történelem, egy folyamat, lineáris út a cél felé, az optimista haladáshit által mozdított állandó politikai törekvés. Ahogy mondtuk, ennek fokmérője olyan, igencsak evilági dolgokban ismerhető fel, mint a prosperitás, a tervezhetőség megvalósításának optimalizálása, a technológiai haladás konzekvens elősegítése és olyan társadalmi intézmények tekintélyének a kontrollja, amelyek csak gátolnák az előbbieket (állam, szervezett egyház).
…és politikai következményei
beszélhetünk – egy vagy maximum két generáció után WASP-ekké váltak.
152Mindazonáltal a WASP archetípusa továbbra is egy meghatározott földrajzi terület, mégpedig New England szociológiailag angol etnikumú, puritán telepesközössége maradt.
A WASP öntudat tehát sokáig az amerikai mítosz legerősebb, kulturális és identitásbeli, de mindazonáltal logikusan következő és történeti–szociokulturális okokból világosan magyarázható eleme volt. Az angolszász népek küldetéstudata is ebből táplálkozott, amelyet Amerikában Josiah Strong képviselt igen erősen. A XIX. század végi optimista, gazdasági, demográfiai, szellemi ereje teljében lévő Egyesült Államok WASP-jei számára a következők szerint foglalta össze kiválasztottságuk okát. Strong szerint az angolszászok képviselik a Nyugat két legnagyobb eredményét: a kereszténységet és a szabadságjogokat.
Demográfiai súlyuk, gyarmatosításra való képességük és szellemiségük jelöli ki helyüket, amely a „legmagasabb civilizáció”, Amerika pedig az egész angolszász világ vezetője. Így ír ezzel kapcsolatban Strong: „képtelenség volna kétségbe vonni, hogy Észak-Amerika az angolszászok legnagyobb otthona, hatalmuk legfontosabb központja, életük és befolyásuk centruma.”
153Különösen érdekes, hogy a mai neokonzervatívok – akiknek elődei az amerikai identitás feldolgozásában nem véletlenül az élen jártak – az ún. hazafias asszimilációt (Patriotic Assimilation) hangsúlyozzák a WASP-mag fehér és keresztény nativizmusával ellentétben.
154Eszerint Amerika nemzete a „bevándorlók” – és nem, mint Huntington írja, a
„telepesek” – szellemi közössége, amelyet két elvárás alakít ki: (1.) az újonnan jöttek (newcommers) „el kell, hogy sajátítsák az amerikai kulturális élet közös magját” és (2.) a már itt lévőknek segíteniük kell őket ebben. Így a bevándorlók tulajdonképpen akkor válnak igazi amerikaivá, amikor az amerikai örökséget (American Heritage) asszimilálták magukban. Az amerikai identitás elsajátításáról álljon itt egy – európai szemmel minden bizonnyal kissé automatikusnak és talán racionálisnak érzett – vélekedés:
[…] a bevándorlók és gyermekeik az amerikai történelemre a sajátjukként gondolnak és nem úgy, mint az „ő” múltjukra. Elképzelhetjük azt a 8. osztályos koreai–amerikai lányt, aki az 1787-es alkotmányozásról tanul! Mire gondol: „ők” vagy „mi”? A philadelphiai alkotmány megírásakor azt képzeli-e, hogy azt európai fehér férfiak csinálták – azaz „ők” – kétszáz évvel az ő koreai szülei ideérkezése előtt; vagy pedig a „mi” történelmünknek érzi-e ezt, amikor
„mi” amerikaiak alkotmányt adtunk magunknak?155
Amerika nemzeti identitása tehát jó ideje nem származási, genetikus, hanem „vállalási”
kategória, amelyet egyénileg kell megtenni. (Érdekes és nem véletlen, hogy az USA számára csak a második világháború adta meg először a nemzeti kollektivitás valóságos és tömeges élményét.) Amerika nacionalizmusa sajátos patriotizmus (patriotism), úgy értve, hogy a szó eredeti jelentésével ellentétben nem a föld és az előző generációk identitása (Barrès) határozza meg, hanem egyéni döntés eredménye. Nem egy helyhez kötődik, hanem egy elhatározáshoz, ami mindig „tőlem” függ – azaz önkéntes, mert individuálisan választható.
156
152 A németek beilleszkedését a ’60-as években New Yorkban kutatást végző neokonzervatív szociológusok is kimutatták. Ennek okául a csoport asszimilációs hagyománya, műveltségi szintje, vallása, nyelvi készsége és az angolszász kultúrához való vonzódása jelölhető meg. (GLAZER, Nathan–MOYNIHAN, Daniel Patrick:
Beyond the Melting Pot: The Negroes, Puerto Ricians, Jews, Italians and Irish of New York City. [1963]
[2nd ed.] MIT Press, Cambridge, 1991. 311–312. oldal)
153 STRONG, Josiah: Our Country: Its Possible Future and Its Present Crisis. (1885) In: AR, 22. oldal
154 A nem-neokonzervatív amerikai konzervativizmus egyik árnyalata sem hisz ebben olyan optimista módon, a paleokonzervatív Patrick J. Buchanan épp úgy szkeptikus a multikulturális társadalmat illetően, mint a tradicionalista katolikus Molnár Tamás. De a volt neokon Huntington vagy a liberálkonzervatív John Lukacs sem osztja a neokonok optimizmusát. A kérdés általános elméleti tisztázására ld.: EGEDY Gergely:
Konzervativizmus az ezredfordulón. Magyar Szemle Kvk. Bp. 2001. (Multi)kultúra – konzervatív olvasatban. c. fej.
155 Idézi: What About ’Patriotic Assimilation’? In: The Weekly Standard Foreign Policy Post, 2006. március 27. (A részlet John Forte-nak, a neokon Hudson Institut igazgatójának 2003-as cikkéből származik.)
156 TILL, Kinzel: Amerikas Identität. In: Sezession, 2004. 7. szám, 57. oldal
Egy kortárs neokonzervatív gondolkodó egyenesen a negyedik nagy nyugati vallásnak nevezi az amerikanizmust, mondván, Jeffersontól Wilson világdemokratizálási tizennégy pontján át George W. Bush terror ellenes hadjáratáig a vallásos meggyőződés hajtotta az amerikai nemzet elnökeit.
157Több más kutató és megfigyelő szintén arra a megállapításra jutott, hogy az amerikai nemzeti érzés valóban „vallásos tendenciájú” (R. W. Emerson). Az amerikaiság mint hitvallás igen markánsan fogalmazódott meg ifj. Bush 2002. július 4-ei beszédében is: „nincs olyan, hogy amerikai fajta – csak amerikai hitvallás van.”
158Az amerikanizmus névvel illethető amerikai kulturális–identitásbéli jelenség talán egy újabb, teljes élet- és létfilozófiával, politikai tervekkel és belső koherenciával rendelkező ideológia, amiképpen Richard Hofstadter aforisztikusan mondja: „Amerika sorsa nem az, hogy ideológiái legyenek, hanem hogy önnön maga legyen azzá.” A neokonzervatívok új nemzedékéhez tartozó Ben Wattenberg pedig így írt: „Mi vagyunk az első univerzális nemzet.
»Elsők«, mert legelsőként vagyunk ilyenek, és »elsők«, mert mi vagyunk a »No. 1.« És
»univerzálisak«, mivel ez a tény határainktól független és globális.”
159Mivel az amerikai identitás nem területhez, vagy származáshoz, hanem egy hitvalláshoz kötődik, s ennek legmarkánsabb megjelenési formája valamilyen politikai elv- és intézmény-együttes (liberális demokrácia, kapitalizmus, individualizmus), ezért nem meglepő, ha az amerikai identitás ideologikus természetű. Ez az ideológia – kimondva megint: az amerikanizmus – pedig a demokrácia kormányzati rendszerében és politikai eszméjében manifesztálódik, amely kialakulásának lehetősége Amerika történeti körülményei miatt abszolút adott volt.
160Lipset úgy is fogalmaz, hogy Amerika nemzeti ünnepei ideologikusak, mivel valamilyen politikai doktrína kinyilatkoztatásához kapcsolódnak, míg a hagyományos, vagy „nem új” nemzetek ünnepei katonai győzelmekre/vereségekre emlékeznek vagy a valláshoz kapcsolódóak.
161Amerikainak lenni tehát hitvallás, egy élet- és gondolkodásmód felvétele, olyan szakrális tárgyakkal és jelképekkel szimbolikus térré alakított szentélyben, mint a csillagos-sávos lobogó s annak ódája, a iskolákban reggel elénekelt Hűségeskü a Zászlóhoz, vagy a Capitol Hill, az Alapító Atyák (America’s Founders) öröksége és az Amerikai Alkotmány;
mindez olyan egyházzenével kísérve, mint az amerikai himnusz. A himnusz utolsó passzusai a fent hozott Franklin-idézethez hasonló világossággal szólnak az amerikai nemzeti érzés természetéről és ennek összefüggéséről az amerikai mítosszal:
Lobogj a szabadság országa és a bátrak hona felett!
És így legyen mindörökké, ha a szabadság hőseinek Kell állniuk szeretett honuk és a háború között:
Mert áldozatuk győzelmet és békét teremt. A Gondviselés Megmentette nép dicsérje a nemzetet mentő Urat, Mert győznünk kell, amikor az ügyünk igazságos.
Legyen jelszavunk: Tebenned a bizodalmunk!
És ez a csillagokkal ékesített zászló győztesen fog lobogni A szabadság országa és a bátrak hona fölött.
157 GELERNTER, David: Americanism: The Fourth Great Western Religion. Doubleday, New York, 2007. Az amerikai identitás mint polgári vallás felfogására ld.: BELLAH, Robert: Civil Religion in America. In:
Daedalus, 1967. 1. szám.
158 BUSH, George W.: State of Union Address to the Nation. The United States Capitol, Washington D. C.
2002. június 4.
Az egyik legismertebb neokon szerzőpáros, Nathan Glazer és Daniel Patrick Moynihan már igen korán olyan „amerikai tapasztalatról” beszélt, amelyet az újonnan jött átél és ettől válik az amerikai nemzet részévé. (GLAZER–MOYNIHAN, i.m.)
159 WATTENBERG, Ben: The First Universal Nation: Leading Indicators and Ideas about the Surge of America in the 90s. Free Press, New York, 1991. 24. oldal
160 BOORSTIN, Daniel J.: The Genius of American Politics. Univ. of Chicago Press, Chicago, 1953. További bő és értékes feldolgozásra ld.: KILIAN, Martin: Die Genesis des Amerikanismus. Zum Verhältnis von amerikanischer Ideologie und amerikanischer Praxis, 1630–1789. Campus, Frankfurt a. M.–New York, 1979.
161 LIPSET, S. M.: The First New Nation: The United States in Historical and Comparative Perspective. W. W.
Norton&Co. New York, 1979. 75. oldal
Ennek megfelelően az amerikanizmus az, amin belül lehet valaki demokrata, republikánus, liberális vagy konzervatív. Ez az amerikai nemzeti minimum, s nem csoda, ha a megszegői elleni – néha mégoly indokolt – fellépést sokszor cinikusan boszorkányüldözésnek nevezik.
Az amerikai mítosz és a kapitalizmus szelleme
Az amerikai mítoszból eredő gazdaságpolitikai következmények igen korán megfigyelhetőek, hiszen nagyon is érhetően a pioneer-ek életben maradása egyedül a szorgalmas munkának a takarékossággal való párosításával, az új földek feltörésével, a vadászat bátor űzésével volt elképzelhető – de a Benjamin Franklin által is megfogalmazott „önhaszon = társadalmi haszon” reláció tiszteletben tartásával.
Európából nézve az amerikai gazdasági élet könyörtelen, mivel nincsen védőkorlát a szabadpiac mechanizmusának kitett piaci résztvevők számára.
162A kapitalista gazdaságfilozófia az európai feudális intézmények történeti hiányában az amerikai gazdaság eredeti gondolati hagyománya lett, hiszen a kapitalista szellem, a „kapitalista ethosz”
(Weber) volt az, amely kezdettől fogva áthatotta az Unió gazdasági viselkedését, cselekvését már akkor is, amikor még Adam Smith le sem írta annak jellemzőit. Amerika tehát, ahogyan Irving Kristol írja, a „par excellence kapitalista nemzet”. Werner Sombart a kapitalizmus kialakulásában a luxust és a háborút kitűntetett figyelemben részesítette, míg Weber a protestáns szellemiség posztlutheri angolszász mutációjának racionális mentalitásában lelte meg a kapitalizmus genezisének magyarázatát.
163Úgy hisszük, Weber elmélete tökéletes igazolást nyer a puritán Amerika viszonylatában.
A jeles neoliberális, illetve Amerikában neokonzervatívnak mondott közgazdászt, Milton Friedmant idézzük, akiknek Free to Choose (1980) című könyve így kezdődik:
Amióta az első európaiak megtelepedtek az Új Világban, Amerika mágnesként vonzotta a kalandot keresőket, azokat, akik az elnyomás elől menekültek vagy egyszerűen jobb életre vágytak. […] Amikor megérkeztek, nem találtak arannyal kikövezett utcákat, nem találtak könnyű életet. Szabadságot találtak és lehetőséget, hogy képességeikből a legjobbat hozzák ki. Kemény munkával, találékonysággal, takarékossággal és szerencsével a legtöbbjüknek sikerült vágyaikat és álmaikat […] megvalósítani […].164
A Miltonnál jóval konzervatívabb Clinton Rossiter hasonló természetességgel írt az amerikai gazdaság hagyományos gyökereiről. Íme:
Általánosságban nyugodtan elmondhatjuk, hogy a telepek gazdasági története egy expanzióról szól – mégpedig a döntés szabadságának, a lehetőségek egyenlőségének, a termelékenység színvonalának és a verseny életképességének kiterjedéséről. Itt találjuk egyben a modern Amerika sorsát is megformáló gazdasági rendszer mítoszának alapjait is.165
162 Nem csak Európából hangzik el ilyen kritika, hanem Amerikában is jelen volt és van ez a vélekedés, ám olyanok részéről, mint a marxista, baloldali progresszivista Hofstadter (HOFSTADTER, Richard: Social Darwinism in American Thought, 1860–1915. Univ. of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1944.). Az újabb progresszív kritikák közül ld.: THOMPSON, Michael J.: The Politics of Inequality: A Political History of the Idea of Economic Inequality. Columbia UP, Columbia, 2007.
163 Sombarttól: Der moderne Kapitalismus. (1902); Die Juden und das Wirtschaftsleben. (1911); Krieg und Kapitalismus. (1913); Luxus und das Kapitalismus. (1922). WEBER, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. (1904–5) (2. bőv. kiad.) Ford.: Józsa Péter. Cserépfalvi, Bp. 1995. (Kettejük felfogásának összehasonlítására és később előadandó következtetéseink megalapozására felhasználtuk a köv. munkát: GREGERSEN-LABOSSA György: A zsidó–keresztyén kultúrkör gazdasági fejlődésének ószövetségi forrásai. Bp. [Kézirat] 1995.)
164 FRIEDMAN: Választhatsz szabadon. 7. oldal
165 ROSSITER, i.m. 30. oldal
A szűkösség relatíve ismeretlen voltával könnyen magyarázható a kapitalista gazdasági terjeszkedés bátorság-ethosza ott, ahol eleinte a földek megszerzése bármikor adott volt. A kereskedelemtől való egyáltalán nem tapasztalható tartózkodás – ami például Kelet-Európa katolikus népeiben oly erősen élt sokáig – a kisközösségi élet berendezkedéséből eredt, de már ezt előfeltételezte a hajózó- és tovább erősítette a vándorló életforma is. A vándorlás, a földszerzés, a korai vasútfejlesztés, a cserekereskedelem a mobilitás életformáját természetessé tette. Mobil népesség, mobil életmód – mobil tőke. A természetből adódó tények és a történeti fejlődés sajátosságai mellett ugyanakkor könnyen felismerjük az első amerikaiak gazdaságfelfogásában az ószövetségi gyökérzetet, hiszen a puritánok a
„szaporodjatok és sokasodjatok” (1Móz. 1, 22.) parancsát a weberi értelemben is alkalmazták, aminek kézzelfogható gazdasági következményei sem maradhattak el.
Talán hangsúlyoznunk sem kellene, hogy az előbb előadottak azonban semmi esetre sem jelenthetik azt, hogy a protestáns amerikai telepesek emberi akaratának, fegyelmezett munkaetikájának és produktív életének tiszteletéről lemondjunk. Sőt, éppen ellenkezőleg áll a dolog!
Az amerikai mítosz plebejus-, kispolgári- és farmermentalitását Franklin vélekedése kiválóan reprezentálja, amikor írásaiban a következő erényekre teszi a hangsúlyt: szorgalom, munkafegyelem, állhatatosság, kitartás, takarékosság, önmérséklet és önmegtartóztatás, egyszerűség, lemondás, mértékletesség, serénység. Hozzátehetjük: evilági, mindennapi aszkézis. Franklin 1757-ben álnéven kiadott népkalendáriumában így oktatta olvasóit:
Kedves barátaim és jó szomszédaim, kétségtelen, hogy az adók igen súlyosak; mindazonáltal, ha nem kellene egyebet fizetnünk, mint azt, amit a kormány követel tőlünk, úgy azt könnyen elvehetnők; csakhogy egész sereg sokkal súlyosabb terhünk is van. Például lustaságunk kétszerte többet vesz el tőlünk mint a kormány, gőgünk háromszor annyit, könnyelműségünk négyszer is annyit. […] Mert ha számítjuk azt az időt, amelyet teljes lustaságban töltünk, amidőn semmit sem dolgozunk, vagy olyan haszontalansággal bíbelődünk, melyek semmire sem vezetnek, így azt fogjuk találni, hogy igazat mondok. […] elég időnk lesz aludni, midőn a koporsóban leszünk.166
Amit Franklin megfogalmazott erényként, az a puritán öndefiníció biblikus alapjaira vezethető vissza, ez pedig visszavisz bennünket a posztlutheri radikális protestantizmus idejétől a zsidó aszketizmusig. Ugyanakkor a polgári mértékletesség – amelyet a neokonzervatív Irving Kristol olyan nagyra értékel a klasszikus amerikai kapitalizmus biztonságossá tételében – az újszövetségi keresztény hagyományból is kiszűrhető. A Biblia szó szerinti teológiai értelmezése és szintén szoros mentalitásbeli, viselkedési kódexként (törvénykönyvként) történő alkalmazása Pálnak a Galata-beliekhez írott levelén alapul. Pál így inti a kisázsiai gyülekezet tagjait:
[…] a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. […] A test cselekedetei azonban nyilvánvalóak, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam: akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. […] Akik Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. […] Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.167
A test kívánságaival szemben a puritán mentalitás az elmélyült imát és a bűnös test dolgoztatását állítja. A munka különben is Isten rendelésére jött létre, hiszen a bűnös embert ezzel is sújtotta a Paradicsomból való kiűzetéskor (1Móz. 3, 17–18.). A munka tehát vezeklés,
166 SAUNDERS, Richard [FRANKLIN, Benjamin]: A gazdagodás útja. (1757) Ford.: báró Láng Mihály.
Franklin, Bp. 1914. 10–12. oldal (Kiemelés az eredetiben.)
167 Gal. 5, 17., 19–21., 24. és 26. (Kiemelés tőlem.)
de gyümölcsének – amely Isten áldása – learatása sem az élvezetek kedvéért történik, imigyen felhalmozására potenciális lehetőség teremtődik a puritán gondolkodás logikája szerint.
Weber szerint a kapitalizmus szelleme legjobban az „evilági aszketikus protestantizmus” felől magyarázható, amin a puritán kálvinizmus racionalista életfelfogását érti, ennek teológiai elveivel együtt. Méghozzá azért, mert „az aszketikus szekták életmetodikája” kiválóan be tudta indítani a gazdasági életben az „»individuális« ösztönzés”
katalizátorát.
168A kapitalizmus márpedig individuális gazdaság, ahol az egyéni haszon az érvényesség mércéje. Weber a protestantizmus kapitalizmus életrehívásában betöltött szerepének határát Luther és Kálvin között húzza meg. Mindkettőjük teológiája nagy szerepet tulajdonít az egyéni Biblia-olvasásnak, az egyéni hivatás és hívás felismerésének, a munkának. Azonban az önuralom hangoztatásának lutheri hiánya és Kálvin teokratikus genfi fegyelme között a különbséget nem lehet nem észrevenni. Weber tovább árnyalja a képet, mondván, hogy Luther teológiájában az Istennel való kapcsolatból a misztikus érzelmeket egyáltalán nem rekesztette ki, a gonosszal való ütközést hirdette és a kegyelem jelentőségét mindennél többre tartotta üdvtanában; míg Kálvin a cselekvést és a viselkedést hangsúlyozta, minthogy Isten a kiválasztottakban működik, azok pedig ennek megfelelően cselekednek.
169De ezeknél az még inkább jellemző, hogy Luther a hivatás, míg Kálvin a kiválasztottság gondolatát közvetíti írásaival. Míg Luther a hivatás etikáját (Berufsethik) és az anyagi világban végzett munka elkerülhetetlenségét hangoztatta, összekötve azt a nem evilági erő általi elhívással;
170addig Kálvin predestináció-tana lehetőséget teremtett a kiválasztottság anyagi javak felhalmozásán keresztüli demonstrálására, és ennek szekularizációja már a racionális munkaüzem létrehozása felé nyitott ajtót. Összefoglalva tehát, míg Luther szemében az individualizmus gyűlöletes volt, Róma korruptságát és szentségtelenségét úgy bírálta, mint a pénz hatalmát és a pápával financiális összeköttetésben álló Fuggereket, hiszen rurális–patriarchális meggyőződésű volt; addig az polgári–urbánus Kálvin a gazdasági ügyekben egyáltalán nem tanúsított távolságtartást és individualizmusa megengedte, hogy az üdvözülésre való elrendeltetés az iparkodás eredményei révén is reprezentáltassék. „Dicsőítsd Istent szorgalmatos munkáddal!” – mondta Kálvin.
171Több mint döntő jelentőségű, hogy a sok szempontból humanista-ellenes, premodern Luther több ízben is elítélte a nagy arányú kamatot; Asztali beszélgetéseiben olvassuk:
Isten áldása van [azon] a jog szerinti polgári kereskedésen, amikor valaki húsz pfennigen egyet nyer, hanem a kereskedésben az istentelen és tűrhetetlen nyereség átkozott. […]
Méltányos nyereség az, ha húsz pfennig egyet fiadzik, száz arany egy aranyat hoz, csakhogy a szégyenletes, átkozott kapzsiság semmiféle határt nem ismer; egy pfennighez két másikat, száz aranyhoz kétszáz másikat akar kaparintani, azért nincsen Isten áldása rajta.172
Addig Kálvin engedélyezte a kamatszedést, ezeket olvassuk nála Luther halála előtt egy évvel:
az én ítéletem szerint teljesen értéktelen [az az állítás], hogy t. i. a pénz nem szül pénzt. [...] ha Ön a pénzt szekrénybe zárja az nem fog szaporodni. És közülünk nem is ad senki semmit kölcsön éppen csak azért, hogy úgy heverjen a pénze hiába és semmi hasznot se húzzon belőle. Mert a haszon nem a pénzből, hanem annak jövedelméből származik.
168 WEBER, 262. oldal
169 Uo. 121. oldal
A kapitalizmus kálvinizmushoz való kapcsolásában többen követték Weber-t: FULLERTON, Kemper:
Calvinism and Capitalism. In: Harvard Theological Review, 1924. 21. szám; TAWNEY, R. H.: Religion and the Rise of Capitalism. [1926] Pengiun Books, Harmondsworth, 1964. Ez úton mondunk köszönetet Gregersen-Labossa Györgynek a kérdéses tárgyban vele folytatott termékeny beszélgetésekért.
170 ALTHAUS, Paul: Die Ethik Martin Luthers. Gütersloher Verl. München, 1965.
171 TAWNEY, 98–99. és 111–117. oldal
172 LUTHER, Martin: Asztali beszélgetések. (1531–1546) Vál., összeáll., jegyz. és ford.: Márton László.
Helikon, Bp. 1983. 39. oldal
A kamatról nem Istennek bizonyos határozott és sajátlagos rendelése alapján kell ítéletet mondanunk, hanem csupán a méltányosság szabálya szerint.173
A kapitalizmus egyik szülője tehát a reformáció volt (R. H. Tawney), pontosabban annak angolszász puritán változata, ami a kálvinizmus radikális folytatása volt.
Weber elmélete oda hat, hogy a puritán szekták által radikalizált kálvinizmus hozta létre azt az életmódod, amit a következők jellemeznek: teológiai individualizmus; a puritán erkölcs és életvitel parancsa; az evilági tevékenység olyatén felfogása, hogy az a kiválasztottak által Isten állandó dicsőítésére szolgáló gyakorlat („gyümölcseiről ismeritek meg őket” [Mt. 7, 20.]); az eleve elrendeltetés hitének (predestinatio) racionalisztikus/racionalizált változata. Végül Weber a puritánok aszketikus, takarékos, racionalizált és az időveszteséget bűnnek tartó életvezetéséből a tőkefelhalmozó gazdasági viselkedés, valamint a kereskedelmi nyereségben realizálódó haszon folyamatos megszületését származtatta.
174Weber az amerikai viszonylatok között kiválóan látta meg, hogy az egyház és a szekta a gazdasági életben milyen következményekkel jár. Míg az egyház „kegyelmi intézmény, amely az üdvözülés javait igazgatja, amelyhez tartozni (eszmeileg!) kötelező, ennélfogva az oda tartozó tulajdonságait illetően semmit sem bizonyít”; addig a szekta „kizárólag vallási és etikai értelemben kiválónak minősített emberek voluntarisztikus szövetsége, amelybe az ember önként lép be, ha a vallási próba önkéntes kiállása után felvételt nyer.”
175Weber kutatásai alapján arra a megállapításra jutott, hogy az amerikai pénzügyi életben a hitelképesség, a bizalom, a megbízhatóság jele, sőt a tisztességesség, a becsületesség és az ún. „jó ember”
sajátja a valamely protestáns kisegyházhoz való tartozás; s nem véletlen, ha a vezető gazdasági szereplők közé kerülésben észrevehető a kapcsolati tőke felekezeti meghatározottsága.
176Az amerikai gazdasági rendszernek az amerikai mítoszból eredő valósága ott válik problémássá és a társadalmi berendezkedés szempontjából veszélyessé, ahol az ön- és a közhaszon a technikai civilizáció létrejöttével fordított arányban fog újratermelődni és ennek következménye már az lesz, hogy az amerikai puritán hagyományból kipárolog a „szeresd felebarátodat” és szekularizálódása után az amerikai őshagyomány belefullad a politika csupán business-alapú megközelítésébe. A friedmani és hayeki purista szabadpiaci érvelést elfogadó neoliberális gazdaságpolitika – amely bizonyos szempontból a neokon gazdaságfilozófiája talapzatául is szolgál – az amerikai örökségből, a mítoszból elhagyja Franklint, de Röpke tanácsait sem fogadja meg a szabadpiacot mérséklő elemek társadalmi fontosságáról.
177Pedig Weber szerint nem a nagykapitalisták, hanem a középvállalkozók és a kispolgári családi vállalkozások határozzák meg a sajátosan amerikai „puritán-kapitalizmus ethoszát” (Weber) – hiszen ők hozták létre Amerika gazdaságának egyáltalában vett szellemét is.
Amerikai misszió
A himnusz szövegében olvasott, transzcendens erők által védelmezett föld (Heaven-rescued Land) és az a sor, amely a szabadságért küzdő amerikaiakat – akikhez nyilván a himnusz szól
173 Idézi: SEBESTYÉN Jenő: Kálvin és a kapitalizmus. Kálvineum Rt. Marosvásárhely, 1911. 9. oldal [A részletek Kálvin De usurus c., az uzsoráról szóló leveléből származik, amely 1545-ben kelt.]
174 Weber megfogalmazásában: „A zsidóság a politikailag vagy spekuláns módra orientálódott »kalandor«-kapitalizmus oldalán állt: ethosza, egy szóval a pária-kapitalizmus ethosza volt. Vele szemben a puritanizmus a racionális polgári üzem és a racionális munkaszervezet ethoszát képviselte.” (WEBER, 200.
[Kiemelés az eredetiben.])
175 Uo. 235. oldal (Kiemelés az eredetiben.)
176 Weber főképpen a baptisták szerepét emelte ki.
177 RÖPKE, Wilhelm: Emberséges társadalom – emberséges gazdaság. Vál., ford., jegyz.: J. Horváth Tamás.
Aula, Bp. 2000.
– általános alannyal írja le (Free Men), világos bizonyítékot ad arra, hogy az amerikai mítosz nem csak, hogy vallásos előfeltételekből érthető meg, hanem hogy általános, összemberi célokat tűz maga elé. John Adams így figyelmezet: „Ne feledjük azonban, hogy meg kell őrizni a szabadságot, bármi legyen is az ára. Teremtőnktől származtatott jogunk van hozzá.”
178Az amerikai mítoszból következő missziós jelleg közvetlenül azt is jelenti, hogy Amerika értékeit egyetemesnek gondolja, ám megfordítva is képes értelmezni ezt, vagyis, hogy ha fenyegetés/támadás/bírálat éri, akkor az egyenesen a „szabad világ”, a
„demokrácia”, a „szabad piacgazdaság”, a „a szabad ember” (Free Man) ellen irányul.
179Az amerikai nemzeti identitásból fakadó külpolitikai elkötelezettség mibenlétére éppen a neokonzervatív külpolitikai elemző, Robert W. Tucker világított rá. Egyik, 1986-os írásából idézzük a világosító erejű sorokat:
Nemzeti létünk legbelsejéből fakad, hogy úgy véljük: saját biztonságunk és túlélésünk egyenlő a szabadságnak a világban való biztonságával és maradandóságával. Ezért van az, hogy a mi államunk érdeke nem áll meg a szokásos államérdek külső és belső határainál, hanem valami minőségileg másabbat jelent. Azt, hogy mi mindig úgy hisszük: amit magunkért teszünk, azt a világért is tesszük.180
Úgy érezzük, újra figyelmeztetnünk kell a fentebb idézett Igehelyre Jákób álmáról, mert az önmagában bizonyítja, hogy az ószövetségi hagyományt is szó szerint vevő puritán mentalitás a terjeszkedőket univerzális értékkel – Isten dicsőségével – vértezte fel, amely Jahve ígéretén alapul. A radikális protestáns hagyomány rendkívüli mélysége – ahogyan Huntington is megjegyzi – egyben Amerika identitásának legvastagabb rétege. Ennek szekularizálódása folytán a posztlutheri protestantizmus prepolitikai értékei (úm. a liberalizmus, demokrácia, individualizmus és univerzalizmus) a metapolitikai mezőre kilépve hamarosan konkrét modern, gyakorlati politikai jelentéssé váltak. Emlékezzünk: Jákób Izráeljének Jahve a minden égtáj felé történő terjeszkedést ígérte, amelynek folytán „áldást nyer általad és utódod által a föld minden nemzetsége” – ennek politikai tükörképe nem más, mint az amerikai misszió demokratikus univerzalizmusa. Amit a posztbipoláris világrendszerben éppen az egyfelől zsidó, másfelől a „megtérő” neoprotestáns amerikai neokonzervatívok képviselnek teoretikai és gyakorlati értelemben is.
Amerika több kormánya is úgy tervezte meg külpolitikai cselekvéseinek elfogadtatását, hogy az amerikai életforma mint olyan védelmének tüntette fel a nemzetközi aktivizmust. Az amerikai külpolitikai így sokszor az American Way of Life ellen intézett kihívásként értékelte az attól eltérő vagy csak alapvetően másmilyen értékrendű országok hatalmi–politikai terjeszkedését.
181Az amerikai életforma védelme sokszor tűnik imperializmusnak a világ többi részén, különösen, ha ennek az életformának erőszakos terjesztését látja (Afganisztán, Irak). Az amerikai mítoszból eredő messianisztikus várakozás, amely az amerikai életforma győzelmére vonatkozik, gyakran vetül ki a világ egészére és nem a belső frontier-mentalitásban talál utat magának. Az amerikai misszió messianisztikus, terjeszkedő dimenziója és a neokonzervatív külpolitikai magatartás több kutató számára nem véletlenül azonosnak tűnik,
182de ennek a vélekedésnek csak akkor lehet hitele, ha felfedezzük, hogy az eredeti mítosz elvesztődése közben végbement. Az amerikai külpolitika tradíciói között a missziós elhivatottság által vezetett és hitvallásos érveléssel alátámasztott fegyveres cselekvés markánsan jelen van, a kezdeti idők vallásos karakterének
178 ADAMS: Értekezés a kánonjogról és a feudális jogról. In: Dok. 12. oldal
179 Erre példa az I. és II. világháborúba való belépéskor elhangzott amerikai érvelés, de a szeptember 11-ei támadást követően is hallottunk ilyesmit. Amerika mintha reflexszerűen tette és hitte volna ezt, míg a világ többi része nem egészen értette, hogy a WTC tornyai ellen elkövetett merénylet miért az egész „szabad világot” érte.
180 TUCKER, Robert W.: Exemplar or Crusader? In: National Interest, 1986. ősz
181 LIND, Michael: The American Way of Strategy. Oxford UP, Oxford, 2006.
182 Ld. pl.: FRACHON, Alain–VERNET, David: L’Amérique messianique. Seuil, Paris, 2004.