAKÁCS
2007: 141–142).
Ha csupán azt nézzük meg, hogy az ezzel foglalkozó szakirodalom milyen széles palettájú, önmagában már ez iránymutató lehet arra nézve, hogy az előítélet kérdésköre nagyon összetett és szerteágazó.
A magyar társadalom előítéletességét G. MÁRKUS GYÖRGY a posztkommunista közelmúlttal, a huszadik századi rendszerváltozásokkal és a távolabbi múlttal magyarázza, amelyben relevánsnak tűnik Magyarország „kompország jellege”, a történelmi kudarcok és zsákutcák (G.MÁRKUS 2012).
Ha előítéletességgel foglalkozunk, nem lehet megkerülni a megismerési folyamat működését, a kategorizációt, a csoporttudatosságot (ingroup és outgroup), a sztereotipizálást, a bűnbakképzést és egyéb személyiségjellemzőket, hiszen mindezek ismerete szükséges ahhoz, hogy valamely személy előítéletes viselkedését megértsük.
Noha a névvel ellátott (nyelvi) azonosítás a kategorizáció működésének alappillére – máskülönben a világunk szavak nélkül csak empirikus homokhányás lenne (ALLPORT
1999: 230) –, az így létrejövő etnikai címkék elsöprő erejűek.
KIRÁLY ILDIKÓ felfogásában „az előítélet […] tudáscsomag-differenciára épül rá.
[…] Ha ez igaz, akkor megdől az a nézet, hogy az előítélet érzelmi identifikáció”
(SZEGEDI 2015: 5).
A fentiek ismeretében hangsúlyozni kívánom, hogy mivel kutatómunkám fókuszában a sajtó nyelvezete és az előítéletes szóhasználat áll, az előítélet kérdéskörének komplexumán belül kiemelten azzal foglalkozom, amely az információkon-félinformációkon nyugvó általánosításon alapul. Mindez természetesen nem jelentheti és nem is jelenti azt, hogy kizárnám a kérdés többi aspektusát, hiszen ezek mindegyike együttesen érvényesül akkor, amikor az olvasottak hatására (is) kép rajzolódik ki bennünk a zsidóságról, a cigányságról vagy a homoszexuálisokról.
Az én kutatásom nem megy túl az előítéletesség verbális megjelenésének vizsgálatán, azaz az allporti előítéletességi skála legenyhébb fokozatával, a szóbeli előítéletességgel4 foglalkozom (ALLPORT 1999: 44–45). (Ez a szóbeli előítéletesség jelen esetben leírt előítéletességet jelent, hiszen a vizsgálat az újságok nyelvezetére összpontosít.) Szükségesnek tartom hangsúlyozni ennek a „legenyhébb” szintnek a relativitását, hiszen a szavaknak, a szóhasználatnak óriási jelentősége van, s a nyelv a maga erejével hatalmas lavinát képes elindítani.
Ahogyan ERŐS FERENC lejegyzi: „Nincsenek »ártatlan« vagy »ártalmatlan«
előítéletek. A szavak tettekké válnak, nem maradnak következmény nélkül, az előítéleteket kifejezésre juttató emberek szándékaitól függetlenül is. Az előítéletet valló személyek többsége azonban hajlamos arra, hogy – amennyiben a körülmények lehetővé
4 A többi fokozat: elkerülés, hátrányos megkülönböztetés, testi erőszak, kiirtás.
teszik – verbálisan kifejezésre jutó ellenséges attitűdjeiket mások elkerülésében, diszkriminációjában, sőt üldözésében, az »idegenekkel« szembeni erőszakos cselekedetekben, terrorban érvényesítsék” (ERŐS 2007: 3–4).
Ezek mellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a gyakori, ismétlődő, sulykoló jellegű hangoztatásnak jelentősége van az előítéletek kialakulásában, illetőleg más szavakkal: „naponta halljuk, milyen meghatározó szerepe van az ismétlésnek az emberek befolyásolásában” (KIRSCHNER 1999: 62). És mindaz, ami a különböző médiumokon keresztül eljut a befogadóhoz, az távolról sem mentes ezektől a sugallt nyomatékoktól: „Bármelyik oldalról közelítjük is meg a tömegkommunikációt, a véleményformálás szándéka mindig jelen van, ezért is nevezik a televíziózás szociálpszichológiájával foglalkozó amerikai kutatók, Aronson és Pratkanis
»rábeszélőgép«-nek a médiát” (BÍRÓ–NYÁRÁDY 2004: 181–182).5 3.1. Sztereotípia és előítélet
Noha én az előítéletességgel foglalkozom, szükségesnek tartom, hogy egy rövid kitekintés erejéig egy kapcsolódó fogalomról, a sztereotípiáról is szóljak néhány szót.
A modern szociálpszichológia LIPPMAN fogalmát követi (1992), aki szerint a sztereotípia „kategóriával társult túlzáson alapuló nézet. Feladata a kategóriával kapcsolatos viselkedés igazolása (racionalizálása)” (ALLPORT 1999: 245).
Úgy kell gondolnunk a sztereotípiákra, mint egyes alkotóelemekre, amelyek szerepet játszanak az előítéletek kialakulásában, ám önmagukban nem magyarázzák azokat. Meglátásom szerint valamiféle sajátos rész-egész viszony van e két fogalom között, illetve azt is mondhatjuk, hogy egyik fogalom elvezet a másikig. Ez valójában illeszkedik a BETTELHEIM és JANOWITZ6 által felállított fokozati skála logikájához (idézi ALLPORT 1999: 116).
PHALET és POPPE modellje alapján a sztereotípia két dimenzióban jelenik meg:
az egyik a gazdasági és társadalmi kompetencia, a másik a hatékonyság és az erkölcs területe. Ezek alapján négy különböző sztereotípia-együttesről lehet beszélni:
kompetens és erkölcsös csoportokról, inkompetens és erkölcsös csoportokról,
5Egy gondolat erejéig arra is érdemes kitérni, hogy nemcsak az írott médiatartalmak alkalmasak sztereotipizálásra, hanem például a karikatúrák, az élclapok rajzai is (erről ld. például VÖRÖS 2003).
6 Vizsgálatukban az előítélet mértékének megállapítására 4 kategóriát használtak (az enyhétől a súlyosig haladva): türelmes, sztereotipizált, kimondottan kisebbségellenes, erősen kisebbségellenes.
kompetens és erkölcstelen csoportokról és inkompetens és erkölcstelen csoportokról (idézi KOVÁCS–BINDORFFER–MANDEL 2009:8).
A sztereotípiák elősegítik, hogy a világról ne kelljen differenciáltan gondolkoznunk, hiszen segítségükkel már meglévő, sematikus tudáskeretbe tudjuk illeszteni az új információkat, ismereteket.
Tapasztalatom szerint, ha megkérdezzük valakitől, hogy miért viseltetik előítélettel valamely más személy iránt, akkor általában sztereotípiákat kezd el sorolni, illetve – más esetekben – saját tapasztalatokat. Így például a zsidósággal kapcsolatos előítéletes attitűdben pontosan azok a negatív sztereotip elemek találhatóak, amelyeket BETTELHEIM és JANOWITZ, valamint KATZ és BRALY lejegyzett: klikkesedés, pénzsóvárság, világhatalom, tisztességtelen üzleti módszerek, ravaszság, szorgalom, értelmes, törekvő (ALLPORT 1999: 247–248). Hogyha mindezt valamelyest történelmi távlatban nézzük, akkor sincs lényeges elmozdulás (idézi SÍKLAKI 2010: 67).7 1933-ban a zsidókkal leggyakrabban társított öt jelző a következő volt: agyafúrt, haszonleső, szorgalmas, kapzsi, intelligens. 1951-ben a sorrend agyafúrt, intelligens, szorgalmas, haszonleső, törekvő volt, s 1967-ben ez a törekvő, anyagias, intelligens, szorgalmas és agyafúrt rangsorra változott.
A sztereotípiák természetszerűleg nem csak a zsidósággal kapcsolatban élnek.
Figyelemre méltó például, hogy HEGEDÜS T. ANDRÁS 1985–1986-os vizsgálatában 58 fajta sztereotípiát talált a cigánysággal kapcsolatos hírekben (HEGEDÜS 1987: 114).
Számos sztereotípia nem logikusan jön létre, azok sok esetben minden tényszerűséget nélkülöznek. Ez lehet az oka annak, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos diskurzusokban sokszor egymásnak ellentmondó állítások jelennek meg, vagy olyanok, amely tulajdonságokat egyébként kívánatosnak tartunk, ha éppen nem az adott kisebbségről van szó (például: szorgalom, tudásvágy, sikeresség). Ezen ellentmondások felszínre hozására, illetve igazolására végzett kísérletet ADORNO,FRENKEL-BRUNSWIK, LEVINSON és STANFORD 1950-ben (idézi ALLPORT 1999: 250). Ők ellentétes értelmű mondatpárokat alkalmazva kimutatták, hogy ugyanazok az emberek vádolták a zsidókat például elzárkózással, akik beszivárgással is. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy az egyén tulajdonképpen bármilyen sztereotípiát elfogad, amely igazolni képes az ellenszenvét, s ilyenkor még csak azzal sem törődik, hogy ezek az állítások összeegyeztethetőek-e egymással.
7Roger Brown 1986-os vizsgálata
KOVÁCS ANDRÁS, BINDORFFER GYÖRGYI és MANDEL KINGA a pilisi térségben kutatta – egyéb kisebbségek mellett – a cigánysággal és a zsidósággal kapcsolatos sztereotípiaprofil jellegét. Megállapították, hogy Piliscsabán, Pilisszentkereszten és Pilisszentivánon is az etnikai hierarchia legalján helyezkednek el a romák, ugyanakkor kimutatták, hogy a zsidókkal szembeni sztereotípiák pozitív irányban változnak (KOVÁCS–BINDORFFER–MANDEL 2009:7,13).
A kérdéskörben még egy állítást lényeges leszögezni: nem csupán a többségi társadalom vélekedik sztereotip módon a kisebbségekről, hanem a kisebbségi társadalom tagjai is saját magukról, valamint az egyes kisebbségi csoportok egymásról (ALLPORT 1999: 253).
Mindezek mellett azt sem árt szem előtt tartanunk, hogy noha nem könnyen, de a sztereotípiák megváltoztathatóak, s ebben nem kevés szerepe van – többek között – a multikulturális szemléletű oktatásnak.